Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1916-01-27 / 7. szám
2 7-ik szám. JSÍYXMIDÉE. 1916 január 27. sincs, amire egy mai államnak — legyen az államtöredék, tartomány, mellékország — szüksége van. Közös tartomány! Emlékezzünk csak fi jó magyar közmondásra a közös lóról. Olyan Bosznia Hercegovina is. Nem a Magyarországé, sem az Ausztriáé. Egyiké sem, tehát egyik sem törődik vele, azért néznek ott ugy ki a közállapotok, mintha Afrikából szakadtak volna oda. A sarajevói tragédia visszhangja képen «Az Ujság» 1914. julius 7-iki számában Kmety Károlytól, a budapesti tudományegyetem tudós professzorától cikk jelent meg «Bosnyákország visszacsatolása* cimen, melyben szerző a Magyarországhoz való visszacsatolás mellett foglal állást. Az első nagy lépést a gyógyuláshoz — irja — Bosnyákország közjogi és politikai helyzetének definitív rendezése; Bosnyákországnak szerves belekapcsolása a modern magyar kultur állami élet szervezetébe. Tekintsünk vissza Mátyás király fénykorára, mely. Bosnyákországnak is fénykora volt. Állítsunk Bosnyákországnak, mint a Magyar Szent Korona fő urasága alatt álló mellékországnak élére a született magyarokból veendő nagyhatalmú bosnyák bánt. Magyar zsenivel és a kelet igényeit felismerő elmével és jóságos szívvel, de erővel is biró uralom majd megtalálja a bánás, ha kell az elbánás módját a bosnyák lakosság minden rétegével.» Bosnyákország közjogi helyzetének definitív rendezése csak az lehet, mely a királyi hitlevél alapján a Magyar Szent Koronához való csatoltatását eredményezi. Ezzel csak régi részéhez tér vissza az elszakadva élt «pars subiecta.» Dalmáciának is kívánatos volna már végleges rendezése, melyről a közjogi kézikönyvek azt tanítják, hogy. jogilag Magyarországhoz tartozik, de tényleg Ausztria fennhatósága alatt áll. Gesztelyi Nagy László. Az iskola a háború után. Még ugyan ég felé csapkodnak e borzalmas «világégés» lángoszlopai s még mindig hatalmasabb terület válik a pusztulás martalékává; de hőseink bámulatos vitézsége, egyenként teszi már ártalmatlanná a gonosz kezeket s nem messze immár az idő, hogy. elüljön a vész viharja s felhangzón a jelszó: Munkára fel! Építs, alkots s teremts uj életet a pusztulás helyén, mely méltó legyen hozzád győzedelmeskedő magyarnak fia! S hogy e reánk váró, második nehéz feladatot is sikeresen oldhassuk meg, nekünk az itthol maradottaknak kötelességünk kellőleg előkészíteni e fontos munkához a talajt. Mert a háború okozta romok eltakarítása közben, találni fogunk még olyanokat is bőven, amelyek immár régen hevernek hazánk testén. S é kettős munka helyrehozása, nem lesz könnyű feladat! Egyik ilyen régi rom, illetve hatalmas seb hazánk testén az, amelyet a tüdővész gyilkos keze ejt évről-évre azon. Igaz, hogy e seb béheggesztésén, már régebben lelkesen munkálkodik egy kisded had; azonban munkájok, — a megfelelő anyagi forrás s a társadalom megértő támogatása nélkül, — még nem teremthette meg a kellő sikert. Miként indulhatna ki az iskolából egy sikeresebb, országos akció a háború után, a tüdővész elleni küzdelemben? Hogjr ma, a magyar társadalom nagy része ölhetett kezekkel s rideg közönynyel nézi, hogy miként végzi szörnyű aratását sorainkban e rettenetes ellenség; — mert a napi halálozások száma átlag 200 — egyik fő oka az: hogy nem rendelkezünk — még csak megközelítőleg sem — elegendő számú szanatóriummal. Pedig a kételkedő természetű magyar népnél, hasztalan addig minden theoritikus agitáció, amig konkrét esetekből világosan meg nem győződik; hogy. igenis lehet sikeresen is küzdeni, a gyógyíthatatlannak tartott s általuk nevezett «heptika» ellen. Meggyőzni pedig csak ugy lehet őket ha a tüdőbetegek minél nagyobb száma hagyja el megedzve, pozsgás arccal s uj életkedvvel a szanatóriumokat. De a cél eléréséhez, elsősorban is, a meglevő — alig egy pár — tüdőgyógy-szanatóriumaink számát kell a lehetőségig majd szapotanunk. Azonban ennek megvalósításához, — az amúgy is nagyon igénybe vett állami támogatáson kivül, — egy biztos jellegű s tekintélyes anyagi forrás volna szükséges. Egy ilyen állandó forrás lehetne — laz én szerény belátásom szerint — az, ha a vallás és közoktatásügyi miniszter országosan elrendelné, hogy minden népiskolai növendék, a szokásos 50 fillér beirási dij lefizetésekor 20 fillért fizetne e célra, minden iskolai év elején. S ez, 33000 s egynéhány, magyarországi iskolánál, — hacsak 50 növendéket számítunk is egy iskolára, — évenként mintegy 330,000 K-t eredményezne. És hogy elégültlenséget ne szüljön, hogy ezt a tehert is főleg szegényebb társadalom viseli főképen, a közép- és felső iskolai tanulóknak is kötelezővé kellene tenni a filléres hozzájárulást, S e csekély összeget — hiszem —, ugy az egyik, mint a másik rész, zúgolódás nélkül fizetné le, már csak a gyermek neveltetés fontosságára való tekintettel is. Később pedig még inkább, amikor látnák, a szanatóriumból kikerült betegeiken, a meg nem becsülhető eredményt. Kivált ezután lenne meg nem becsülhető, midőn a háború okozta hatalmas érvágás után, minden emberi élet kétszeresen becsessé válik! Mig, ha továbbra is az eddigi tétlenséggel nézzük, hogy miként dőlnek ki a tüdővész folytán sorainkból 60—70.000-en évenként; ez alattomos ellenség lesz a mi legveszedelmesebb vérszopónk! Azonban igy, a fent vázolt befizetésekből, továbbáll nemesszivü emberbarátok, vármegyék, s egyesületek alapitványaiból — mert jelenleg a vármegyék közül, egyedül Szabolcsvármegyének van alapítványa az «Erzsébet-szanatórium >-ban — s a halottak napjáni : «Csak egy szál virágot!» felhivásu országos gyűjtésből stb. épülne fel majd, — mint apró homokszemekből — az a hatalmas hegy, amelyre a Szanatórium-Egyesület, mint biztos bázisra (éjpithetne. S igy a szanatóriumok fokozatos szaporításával, ejutlhatnánk majd idővel e téren is oda, ahol Nagynémetország áll! De másodszor, az anyagi forrástól eltekintve, igyekeznünk kell a háború után, immár valójában megértetni a néppel, hogy csakugyan: «Az egészség a legnagyobb kincs!» s azt ápolnunk, féltve őriznünk, mindenek feletti kötelezettségünk legyen 1! S e célt is csak ugy érhetjük el igazán, ha már gyermekkorban juttatjuk fiaink s leányaink köztudatába ez igazságot s hogy mik is a kötelességünk egészségünk megóvása, ápolása iráni. Azért kötelezővé kellene tenni országosan, hogy iskolai ünnepként, Egészség és betegség» napját tartanánk, amelyen a tanítók, különösen a tüdővész ragályos s pusztító voltát emelnék ki s a növendékeket kioktatnák még az ellene való védekezés módjaira. Úgyszintén kötelezővé kellene tenni, hogy minden tanterem részére vásárolják meg (Óvakodjunk a tüdővésztől!)) c. falitáblát. Továbbá készítendők volnának: «A por méreg! > «Tisztaság fél egészség! Ad az Isten orvoságot bőven, napsugárban, tiszta levegőben.* Evés előtt kezet moss! stb. feliratú színes falitáblák, melyeknek minden iskolában való kifüggesztése s a tanításban való célszerű s lelkiismeretes felhasználása, szintén igen jó szolgálatot tehetne. De, hogy a tanitó ez irányú fejtegetéseinek, a gyakorlati kivitelét is láthassa a gyermek az iskolában; azért az iskolafenntartók szigorúan kötelezendők volnának, főleg a tantermek fokozottabb mértékbeni tisztántartására s annak hygiénikus kifogástalan felszerelésére. És hogy. ennek eleget tettek-e?, arról a körorvosok által kiállított igazolványok utján kellene meggyőződni. Másrészről pedig, hogy az iskola ez irányú munkája is szerves kapcsolatban lehessen a család munkájával s hogy a gyermek ellenkezőjét ne láthassa s tapasztalja otthol annak, amit az iskolában evégből hallott s elsajátított: a szülők is kioktatandók volnának a legszükségesebb egészségügyi szabályokra. Igy gondolnám én főbb vonásokban, hogy miként indulhatna majd ki az iskolából, egy sikeres országos akció, a tüdővészrombolómunkájával szemben, amelyhez segitő kezet nyújtana a társadalom minden egyes tagja. — Mert a dolog másik részét elvégzik a mi derék orvosaink. — Tudom, hogy sokan mosolyogva fogadják e terveket, — mint általuk kivihetetleneket, — de a kétkedőktől bizalommal kérdem: hogy nem-e éppen a jelenlegi világháború tanított meg bennünket arra, hogy az erős akaratnak nincs lehetetlen?! 5 én hiszem is, hogy amint nőne a kitartó munka sikere, éppen ugy szűnne meg lassan, a (magyar nép, e téren tapasztalható közönye s e láthatatlan ellenség éles kardjának, sorainkban való dus aratása! Sőt hiszefri, hogy általában is sokat javulna igy országunk közegészségügye! Ennek pedig másik megbecsülhetetlen következménye volna, hogy a testileg egészséges s erősbbödő magyar nép: szellemileg és lelkileg is csak örvendetes haladást produkálhatna. Mert régi igazság, hogy: «Ép testben,, ép lélek!» Sümegi Lajos. SZABAD LÍCEUM. Folyó hó 27-én, csütörtökön délután 6 órakor a főgimnázium dísztermében dr. Kende Zsigmond orvos «Hogyan küzdte le a tudomány a háborús járványokat.» cimen tartja második előadását. Ez alkalommal számos vetített képpel is illusztrálja. Belépődíj 20 fillér. Vasúti jeienetrencS, Nyíregyházáról indul: SzereilCS-felé reg. 7 1 0*, d. u. 4 0 8*. Debrecen-felé reggel 51;, este 92!. Csap-felé reggel 6 5 8, d. u. 3 5 5. Mátészalka-felé este 8 4 5. Yásárosnamény-felé este 8 5 0. Polgár-felé este 622Nyíradony-felé este 111. Nyíregyházára érkezik: Szereiics-felől d. u. I 2 2*, esíe 81*. Debrecen-felől reg. 6 3 5, d. u. 3 3 5. Csap-felől reggel 6 5 3, este 8E Mátészalka-felől reggel 6 0 3. Yásároínamény-felől reggel 6 3 0. l'ClgáM'elől reggel 6 3?. Kyíradony-felől reggel 6 5 1. ") Gyorsvonatu csatlakozással Budapestről — illetve Budapestre.