Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 1-66. szám)
1917-02-10 / 24. szám
2 1917 február 10 Több föld van bevetve Szabolcsban, mint tavaly volt Csökkent a vármegye dohánytermelése Nyíregyháza, február 9. (A Nyirvidék tudódtójától). Most terjesztette a közigazgatási bizottság elé Kausay Tibor gazdasági felügyelő a vármegye mult évi mezőgazdasági állapotáról szóló jelentését. A jelentésnek különösen két része einelkedik ki; az egyik, amely arról számol be, hogy ez év tavaszán jóval több a bevetett terület a vármegyében, mint volt 1916. tavaszán, ez a terület azonban még mindig alatta marad tízezer holddal az 1914. év őszén bevetett területnek. A másik kiemelkedő rész a szabolcsi dohánytermelésről szól, amely a mult év nyarán erős apadást mutatott. Az igen érdekes jelentés egész terjedelmében alább következik: í A már két hét óta tartó téli idő, ha ki is szorította az ekét a munkálkodásból, mezőgazdasági szempontból előnyösnek mondható. Egyrészt azért, mert az utak javulása folytán a trágyakihordás, fa és jéghordás is végezhető, inásrészt maga a fagy és hónak a talajra gyakorolt phisikai hatási jövő évi termés eredményünkre jótékony hatással lehet. iMégis tekintettel a megfogyatkozott iga és most is erősen érez: hető munkáskéz hiányra, kívánatos, hogy a zord tél ne tartson soká, hogy mielőbb hozzá láthassanak gazdáink a f. évi termést biztosító nehéz munkájoknak, mely a f. évben tőlük az eddiginél sokkal nagyobb előrelátást, fáradságot igényel, mert ma jóformán néhány öreg cseléden kívül csak a korlátolt számban kiadott hadifogoly áll rendelkezésükre. Vetéseink hó alá elég jó állapotban kerültek ugyan, die ínég jövő termésünkre róf zsás reményekkel lennünk nem szabad, mindenesetre biztató jel, azon körülmény, hogy őszi vetésünk területe búzából 7473, rozsból 5552, vagyis a két fő kalászosból 13025 kat. holddal 15 és fél százalékkal nagyobb, mint volt az 1916. év tavaszán. Ez emelkedés dacára is azonban még mindég búzából 6069, rozsból 4489, vagyis ösz szesen 10558 kat. holddal 8 százalékkal kisebb, mint volt az 1914. év őszén. Ennek oka azonban nem a gazdák hibája, hanem azon sajnálatos körülmény, hogy az! 1914.és 1915. évi csapadékos időjárás folytán viz alá került területből még ma is jelentékeny az a terület, mely szántóföldi miveléssel még ma sem hasznosítható. A dohánybeváltás vége felé közeledik, hogy a t. Bizottságot ennek eredményéről is tájékozhassam, felkértem Szikszay Sándor urat, a gazdasági egyesület titkárát, mint a nyíregyházi dohánybeváltó, hivatalhoz kiküldött polgári szakértőt, hogy szíveskedjék a f. évi beváltás alapján észleleteit közölni, m'qrt habár ő csak e hivatalnál működött, mégis tekintettel, — hogy e hivatalhoz tartozik a legnagyobb körzet, jelentése az egész vármegye dohánytermelési eredményének hü tükröt ké pezi. Jelentését az alantiakban terjesztem elő: Folyó évi dohánytermelésünk a más gazdasági terméssel szémbeii épen a háborús conjuncturák folytán hátrányosabb és kevés gazdaságos volta miatt a mult évi össztermelésünkhöz viszonyítva is, — termelési területe apadt. Bár maga a mult évi beváltási idény végeztével adta ki pénz ügyi kormábnyunk azoh kecsegtető rendelkezését, mely szerint az ez évi termés beváltási ára 30- 40, illetve 50 százalékkal magasabbra emeltetett, részben az alternatív ármegállapítás és az általában csekélynek nevezhető áremelés, másrészt a mindinkább nagyobb mérvű dohányos ker tész hiányában, termelőink ismét több, termelési területről voltak kénytelenek lemondani. Voltak ugyan oly gazdák, kikel az uj termelőknek előirt 50 százalékos áremelés uj termelési engedély megszerzésére bírt, ezek termelési összegét azonban túlszárnyalta a lemondott területek összege. Ez évi vármegyei dohánytermelésünk eredményét emellett vidékenként különféle természeti csapások akasztották és rontották, így a nagymérvű tavaszi csapadékból előállott vizek nevezetes területet vontak el, az össztermésből, a nyári szárazság pedig szépen fejlődésnek indult fiatal növényzet kellő kifejlődését akasztotta meg. Végül pedig több termelőnknél a féreg pusztítás okozott számottevő kárt. Szokatlanul nehéz körülmények következtek termelő gazdáinkra a termés csomózása és beváltásánál, mert ezen munkákra csak a beváltási idény kezdetén, valamint annak végén volt alkalmas időjárás, míg a közbeeső hosszabb idő alatt állandó enyhe esős és ködös időjárás alatt a kényszerült csomózás és bálozás a bevont nedvességgel erősen megrongálta a beváltandó anyagot. Bendkivüli nehézséget okozott általában mindenütt a simításhoz szükségelt petróleum hiánya, mi természetszerűleg a csomózást nemcsak szokatlanul nehézkessé, és hosz szadalmassá, de egyben költségesebbé tette Termelésünk apadását mi sem bizonyítja inkább, mint az, hogy a termés beváltásának keresztül vitelére a nyíregyházi dohánybeváltó hivatalnál előre is jóval rövidebb idő állapíttatott meg beváltási idényül, 'mint az előző években. — Legszembetűnőbben igazolja termelésünk apadását, különösen ha figyelembe veszszük azon előbb említett körülményt, hogy az ujabb áremeléssel egész, uj termelőket is sikerült szerezni, hogy a nyíregyházai dohánybeváltó hivatalnál a mult évi 28197.99 kgr. beváltott anyaggal szemben az ez évi beváltási végösszeg, a még pár napra bátralevő beváltandó mennyiséggel is, az eddigi beváltások átiagál>a beleszámítva kereken 24500 mm.-ra várható. A beadott dohány minősége a beváltási tételek összesége és átlagainak szám adatai szerint mégis általában jobb a mult évinél, amennyiben a mult évben beváltott mennyiségből jóval magasabb hányad esett az alsóbb osztályokra, nagy mennyiség a kihányásra s aránytalanul nagyobb mennyiség vonatott le romlás és nedvességre, mint a f. évi beváltásnál. Végeredményében pedig a folyó évi beváltásnál az eddigi beváltási átlagár ugy a szagos, mint a kapa dohányt is beleszámítva métermázsánként 70 koronára tehe tő a mult évi 51 korona átlag árral szemben.*) Szikszay Sándor titkár ur felolvasott jelentésével kapcsolatban felemlítem, hogy most jelent meg a m. kr. dohányjövedéki központi igazgatóság hirdetménye, mely az 1917. és: 1918. évekre a dohánytermelőknek a már engedélyezett 50 százalékos beváltási árpótlékon kívül még egy a dohány minőségének megfelelően különböző magasságban megállapított jutalékot is engedélyezett. E jutalék a debreceni leveleknél a válogatott osztálynál 30 korona, az első osztálynál 20 korona, a második osztálynál 15 korona, a harmadik osztálynál 10 korona. Kapa leveleknél pedig első osz tálynál 15, második osztálynál 10, harmadik osztálynál 5 korona mázsánként. Kérem jelentésem tudomásul vételét. Kausay Tibor ni. kii\ gazdasági felügyelő. A «Külügy-Hadügy» a községi pénztárak (rrilére is megrendelhető a Nyírvidék kiadóhivatalában, negyedévre 6 koronáért. SZABAD LÍCEUM Leffler Béla előadása a háborús Berlinről Nyíregyháza, filruír 9. Bégóta nyilvánult meg a közönség érdeklődése oly igen nagy mértékben a Szabad Liceum valamelyik előadása iránt, mint tegnap este, amikor Leffler Béla dr. főgimnáziumi tanár lartotl felolvasást a háborús Berlinről. Négyszer volt Leffler Béla a háború alatt Berlinben, ott élte végig az augusztusi mozgósítás nagy napjait, amelyek feledhetetlen impressziókat hagynak nemcsak egy német, de egy külföldi ember lelkében is. Sok szeretettel, megértéssel beszélt Leffler Béla ezekről a lázas napokról. Katonák és polgárok arcán a leglelkesebb harci tűz, sehol semmi csüggedés, mindenütt az a bátor önbizalom, amellyel később a diadalok hosszú sorát vívták ki a németek. Nagyon érdekes képeket mutatott be ezekből a napokból Leffler Béla és ezek a képek impozáns bizonyságát adták a német nagyságnak. Később, amikor már ismét Berlinben járl Leffler Béla, megváltozott a város képe. A pillanatnyi felhevülés, lelkesedés lázát a komolyság, a német előrelátás, a céltudatos berendezkedés munkája váltotta föl. Mindenkinek csak úgy sietős ma is a dolga, mint a békében, de az arcok komolyabbak, jobban látszik rajtuk a kőtelességtudás és az óriási felelősségérzet, ami minden otthon levő németet is áthat. És rengetegei dolgoznak a németek « háborúban. Sehol a világon nem képesek olyan céltudatos okossággal, bölcs szervezéssel betölteni a hadbavonult férfiak helyét, mint Németországban. Még mielőtt kikiálthatták volna az angolok kiéheztetési politikájukat, a németek kiadták a jelszót: «Minden talpalatnyi földet megművelni !>> És asszonyok, leányok, diákgyermekek versenyeznek a buzgalomban, hogy ki tehet nagyobb szolgálatot hazájának. Nagyon érdekes dolgokat mondott el Leffler Béla a világváros Berlin közélelmezéséről, amelynek zavartalan ellátását mindjárt a háború elején fölállított közélelmezési hivatal biztosította. A jótékonyság terén szinte kimeríthetetlen a berliniek áldozatkészsége, a háború első napjaiban milliók gyűltek össze készpénzben és azóta sem indul meg a mozgalom, amely a várt eredménynél ne végződjék nagyobb sikerrel. Nagyon kedves képeket mutatott be Leffler Béla a berlini diákéletről, amelyet szintén teljes mértékben áthat a végső győzelembe vetett hit. Nagy érdeklődést keltettek azok a képek is, amelyek a mai berlini utcai életből, a közélelmezési és közjótékonysági akciókból stb. mutattak be igen érdekes mozzanatokat. A közönség a mindvégig élvezetes és értékes előadást hálás tapssal köszönte meg Leffler Bélának. mmjmmmmmfmmmmivmmmmmtmmmmmmmm tt A cár és Lengyelország Budapest, febru4r 9. (A Nyirvidék tudósítójától.) Reuter ügynökség jelenti, hogy a cár egyik legutóbbi hadseregparancs ában ön álló törvényhozást és külön hadsereget fgért Lengyelországnak. Hornig bíboros meghalt C/ Budapest, februéi- 9. (A Nyirvidék tudósítójától.) Veszprémből jelentik, hogy Harnig Ká roly veszprémi püspök, biboros ma hajnalban 77 éves korában meghalt.