Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1916-06-29 / 51. szám
1916. junius 29. Az elért szép eredmény Trajtler Anna, Imre Anna tanítónők és Balogh Sándor rajztanár érdeme, kiket teljes elismerés illet. A kiállításnak a két napon át sok látogatója volt. A háború. (A « Nyirvidék * eredeti távirata.) Budapest, junius 27-én. — Hivatalos. — Orosz hadszíntér: Jakobeninél, Kutytól északra és NovoPocajevtől nyugatra orosz támadásokat vertünk vissza. Az ellenség mindenütt súlyos veszteségeket szenvedett. Sokulnál a németek támadása előrehalad. Egyébként változatlan helyzet mellett nincs nevezetesebb esemény. Olasz hadszíntér: A Brenta és Ets közti támadási területen harcvonalunk megrövidítését tegnap befejeztük. Mindazok az olasz részről ez alkalommal terjesztett híresztelések, mintha az ellenség hódításokra vagy egyéb sikerekre tett volna szert, mint az az alábbi katonai okokból csak ma nyilvánosságra bocsátható előadásból kitűnik, teljesen valótlanok. A junius 25-ikére virradó éjjel kezdtük meg annak az első vonalnak már egy hét óta elkészített részbeni kiürítését, amely vonalat támadással nyertünk meg, amelynek fekvése azonban a terepviszonyok következtében kedvezőtlen. A következő délelőtt az ellenség folytatta a csapatainktól elhagyott hadállások elleni tüzelést. Csak ma délben kezdtek olasz osztagok egyes harcvonalrészeken az Aspach és Sugana-völgyektől habozva és tapogatózva előrenyomulni. Az Ets és Astach völgyek között az előbb emiitett tüzelés a rég elhagyott állások ellen egész napon, a következő éjszakán át, sőt helyenkint még tegnap reggel is tartott. Mindkét napon az egész harcvonalon nem volt harc. Csapataink sem foglyokat, sem lövegeket, sem gépfegyvereket vagy egyéb hadiszert nem veszítettek. Az olaszok most kezdik uj hadállásainkat megközelíteni Csak ma reggel támadták meg a Monté Testot, ahol azonban súlyos veszteségek közt utasítottuk vissza. A Posina-völgyben tüzérségünk tüzelése több zászlóaljukat menekülésre kényszerítette. A tengermelléki arcvonalon az ellenségnek a Km és a Mrzli Vrh elleni támadásai meghiúsultak. Délkeleti hadszíntér: Változatlan. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Berlin, jun. 27. Keleti harctér: Hindenburg tábornagy hadcsoportja: Német osztagok, amelyek az orosz állásokba nyomultak előre, Kekkautói délre 26 foglyot, 1 géppuskát, 1 aknavetőt és a Niadzial-tótól északra egy tisztet, 188 főnyi legénységet, 6 géppuskát ős 4 aknavetőt szállítottak be. Ellenséges járőröket visszavertünk. A dünaburgi teherpályaudvart bőségesen bombáztuk. Lipót bajor herceg tábornagy hadcsoportja: A helyzet változat'an. Lmsingen tábornok hadcsoportja: Sokultói délnyugatra csapataink rohammal foglaltak el orosz vonalakat és többszáz foglyot ejtettek. Az ellenség ellentámadásai sehol sem jártak eredménnyel. Balkán hadszíntér: Lényeges esemény nem történt. Nyugati harctér: Az angol arcvonalon és a francia harcvonal északi szárnyán több izben került járőrharcokra a sor. Számos gáz- és füstfelhő szálJ^xmriDBR. lott át hozzánk. Ezek a német csapatokban nem tettek kárt, sőt részben az ellenség árkaiba csaptak vissza. Az ellenség különösen hevesen tüzelt a Somme mindkét oldalán lévő állásaink ellen. Neslenek a franciák által történt lövetése alkalmával 23 francia halt meg, illetőleg sebesült meg. A Maastól jobbra a franciák támadásai a thiaumonti páncélerődtől északnyugatra és nyugatra, valamint Vaux-erődtől délnyugatra eredménytelenek maradtak. A Chapitre erdőben egy, két tisztből és néhány tucat főnyi legénységből álló ellenséges osztagot megleptünk és elfogtunk. Arrastól keletre légi harcban lelőttünk egy angol kétfedelüt. A bennülőket, akik megsebesültek, elfogtuk. A legfőbb hadvezetőség. Színház, Mágnás Miska harmadszor is és negyedszer is. Mindanyiszor telt ház mellett. Meg kell állapitanunk, hogy a premiere utáni előadások jobbak voltak, valami rejtett aggodalomtól mentes meleg intim hangulat hatotta át az előadókat. Bihari Böske folyton heves ováció tárgya és Szigetinek is bőven kijut a megérdemelt tapsokból. A keddi előadás egyike volt a legérdekesebbeknek. Cirano de Bergerac volt szinen oly jó előadásban, hogy a közönség a befejezéskor tüntetőleg helyén maradva tapsolt mindaddig, mig kedvencei Hevessy és Forgács meg nem jelentek. Nagyon örülünk, hogy a nagyon megtelt ház tetszésével közönségünk jó Ízlését bizonyította, irányadó lehet ez a tüntető tetszés a repertoir összeállításánál. Hevesi és Forgács valóban megérdemelték a tüntető tapsokat, bár nézetünk szerint a harmadik felvonás néhány jelenete kidolgozatlan maradt. Gömöri nem vette komolyan szerepét. A rendezés ötletes volt. • Műsor: Szerda : Borbély Lili vendégfelléptével Cigányprímás Bérletszünet. Csütörtök: D. u. 4 órakor félhelyárakkal Legénybucsu operett sláger. Este Borbély Lili vendégfelléptével Lengyelvér, nagyoperett. Bérletszünet. Péntek: Borbély Lili bucsufelléptével őnagysága ruhája színjáték újdonság. Bérletszünet. Szombat: P. Bihary Böske felléptével Mágnás Miska operett újdonság. Vasárnap: D. u 4 órakor félhelyárakkal Lyon Lea dráma újdonság, este P. Bihary Böske felléptével Mágnás Miska operett újdonság. Bérletszünet. Hétfő: Itt először Osztrigás Mici bohózat újdonság. Bérletszünet. A darab nem leányoknak való. Kedd: Osztrigás Mici bohózat újdonság. Bérletszünet. A darab nem leányoknak való. TANÜGY. A főgimnázium I. ' és II. osztályába az 1916—7. tanévre f. évi julius hó 1. és 3. napján délelőtt 8—12-ig, délután 3 — 5 óráig vesszük fel a tanulókat, és pedig az első napon a helybeli ág. h. ov., a másikon a többi jelentkezőt, mindenkor a jelentkezés sorrendje szerint. Az I. osztályba lépő tanuló köteles születési anyakönyvi kivonatát és az elemi iskola IV. osztályának sikeres elvégzését igazoló bizonyítványt bemutatni. 51-ik szám 3 A fölvett tanulók az uj tanév elején, és pedig szeptember hó 3-ig bezárólag, a fölvétel alkalmával kapott igazolvánnyal az osztályfőnöknél személyesen jelentkezni kötelesek. Fölvételi és első félévi tandij cimén a beiratás alkalmával 51 korona fizetendő. Itt is figyelmeztetem azokat a tanulókat, akik két kötelező tárgyból kaptak elégtelen érdemjegyet, hogy a javitó vizsgálat tárgyában méltóságos és főtisztelendő Geduly Henrik ág. h. ev. püspök úrhoz cimzendő kérvényüket julius hó 1 napjáig hozzám nyújtsák be. Megjegyzem végül, hogy a legutóbbi közleményem megjelenése óta beállott kedvező fordulat következtében a tápintézet a jövő tanévben is megnyílik oly fel'étel mellett, hogy az érdekelt tanulók közvetlenül a vállalkozó özv. Vida Lajosné úrnővel állnak majd elszámolási viszonyban, mig a tápintézet pénztára csupán a további évek keretei között részesiti támogatásban az érdemesebb jelentkezőket. I)r. Vietórisz József, főgimn. igazgató. A m. kir. tud. egyetemi nyomda igazgatósága a háború előidézte súlyos gazdasági viszonyokra való tekintettel az elemi iskolai szegény tanulók részére a jövő tanévre az ingyen tankönyveket fokozottabb mennyiségben fog engedélyeztetni. Azért a szokásos kimutatás f. évi julius hó l-ig beterjesztendő a kir. tanfelügyelőhöz. ÚJDONSÁGOK. — A lap kihordására vonatkozó panaszokat kérjük azonnal közölni kiadóhivatalunkkal. Telefon 139. — Haái érettségi vizsgálat a főglmnáa.umban. E hó 26-án zárult be a felsőbb hatóság által elrendelt s a főgimnázium kormányzó tanácsa megbízásával szervezett hadi érettségi kurzus. 28 ifjú vett részt a tanfolyamon, kik közül többen a harctérről, többen pótkereteiktől kaptak szabadságot a tanfolyam elvégzésére. Ezekhez járult a legújabban besorozott 1898-as évfolyamú VlI-ik osztályt végzett ifjak. A tanfolyam egy hónapig tartott, melynek vezetője dr. Vietórisz József igazgató, s előadó tanárai a VIII. osztályban tanitó tanárok voltak. Az ifjak a tanfolyam végeztével a VIII. osztályból osztályvizsgálatot, majd ennek letétele után szóbeli érettségi vizsgálatot tettek. A vizsgálaton minden jelentkező ifjú megfelelt; jeles érett lett: Weisz Jenő, jól érettek: Baracsy István, Fabula András Friedmann Adolf, Hook Gyula, Hudák József, Kazár János, Lefkovits Ignác, Nyerges Miklós és Porkoláb Károly. A többiek egyszerűen ére'tek. A vizsgálat után nyomban kikapták az ifjak bizonyítványaikat, mely alkalommal dr. Vietórisz József igazgató megható beszédben búcsúzott ^el az ifjaktól, kik nevében Hook Gyula mondott köszönetet s vett bucsut az iskolától és annak tanári karától. — Kisvasúti közgyűlés. A Nyiregyházavidéki kisvasutak részvénytársasága f. hó 28-án szerdán délelőtt tartotta tizedik évi közgyűlését Mikecz Dezső alispán elnöklete alatt. A zárszámadáshoz a részvénytársaság egyik alelnöke szólt hozzá, aki kifogásolta, hogy az üzemi költségek a bevételek 90 százalékát teszik ki, holott a vasútépítés megkezdése előtt Szesztay és Tolnay szakértők e kiadások maximumát legfeljebb 60 százalókra becsülték. — Javasolta, hogy már most megtörténjenek a lépések arra, hogy a jelenlegi üzemkezelő részvénytársasággal a szerződés a lehető első alkalommal megszüntettessék és a kisvasút helyes vezetés mellett kellő üzemjövedelmezőÓvakodjunk a moíytól l S^ott szörmeáruhat jutányos áron elvállal gondozásra: BUÚS JÓZSEF szűcs Nyíregyháza, Bethlen-utca 1. sz. 218—1—M