Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-02-27 / 16. szám

2 16-ik szára. j&famntK. 1916 február 27. megy Ausztriába, Svájcba, Német- és Angolországba. Azonkívül kiviszünk igen sok hizlalt állatot, zöldséget stb. Más kérdés ez, hogy a Monarchia a területén szorulunk behozatalra, ennek oka a nagyrészt terméketlen és sürü lakosságú Ausztria. A mostani háború idején valószínűleg nagyobb készletet bocsáthattunk az elpusz titott részek táplálására, s részben Németországnak, ahol elmaradt az orosz és amerikai árpa és buza s a balkáni tengeri. Emiatt nehéz a mi helyzetünk s jóllehet a gazdától elveszik a kenyeret a szájából, az abrakot a jószágtól, mindene az állam és köz tulajdona, büntetik, elkobozzák javait, ez az osztály zúgolódás nélkül türi a hatóság és időjárás zaklatását, sehol könnyebbségére nincsenek, s megnyug szik, mert hazafias belátása ezt diktálja. Régen hangoztatom, hogy a földmives nép nevelését az iskolában kell kezdeni s a lelkész, tanitó, birtokos künnt folytassa, de ne feledjük, hogy olyan országban élünk, ahol a gazdaosztály a bankok utján ki lett uzsorázva — ma is vesznek 12 százalékot — s pálinkával elbutítva, erkölcsileg meggyengitve s az utak járhatalansága folytán a világtól elzárva. Itt van a baj. Mig a kereskedő u. n. prima váltó 2.5, 3—4 százalékos, addig gazda váltó 7, 8, 9 százalékon alól nincsen. A középosztály sokat szenved, mert fizetését a mUltban is nem mérték az elvégzett munka mértékéhez s nem voltak kellő figyelemmel a háborús helyzetre, drágaságra, s nem emelték a fizetést kellő módon. Azt ismételten hangoztatom, hogy a gazda nem oka a drágaságnak, mert arról mi nem tehetünk, hogy. 36 filléren veszik el a búzát s 52 fillérért adják a lisztet, 40 fillérért adtuk a babot s a sok árdrágító kezén az 1 korona lett. Arról sem tehetünk, hogy üzérek felverték a marha árakat s ma 1500 koronás teheneket fejünk 50 koronás abrakon — amit tőlünk elvettek s megdrágítva visszautaztattunk — s 10 koronás szénán. Tessék Kompilátor urnák kijönni, kiszámítani, mibe kerül egy, liter tej nekünk s mibe kerül egy malac, csirke felnevelése s hasonlítsa össze egy iparvállalat vagy kereskedő üzletnyereségével. Azért jeleztem, hogy elfogult Kompilátor, mert jogtalanul vádol meg egy, törekvő, válsággal küzdő osztályt, amelynek helyzetét nem ismeri. A háború után bekövetkező birtokválság fogja erre megadni a feleletet, s előre is jelezhetem, nem a gazdák lesznek a birtok vásárlók. Hogyan lehet azt követelni a birtokos osztálytól, hogy ő tolja fel magát népnevelőnek, holott én nem láttam még ügyvédet, aki jogi tanokkal keveredett volna a nép közé, vagy, kereskedőt, aki konkurrensét oktatná ki az üzleti fogásokra, a borbély sem tart szabad idejében nyírási szakoktatást, de mindenki végzi a maga dolgát s egyedül a tanitó és gazda az, aki szellemi kincseit közreadja, széles körben terjeszti nyilvánosan és lapokban, hogyan illetheti ezen osztályt vád? Tehetünk mi arról, hogy szaklapjainkat nem olvassák a kisgazdák? Ha Kompilátor a hitbizományi és nagybirtok rendszerrel nincs is megelégedve, ám hangoztassa, ez ellen nem tesz kifogást ma már egyetlen birtokos sem, legfeljebb a hitbizomány; tulajdonosa, de ne bántsa azt a gazda osztályt, amelynek vállára nehezedik tna a {háborús helyzet, s &mely osztálytól a haza megmentését várjuk. Kompilátor — aligha foglalkozik mezőgazdasággal. ^ .& r. , . Extirpátor. Rokantjaink és a munkásbiztositás.

1 Irta: Pisszer János építőmester. Ugy a háború folyama alatt, mint különösen a bekövetkező béke idejére is, a mindinkább fontolóra veendő kérdések közé tartozik és közgazdaságilag kiválóan j3lentős, a háborúban rokkantakká lett hősöknek, a mindennapi élet számára való visszaadása; a rendes foglalkozásba jutottaknak pedig, a normális életben való elhelyezkedése. Ennek a kérdésnek fontos voltát, már az államhatalom is elismerte, amikor az 1915. évi szept. 4-én kiadott miniszterelnöki rendelet megszervezte a m. kir. Rokkantügyi Hivatalt. «Ezzel az államhatalom hivatalosan is magára vállalja a rokkant kérdés megoldását, megnyugtatja a magyar társadalmat, hogy amivel rokkantjainknak a nemzet tartozik, azt a tartozást a nemzet becsülettel le is rója.))

1) Valljuk meg: ez másként nem is lehetne elgondolható! A rokkantügyi ellátásnak ama része, amely a rokkantak számára a munkaképességnek visszaadását célozza, megfelelő gondosságra és gondozásra talált. A m. kir. Rokkantügyi Hivatal alá tartozó amaz intézetek, amelyeknek a fentiek feladatkörébe tartoznak a következők: 1. Utókezelő gyógyintézetek; 2. A mesterséges testrészeket előállító műhelyek; 3. A rokkantak iskolái.

2) Mindeme intézményeknek az a célja, hogy a rokkant katonákat visszaadják a nemzet gazdasági életének, még pedig olyan mértékben, amilyen mértékben azt a csonkultság és bénaság figyelembe vétele mellett, a rokkantak megfelelő oktatása utján elérni lehetséges. Ebben lehet röviden kifejezni a rokkant iskolák célját is — Ugyanis más oktatásban kell részesíteni a lábán csonkultat, mint azt, akinek a karja csonkult. Figyelemmel kell lenni sok minden fő- és mellék körülményre, hogy ezek mellett a társadalmi életnek megelégedett munkássá jusson az életbe és váljék ugy önmagára, mint a gazdasági és a társadalmi élet számára — hasznossá. Amint Berecz Gyulának cikkéből is tudjuk, az intézmények vezetői és oktatói a legszívesebb szeretettel gondozzák a rokkantaknak, — a nemzet gyermekeinek — minden érdekét. Igyekeznek önmagukat be le élni a rokkantak lelki világába; az előkészítő munkával önbizalmat önteni a rokkantba; aki akkor, amikor csonkultságának, vagy bénaságának tudatára ébred, maga előtt nem lát mást, mint az életnek sivárságát, a bizonytalan, a semmi jót nem igérő jövőt. Nagy munka az ilyen szerencsétlenül jártak előtt felfedni egy bizalommal teli élet útjait, megmutatni azokat az eszközöket, amelyek őket arra képesitik, hogy a társadalomnak hasznos tagjai maradhatnak. Amikor ez a munka kedvező eredménnyel járt, következik a pályaválasztás. Itt az a cél, hogy mindenki oda térjen vissza, ahonnan jött; vagy, hogy. mindenki lehetőleg abban a foglalkozásban maradjon meg ezután is, amely, foglalkozást eddig gyakorolta. Természetes, hogy ebbe erősen bele szól, a rokkant csonkultságának, vagy bénultságának milyensége. Cikkünk további része szempontjából érdekes és igy idézzük a következőket: — «Cipész, szíjgyártó, szabó műhelyünkben 90 százalék a lábán amputált és olyan aki előbb földmives volt.» «Megállapitható az, hogy a csonkított és béna katonák közül A ,Társadalmi Muzeum Szemléje", 1915. évfolyam 174. oldal. 8) Az első kettőről bő tájékozást nyújtott a mult évben dr. Dollinger Gyula udvari tanácsos, egyetemi tanár, vezértörzsorvos, egyik napilapban, mig a rokkantak iskoláit bőven ismerteti Berecz Gyulának ,A Társadalmi Muzeum Szemle'-jében megjelent cikke (1915. évf. 4—5. szám.) azok, akik előbb iparosok voltak, alig szám bavehető kivétellel, mind megmaradtak az ipari pályán.» «Arra még nem volt eset, hogy csonkított és béna katonáink közül az, aki előbb iparos volt, a mezőgazdaságnak valamely ágát választotta volna jövendő foglalkozásául.

3) A cikk kijelenti, hogy a mezőgazdaság és iparra vonatkozó eme viszony kiegyenlítődik, a belbeteg katonák elhelyeztetése folytán ? A rokkant oktatás kötelező arra, aki nem tudja kimutatni, hogy megélhetése egyébként is biztosítva lenne. Aki ellenben megélhetésre biztosított voltát kimutatja, arra az oktatásban való részvétel nem kötelező. Az oktatás három csoportba osztható: 1. Gazdasági iránjm oktatás. 2. Ipari foglalkozások. 3. Elméleti ismeretek megújítása — m. p. analfabéta, elemi, polgári iskolai és más tanfolyamok. — Ez utóbbinál érdekes, hogy a polgári iskolai tananyagot pl. 8 hónap alatt végzi el a tanítvány. Rokkantiskolák: a Rudapest balparti — a Pozsonyi-uton —, a császárfürdői és a pozsonyi. Az 1915. évi október hó 28-án a tanulók létszáma volt: a Budapest balparti rokkantiskolában: 622, a császárfürdőiben 239, a pozsonyiban 197. Ez iskolákban az élet emelkedett hanguiatu, mindenki jó kedvvel folytatja tanulmányait. A növendékek szórakoztatásáról és kellő gondoskodás történik; mozgókép előadások, felolvasások stb. révén, amelyek szintén hasznos tudnivalókkal biró tárgyúak. A közös költségek terhére elszámolhatólag, a rokkantak oktatása egy esztendőig terjedhet. Ha a fennebb igen szűkre szabottan vázolt képet tekintjük, megállapíthatjuk azt, hogy a rokkant katonák oktatása, a munkának visszaadása, jobban, szebben alig volna foganatosítható, mint a már alkalmazott eszközökkel. A vonatkozó kormányzati intézkedések kiválthatják és ki is váltják a megelégedettséget, mert hiszen az a főben járó cél, hogy a rokkant ne legyen elveszett, önmagára, családjára, a gazdasági élet és a társadalom számára, — elérhető és el is éretik. A munkaképesség tehát megadatik a rokkant számára, ha nem is abban a mértékben válik munkaképessé, mint azelőtt volt. Lesznek olyanok, akiknek későbbi keresménye, jövedelme, talán nagyobb lesz, mint aminő azelőtt volt; de talán többszörösen nagyobb lesz azok száma, akiknek későbbi jövedelme, alatta fog maradni előző keresményének. Itt tehát olyan megoldás lenne keresendő, amely, mellett biztosíttatnék a rokkant számára legalább az a kereset, az a jövedelem, amelyet előző élethivatásában elért, hogy. ne kelljen élete egész folyama alatt áldozatot hoznia a háborúnak. Hogy a rokkantsági segély elég magas lesz-é erre, avagy, sem, ezt esetenként, később lehet csak megállapítani. A megállapításnak s a segély, esetleges felemelésének azonban nem szabadna elmaradnia. Amint a Berecz Gyula cikkéből vett idézetben láttuk, rokkantjaink főként az ipari pályákon találnak elhelyezkedést s a mezőgazdasági pályáról is az iparira térnek át a csonkult és béna katonák, örvendetes jelenség, hogy az ipar azok számára is nyújt, — m. p. elég nagy arányban, — megélhetést, akik ezt maguk sem remélték, örvendetes, hogy. nap-nap mellett lehet hallani és olvasni arról, hogy, a különböző hivatalokban és alárendelt állásokban is azok számára nyujtatik elsőség, az állások elnyerésével, akik a háborúban rokkantakká váltak. Megtörténik te3) Említett tolyóirat 181. old.