Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-07-02 / 52. szám

6 52-ik szára. JSÍYÍKHIDÉK 1916. julius 2. — Tanítók Nestora. Weisshaus Ignác a kisvárdai állami elemi iskola és az ipariskola érdemdús igazgatótanitója junius hó 26-án, 42 évi buzgó munkálkodás után 68 éves korában hirtelen elhunyt. — A magyarosításért legújabban Tolnavármegye jutalmazott meg egy tanitót, holott az ily cimü jutalmakat a miniszter már régen megszüntette azon egyszerű oknál fogva, hogy a magyarositás nem jutalmazandó tett, hanem tanítói és hazafiúi kötelesség. — A fecske fiókák most hagyják el fészküket. Aikk lábgyürüvel el akarják látni a fecskéket, forduljanak a m. kir. ornithológiai központhoz (Budapest II. Debrói-út 15.) — Köszönet. A Nyiregyházi Termény és Áruraktár részvénytársaság gyermekkonyhánk javára 50 koronát volt szives adományozni. Fogadja kegyes adományáért ez uton is leghálásabb köszönetükket. Az izr. nőegylet elnöksége. — Vigyázzunk a tűzre. Az aratás és cséplés idején szokott a legtöbb tüz lenni, amely sok esetben egész községek évi kenyérmagvát puszlitja el. Á világháború közepén az ilyea veszteségek pótolhatatlanok, éppen ezért vigyázzunk a pipásokra és a gyerekekre. Gondoskodjunk arról is, hogy a kazlak a vármegye tüzrerdészeti szabályzatának megfelelőleg, ne helyeztessenek egymás mellé. — Köszönetnyilvánítás, A háborúban hó'si halált halt birák, ügyészek és igazságügyi alkalmazottak árvái javára létesítendő ösztöndíj alapítvány céljaira a következő ujabb adományok érkeztek: özv. Klár Lajosné 10 kor. Weinberger Ferenc Zalalövő 50 kor. Lichtmann Lukács Vilmos ^100 kor. Eddigi gyűjtésünk 5705 K 50 fill. Összesen : 5865 K 50 fillér. A nagylelkű adományokért az országos bírói és ügyészi egyesület nyiregyházi osztálya nevében köszönetet mond Szakolczay Lajos, kir. törvényszéki elnök. — Egy asszonyért!.. . Az örök probléma újjul fel előttünk, az ingatag női jellem megfejthetetlen rejtélye. Az Apolló a fenti cim alatt egy nagy conceptioju film remekművet mutat be szombat, vasárnap, hétfői előadásaiban, melynek értékét még az is emeli, hogy a pompás darabot Björn Björnson a hírneves iró rendezte. — Száj és körömfájás miatt zárlat van elrendelve városunkban a hasított körmű állatokra. Remélni lehet azonban, hogy a zár nem sokára feloldható lesz. — Árverés. Debrecenben e hó 24•én fogják elárverezni a Máv. debreceni űzletvezetőségének területén talált és kézbesithetetlen küldeményeket. Károsok az üzletvezetőségnel nyerhetnek felvilágosítást. — Mi a legdrágább % Az állami tisztviselők memorandumukba országos átlagban kimutatják az élelmicikkek árának emelkedését. Legnagyobb az a fokhagymánál, amely meghvszonötszörösödött, mig a hús ára csak hatszorosára, a rizs kilencszeresére, a zsír négyszeresére, a vöröshagyma és szilva nyolcszorosára emelkedett. Arról persze nem szól a statisztika, hogy ezen maximális árakon csak ritkán lehet valamit vásárolni. — Az orvosok honoráriumának emelése. Berlin orvosi szövetsége a napokban tárgyalta az orvosi honoráriumok fölemelésének kérdését, ami az életviszonyok rendkívüli megdrágulása folytán elkerülhetetlenné válik. Hoszszíbb vita után elhatározták, hogy az orvosi honoráriumot az eddigi átlag egy harmadával fogják fölemelni, de a vagyontalanokkal és olyan családokkal szemben, amelyeknek eltartója a harctéren van, az orvosok a mai tiszteletdíjakra tartanak igényt. — Cigányok a kultúráról. Űrnapján átszállították a Nyíregyházán fogva levő 41 sátoroscigányt a vásártéren épített internálási helyre. A kísérők dicsérték előttük a kényelmi berendezéseket, mire egy töpörödött anyóka a hadimunkára elvitt vajda helyettese a következőképpen replikázott vissza: Mit ér nekünk a villanyvilágítás, amikor az az őrök ellenőrzését könnyíti meg, mit ér a fabódé, amely azért magas, hogy át ne mászhassunk rajta, mit ér az ételek takaréktűzhelyen való főzése, amikor az azért van, hogy kevesebb fa kelljen, mit ér a furott kút, amely azért olyan, hogy bele ne ugorhassunk, mit ér az állam nagylelkű gondoskodása, amikor annak költségét a mi lovaink és szekereink árából fedezik. Ezek szerint a cigányok nem ok nélkül idegenkednek a — kultura vívmányaitól. Ügyvédi nyomtatványokat telefon megrendelésre bármily kis mennyiségben házhoz szállítunk. Telefon 139. Szegény Ábrahám... Ezt a kicsi történetkét elmondom, amint láttam, amint [hallottam, ha a mai aktuális témákkal mi vonatkozásban sincs, mert ugy találom, hogy elmondásra és meghallgatásra érdemes. Tavasszal történt, még elég kora tavasszal, amikor Ábrahámot, valahonnan Erdélyből felhozták a fővárosba, hogy a klinikán elhelyezzék. Mit vártak, mit remélt ő maga is ettől az elhelyezéstől, ki tudná megmondani? »Tébécés« beteg volt, alig volt már benne élet. Mégis remélt, mégis bizott a felgyógyulásban. Felvették, elhelyezték a 4-es szobának abba az ágyába, amelyet a kora reggeli napsugár legelébb és legtovább ért a szobában. Ábrahám elég magas, de már hajlott alakja, mint az árnyék vonult végig a folyosó granittó burkolatán, ugy dél felé, amikor a napsugár nem aranyozta be már az ő ágyát, hogy kimenjen a park felé néző terrasera: leheverni párnák és takarók közé, de érezni, élvezni az éltető nap melegét, amelyből nekie már oly igen kevés juthat. Ezt az útját mindennap megtette, amig egy csendes, borongós, hűvös napon nem bírt már felkelni ágyából, amikor már minden erejét megtörte a kór. Csendes szobatársai voltak. Kíméletesen is bántak vele; hiszen látható volt rajta, hogy a végső pihenés utolsó útjától nem áll már messze. Keveset is beszéltek vele, inkább vigasztalták. Ilyenkor mindig mosolygott. Egyszer uj beteget vettek fel a 4-be. Pataki uram volt az uj beteg, akiről szinte sugárzott az ébredő tavasznak rózsás pírja. Meglátszott rajta a gazda megelégedettsége. Neki valami kezdődő baja lehetett, amelynek megállapítása végett kereste fel a klinikát. Mindig vastag szivart szítt. »Ócsó komisz szivart nem birok színni!« — mondogatta. Bizony, őkelme vastagnyaku, jól megtermett alak volt. Szemben volt az ágya az Ábraháméval. És váltig csodálkozott, hogy íugyan hogy lőhet azt a lötymötyöt früstökre möginnya? — Nem vönné bé a gyomrom!« »Neköm az anyjukom sunkát, mög könyeret, mög bort hoz bé, oszt az a früstök!« »Utánna mög jól esik a szivar! Oszt mindezt «ölég« hangosan szokta mondani. Ábrahámot nem igen szeretgette, »...merhogy ügön köhög szögény.« Április elején már nem járta a terasset szegény Ábrahám. Rövidre nyirt veres hajával és bajuszával, meg szeplős arcával már nem volt látható a folyosón. Nem tahargatta a terasson Katica Néne, itt is, ott is, hogy meg ne hűljön. Annál többet köhögött a szobában szegény. Történt egyszer, hogy egy pap sietett a 4-be. Kit keresett ott? Megkérdezte hogy hol van a nagybeteg? Az ápoló néne megmutatta a nagybeteg ágyát, hol felső kabátját levetve, leülni szándékozott a pap. — Talán ne méltóztassék az ágyra ülni, mert a beteg T. b. c.-ben szenved!?, mondotta a néne, halkan suttogva. — Nem tartok attól, hogy megkapnám a bajt. De különben is, kötelességünk teljesítése közben ha baj is érhet, az bennünket nem aggaszt. — Ha szabad kérdeznem főtisztelendő urat, mi végből óhajt a beteg ágyára ülni? Talán inkább hozok széket? — Köszönöm ne fáradjon a Néne. A beteget gyóntatni kívánom, minthogy hivtak hozzá. — De talán tévedés van a dologban, hiszen a beteg nem katholikus, hanem izraelita. — Akkor valóban tévedés. Nem a második emeleten vagyok? Mert oda hivtak egy haldokló katholikus kántortanítóhoz, ki nemrég jött meg a harctérről és haldoklik. — Méltóztassék egy emelettel fellebb fáradni ; ez az első emelet. A halk beszélgetésnek vége szakadt. Ábrahám aludt, nem hallott belőle semmit. Pataki uram nem állhatta meg az „esetöt" mosolygás nélkül. »Hogy még a Zábrahámot gyóntassák!® Egyik, talán a következő napon arra kérte a nénét Ábrahám, hogy táviratozzanak hozzátartozóinak, ő már annyira jobban érzi magát. hogy egy szanatóriumban várná be a teljes felgyógyulását. Négy hét óta ugy sem jött feléje egyik hozzátartozója sem, pedig hogy Ígérték! Á néne megnyugtatta, ő pedig elállt a távirat elküldésétől. Egyik este. a pap látogatását követő harmadik napon, vastag szivarját szívva, mosolyogva újságolja Pataki uram, hogy: »Möghótt a nagybetegünk!» Sietve igyekezett a nénének elmondani ezt. Mindenki sajnálkozott, aki látta Ábrahámot életében. Bizony-bizony: elment ő már a szanatóriumba, megtalálta a teljes gyógyulást! Utolsó félóráját szomorúan beszélte el Radó közvitéz, a 4-es szoba lakója. Milyen is az ember! Ez a Pataki, a vacsora ideje alatt, csak azért, mert szegény Ábrahám megint köhögött, ugy összeszidta szegényt, hogy fájt a lelkem érte!» »Mindennek elmondta; — nem hagyja a csúnya köhögésével az embert még vacsorázni sem!« Mindenki megszánta a szegényt; hiszen utolsó perceiben érte bántalom, vigasztaló szavak helyett. Másnap reggel, Pataki uram megelégedetten szivta hagyományos vastag szivarját. — Amióta itt vagyok, az éjjel alu dtam először jól. Nem zavart a Zábrahám a köhögésével. Node azétt itt sé szeretnék möghanyi! Annyi bizonyos! — Miért? — Hát kérőm, a zeste, hogy möghótt a Zábrahám, — Isten nyugtassa, — behoznak a népfölkelők egy kis födeles kocsit. Oszt rátötték. De a kocsi vótt-é kurta, vagy a Zábrahám nyútt-é mög, de a födél nem akart rámönnyi. Oszt ezök csak nyomogatták a kocsiba hun a fejit, hun a lábát, amég csak rá nem tutták tönnyi a födelet. Osztán elvitték. Hát kérőm, ez má mégsé embörség, hótt embört ugy nyomogatnyi! No má én itt mög nem haanék! Ábrahámot elvitték; hozzátartozóit senki sem látta, pedig értesítették őket. Pataki uram másnap hazament, baja nem fejlődött ki. Ez volt Ábrahám esete. Szegény Ábrahám . . . ! Talán el sem siratták ."•..!? P—.—s. !LEVELEK A HARCTÉRRE j j dr. VIETÓRISZ IÓZSEF könyve. j j Megjelent és kapható lapunk kiadóhivatalában. 1 A tiszta jövedelem fele a harctérről hazatérő szegény egyetemi t hallgatókat segitő alapé. —— Ára tűzve 2, egész vászonba kötve 3 korona, j