Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-02-24 / 15. szám

15-ik szám. NrfinrTDÉK 1916 február 24. 3 k YQungstowni pokol. Akáclombos magyar faluknak erős ka­rú, edzett férfiai tul az óceánról álmuk­ban járnak haza, elhagyott fehér házikók árva asszonyaihoz, tipegő, gagyogó gyer­mekeihez. Álomvilágban forrhatnak csak össze a szerető ajkak; álomvilágban ölel­heti és csókolhatja meg csak a munká­ban sorvadó férfi hitvesét, magzatát; fiu anyját, apját. Az élet küzdelmében tágra nyilt sze­mek a napok felén 12 órán át, ott pörkö­lődnek legnagyobbrészt a vas- és acélmű­vek kohói mellett; ott fojtogatják az illatos magyar rónák üde levegőjéhez szokott erős tüdőket a bányák mélyén, a gyilkos gázoknak áramlatai. E három munkanem szinte eggyé ol­vad. A földgyomrából fölhozott szén se­gélyével olvasztják az ugyancsak onnan fel szilire vetett ércek tömegét. Az amerikai munkás kerüli a vas- és acélműveket és szénbányákat. Az izom­erőnek megfeszítésével végzendő ememun kák kitartó emberanj^agot kívánnak. Ilyen a magyar. Az ottani munkaköz­vetítők ezért jó dijak ellenében szállítot­ták a hatalmas vállalatok üzemeinek a kivándorolt honfitársainkat. A munka ment. A magyar virtus ver­sengett a műhelyek és bányák bűzében, megfeszültek az acélos karok és számta­lan üzemnél napi két dollárért hullatta verítékét a görnyedő magyar munkás, hogy, a létminimum legkevesebbjén tengődve, összespóroljon mielőbb csekély, béréből valamennyi összeget, hogy azzal hazatérve folytathassa itthoni munkálkodását sza­bad ég alatt, napsütéses tájak kalászt adó rögös barázdáin. Eljött a nagy vihar. Amerika ellen­ségeink muníció szállítója lett. A bányák mélyén megvérzett magyar kezek által ki­vájt ércek gránátokká, shrapnellekké gyú­ródnak; a magyar kezek által felszínre ho­zott szénnel fűtik a kohókat, gépeket, me­lyek a nyersanyag átdolgozásán munkál­kodnak, és magukban az ilyen vas- és acélüzemekben, municiógyárakban óriási nagy a magyar munkások száma. A municiógyárak főfészke Young­stowban van. Az itteni üzemekben har­mincezer magyar munkás dolgozik; éjjel és nappal 12 órás munkaidő mellett. Az önmagukat száműzött emberek, a legminimálisabb munkabérek mellett kín­lódnak az ércművek kohó-poklai mellett. Szomorú helyzetüket súlyosbítja a tudat, hogy gyilkoló eszközök gyártásával fogla­latoskodnak és egy. fiu sem tudja nem-e atyja vagy testvére számára s egy apa sem tudja, hogy nem-e fia számára ké­szül-e a halált osztó lövedék, melyre reá hull arca verejtéke. Legutóbb a youngstowni pokol mun­kásai bérmozgalmat indítottak, s az órán­kénti 25 centes béremelés révén jutottak hozzá a napi 3 dollár keresethez. Amíg tehát az amerikai nehéz ipar kapitalistái kiuzsorázták a muníciók ma­gas áraival ellenségeinket, ugyanaddig szín te éhbérért dolgoztatták honfitársainkat, hogy azokon is uzsoráskodva az isteni profit sérthetetlen, szent nevében — mi­nél jobban tömhessék Wertheim szekré­nyeiket. Óh amerikai erkölcs, óh szent de­mokrácia, melyek megengeditek az ember lelkiérzéseinek ilyen sülyedését; és ame­lyek megengeditek, hogy a szabad munkás jelszava alatt, a rafinált műhelyszabályok­kal munkás rabszolgákat görnyeszthesse­nek a terror körmönfont eszközeivel olyan üzemekbe, melyeknél csekély, bé­|rek mellett magukat pyüve, legjobban szol­gálhatják az uzsora kufárok szennyes ér­dekeit. És mégis, ezt a lelki lealacsonyodást tudni — ha fáj is — jó nekünk, mert tudjuk, hogy az ottani véreink is tudják. Óceánon tuli izzó poklokban erre eszmélt fel a magyar munkás. Az amerikai sza­badság ma nyomorúság neki, Érzi, hogy rabszolga, tudja, hogy kiuzsorázott hit­vány páriája egy mindenre kapható, bű­nös profit-szövetségnek. Tudja, hogy nem Amerikában tengődve, spórolva teremthe­ti meg jobblétét, hanem itt, az elhagyott óhazában, hol ha még küzdeni kell, bál­áz emberiesebb létért, mégis munkájával, küzdelmeivel megkönnyíti az ittlévők jö­vőbeli sorsát — mig ott minden küzdelme belefúl az uzsoráskodás, a profithajhászás őrült versenyébe. Háború után, az élet küzdelmeiben tágra nyilt szemű kivándoroltak hazatérni szándékoznak. Feleszméltek. Megismerték, megértették sorsukat. Tudják, hogy a honi föld hazahívja, haza várja őket. Tudják, hogy a harcokban megfo­gyott magyarságnak szüksége van vándor fiaira; érzik, hogy a televény rögök várnak már munkás karjaikra, és örülnek, hogy kiszabadulnak a youngstowni és más pok­lok polip karjaiból; és örülnek, hogy a játszi álmok valóra válnak majd — kis faluk csendjében, fehér házikókban, me­lyek körül pacsirta ének zeng s tengerként hullámzik a zölden rengő kalász. K. K. Pikkolófiúk Gyerekek még valamennyien. Selymes ar­cukról az ártatlanság hamva még sem törlődött le. Kedélyük elpusztíthatatlan jókedvtől sugár­zik, örökké verőfényes mosolygás ragyog le róluk, a gyermekszív széles, túláradóan boldog mosolya, amit drága pénzen vennénk meg tőlük, ha a magunkévá tehetnők. Ezek a frakkos, pöttöm emberkék már ön­álló jövedelemmel dicsekedhetnek. Üzletük jól megy, kacagó jókedvüket csengő pénzzel hono­rálják a kávéház, vagy vendéglő látogatói, csak az a csodálatos, [hogy ebben az aránytalanul nagy önállóságban nem vesztik el gyermek­mivoltukat, illetve az a körülmény, hogy ön­magukat már el tudják tartani, nem teszi őket komolyakká, idő előtt öregekké. Amint a kávéház tükrös oszlopai alatt végigcipelik hatalmas szivarosládájukat, akarat­lanul is elnevetem magamat, azután meg gon­dolkodóba esem a sorsuk fölött. Ugyan milyen családból származnak, hogy jut eszükbe, hogy épen erre a pályára lépjenek, hol laknak, mit csinálnak szabad idejükben, s milyen jövő vár reájuk, ha pár év múlva kinőnek a pikkoló­frakkból, ebből a groteszk, kacagtató kis ruha­darabból ? Azt látom, hogy a főpincértől gyak­ran kijár nekik az obligát nyakleves, ha vala­melyes ügyetlenséget követnek el. Ilyenkor elvörösödnek, egy pillanatra sírásra áll a szájuk, de a következő másodpercben ismét kacagva, csillogó szemmel rohannak el mellettem a márványasztalok között. Hamar felejtik a szo­morúságot, de fogékony emlékezőtehetségükkel és megfigyelőképességükkel ellesik és megőrzik minden törzsvendégnek a bogarát, ami pedig nem utolsó feladat. Vájjon eszükbe jut-e ködös téli éjszakákon, amikor a legmakacsabb lumpok távozása után könnyű télikabátjukban, mely inkább tavaszi felöltőnek illene be, hazafelé tipegnek a szik­rázó hóban, hogy voltaképen milyen sajátságos teremtményei ők az úristennek ? Aligha hiszem. Ilyenkor sem feledkeznek meg a tréfáról, nem hagyja őket cserben gyermekleikük elevensége, zabolázhatlan jókedve. S ebben az élettel való örökös incselkedésben valami magasztos naiv­ságot árulnak el, a lelki tisztaság, a szív­béli jóság etikai színvonalát, mely ment min­den romlottságtól, erkölcstelenségtől. Pedig ott állanak a lejtő szélén, az erkölcstelenség magas iskolájában, s könnyen hajlítható gyermekleikük ezer veszélytől környezett. A kávéházi társadalom (mert ilyen is van) azonban nem engedi őket a csúszós lejtőre. A pincérek között ők tartják permanenciában a humort, a jókedv kiapadhatatlan illéskorsó­ját, amiért cserébe azután apai szeretetben és gondoskodásban részesülnek. A vendégek nem­különben megbecsülik bennük a gyermeket, a fiatal lelküket, s jóleső melegséggel, szeretettel viseltetnek irántuk, ami csengő ércpénzben is kifejezésre jut. Igy azután tűrhető a sorsuk, talán jól is élnek s némelyiknek megtakarított pénzecskéje is lehet. Ez a pikkolósors. gagyogó tükrök, fényes kivilágítás, csinos frakkocska, tiszta keménying, utánzása mindenben a nagyoknak, jó kenyér­kereseti forrás és emellett úgy bánnak velük, mintahogy a gyermekekkel szokás. Ugyan mi kell ennél több, amikor ráadásul mindezekhez még az egészség és jókedv kincsesbányáját is jutalmul kapják ? Diogenes. A háború. (A « Nyirvidék » eredeti távirata.) Budapest, február 22. — Hivatalos. — Olasz hadszintér: Az isonzó harcvonalon általában, de különösen Plavánál a tüzérségi harcok meglehetősen élénkek voltak. Egyik repülőrajunk Lombardiában gyártelepek ellen támadást intézett. Két repülő jármű ez alkalommal felderítés cél­jából Milánóig hatolt előre. Egy másik re­pülőrajunk a Garda-tó melletti Desenzano kikötőtelepeit és az oltani olasz repülő­állomást támadta meg. Mindkét bombázás alkalmával az egyes tárgyakon számos ta­lálatot figyeltünk meg. Az ellenség heves tüzérségi tüzelése dacára az összes repü­lőjármüvek épségben tértek vissza. Orosz hadszintér: Délkeleti hadszintér: Nincs ujabb esemény. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Nyugati hadszintér: A számos ködös nap után tegnap ki­tisztult az időjárás, ami a harcvonal több pontján élénk tüzérségi tevékenységet tett lehetővé. Igy a La Basse csatorna és Arras között, ahol Soucheztől keletre hatásos tü­zelésünk ulán a franciák állásából 800 mé­tert rohammal elfoglaltunk és 71 tisztet és 319 főnyi legénységet elfogtunk. A Somme és Oise közt az Aisne fronton és Cham­pagne több pontján is nagyban fokozódott a harci tevékenység élénksége. Tahurctól északnyugatra a franciák kézi gránát tá­madása meghiusult. Végül ia Maas mind­két oldalán levő magaslatokon Düntől fel­felé tüzérségi harc indult meg, amely több helyen jelentékeny erejűvé fejlődött és a legutolsó éjszaka se szünetelt. A mindkét fél részéről felszálló repü­lők közt számos légiütközetre került) ia? sor, különösen az ellenséges harcvonal mö g'őtt. Egy német léghajó ma éjjel Revigny­nél áldozatául esett az ellenség tüzelésé­nek. Keleti hadszintér: Balkán hadszintér: A helyzet általában változatlan. A legfőbb hadvezetőség. Török jelentés: Konstantinápoly, február 22. A főhadiszállás közli: Hadseregünk ka tonai megfontolás alapján Erzerumtól nyu gatra fekvő állásokba veszteségek nélkül vonult vissza, miután a várostól 15 kilo­méternyire keletre fekvő állásokat, vala­mint 50 régi ágyút, amelyeket nem lehetett elszállítani, a helyszínén megsemmisített. Az oroszok által terjesztett ama fan­tasztikus hirek, hogy Erzerumban 1000

Next

/
Thumbnails
Contents