Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-12-24 / 102. szám

4 102-ik szám JNfYÍRYIDÉK. 1916. december 24 társadalom, a nemzet virágát elseprő áradat útjába s az örvénylő habok közül menteni akarják a legszentebbet, a legdrágább kincset, mely felér egy egész jövendővel, egy birodalommal, egy egész világgal: a caecsemö a gyermek életét . . . Fájdalom, hogy igy van; a gyermek életét az ostromló veszedelmektől menteni kell! Pedig erre a komoly és nagy munkára egyedül az isteni lélek által ihletett szüle volna illetékes; az a szüle, ki emberi méltóságát, állatiasságából kivetkőzött nemes és hála érzését éppen a'jban mutathatja meg, hogy midőn apává, anyává magasztosul: életének hatalmat, szint és gazdagságot a gyermekre sugárzó önfeláldozó szeretet ad! Hogy a szüle hivatásának magaslatára emelkedjék gyermekét keblére ölelve oda emelje, hol az erkölcsi tökéletesség verőfénye tündököl, hol az emberi élet n.inden egyes mozzanata teljes harmóniába olvad, ehhez az emelkedéshez nem feltétlenül szükséges társadalmi kiváltság, ranglétra vagy fenkölt műveltség, ehhez csak mélyen érző sziv s hamisíthatatlan szülei szeretet kell! Ahol ez a tulajdonság, mint megfizethetetlen drága kincs ragyog a családi élet otthonában, legyen az bár roskatag kunyhó, vagy égbenyúló fényes palota, ott mindenütt s mindenkor a gyermekek jövőjéért élni-halni kész lélek végzi a maga fenséges, de zajtalan munkáját! A jelen kornak tapasztalatai azonban miket kérlelhetetlen számadatok erősítenek meg, azt a tépő, nyugtalanító gondolatot kezdik az emberiség sorsa iránt érdeklődők lelkében életre kelteni, hogy a legősibb forrás a csodatevő erő, az anyagi s erkölcsi világ hatalmának a kútfeje: a mélységes szülei szeretet apadó félben van! Merthogy gyermek gyermek után pusztul, annak nem mindig a balsors elodázhatatlan romboló munkája az oka, hanem a leggyakrabban az s ez aztán löldresujtó, hogy igen sok szüle állatias egykedvűséggel állapodik meg a gyermek életadásának a gondolatánál; nem törődik azzal vagy nem tudja megérteni, hogy nem elég a gyermeknek életet adni, hanem azt az öntudatos szülei szeretet melegével olyanná kell fejleszteni, aminőnek később testi lelki ereje lesz az élet ezernyi bajainak a legyőzéséhez ! Sok szüle itt már a nyomorúságnak is nagy szerepe van, zsendülő gyermek életét megmételyezi oly pusztító elemekkel, melyek mint bőnös hajlamok, fertőző betegségek, vagy mint megrögzött gonosz tulajdonságok plántálódnak át az utódok kebelébe a gyógyíthatatlan kór csirái gyanánt! Számos Milyen szépen volna így — dehát én sajnos nem vagyok költői lélek és a holdat nem is látni, elbujt egy sötét felhő mögé. Dekkol! Miért is ne dekkoljon az öreg fejével, mikor annyi fiatal teszi a Hinterlandban. Különben sem bolondult meg, hogy decemberben a szabadban fürödjön, és pláne az Isonzóban, amely nyáron is jéghideg és éppen ő fog fürödni amikor ez nem szokás itt a fronton. — (Hogy miért!? Hát csak! Ahány ház, annyi szokás. 'Nem vagyunk mi civilek. Punktum. Vizet csak ivásra, azt is ritkán. Ellenben «le» az alkohollal. Hogy a szesz egészségtelen!? Ugyan kérem, hát a dumtalán egészségesebb?; A csillagok azok csak ragyogjanak, hisz ugy is minden olyan fénytelen ezen a cudar világon. De a Poszt, az bizony nem didereg, hanem begubózva magát a valahonnan a kiskunságról rekvirált juhász bundába, s ugy bóbiskol, ugy elmélkedik, álmodozik asszonyról, gyerekről, nádfedeles kis házról. (Jó bunda, áldott bunda, amelyben otthol Kármentő Mihály uram vasárnaponként illegett-billegctt az Isten házába, aminek okából szombaton a külseje sótalan disztózsirral megkenődött, amelynek szagától viszont Kortyi Isvány uram, a prédikáció alatt olyat tüszkölt, hogy Ájtaszülei hajlék valósággal lerakodó helye a megzavart testi s erkölcsi világ összegvülemlő szemetének; a mindennapi élet túlságos szeretete, vagy a munka terhének állatias hozáadása közben a szülőknek gyakorta nincs arra semmi gondjuk, hogy családi éltük légkörét megtisztítva, a tisztaság, külső, belső rend lelkével gyakoroljanak éltető hatást övéik fejlődésére, megerősödésére ! Több családi tűzhelynél pedig uralmat vett az ősi szűklátókörűség, a lelki elsatnyulás, s a korlátolt gondolkozás, mely erős kőfal gyanánt veszi körül az egyes hajlékokat, hogy oda valami módon be ne jusson a felvilágosodásnak a haladásnak egy kicsinyke sugara, mert talán attól félnek, hogy ha világos lesz előttük a gyermek ápolás, nevelés komoly feladata, akkor nagyon megsokasodnak a szülei teendők s nem lehet oly könnyen nyélbe ütni a gyermeknevelés szentügyét. A maradiság, szellemi szegénység hány gyermek homlokára sütötte már idöelőtt a reménytelen élet bélyegét; hány gyer meket kárhoztatott lassú elsorvadásra! ? Mint a szellemi szegénység torz szülöttjei: a babonás gondolkozás, a kuruzslási hajlam, s a közegészségügyi óvintézkedésektől való idegenkedés, nem szoktak-é sok családi hajlékba félelmetes ellenség gyanánt betörni s ott a védtelen kicsinyek közötl feltartózhatatlanul pusztítani ?! A gyermek eszményiesen tiszta világának sok szüle érzületének káros elváltozása következtében ezernyi ellensége támadt! Mielőtt a gyermekek védelme munkájához fognánk meg kell menteni az életnek, a családnak, a hazának az emberiségnek az eltévelyedett szülőket; őket kell az egészséges gondolkozás, a tiszta érzés, a romlatlan erkölcsök ama boldog birtokosaivá tenni, kik aztán két kézzel hintsék az áldást szeretteik körében! Azokat a szerencsétlen szülőket kik közönycségükbe, vagy szerzett bűnös hajlamaikba beletemetkezve, gyermekeik sorsát illetőleg az ébresztő szóra hallgatni nem akarnak s egyáltalában nem törődnek azzal, hogy hány gyermeket segíthetnek az élet céljához, az ilyeneket, mint önmaguk, társadalmaik, hazájuk ellenségét kell a földi igazságszolgáltatás erejével sulytani! Ha a hanyagok, lelketlenek, dologtalanok a gyermekápolás szent munkájára ébredni nem akarnak, sulytani kell őket az erkölcsi megvetés, minden oly eszközével is, mely jogosult és méltó ahoz, ki puszta állatias érzületnél egyebet nem lát a család alapítás több ezredéves hagyományában! A szülőket kell nevelni, hivatásuk magaslatára emelni, anyagi s erkölcsi hathatós eszközök-* kel támogatni, hogy tisztába legyenek a gyermektos Péter kurátor uram is felébredt tőle az első padban....) És hogy a drótakadály merre veti az árnyékát - az is huncut, aki kíváncsi rá, én biz meg nem nézem, hanem belebújok a legmélyebb Deckungba, és még akkor is kapkodom a fejem a nyakam közé, ha az újságban olvasom, hogy lövik Csernavodát, vagy Monasztirt. Különben is most leteszem a pipámat (Ne tessék megmondani a Nagykállai főbiztosnak, de mán megsúgom, hogy szüzdohányt pipálunk) — mert ilyenkor vacsora után szoktam rapporlot tartani. Barkaszi Mihály (birii lakos) czugszfirer és Demendi István (szakolyi születés) frájter állanak a rékte flüglin:.... ,...«Herr Öberlájtnánd ik meldige horzány hám rapport, mer, hogy összeszedtünk vön 5 pengőt, a sarzsik meg a mansaft és hát pitige horzány a nyirityházi újságnak elküldeni, hogy kaphassunk hazai újságot, amig futja ebbül a pénzbűi, mer az a pesti újság az mindétig csak csűr csavar és csak jobban hiszünk a hazabélinek.... » Maradok kiváló tisztelettel őszinte hívük: Szakolyi Sundor, főhadnagy. ** * A 10 K-t megkaptuk és el is küldöttük máj* a vak katonáknak; a lapot pedig megindítottuk a kért cimre. nevelés életbevágó fontosságával; mert tájdalom, magyar földön még igen sok helyen a gyermek nem a jövőre irányuló vágyak, remények megtestesülése, hanem egy ősi ösztön puszta megnyilatkozása! Az a boldog nemzet, virágzó társadalom, hol a gyermekvédelem ügye a családi hajlék falain belől dől el; mert az édes anyánál nincs csudatévőbb hatalom ezen a földön! Magyar anyák vegyétek kezeitekbe ezt a nemzet megváltó szent ügyet s ha ezt dicsőség sen szolgáijátok, érdemetek nagyobb, mint a világhódító hadvezér érdeme! Melkó István. Kilátások a békére A diplomaták, akik ezerkilencszáztizennégy nyarán sűrűn nyújtogatták át egymásnak a francia nyelven írt hadüzeneteket, hogy azután átengedjék a cselekvést a hadvezéreknek, ismét a porondra léptek. Ez a körülmén \ valamenynyire megnyugtathatja a filmszerű gyorsasággal váltakozó eseményeken végsőkig megfeszített idegeinket. Az európai népeknek ez a gigantikus arányú mérkőzése, a mérkőzés időtartamára nézve is kell, hogy hasonló legyen a többi megnyilvánuláshoz, s ha igaz vólna az, hogy egy ilyen háborút a végső győzelemig, az egyik íél teljes megsemmisüléséig akarnak és tudnak folytatni a hadviselő államok, akkor legalább öt esztendeig kellene egy ilyen háborút folytatni. Öt hosszú év, ötször háromszázhatvanöt nap körülbelül az az idő, amikorra az egyik harcoló félnek föltétlenül össze kell roppannia erkölcsileg, fizikailag, gazdaságilag. Öt év nagyon hosszú idő, s bár körülbelül ennyire tehető az eddigi adatok alapján egy ilyen hatalmas erőkifejtésnek a lefolyása, lélektanilag, sőt gyakorlati szempontból is, határozottan föltehető, hogy a háborúnak sokkal korábban lesz vége, mint amikorra valamelyik fél hadereje, vagy gazdasági energiája teljesen fölmondaná a további szolgálatot. Hogy a háborút nem a népek milliói csinálják. hanem egyesek, ez leszúrt igazság lett azóta, amióta a polgárok is bepillanthatnak, legalább utólag, a külügyminisztériumok pergamenjeibe. Épen ezért jelentéktelen körülménynek számít a háború továbbfolytatásának kérdésében az, vájjon a felséges nép kívánja-e már a békét, vagy nem. A nép sem nálunk, sem ellenségeinknél, sem most, sem máskor nem kívánta és nem kívánhatta a háborút, mert ilyent kívánni nyilvánvaló dőreség. Az államérdekek, a hatalmas közületek szuperorganikus vágyai, jogai és kielégülésre törekvő ösztönei azonban igenis megkívánják a háborút addig, amíg nemzetközi bíróságok nem fognak ítélkezni azokban a kérdésekben, amelyekért a jelen háború is folyik. Nyilvánvaló tehát, hogy az államférfiak, akik legfinomabb érzéklő tagjai ennek a szuperorganikus szervezetnek, addig folytatják a háborút, ameddig jónak látják, s nem addig, ameddig céljukat elérik. Mert a kitűzött cél elérése a mostani formák szerint elérhetetlen, de föltéve, hogy elérhető volna, olyan áldozatokat követelne, amelyek értéke sokkal nagyobb az elérhető eredménynél. Lloyd George addig nem tartja elfogadhatónak a központi hatalmak békeajánlatát, ameddig biztosítékot nem lát arra nézve, hogy a német katonai kaszt nem fogja többé veszélyeztetni Európa békéjét. Németország ereje pedig szervezettségében főleg katonai szervezettségében rejlik. Ez a gerince a német hatalomnak, s ha Lloyd George ezt akarja megsemmisíteni, vagy arra nézve szeretne kompromisszumot kötni, hogy Németország föladja eddigi katonai elveit, s ily képen három oldalról is kitegye inagát a legázolásnak. akkor Lloyd George-nak folytatnia kell a háborút az utolsó angol töltényig és utolsó francia katonáig. S ez az, amit nem tehet meg. Hiába üvölti el Briand a francia képviselőházban a legvéresebb beszédeket, ezt a háborút csak elméletileg lehet a végsőkig folytatni. Az állam szervezete épen úgy megsínyli a háborút, mint az egyén fizikuma. Ha föltesszük azt, hogy a háború még egyszer annyi ideig el fog tartani, mint