Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 1-66. szám)

1917-01-06 / 2. szám

Nyíregyháza, 1917. január 6. Szombat XXXVIII. évfolyam, 2. szám. Megjelenik szerdán és szombaton este. eíüfizBtés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyedei 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak íélár. Szerkesztősei; és Kiadóhivatal: SZECHENYI-ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM 129. P0STACHEQUE 2B556. Kéziratokat nem adunk vissza. íífráí:»a".e!r Aruzabás lütriit számíttatnak. L«gelc»óbi) hirdetés 1 K. üintaici hsrsMéoett wrt « I. A nytlttér soroaiiéat 80 f. Apró 'n:riat«9«fc i« ajsélg 1 K, rnin«i*n tm-4bl»i sió S ttltér. Vfcitag twtüi el ssédett kétsistlísen r.zumit. A tehetség. Irta: Récz B<<la. Egy eszmét sikerült ismét importálnunk a külföldről, egy üdvös és hasznos eszmét, mely azóta már megfutotta diesőségteljes útját a Kárpátoktól az Adriáig. A szaksajtó szétvitte immár és elszórta magjait az egész országban. A tehetségek pártfogásáról van szó. Nagyon szép és megható ez a mostani nagy buzgólkodás és lelkesedés, de nem-e csodálatos az, hogy egy Hindenburg és egy világháború kelleti ahoz, hogy az emberek ráeszméljenek arra az egyszerű elemi igazságra, hogy a tehetségesekel, pártfogolni, gyámolitni, segitni kell: nemzetünk és társadalmunk vitális érdekeinél fogva. Sőt az önmagunk iránt való kötelességünk is azt parancsolja nekünk, hogy a tehetségeseket segítsük és gyámolitsuk. Akkor, amikor erre alkalmunk van, s azokat, akik ezt tehetségüknél fogva igazán megérdemlik. A mai protekciós rendszer azonban nem igen kedvez az igazi tehetségeseknek. Havá is lennének akkor az ostobák, ha minden helyei a tehetségesekkel töltenének be?!;; (Kant). Pedig a tehetségesek rendszeres neveléséről, képzéséről addig szó se lehet, mig a protekciónak, ennek a mesebeli szörnyetegnek polip karjait társadalmunk rendre le nem vagdal ja. Hogy ki ne növeszthesse soha. Tehetségek nélkül nincs kultúra, inincs haladás! Állunk, várunk és tespedünk, mig egy felvetődő tehetség ismét kijelöli nekünk a követendő utat, melyen járnunk és haladnunk kell; vagy megmutatja a célt melyet elérnünk és megközelitenünk kell. És ez igy van a tudásnak minden terén. Istennek különös adománya az egyén, s annak tehetsége a tudás. Tudásunk gyertyácskájával nem tudjuk pótolni az igazi tehetség szellemi lámpájának vakitó fényét és felvilágosító erősségét! S ez természetes is, mert nem minden emberben található a tehetség isteni szikrája. A mi korunk azonban nagyon kevés tehetséget fog nevelni a jövőnek, a jövendő kornak; nagyon keveset, mert ami protekciós rendszerünk ép ezeket nem segíti és nem gyámolítja, akik szellemileg tán a legérzékenyebbek. Megtalálni és fellelni a tehetséget még nem elég, mert azt rendszeresen ápolni és fejleszteni kell. Meg kell nekik adni a módot, időt, és az alkalmat arra, hogy a tudás ismereteit elsajátíthassák, hogy a környezet szűkös határain át biztosan tul emelkedhessenek. Istennek különös akarata az is, hogy az ilyen kiváló tehetségek előszeretettel keresik fel a szegények bölcsőit, a nélkülözést, a nyomorúságot. Természetes az is, hogy kevés szülő veszi észre gyermekének szellemi nagy értékét, mely esetben e szép és nemes feladat a gyermek tanítójára hárul. Kár, hogy nem születik minden tehetség valami látható ismertető jellel, mert igy — • valószínűleg — még könnyebb volna annak biztos felismerése, melynek hiányában kénytelenek vagyxink mi a gyermek lelkületét rendszeresen és állandóan megfigyelni. Beható tanulmányozást és lelkiismeretes megfigyelést igényel tehát a tanító részéről minden egyes eset, mert az is bizonyos, hogy nem mindenik «cso~ da gyermeks tehetség is! — mint aminőnek azt a kedves papája szeretettel állítja. Első szükségesség tehát, hogy a tanítványaink lelkületét alaposan megismerjük, mely nélkül ugy is csak a sötétségben tapogatódzunk. Sokszor megtörténik az is, hogy a tehetség megnyilvánulása a későbbi időkre marad, a gyermek 12—1G éves korára. — Nem is az a baj általában nálunk, hogy a kiváló tehetségeket nem ismerjük fel kellő időben, hanem az, hogy a tehetségfejlesztésére nincs módunk és alkalmunk. Még annyi sincs mint volt régen. Falusi iskoláink kiváló tehetségeivel igazán nem tudunk mit csinálni, mert a régi jó világ már letűnt. A Vas Gerebenek korszaka, a mikor még voltak jószívű plébánosok és áldozatkész földesurak, akik könyörületes szívvel voltak a szerencsétlenek iránt. Amikor még középiskoláink, internátusaink és collegiumaink is több szeretettel fogadták be az ismeretlen falusi gyermekeket: mint most! Modern iskoláink nagyon kevés tehetséget nevelhetnek fel, kevesebbet tán, — mint amennyit a régiek adtak a hazának A falunak tudományra szomjazó gyermeke most nem indulhat el egy szál tarisznyával a szép, csillogó, rejtelmes város felé, nem indulhat el, pedig csöppnyi lelke ugy vágyódik oda .. Igy. maradnak azután itthon ezek a tehetséges falusi tanulók, kik apró mivoltuk dacára érzik azt, hogy kortársaik közül már kimagaslanak. A züllöttek számát fogják ezek szaporítani csakhamar, ezek, akik — szellemük világosságát volnának hivatva terjeszteni ezen a földön. Sok évvel ezelőtt nekem is volt egy, olyan tehetséggel megáldott tanítványom, kinek számolási tudása igazán csodálatra méltó volt! Az egész tantestület figyelte a gyermeket; 12 éves korában már anynyira kifejlődött ezen tehetsége, hogy bármely 4—5 tagból álló számnak 3—4 tagu számmal való szorzását, illetőleg szorzási eredményét — fejben — a legnagyobb pontossággal megtudta mondani. Csak egy kicsit gondolkozott. Ehhez hasonlót csak a képzőben láttam, egy «csodagyermeket», kit az apja pénzért mutogatott! A mi gyermekünk még ennyire se vitte. Elzüllött, mert nem akadt Magyarországon olyan internátussal bíró középiskola, amelyik inIV. Károly koronázásán. Az állami tanítóképző intézet koronázási ünnepéljére irta : '/'éger Béla, tanár. Előadta : Jtelánszky Gyula, III. é. n. Zászlónk szárnyal, mint a büszke sas. Végtelenbe száíl ma a magyar szó. Csillagokig lendül a dalunk, Mint húsvéton az első harangszó. Vérben, tűzben edződött érce És a szava zsoltár és imádat: Buda Várán régi rege kél, Magyarok ma királyt koronáznak. Hollós Mátyás, hallom a neved! Trónkárpitod rózsái ragyognak, Azóte se volt ily ünnepe Átokverte, szegény magyaroknak. A négy vágás rég süvített űgy, Ahogyan ma Károly kardja vágott: A magyar név röppent négy fele, Büszkén járván meg a nagy világol! Hollós Mátyás, hallom a neved! Kedve támadt újra bús Budának, Néma termek, halott folyosók, Hadatverő magyar királyt látnak. Zendül ajkán magyaros beszéd. Óh szép is a honvéd fiúk nyelve, Megszentelte örökre a vér, Nem lehet az itt többé 'felejtve!... Néma termek... halott folyosók... Árva otthon, aranyos, virágos... Óh, régóta fáj ott az a csönd, De reményünk megint arra szálldos: Királyasszony kertje felvirul, Királyfiról újra rege támad, Álmodott szebb jövőnk pirkad most Ablakán a setét palotának... Magyar 'jövőnk messze sűrűjén Csodaszarvas ott fehérlik újra, Ugy hív, úgy von álmaink felé S Ű, a király vezet a hagy útra! Tirol földjén, Kárpát bércein Magyar lélek megnyílott előtte, Ott érezte: büszkesége lesz Ezt á népet vinni szebb jövőbe! Íme, ott áll, ifjan, ragyogón! Válláról hull Szent István palástja: Ihlesse meg ezeréves mult, Hü magyarok szívedobbanása. Amerre jár, rózsa hull elé, Neve olt lesz dalban és mesében, Első magyar ember a király, őt zárjuk a szivünk közepébe! íme, ott áll, ifjan, ragyogón! Megvillan a korona .zománca: Szeresse meg a magyar tüzet, Ejtse meg a magyar föld varázsa. Zománc alatt százados arany:... Szeresse, mit a magyar teremt!... Mélázásunk... síró hegedünk... Fájdalmunkat... mely örökre szent!. íme, ott áll, ifjan, ragyogón, A kezében Szent Istvánunk kardja, Bárhonnan is támadja a vész, Számíthat bizton a hü magyarra. Amerre néz, most is hull a vér... Háttérben a harcok bíbor fényeFelé zúg a győzedelmi dal, Az Ő neve viharzik az égre!... Harcot győző — békét hirdető! Áld ma téged szívek imádsága, Száll a fohász, száll szívből a dal Békés rónán, ágyuk viharába: Isten áldd meg a magyar királyt! Költs szivében olthatatlan vágyat: Magyar módon, magyar szóval tettel Tenni naggyá mi édes hazánkat!)