Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-01-20 / 5. szám

5-ik szám, JSCyírvibék 1916. január 20 5 — A polgárság is érthet róla. A kormány felhivta a hivatalokat, hogy. táviratokat csakis nélkülözhetetlenség esetén küldjenek és a sürgős ügyeket is lehetőleg levélileg intézzék. A táviratok rövidre szövegezendők, mert a sürgönyhivatalok amugy is tul vannak terhelve, aminek fokozása aztán késedelmet okoz. Ezt az intelmet a polgárság is meghallhatja, mert a névnapi, esküvői és condoleáló táviratok száma még mindig nagy és terjedelmes. — A Társaság. A Hadsegélyző Hivatal működéséről és jelentőségéről emlékszik meg hangulatos vezető cikkben A Társaság e heti száma, cimképül hozván a Hadsegélyző Hivatal népszerű főnökének, Kirchner Hermán altábornagynak jól sikerült arcképét Moldován Béla rajzában. Teleki Sándorné grófné Szikrák címmel elmés tárcát, Pajzs Elemér kitűnő, humoros novellát, Dessewffy Berta kedves elbeszélést irt, mig Dobay István a heidelbergi diákéletről közöl érdekes és szép képekkel illusztrált cikket. Lakatos László nagyérdekességü regényének folytatása, Hamvas József, Wlassics Tibor és Emőd Tamás versei, a Malonyai Dezsőről irt irodalmi tárca, valamint könyvszemle egészítik ki a sok [érdekes rajzzal és fotográfiává! bővelkedő szám tartalmát. A Társaság előfizetési ára egész évre 18 K, félévre 10 K, negyedévre 5 K. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, Ritz-szálló. — Hadifoglyok részére pénzküldemények: A Nyírvidéki takarékpénztár részvénytársaság igazgatósága értesiti a t. közönséget, hogy intézete (Vay Adám-utca 7 szám) az összes ellenséges államokban internált hadifoglyok részére készséggel eszközöl átutalásokat, illetve továbbit pénzküldeményeket és pedig oly feltétel mellett, hogy csak a felmerülendő dij és esetleges egyébb kiadásokat számítja fel és ezt is csak önköltségben. 228-3-1 Fogaink. Nem tünt volna még fel senkinek sem, hogy dacára annak, hogy fogainkat mindennap fogporral és szappannal megtisztogatjuk, azok (főleg a zápfogak) mégis megromlanak, megodvasodnak ? Nem a legfényesebb bizonyitéka-e az annak, hogy a fogtisztitás fogporral vagy szappannal elégtelen? Fogaink nem teszik meg nekünk azt a szívességet, hogy csak ott romoljanak meg, ahol fogkefével kényelmesen hozzájuk férhetünk. Ellenkezőleg épen a legnehezebben hozzáférhető helyeken u. m. a zápfogak belső oldalán, odvas fogakban, a fogak közti hézagokban, foghíjas helyeken kezdődik meg legelőbb és legbiztosabban a rothadási folyamat és a romlás. Ha fogainkat romlás és rothadás ellen meg akarjuk óvni s épségben megtartani, legkönnyebben elérhetjük célunkat, ha olyan fertőtlenítő szájvizet használunk, mint amilyen az Odol. Ez öblőgetés alkalmával mindenhova behatol az odvas fogakba éppen ugy, mint a fogak közti hézagokba s a fogak belső oldalára. Az Odol elveszi a fogrontó csirák létfeltételeit és ezzel megvédi a fogakat a romlás ellen. Mindenkinek, aki fogait épségben és egészségben akarja megtartani, a legmelegebben és jó lelkiismerettel azt ajánlhatjuk, hogy szokja meg a rendszeres szájöblögetést Odollal. k „illat és Madárvédő-EgyesíiÍ6t

4

£ köréből. A «Nyíregyházi Állat- és MadárvédőEgyesület igen tisztelt elnökségének. — 1510—1915. A «Nyiregyházi Állat- és MadárvédőEgyesület» alapitó tagjának és másodelnökének, Leffler Sámuel ny. főgimnáziumi igazgató urnák elhunyta alkalmával fogadja az igen tisztelt elnökség igaz részvétünk kifejezését. Budapest, 1916. január 3. Máday Izidor ny. min. tanácsos elnök, Fodor Árpád tanár, főtitkár. w

wO

ff r.'mywíV

jwr

AW.MWTn-n ,<*

.iynnwft>rw

i»' -v

m JE*BE» Az ifjúkori borát. Messze, az orosz-lengyel földön, katonáit rohamra vezette, egy magyar zászlós. A makacs ellenség szívósan védte magát, már-már ugy látszott, hogy megingatja sorainkat, de a győzelemhez szokott testvéreinknek ellenállni még sem voltak képesek. Ember ember ellen küzdött és támadott, elszántan, vakmerően. A rohamot vezető zászlós harsány hangon buzdította századát és annak élén rohanva forgatta kardját, használta revolverét, amellyel az ellenség utolsó tisztjét célba vette, az megtántorodott és elesett. A védőcsapat bomladozni kezdett, majd rendetlen futásban menekült. Bevették a falucskát, amely körül borzalmasan szóltak az ágyuk és piroslott az erdők égésétől az égboltozat alja. Az ellenség tüzérsége hirtelen elhallgatott, messzebb fekvő uj állásaikba vonultak vissza és az imént még rohamozó gyalogosok, hős magyar testvéreink, annyi véres óra után, a falu közepén lévő udvarházban pihentek meg. Szétszórt századok ide gyülekeztek, ahol az őrmesterek egykedvűen írták öszsze az eltűnt és elesettek névsorát. Friss csapatok siettek el mellettök, a tartalék volt az, mely felváltotta az agyonfáradt küzdőket. Rövid idő multán, gyászmenet tünt fel és a lengyel parasztok által vitt koporsót megroskadt hölgy követte. «A grófnő», a leányát temető grófnő, hallatszott köröskörül. A katonaság önkénytelenül követte a gyászmenetet, sőt az imént elfogott oroszok is. A kastélyban ezalatt szobákat hoznak rendbe, a parancsnokság számára. A fital zászlóst, aki hangosan rendelkezik, alázatosan követ egy ősz inas és tört németséggel ad felvilágitásokat. Az egyik kisebb szobában óriási rendetlenségben iratok hányódtak szanaszét. Valami iroda lehetett és a fogason függő orosz tiszti sapka arról tanúskodott, hogy a tulajdonosa ugyancsak sietett menekülni. A nyitott ablak párkányán francia és angol lapok hevertek, a zászlós érdeklődve nyul utánuk, midőn az egyikből piciny, aranyszélű könyvecske és egy fakó névjegy hullt ki: Iván Alexandrovics Joszupov a technika hallgatója Páris. A zászlós azonnal visszaemlékezett az orosz diákra, akivel alig négy év előtt, együtt éltek a párisi diáknegyedben. Kedves, derék fiu volt. Vig kedélye sohasem hagyta el és érdekes alakja, jókedvű mókái ismertté tették őt az egész negyedben. Mindég tréfával ajkán, vele nem napokat és heteket, de hónapokat töltött el legjobb barátságban és a husz éves kor lángoló érzésével, fogadtak örök barátságot egymásnak. Sem neki, sem Juszupovnak nem volt sok pénzük, de kaptak volna bármennyit, mindig megosztoztak testvériesen. — A zászlós vizsgálta a kis könyvet, melyből az esti szellő lapokat szórt szét, játszott velők és elvitt néhányat. Forgatni kezdte és naplószerü feljegyzéseket talált, olvasott innen-onnan sorokat, melyek barátja reménytelen szerelmével és az imént eltemetett leány történetével ismertették meg. Smolensk, julius 12. Ma jelentkeztem a helyőrségi parancsnokságnál, Pinskbe szóló rendeletet adott |át s utasított, hogy ott vegyem át az ujabb megbízatásomat; rossz előérzetem van, miért kell nekem Lengyelországba mennem, mikor az ország belsejében is oktathatok! Pinsk mellett, julius 15. Kellemetlen utazás után megérkeztem. Fölöttesem Pinskben már várt reám, Povieffnik törzskapitány. Lakásunk egy vadászkastély, a kapitány szobája (előkelő bőröndökkel van tele én egy kis ládával vonultam ide be. Szinte szégyelem magam, házigazdánk egy özvegy lengyel grófné s leánya, Kasia előtt. Julius 18. Ma beszéltem Kasiával. Nappal nem vagyok itt s igy este a vacsoránál látom csupán; megtudta, hogy nemrég mig francia diák voltam, az opera zenekara iránt érdeklődött. Valami keveset tudtam róla. de nem sokat. Később a zongorához ült és Chopin Nocturne-jéből játszott, — midőn észrevette, hogy érdeklődéssel figyelem, hirtelen abbahagyta. Hideg irántam, ki ri belőle az ős lengyel ellenszenv. Julius 26. Nem érek rá irni... Minden időmet a gyakorlótéren töltöm és esténkint a kapitány jelentéseket mond tollba. Ma nagyon rossz kedvű, rossz híreket kapott a harctérről és mikor elolvasta a postáját, igy szólt: Juszupov, az ellenség kezd bennünket mindenfelől biztos állásainkból kiverni. — Kasia ma kilovagolt, hozzá csatlakoztam hozzá, de hiába beszéltem, aligalig válaszolt. Augusztus 4. Minden este látom Kasiát, zongorázni is szokott, de mindig olyan hideg hozzám. Miért is nem vagyok lengyel, miért kell nekünk franciául beszélgetni, ami Ponéffniék kapitányt csak bosszantja. Augusztus 10. Feltűnő, hogy anya és leánya figyelnek állandóan. Kasia ma azt kérdezte, vannak-e lengyel rokonaim. Sajnálkozva feleltem, hogy nincs egy sem, csak oroszok, akiknek legtöbbje Galíciában harcol, gyámom pedig egy magasrangu tiszt, Moszkvában lakik. — Újból elmélyedve gondolataiba, ült velem szembe; arca napról-napra lázasabb pírban ég. Bár lengyel lennék, tudom nem lenne ilyen hideg hozzám. Augusztus 16. Kasia beteg, a kastélyban csendesen járnak-kelnek és én is izgatott vagyok. A kapitány gyakorlat után összeszidott. — «Semmi haladást nem látok, miért hanyagolja el a dolgát Juszupov? Kiküldetem a harctérre!* És káronkodni kezdett, mint egy. • • • De én miért is vagyok olyan ideges ? Nem tudom! Borzasztó képeket láttam magam előtt, az éjjel, a kastély fel volt dúlva, kisértetek táncoltak fejem felett és erre felébredtem. Augusztus 25. Ma Kasia felkelt, mikor meglátott, rám mosolygott, először, mióta itt vagyok. Oh! tudom, már tudom! szerelmes vagyok Kasiába. Kasia olyan szép, ha beszélni kezd, elfelejtem, hogy még két hetem van s azután egy tudatlan újonccsapattal együtt repítenek légbe a magyarok és németek. — Rossz híreket kaptam, de hagyjuk!