Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-02-06 / 10. szám

2 10-ik szám. j4YimmtK. 1916. február 6. minket magyarokat is a faji érzelmeken kivül a szellemi, politikai és gazdasági érdekek egész sora köt a bolgársághoz meg a törökséghez s nekünk viszont nem egy vonatkozásban nálunk, ő közöttük lesz tapasztalni és tanulni valónk. Vájjon, ha mindezeknek a kérdéseknek a gyakorlati jelentőségét is átgondoljuk, ki állithatná azt, hogy a turáni elnevezés csak alkalmilag felkapott jelszó, a mely mögött csupán ködszerű álompékek kergetőznek, minden reális, positiv tartalom nélkül? Bizony, itt magyar nemzeti szempontból nemcsak ábrándokról, tudós rajongásról van szó, hanem komoly, reális érdekek komoly szolgálatáról, amelyet illő lelkesedéssel kezdeni s állandó lelkesedéssel, lankadatlan kitartással folytatni. Édes apám elesett. E hangzatos cim alatt a Budapesten megjelenő és országszerte általános közkedveltségnek örvendő «Az Est» cimü napilap január 28-iki számában a hirek rovatában egy, Nyíregyházáról irt levél látottnapvilágot, amelyben a 10 éves Bánszki Jancsika arról panaszkodik, hogy, ő és még 3 kisebb testvére édes anyjukkal együtt ebben a nagy. téli időben fáznak, éheznek |és sírnak, mert édes anyjuk nem hagyhatja őket magukra, s nincsen aki segítsen rajtuk. A szerkesztő bácsit kéri tehát, hogy, segítsen rajtuk, mert különben a nagy nidegben megfagynak és éhen halnak. Másnap, ugyancsak az Estben vezércikk alakjában történt megemlékezés erről a levélről, s hogy meginditóbb legyen az ügy, a 10 éves Bánszky. Jancsika családfőnek lépett elő. A levél és vezércikk országszerte nagy, port vert föl. Legalább ezt bizonyítja az a tény, hogy azóta megindult az egész közigazgatási és jótékonysági aparátus, hogy a 10 éves családfőnek és a kétségbeejtő nyomorban szenvedő kis családnak segítségére siessen. Bennünket ez az ügy közelről érdekelvén, hisz itt Nyíregyházán írták meg a levelet, utánnajártunk a dolognak, és a megtévesztett közönséggel szemben vélünk kötelességet teljesíteni akkor, amiidőn a való tényállást hivatalos adatok alap ján megállapítjuk. Való igaz az, hogy, hősi halált halt Bánszky János volt teherhordó taligásnak családját törvényszerűen megillető hadisegélynek kifizetése az elmúlt 1915. év december havának első napjaiban beszüntettetett és e helyet azonnal intézkedés történt arra nézve, hogy. a család az őt megillető ideiglenes évi segélyt és katonai ellátást mielőbb megkaphassa. Az is igaz, hogy. a család részére mindezideig csupán az ideiglenes évi segély folyósittatott, s hogy! a katonai ellátást az özvegy és a gyermekek ez ideig még nem kapták meg. Ennyi a való tényállás. Ami ezenkívül a Bánszky, Jancsika levelében foglaltatik, az nem egyéb, mint — bár jóhiszemű — de a hivatalos köröknek és a jótékony, adakozóknak tudatos megtévesztése. Eltekintve ugyanis attól, hogy Bánszki Jancsika levelet életében még sohasem irt, hogy. Az Est cimü fővárosi lap létezéséről mi tudomása sincs, hogy a levélnek irója tehát nem ő, hanem a helybeli pénzügyigazgatóságnál körmölő jóakaratú szomszéd: — hivatalos megállapítást nyert az, hogy; a Bánszky, Jancsikáék házában a kétségbeejtő nyomor még nem ütött magának tanyát, a gyermekeknek rendes ruházatuk és cipőcskéjük van s Istennek hála, még a kamarában is van annyi eleségkészlet, amennyi a család pár havi létfentartásának biztosítására elég. Távol áll tőlünk az a gondolat, hogy a legmelegebb és a legőszintébb részvéttel ne viseltetnénk a Bánszky Jancsika és kicsiny, testvérei szomorú sorsa iránt. Mert bizony mi is nagyon szomorúnak találjuk minden gyermekes családnak helyzetét, melynek kenyér keresője időelőtt örökre el távozott. Beá kell azonban mutatnunk arra a kétségtelen tényre, hogy széles Magyarországon százezerszámra vannak olyan családok, amelyek a kétségbeejtő nyomorról, vagy. annak közeledéséről több jogosultsággal panaszkodhatnának. A való tényállásnak hü közlése mellett célunk egyedül az, hogy reá mutassunk a jótékonyság terén mutatkozó arra a teljes szervezetlenségre és felületességre, amely nálunk országszerte uralkodik. Véges emberi észszel ugyanis nem tudjuk elképzelni azt, hogy olyan dúsan buzgó forrása legyen és lehessen itt Magyarországon az áldozatkészségnek, hogy, egyetlen hírlapi cikk nyomán, egyetlen család részére csupán egy, napon 742 korona adományt nyújtson s emellett az áldozatkészségnek ugyanilyen bőségében részesítse azt a többi sok-sok ezernyi családot is, mely. családfentartóját szintén elvesztette s amely a földi javakban sokkal kevésbé duskálodik. Szomorú jelenségnek tartjuk továbbá azt, hogy, ilyen közérdekű ügyben maga a sajtó is szívesen lansziroz olyan híradásokat, amelynek valóságáról, komolyságáról meggyőződést szerezni még csak kísérletet sem tesz, amely, eljárásával tehát a maga részéről is önkéntelenül hozzájárul ahhoz, hogy, az érező szívű emberek a jövőben akkor is zárva tartsák pénztárcáikat, amidőn az áldozathozatalra valóban komoly, szükség lenne. A Bánszky Jancsika esete tehát nem kivételes eset, hanem csak egy az igen sok közzül. S ha azok közzül az érdekelt Bánszky Jancsikáék közzül csak a fele fogja hasonló buzgósággal Az Est szerkesztő bácsijának segítségét kérni, talán nem tévedünk abban a feltevésünkben, hogy á szerkesztő bácsi mihamar megfogja unni a kérőlevelek közlését, — a jószivü adakozók pedig a naponta nagy. tömegben érkező adományok küldését. Gazdáinkhoz. Gróf Tisza István miniszterelnök, az «Igazmondó»-ban szeretetteljes melegséggel felhívja a magyar gazdaközönséget, a saját szükségletén felül visszatartott gabonája eladására. Én úgy, olvasom ezt az újságcikket, mint mikor a tapasztalt gazda, tőle távol gazdálkodó fiához irná a levelet, leszűrve benne a tapasztalatait, tanácsot adna neki a gazdaság vitelére. Ebben az esetben nem a két gazdának a gazdaságáról van szó, hanem szeretett hazánknak és a velünk szoros barátságban élő szövetséges nemzeteknek a gazdasági harcáról. Ebben a levélben az van megírva, hogy ugy, amint katonáink becsülettel megállják helyüket a harcvonalban, éppen ugy nekünk, a harcvonal mögött élő gazdáknak meg kell állni helyünket a gazdasági harcban. Én, — mint a Hadi Termény, B. T. egyik bizományosa, ismerem a gabona bejelentésére vonatkozó miniszteri rendeleteket ,s> teljes meggyőződéssel állapítom meg, hogy, mindezekből a rendeletekből a kormánynak a gazdaközönség iránti szeretete és gondoskodása szembetűnő. Határidőt szab, a határidőt meghosszabbítja, fenyeget és időt enged arra, hogy. mindenki kikerülhesse az esetleg reáváró büntetést, ennek az elteltével ujabb határidőt ad. hogy még most is szálljon magába minden gazda, és számoljon magával, hogy menynyi a kormány által engedélyezett reá eső fogyasztás mértéke és az ezenfelüli menynyiséget bocsássa a közfogyasztás rendelkezésére. Az «Igazmondó»-ban megnyilatkozó felhívás nyomán én, aki Nyíregyházán 25 év óta, mint terménykereskedő, figyelemmel kisérem a gabonapiacot, körülbelül tudom, hogy mi a nyíregyházai gazdaközönség teljesítőképessége és ha az ez idén Ujfehértóra irányult eladásokat is számításba veszem, azt vélem, hogy az a gabona mennyiség, melynek az ezidei termés mellett a piacra kellett volna kerülnie, még nem jött be. Maholnap el lesz rendelve a gabona rekvirálása; még addig mindenkinek módjában áll a miniszteri rendeletben megállapított, saját szükségletén felüli gabonáját, szabad kézből, a Hadi Termény B. T. bizományosainak eladni. Én, akinek a cége, a Nyíregyháza rendezett tanácsú város területén a relcvirálással már meg lettem bizva, kérve kérem gazdatársaimat, hogy a saját szükségletükön felüli gabonájokat még most, a rekvirálás megkezdése előtt adják el. A rekvirálásra vonatkozó rendeletek mellett teljes meggyőződéssel állítom hogy egyenes, becsületes uton nem lesz senkinek sem módjában, gabonája feleslegét a közfogyasztás elől elvonni, vagy. a miniszteri rendeletben megállapított árnál magasabb áron eladni; tehát senki sem nyerhet azon egy fillért sem, ha a gabonáját most el nem adja. De ettől eltekintve, hazafias kötelességünk mindannyiunknak, — hiszen háborúban élünk, — felesleges gabonánkat az állam által megállapított áron a közfogyasztás rendelkezésére bocsájtani. ' Rosenthal Ferenc. A Szabad Líceum a múlt évben. Jelentés a Szabolcs vármegyei BessenyeiKör Szabad Líceumának Í914—1915. évi működéséről. A Szabad Líceum tavalyi működését szintén megakasztotta a háború s épen midőn máskor megkezdhettük a felolvasó ciklust, akkor 1914 telén a harcszintér egyrésze Magyarország felé tolódott s igy az elnökség nem tartotta az időt alkalmasnak a működés megkezdésére. Nagy sajnálattal volt kénytelen a Sz. Bessenyei-Kör elnöksége tudomásul venni, hogy dr. Vietórisz József a Szabad Líceumnak alapításától kezdve buzgó elnöke lemondott, mert főgimnáziumi igazgatói állása új súlyos terheket ró vállára, örömmel konstatáljuk azonban, hogymint a Szabad Liceum tb. elnöke munkásságát és okos tanácsait továbbra sem vonta meg bert főtitkár és dr. Leffler Béla vállalbert és főtitkár és dr. Leffler Béla vállalták el. 1915 február hóban kaptuk meg az Orsz. Szabadoktatási Tanács leiratát, mely, ben értesít, hogy, az idén is tartsuk meg előadás sorozatainkat, de kizárólag háborúval kapcsolatban és hogy, csak 10 előadást segélyezhet. A vezetőség azonnal hozzálátott a programm megszerkesztéséhez, melyet kevés változtatással meg is tartott. Igy, 1915 márciustól májusig a következő előadásokat rendeztük. 1. Március hó 26-án dr. Cholnoky, Jenő: Nyugati harcszintér. 2. Március hó 27-én dr. Cholnoky. Jenő: Keleti harcszintér. 3. Április hó 24-én dr. Gerevich Tibor: A háború és a művészet. 4. Április hó 29-én Kozák István: Székely Bertalan történeti festészetéről. 5. Május hó 6-án dr. Pröhle Vilmos: A nagy háború előjátéka. 6. Május hó 12-én dr. Schárbert Ármin: A tengeri háború.