Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-12-24 / 102. szám

Nyíregyháza, 1916. december 17. Vasárnap XXXVII. évfolyam, 100 szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesölet Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyedév** 3 K, Egyes széra ára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM 183. POSTACHEQUE 29556. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számíttatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hivatalos hirdetesek sora 60 f. A nyilttér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 »zóis 1 K. minden további s*ó 5 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen síi mit. Háborús karácsony. A szeretet ünnepén boldogság kívánatával üdvözöljük egymást. A iöldreszállt Istenember áldásának sejtelme jóleső melegséggel tölti el a lelket, megsokasítja a szerencsések örömét, megenyhíti a szerencsétlenek fájdalmát. Erény lett az alázatosság, hatalom a szegénység, üdvösség útja a szenvedés. Mindenki előtt nyitva áll a menny, aki nem zárja el szívét az emberszeretet kötelessége elől. Fölemelő, kibékítő és megnyugtató érzéssel várta a keresztyénség a szent karácsony ünnepét, míg a béke harangszava hívta az engesztelődés forrásához. A gyermekké lett ember új élet fogadalmával állt meg a bölcső előtt s hitének szárnyán emelkedett az elérhetőnek remélt földi boldogság eszményének magasságába. Mivé lett ez az álomnak is szép világ a szörnyű háború vértengerében?! Szeretet?... Ez a legerősebb kapocs, amelynek a földkerekség minden jó emberét egyetlen hatalmas láncba kellene fűznie. Most kitaszítva, elhagyottan, megcsúfoltam hitelét vesztve szégyenkezik, mintha pellengéren állna, s félve húzódik meg a családok szűk körében, mint a vihartól vert, szárnyát vesztett madár az erdő bokra alatt. Helyette a gyűlölet tombol féktelenül, harcol kíméletlenül, pusztít végeláthatatlanúl Ünnep?... Hogy ünnepeljünk ma, amir kor pallos minden kéz, átok minden imádság, feldúlt fészek minden család! És ha énekre nyílik az ajk, ez az ének nem a felmagasztosúltságában túláradó kedély hálaadó zsoltára, hanem az egymás ellen fenekedő népek és nemzetek üvöltésének disharmóniája. És ha összejönnek az emberek, nem bizalommal közelednek egymáshoz, nem megérteni igyekeznek egymást, hanem az irigység mérgét, vagy az elkeseredés fekélyét oltják egymás lelkébe. Boldogság?... Az agg vigasztalanúl siratja a múltat, a gyermek reménytelenül néz a jövőbe. A hajadon hiába várja a vőlegényt: jeltelen sírban pihen az ifjú s nem jön többé vissza; vagy idegen föld rabságában görnyed, s ha visszatér is, ki tudja, mikor és hogy tér majd vissza. És elhervad a leány, mint üditő harmat nélikül a virág; é|s pl senyved a lélek, mert nem bírja türelemmel a hosszú és fájdalmas megpróbáltatást. Egy, csak egy gondolat gyújthat világosságot az elvakúlt szenvedélyek szörnyű sötétségében: a józanúl gondolkodó lelkek bölcs megfontolása. Egy, csak egy eszme nyújthat kárpótlást az elszenvedett nyomorúságok kimondhatatlan csapásaiéul: a szívszakadva várt béke isteni áldása. Istennek dicsőségére legyen ma őszintébb a karácsonyi szózat az emberiség részéről, mert mai szenvedésétől csak ő válthatja meg immár az embert. Az emberiség boldogságára legyen ma teljesebb az isteni ígéret kiárasztása: békességet hozok néktek, amaz én békességemet hozom tinéktek... Ezzel megélhetünk még itt e földön is; e nélkül elpusztulunk a más világon is' ! * • * * Nincsen több fiad? Irta: Kari Gerok. — Fordította. Vietórisz József. Ó mondd, hát nincsen több fiad már? Jesséhez igy szólt Sámuel, Ez egy sem az, kit Isten adván Királynak ismer Izrael: Bár mind a hét népünk virága S erős, hatalmas ága lesz, Egynek sincs írva homlokára: Az Úrnak választottja ez! S im Betlehemből, nyája mellől Egy ifjút hoznak most elő, Egész alakja jót jövendői, Oly szépszemű, oly megnyerő. Ez az, kit én kiválasztottam! Ily égi szózat hatja át A Sámuel lelkét, s legottan Fölkente Dávid homlokát... Ó mondd, hát nincsen több fiad már ? Kérdeztem én is sok nagyot; Ki szólhat igy, nagy hős legyen bár: A föld királya én vagyok! Volt nagy fia néhány anyának, Ki sokra vitte idelenn, De annyi nép közt egy se támadt Hibátlan és szeplőtelen. Első helyen vájjon ki áll ott? Miféle csörtető sereg? Ezek a hősök és királyok, Kezükben éles kard remeg. Véres csatáknak két küzdője Pompázik a hosszú soron, Világhatalmak megdöntője: Nagy Sándor és Napoleon. El innen, el! Ti vérmezőkön Legeltettétek nyájatok, S vérnyom maradt hosszú időkön, Hol vasléptekkel jártatok; El innen! Mások nem valátok, Mint Isten szörnyű ostora, Mig nyűtt seprőként, mint az átkot, A tűzbe nem dobott oda. Szelíden lép ezek nyomába, Fehér palástjuk erre vall, A költök s művészek világa, Hárfájukon fölzeng a dal: Az örökké ifjú Homérosz, Ezüst haján nemes babér, S az agg Gőthe, a költőhérosz, Ki néki is nyomába ér. Üdv néktek, akik a világot Szent lánggal töltöttétek el, Hisz én is érzem azt a lángot, Mig lelkesül e hő kebel; De hajh I vájjon nyert-é a daltól Egy bűnös is bocsánatot? S vigasztalást hozott-e attól, Ki szenvedésre juttatott? S a szellemek közt im egészen Más, új csapat lép most elő, írással és irásra készen: A sok komoly, mély bölcselő: Itt Plátó, homloka redőkben, Ott Voltaire, gúnyos ajka vág... Nos, megleltétek agyvelőnkben Az igazságnak templomát? Igaz, hogy a sötét homályba Ti fénysugarat szórtatok, De a bölcs minden tudománya Ott végzi, hogy minden titok! A lélek a homályban árván Bolyong a zárt körön kivül, S az észnek gyönge mécsvilágán Egy reszkető sziv sem hevül. S ti fölfedezők, feltalálók. Kik földünket kikémlitek, A béke győztes útján járók: Műszeretekkel jöjjetek! Kolumbus, vértanúk jelével, Kopernikus, ki égbe járt, S Humboldt, aki nagy szellemével A végtelenbe is belát. El innen, el! Nagy kűszködéstek Legyőzte bár az elemet, S a gőz után im szárny verések Ostromolják már az eget, S bár földünk túlsó oldalára Villám útján üzenhetünk: De ösvényt az üdv csarnokába Egyiktek sem mutat nekünk. Ó mondd, hát nincsen több fiad már ? Ó mondd, hol az ember fia, Kit a világon hódolat vár, S kész trónt kell elfoglalnia A nagy király, ki megnyugtatja Szivem, s bizalmat önt belé, A jó pásztor, ki megmutatja Utunk innen a menny felé! Egy, ó csak egy jön Júdeából, Óhajtva várt vezérem ő; A kard hiányzik oldaláról, Ruházatán nincs drágakő, Nem büszke bajnok semmiképen, Kis Betlehem fia csupán, Jogar helyt pásztorbot kezében, S véres tövis van homlokán. De minden hős minden hatalma Meghajlik szelleme előtt, S minden művészet szentnek vallja Őt, a keresztfán szenvedőt: A büszke bölcsek tudománya Csodálja egyszerű szavát, S azt is, ki földünk végigjárja, Ő viszi jobb hazába át! Hozzá siet a szomjú lélek, Ö az, kiben megigazúl, Hű pásztorául hü népének Fölkenten őt adá az Úr! Ö a szellem örök királya, Méltó a trónra jutnia, Ég s föld ujjongva ezt kiáltja: Hozsánna, ó Dávid fia!!