Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-11-30 / 95. szám

2 95-ik szám. JSfittRYXDÉK 1916. november 30. és évtizedek és évszázadok multával egyre bővülő keretekben fogja fónogatni tovább a babér koszorút a legkiválóbb, a legdicsőbb magyar királyok Pantheonjába lépett egyik legnagyobb király homloka köré. És évszázadok és évezredek multán Clió bűbájos müvét átveszi a mesemondó nép és bércen és sikon támad uj legenda honalapitó Árpád, az apostoli szervező első vagy Szent István, a sok tenger urává magasztosult Nagy Lajos és az igazságos Mátyás király mellett a legbölcsebb, a legnemesebb érzésű király, a haza ujjá szervezője, szinte ujjá alakitója, első Ferenc József felől. * Véres tragikumok árnya sötétlett ősei trónjára léptén. Sötél fellegek borultak a haza egére. Sötét kezek osztották az ifjú fejedelem szivében a gyanú, a bizalmatlanság, a szándékosan előidézett félreértések parazsát. Anyai sziv aligha vétkezett annyit a nemzeti történelem ilélő széke előtt, - gonosz lelkű tanácsosok aligha végezlek gyászosabb munkát, mint azok, akik odaálltak a bizakodó és szabadság jogaira féltékeny nemzet, az ősi alkotmányáért élni-halni kész magyarság — és a félrevezetett ifjú király közzé, hogy lángra lobbantsák a szenvedélyeket, kitörésre vigyék a nemzeti lélek mélyén lobogó lángol és erőszakos elnyomásra hajlítsák a belső környezetéből eredő benyomásoknak természetszerűen engedő ifjú fejedelmi szivet. A trónralépés formájának a magyar alkotmányossággal ellenkező módja, az alkotmány szellemébe ütköző proklamációk, Magyarországnak az oktrojált összbirodalmi alkotmány Prokrusztes ágyába szorítása lángra gyújtotta a francia forradalom szabadság eszméiéri ősi alkotmánya szellemében lelkesülő nemzetet és az összeütközés véres, bár aicsőséges csatákban folyt, majd az északi kolosszus segítségének igénybevételével a nemzet szabadságharcának vérbefojtásával éri véget. Sötél napokra gyászos évtizedek következtek! Az összbirodalom álmát szövögette tovább is az ármány. Fojtó csöndben titkos könnyek peregtek az orcákon. De a felkelő napot útjában megállítani nem lehel! — A megértés percéi mégis csak egyre közeledtek. Az alkotmányosság és jogfolytonosság helyreállításáért folytatott heroikus küzdelem Deák Ferenc hires húsvéti cikkének hatása alall, melyben a magyar király igazságérzelére és bölcsességére apellált, megtermi gyümölcseit, a férfikora virágjában levő király lerázza magáról a sötét végzete gyanánt közzéje és a nemzet közzé tolakodott sötél hatalmak láncait és kijelenti, hogy királyi esküvel akarja szentesíteni a maradandólag biztosított magyar alkotmányt hogy feltehesse szent István koronáját, melybe kedvelt Magyarországának boldogságát és népének törhetetlen szeretetet a legszebb ékszerként kívánja beilleszteni. És valóban teljesüli a király és nemzel együttes megértő óhaja, helyreált a jogfolytonosság, az alkotmányos élet. a felelős minisztérium, a vármegyei ősi önkormányzat. Király és nemzet egymásra találtak és egyfelől az ősi erényben, a magyar nemzet ősi királyhűségében vetett bizalom, másfelől király és nemzet együttes erőfeszítése, a szabadság visszaszál lott termékenyítő légkörében csodákat művelt, a visszatéri parlamenlális kormányzattal uj és boldogabb korszak következett hazánkban, bámulatos virágzás, megerősödés korszaka köszöntött reánk. Századok mulasztását pótolta évtizedek lázas igyekezete. Anyagi és szellemi fellendülés, pezsgő, eleven, tudományos, művészi, gazdasági élei, erőteljes nemzeti iránvu művelődés emelték magas polcra a magyar államot, amely a régi, évszázados dicsőségéhez híven ismét visszavívta helyét és tekintélyét Európa müveit nemzetei sorában. És minden nagy alkotás feletti örömében, minden nagy veszteség feletti bánatában ott áll a nemzet élen a fejedelem, a jóságos, a bölcs, a szerelőlelkü, az igazságos király glóriás alakja, a maga több mint két ember öltőre terjedő bámulatos uralkodói munkásságával. a maga, szinte már az emberi mértéket meghaladó páratlan fejedelmi kötelességérzetével. A népe javáért dobogó fejedelmi szívnek a nemzet ragaszkodó király hűségén és háláján kivül két hatalmas erőforrása volt: Istenben veteti mélységes vallásos hite és messzire kiterjedő családi körében érzett boldogsága. Voltak idők, amidőn a föld legirigyeltebb uralkodó családjának ami áldott, megdicsőüli királyunkat és szeretetteit tartottak. * És íme akkor reázudult földi sorsának haragos viharja. Előbb váratlanul gyászos körülmények között elvesztette forrón szeretett egyetlen fiát, a magyar trónnak széles e magyar földön bálványozásig szereteti, boldog várakozások közt emlegetett délceg örökösét, Rudolfot, — és ha lehet, még megrázóbb, még drámaibb körülmények között áldott emlékű hitvestársát, a mi haló poraiban is áldott — Erzsébet királynénkat, akinek a kiengesztelés nagy müvében oly gyönyörű angyali szerep jutott, — majd két és fél évvel ezelőtt a trón ujabb várományosát, Ferenc Ferdinándot. A galambősz aggastyán fejére száz vész és vihar felhői gyülekeztek. De az a sziklavár, amelyen népei iránti szeretete és hűsége épült, pillanatra se rendült meg. Amikor mind a négy sarkában láng

1ragyult a vén Európa, amikor vadul tombolt és száguldott a népek zabolátlan gyűlölködése és millió családi otthoni fájó könnyei hullottak milliók kiontott véréért, a fejedelmi aggastyán szive ép oly fenkölt nyugalommal kereste népei javát, ép oly lankadatlan uralkodói kötelességérzettel állott őrt ősi trónjának és magyar királyságának szilárd biztonsága felett, mint aminő szinte példátlan önuralommal fojtotta el szive mélységes gyászát, akkor, amikor szive legbálvánvozottabb kincseit kellett elvesztenie és gyásza, betegsége és testi gyöngesége felelt is élete utolsó pillanatáig úrrá tudta lenni uralkodói kötelességérzetét. Valóban, mélyen tisztell Törvényhatósági Közgyűlés, az ő csodálatos emberi és uralkodói jellemvonásai előtt minket, akiknek késő pátriárka korában is oly korán hunyt el, csak a csodálat, a hála, a legforróbb kegyelet és halóporára hullatott mélységes honfibánat könnyei illetnek. Szinte megrendülünk, ha az Ö fejedelmi és emberi nagyságával egybevetjük saját magunk, kortársaink cs az Ő uralkodótársai túlnyomó nagy részének parányiságát. De egyúttal boldog büszkeség érzése fog el. ha elgondoljuk, hogy Isten kegyelme nekünk adta ől, hogy a világszerte tisztelt királyi fő Szent István koronájával ékeskedett. Az Ő csodálatos példaadása buzdítson minket arra, ami, — bizony mondom <•— e vérzivataros idők multán egyedül lesz képes visszavarázsolni szcp hazánk régi dicsőségét: a lankadatlan, a megfeszített, hazafias kötelességérzelre; az ő csodálatos példaadása árassza reánk azt az áldási, hogy a magyar királyi trónon évezredeken át ilven fejedelmi erényekkel tündöklő királyok üijenek; — és az ('), meg nem hervadó, el Jnem évülő, nagy emlékéi ápoljuk jobbágyi hűséggel, hazafias szivünnk legdrágább kincsei között! Szabolcsvármegye ősi törvényhatósága ősi hagyományos hűséggel és kegyelettel teszi le legmélyebb fájdalmának, benső gyászának és soha el nem évülő hálás kegyeletének koszorúját a dicső, az áldott, a nagyemlékű, alkotmányosan urálködó király, I. Ferenc "József ravatalára. Ugy legyen! Az ünnepi beszédért a szónoknak hálás köszönetet szavazott a törvényhatóság. Ezután Mikecz István főjegyző a következő részvét- és üdvözlő feliratokat olvasta fel: Királyi Felség! Legkegyelmesebb Urunk, Királyunk ! Meg könny csillog a népek millióinak szemében s a legsötétebb gyász borítja a megdicsőült királyunk hű népeit, ám a történelem kereke — tekintet nélkül egyesek és nemzetek fájdalmas veszteségérc — tovább kell, hogy forogjon és a jóságos fejedelmeiket s legfőbb hadurukat e súlyos időkben elvesztő népek, nem nélkülözhetik a bölcs és igazságos kormányzó biztos és erős kezét. Uj uralkodó került hazánk trónjára s készül rövidesen fejére tétetni Szent István királyunk megszentelt koronáját s Törvényhatóságunk ugv érzi, hogy nem mehet cl szótlanul e mellett a történelmi nagy esemény mellett s nem sérti a gyász sötél hangulatát, — sőt megboldogult királyunk végső akaratát követi — akkor, ha megragadja az első alkalmat s hódoló tisztelettel, alatvalói hűséggel s meleg fiúi szeretettel üdvözli a nemzet uj vezérét a trónjára lépő alkotmányos ifj magyar Királyi. Nehezebb körülmények, válságosabb viszonyok közötl egyetlen uralkodó nem foglalta el ősei trónját, mint Felséged. Milliók szive döbben vágyó és bizakodó reménnyel uralkodásának első lépései felé, eltelve attól a reménytől, hogy Felséged ifjú ereje, már eddig is szerzett bölcs tapasztalatai, biztos kézzel ragadják meg s vezetik majd révbe a legszörnyűbb viharokkal dacoló nemzet kormányzatát s uralkodásainak sikereivel - méltó lesz e (hagy időkhöz; s dicső elődjéhez, kinek halhatatlan érdemeit csak még fájóbban emeli ki mindannyiunk szeme előtt veszteségünk nagyságának sajgó érzete. Királyi Felséged oly időkben ismerte meg magyar nemzetét, amikor az legközvetlenebbül egy élet-halál harc izzó forgatagának niinden őszinteségével és igazságával adhatta tanújelét haláll megvető bátorságának, életrevalóságának és tántori t hatatlan ki rá ly ihü ségének. Fel séged már nem csak a történelem irói és festői képzelete nyomán, hanem a legközvetlenebbül győződhetett meg arról, hogy a magyar nemzet és királya közöli nem halványult méjg ma isení el a Moriámur történelmi varázsa és mi a meggyőződés erejével hisszük, hogy Felséged a harcok mezején megismerte, becsülni tanulta s ifjú szive, melegségével meg is szerette ezt a sokat szenvedett, sokszor félreértett ma is száz sebtől vérző, de mindig királyhű nemzetét, — mely most bizálommál leszi jövő sorsát fiatal Királya kezei közé. Ezen reményűnket csak megerősíti Királyi Felségednek első intézkedései, királyi szózata, mellyel trónjára lépett s a határozott kinyilvánított akarata, hogy a legrövidebb idő alatt, fejére óhajtja tétetni Szent István királyunk koronáját a felség jogok és alkotmányos érzés e legrégibb. legigazságosabb symbolumát és forrását. ősi alkotmánnyunk liszteletének e gyors és közvetlen megnyilatkozásából merítjük azl a további reménykedésünket, hogy a nemzet lüktető ereinek — a magyar vármegyéknek — alkotmányos életünk és ősi erős bástyáinak jövője és