Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-04-09 / 28. szám

2 28-ik szám. JSÍYÍK\TIDÉK. 1916. április 9 Anya- és csscsemó'védelemröl. Irta és a nyiregyházi Feministák Egyesületében április 6-án felolvasta Dr. Spányi Oéza kórházi főorvos. I. Igen tisztelt hölgyeim és uraim! Midőn a nyiregyházi Feministák Egyesületének megtisztelő hivása ideszólitott, hogy az anya és csecsemő védelemről tartsak előadást, teljes tudatában voltam annak, hogy amit én idehozhatok, csupán egy szemernyi parázs, amelyet az Önök szives megértése és minden jóért való kész lelkesedése fog lobbantani. Ez a láng talán eleinte még kicsi lesz, talán csak akkora, hogy épen megvilágitsa a rideg homályt, amelyben a mi anya- és csecsemővédelmünk ma még félve húzódik meg, de komoly a hitem, hogy a már lángoló tüzet kialudni nem engedjük többé és annak jótékony melege köré mind többen és többen gyülekeznek a sápadt szegény anyák, a vézna kis gyermekek... Igen tisztelt hölgyeim és Uraim! A huszadik században élünk, és előttünk — végtelen folyamban hömpölyög az emberiség története, és mikor oly nagyon büszkék vagyunk arra a széditően magas — polcra, — a ímelyen a modern kultúrember áll — és hogy ezt el ne felejtsük

1 — még kultúrpalotákat is épitünk —, ugyanakkor a legfényesebb nevü nemzetek — félretolva minden templomát a hitnek, a tudománynak — a művészetnek, — egymást fojtogatják, marcangolják sohasem látott, sohasem hitt dühhel és makacsság gal — és mialatt a távol határokon tombol a világháború — idehaza is annyira fejlődik a büszke emberi nem kultnrája, hogy anya- és csecsemővédelemmel kell foglalkozni! •Védenünk csak azt kell, aki veszélyeztetve van, és önönmagát védeni nem képes, és ha most egy pillanatra megállunk, és saját magunkra gondolunk és arra, hogy nem az érdemünk, hanem a szerencsénk az, hogy a mi anyáinkat védeni nem kellett — ugy azt hiszem, megtaláltuk azt az alapot, amelyen előadásunk tárgya áll, megtaláltuk a szempontot is, amelyből az anya- és csecsemővédelmet nekünk, — szerencsésebbnek tekintenünk kell és köny nyebben hisszük el, hogy nekünk ezzel foglalkozni — igazán becsületbeli kötelességünk. Hogy tiszta képet nyerjünk feladatunk ról, méltóztassanak megengedni, hogy elébb néhány (számadattal mutassam és meg világítsam,'hogy békeidőben minő viszonyok vannak nálunk az anya- és csecsemővédelem terén, azután térek majd arra, hogy \a '.háború e viszonyokat hogy befolyásolta és végül arra, hogy mik a teendők és mi — itthon, Nyíregyházán mit tudunk tenni. Sajnos, nem eléggé ment át a köztudatba az a szomorú tény, hogy nálunk, — Magyarországon, a halandóság, kivált aZonban a gyermekhalandóság — már békeidőben is mily elrettentően nagy. 1903tól 1908-ig 31.1 százalékról — 36.8 százalékig ingadozott, csupán a 7 éven alul elhaltak száma! Hisz épen ezek a szomorú adatok — kényszeritelték a kormányt azoknak a törvényeknek hozására, amelyek hivatottak a gyermekhalandóság csökkentésére minden európai állam között — mi voltunk az elsők, a kik kimondottuk, hogy igenis elhagyott gyermeknek lenni nem szabad, a gyermeknek joga van az államtól követelni, hogy életét biztosítsák, az államnak pedig' elsőrangú kötelessége a gyermekvédelem. De hiába vannak nekünk a világ legjobb gyermekvédelmi törvényei és hiába mutatunk arra a tényre, hogy ezen a téren mi vezetünk — ha a gyermekhalandóság igazi okait ki nem küszöböljük. Es igen helyesen mutatott rá Berend Miklós, hogy hiába ontotta a Imagyar nép patakokban vérét, azt a csatát, amit mi a Kárpátokban és a Doberdón és mindenütt megnyertünk, — itthon veszítjük el, mert immár kétségtelen, hogy a már békeidőben is óriási gyermekhalandóságunk a háború alatt rohamosan nő. Az egész országra kiterjedő statisztikai adatok — sajnos — nem állanak rendelkezésemre, de ha alapul vesszük Szabolcsvármegye adatait, amelyek minket legközvetlenebbül érdekelnek, — i .ugy ebből következtethetünk az egész ország állapotára is, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a mi megyénk az országban a legrosszabbak közé tartozik, annyira, hogy az elébb emiitett 36.8 százalék halandóság 1914-ben 56.8 százalékot ért el! A' már. megszületett gyermeket védeni szép, fontos, — de sokszor már elkésett feladat; evvel magával a gyermekhalandóságot csak kis mértékben lehet csökkenteni. A gyermek védelme az anya védelmével kezdődik, jobban mondva az anyaság védelmével, és ezen a téren — sajnos — nemcsak hogy nem vezetünk, hanem nagyon is hátul következünk az európai államok sorában. Már magának az anyaságnak az emberi nem történetével egyidős glóriája mintha nem ragyogna ab ban a magasztosan misztikus fényben, — mint valaha; nem is gondoltuk, hogy az az anya valaha is védelemre szorulhatna, hiszen jói mondja Temesváry Rezső, az anyavédelem leglelkesebb úttörőinek egyike, hogy ismertünk gyermekvédelmet, állatvédelmet, de hogy felnőtt, egészséges lények is védelmünkre szorulhatnának, az uj dolog. Az a lény, akinek dicsőítésére minden idők és nemzetek költői, festői, szobrászai, remekmüveket alkottak; hogy védelemre szoruljon az anyasági állapot, amelynek az ókorban oltárokat emeltek, istennőket választottak és a melynek személyesitőjére, a saját édesanyjára, mindenki, még a legmegátalkodottabb gonosztevő is csak a legnagyobb tisztelettel, hálával és szeretettel gondol. Az anyára és anyaságra régente nagyobb figyelemmel voltak mint később, líinában és az indokinai civilizáció országaiban az ősrégi törvények megtiltották a terhes nők munkájával való visszaélést. Görögországban és Rómában a viselős nő háza szentély volt, amelyben még a gonosztevő is menedéket talált, mert üldözői nem merték volna oda követni, nehogy evvel a nőt felizgassák. Sőt Rómában a viselős nőnek még a hatóság fejei előtt sem kellett kitérnie, ami pedig mindenkire másra, férfire, nőre, egyaránt kötelező volt. Kuriózum, hogy még a mult században Hollandia Harlem nevü városában a hitelezőknek tilos volt oly ház kapuját átlépni, amelyben egy gyermekágyas nő feküdt, ha ez nálunk divnék, talán több harcosa volna az anyavédelemnek. Az emberi ethika fejlődése — mondjuk csak ki bátran — sokszor visszafejlődése végtelenül nagy kárt okozott avval, hogy óriási, áthidalhatlan ürt teremtett a törvényes és nem törvényes anyaság között. Es itt kénytelen vagyok egy kissé megállni; őszintén megvallva, ez a distinció nagyon furcsa és komikus, mert jogszerint az ember csupán emberi tettek elbírálásánál használhat ily megkülönböztetéseket és a kakas jut eszembe, — aki önérzettel hiszi, hogy valahányszor ö kukorékol, akkor a nap kénytelen felkelni. Ep oly joggal különböztethetne meg az ember egy szép napon törvényes vagy törvénytelen hajnalhasadást, tavaszt vagy. gyümölcsérést; hogy törvényes emberölést tud distingválni, arra példa a háború. — Jól tudom, hogy kulturállam erkölcsi alap nélkül még nem állhat, de akik azt hiszik, hogy a törvénytelen anyák védelme az erkölcstelenséget fokozná, ne feledjék el, — hogy e szomorú viszonyok okozója a férfi, vagy tegyük hozzá a férfiak nevelése. Ezt valahogy az ember nem jól csinálta meg, az emiitett megkülönböztetés talán még sem fog erkölcsi leckét adhatni a természetnek, de a hozott törvényt valahogy ugy kellene megalkotni, hogy törvénybe ütközik, az akit a felelősség terhel. Nevelés által lehet csupán a bajt megelőzni, redukálni, a felfogást átgyúrni és átformálni, de semmi esetre sem pellengére állítás által. Ne feledjük el azt sem, — hogy még a ruhadivat sem volt oly szeszélyes változatnak alávetve, mint az, amit erkölcsnek neveznek. Az anyaságot én min den körülmények között mint a nagy természet szentségét fogom fel és merem állítani, hogy az az állam, amely törvénytelen fiait egyenlőképen küldte harcba a többiekkel, nem áll az ethika magaslatán, ha azokat, akik katonáknak törvénytelen létükre jók voltak — itthon teljesen egyenrangú polgároknak el nem ismeri. Azt mondottam, hogy — leszámítva a kivételeket, — az anyaságot ma nem tartja az emberek nagy része oly tiszteletben, mint valaha; a fokozódó sociális nyomor, sokszor csupán hiúság és léhaság, hitvány irodalmi termékek és sok egyéb ok játszottak e szomorú devalvátióban sze repet. Es mindennek nagy szerepe van a gyermekhalandóságban. Ha e baj gyökerére akarunk visszanyúlni — ugy kezdenünk kell a leánygyermekek nevelésével és itt hihetetlenül sok a tenni való. Hogy csak megyénk területén 1334 gyermek hal el egy évbne csupán úgynevezett veleszületett gyengeségben és e mellett 185 születik halva, — ennek idestova 25 éves orvosi tapasztalásom szerint tulnyomólag az anya satnyasága, — testi gyengesége, szülésre alkalmatlansága az oka. De ez is csupán következmény és pedig annak a következménye, *hogy a leánygyermekek testi nevelése nálunk nagyon el van hanyagolva. Ne áltassuk magunkat avval, hogy mert egy maréknyi jobb anyagi viszonyok között élő lány táncol, tennisezik, vagy korcsolyázik, hogy evvel az ügy el van intézve. Nagyon komolyan állitom, hogy egy egészséges gyermek generáció születéséhez a leány gyermekek racionális testi nevelése fontosabb, mint a fiu gyermekeké és ha rajtam múlnék, ugy minden leányiskolában vagy leánynövendékekkel biró iskolában feltétlenül szigorúan kötelező tantárggyá tenném a legalább is hetenként háromszori tanórát. Azt mondhatná valaki, hogy ez nagyobbára csak a városi leánygyermekekre vonatkozik; de hiszen ott van a népesség zöme, a fajfenntartó, a nemzet fenntartó parasztság, ott talán ez fölösleges túlzás volna, mert az iskolázás sem tart sokáig, meg azután a mi parasztasszonyaink túlnyomó részének minden tudományos gimnasztikai nevelés nélkül is megszületik a maga 8—10 gyermeke. Ez is tévedés. A mi parasztlányaink óriási százaléka görvélyes és tüdőgümőkóros és a mi parasztasszonyaink 8—10 gyermeke közül 4—5 biztosan elpusztul, az asszony maga pedig 40 éves korában beteges rom. Ezt pernint a Hadi-Termény Részvénytársaság bizományosa a termelőknek az 1916. évi termésből várható buza, rozs, kétszeres, árpa, Bab, tengeri és repceterményeire a legjutányosibb Icamatiáb milislt előlegeket (kölcsönöket) folyósít.