Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-01-07 / 2. szám

2 2-ik szám. . I^YIRIÍIDÉK. 1915. január 7 k készlet. Mult számunkban fenti cimmel megjelent cikkre a következő sorokat kaptuk : A Nyírvidék tekintetes Szerkesztőségének. Helyben. Tisztelettel kérem b. lapjok legközelebbi számában alanti helyreigazító sorok közlését : Szomjas Gusztáv földbirtokos ur b. lapjok f. évi január hó 3-án megjelent számában a „Készlet" cim alatt a többek között irja. „Az első legnagyobb botlás a miniszteri szakjelentés volt. Beigazolódott, hogy ez az intézmény tel­jesen csődöt mondott." E sorokkal megtá­madja az egész gazdasági tudósítói kart, — melynek ő is 1904. év óta egyik legbuzgóbb tagja, — mert a miniszteri termés jelentések a tudósítóktól két hetenkint beérkezett adatok feldolgozása alapján adatnak ki. Cikkíró, mint gazdasági tudósító nagyon jól tudhatja, hogy e gazdasági kar, mely önzetlenül, teljesen díj­talanul teljesiti fáradságos kötelességét, meg­támadtatásra, lebecsülésre okot nem szolgál­tathat, méltók ők mindnyájunk hálájára és elismerésére és hogy ez intézmény mai szerve­zetében igenis bevált, igazolták az 1911., 1912. és 1913. év eredményei, de igazolta volna ezt az elmúlt 1914. ev is, ha a rendkívüli állapo­tok közbe nem jönnek. Ugyanis a no. kir. földmivelésügyi minisz­térium utolsó termés jelentését julius hó 25-én adta ki, a további jelentések kiadását, mivel a tudósítói kar nagyrésze katonai szolgálatia be­vonult, éppen félreértések elkerülése végett be­szüntette es ezért van Cikkíró, mint irja. azon tévhitben, hogy „A földmivelésügyi miniszté­riumban még csépléskor sem volt halvány sej­telmük sem az országos katasztrófáról." Ennek épp az ellenkezője áll. Ugyanis a legutolsó jelentés adatait a tudósító urak julius 20-án, tehát a buza aratása közben tették postára, igy jelentéseiket csak becslés és nem cséplési ered­mények alapján tehették meg, ami mint alább kitűnik, igen lényeges dolog. így Szabolcsvár­megyében a tudósító uraknak a fenti napon beküldött jelentései szerint a búzából várható termés kat. holdanként 627 kg.-ra becsültetett, vagyis az egész vármegyében a búzával beve­tett 99634 kat. holdon 624705 métermázsára. Mig a cséplés befejezése után a végleges ter­més becsléskor az itthon maradt gazdasági tu­dósító uraktól beérkezett jelentések és felügye­lőség által beszerzett adatok alapján a termés leszamitva az elemi csapások által megsemmi­sült 8468 kat. holdat, a 91166 kat. holdon kat. holdanként 570 kg.-ot (magyar holdanként 427 kg.-ot) tett, vagyis a cséplési eredmény kat. holdanként 57 kg.-al volí kevesebb, mint az a lábon és keresztben julius hó 20-án be­csültetett. E különbözet folytán a vármegye termése 519646 métermázsára, vagyis összesen 105059 métermázsával csökkent. Hogy pedig a kat. holdankénti hozam búzából megvolt e vármegyében 570 kg., azt hiszem, abban Cikk­író sem kételkedik, mert jelentései azt, min­denkor jóval fölülhaladták. A fenti csökkenés nagy átlagban is nem­csak valószínű, de azt felül is haladják azért, mert a nyári elemek által okozott karok foly­tán elpusztult vetések területének a bejelenté­sét a tudósító uraknak csak julius hó 27-én kellett postára tenni, ez a változás, mely min­dég számottevő, (vármegyénkben, mint fentem­iitettem, 8468 kh.) csak az augusztus hó 3-ról már elmaradt termés jelentésben jutott volna érvényre, ami már akkor, mint mindég lénye­gesen csökkentette volna a termés eredményét. Vegye figyelembe azt is Cíkkiró, hogy Hazánk keleti és északi vármegyéiben a buza aratása csak augusztus hó elején kezdődik, de még nálunk sem voltak abban a helyzetben julius hó 20-án a tudósító urak, hogy jelentéseiket a cséplési eredmények alapján tehessék meg. Ha a rendkívüli viszonyok a termés je­lentések megszüntetését nem kívánták volna, meg lehet győződve, de ki is számithatja Cik-k­iró ur, hogy az 1911. évben újra szervezett tudó­sítói intézmény, mint az előző három évben is, a mult évben újra jól bevált volna és a tfer­més jelentések nagyon is megközelítették volna a valóságot, mint azt vármegyénkre vonatko­zólag fent bebizonyítottam, annál inkább, mert a legutolsó miniszteri jelentésben a búzából várható hozam 34 millióra — és nem mint Cikkíró irja, 36 millió — becsültetett. Igen kérem Cikkíró urat, ki különben is a tudósítói karnak egyik oszlopos tagja, hogy az önzetlenül fáradozó tudósítói kart és azok mun­káját néhány tollvonással oly könnyen ne be­csülje le, ne vegye el kedvöket, hisz hivatalom tudja, mily nehéz egy-egy megüresedett körze­tet arra alkalmas egyénnel betölteni. Olvassa el a birtokában levő évkönyvből a vármegye gazdasági tudósítóinak névsorát és abból meg­győződhetik, hogy a leghivatottabb földbirto­kosok, bérlők, gazdatisztek közül bttek azok kiválasztva és kik lennének leghivatottabbak e szaktudást igénylő tisztség betöltésére, ha nem ők ! Még bátor vagyok megemlíteni, hogy a m. kir. földmivelésügyi minisztérium a m. kir. gazdasági felügyelőségük utján is, mindég tá­jékozva van az egyes vármegyék mezőgazda­sági állapotáról és az abban beállott minden változás táviratilag jelentetik be. Jól emlékez­hetik Cikkiró, hogy ő tőle is, mint sok más gazdától éppen e miatt, cséplés idejében táv­beszélőn is több ízben érdeklődtem az ered­ményről, fáradjon el hivatalomba és megmu­tathatom, hogy az elmúlt évről is 250 gazda­ság termés eredményének adataival rendelke­zem, a felügyelősegeknek pedig nem érdeke, hogy a minisztériumnak hamis jelentéseket küldjenek. Ezért midőn azt irja, „hogy halvány sejtelmök sem volt" a tudósítói karon kívül, a felügyelőségek ez irányú munkássága felett is pálcát tör, akik pedig, ha nem is nagy lármá­val, de szívvel, lélekkel csendes munkával igyekeznek a vármegye mezőgazdasági érde­keit előmozdítani és kik nem érdemlik meg azt, hogy éppen vármegyénk egyik kiváló gaz­dájától érje őket az elítélés. Mindnyájan emberek vagyunk, tévedni le­het a minisztériumokban is, tévedhetnek a tudósító urak,'a gazdasági felügyelők is és mint jelen esetben, Cilikiró ur is, de egy téve­désért egy bevált intézményt támadni egyi­künknek sem szabad. Nyíregyháza, 1915. január hó 4-én. Kauzsay Tibor. m. kir. gazd. felügyelő. Emlékezetünkbe idézzük az elmúlt év képét, melyben az érzelmeknek minden skáláját végig éltük. Vájjon volt-e közöttünk egy is, ki gon­dolni mert volna a népek csatájának e leg­borzalmasabbikára a mult év első napján, melyen annyi reménnyel és tervvel indultunk a nagy útra ? ! Senki, bizonnyal senki! Tervez­gettünk ; szőttük a remény fonalát s mindig vártuk a jobb kor hajnalhasadását, mely után már évek óta sóvárogtunk. Hiszen alig voltunk már képesek megszerezni a nagy drágaság miatt a létfentartási tényezőket. Reméltük, hittük, hogy vége lesz már egyszer! Az ember ugy újévben mindig biztatja magát és a multak szenvedéseit elfeledve, szebb jövőt vél feltűnni az új esztendőben. Az 1914. ev mindenkinek sok csalódást, kiábrándulást, bánatot és fájdalmat, hozott. Kint lassú, tömött cseppekben esik az eső; meg-megrázza olykor-olykor ablakunkat a met­sző, hideg szél, melytől kinn, az ablak alatt kísértetiesen bólingatnak a kopasz, lombtalan fák. Bent a meleg szobában összébb húzódik a család ; a szivek összedobbannak, a lelkek össze­simulnak. Olykor-olykor nehéz köd ereszkedik a határra, miniha elakarná takarni előlünk a jelent, melynek szivettépő látványosságáról úgyis csak színtelen, ködös képet látunk magunk előtt. . . . Óriási rajokban szállnak el felettünk a varjak ; mondja is róluk a nép : „Ezek is meg­érezték a háborút." Sok idegen madarat látunk most a mezőkön röpködni; ideszoritotta őket az északi ágyubőmbölés és a déli puskaropogás; menekülnek ők is! a templomok most — aránylag — "jóval népesebbek, mint máskor. Az is eljön most imádkozni, akit eddig a leg­nagyobb csapás sem tudott odavonzani. Minden­kinek van legalább egy, akiért forró imát küld az egek urához, akiről csak azt tudja, hogy ott van; de hogy él-e még, vagy már holttestén rohanó paripák száguldottak keresztül ? . . . annak csak Isten, boldog Isten a megmond­hatója ! ... De milyen szomorú, bánatos, fájdal­mas is most a tél! Leverő hangulat, nyomott kedély, bizonytalanság, sirás mindenfelé! Az ősz képe is más volt most, mint máskor ! fér­fiak helyett öregek, nők és gyermekek végezték mindenütt a munkát; asszonyok hajtották a lovat; emelték, vitték a zsákot! S még igy is mennyi föld maradt megszántatlan, bevetetlen; mennyi köny hull végig a napboritott, redőzött arcokon!! . . . Ki tudja, kinek vetünk, kinek takarítunk ? . . . Ma a világ legnagyobb, legrettenetesebb háborúját éljük, melyben a kinzás és ember gyilkolás ezer- és ezerféle eszköze áll rendel­kezésére a háborús feleknek. Ma a XX. század­ban, mikor a világbéke fenséges eszméjének megvalósulását vártuk, msly épen a mostani világháború felidézőjétől, az oroszok „minden­ható cárjától" ered: kaptuk helyette a világ leggyilkosabb háborúját; mikor az emberiség nagy része mindenáron .arra törekszik, hogy összébb hozza a népeket, nemzeteket egymás­hoz, hogy együtt, vállvetve oldják meg a kultura, a tudomány, művészet, technika, ipar, keres­kedelem nagyhorderejű kérdéseit, melyek az emberiség haladasában, vezetésében előrelépést jelentenek: akkor az embergyilkolásnak és pusz­tításnak alig kigondolható nemeit használják az egymással szemben álló felek. Hát azért terem ­tette Isten az embert, hogy még a műveltség magas fokán is a saját faját gyilkolja és; 'irtsa ki ? Hát ez is az emberiség feladatai közé taríozik ? . . . E mostani világháborúból nagyon sok ta­nulság háramlik a müveit emberiségre. Nagyon sok olyan körülmény adja most elő magát, melyek a nemzetek élétére, történetére, jövő­jére is befolyással lehetnsk, részint, mint em­lékezetes, dicső tények, részint pedig mint megbélyegző, szégyenletes cselekedetek. Ez utóbbiak közé tartoznak azok, a melyek az ellenünk harcoló nemzetek részéről a nemzet­közi jog szabályainak durva niegsértésébén nyilvánulnak. E téren az elsőség kétségkívül a szerbeket és franciákat illeti, kik a legbarbárab módon tiporják sárba a nemzetközi jog leg­fontosabb tételeit, mintha valami Afrikából ideszakadtt horda lennének. Vájjon mertüak-e még olyanra gondolni is a háború előtt, hogy a „világ legműveltebb" (?) népének, a franciá­nak katonái ecetbe áztatják a fogságukba ke­rült némát katonák sebeit és a szemüket nem is egyszerre szúrják ki. hanem apránkint, gom­bostűvel ? ! Révedezve kérdezzük önmagunktól: hát ez az a „müveit francia" ? A szerbek viselt dolgain nem csudálkozunk annyira ! Őket már ismerjük a múltból. Azon­ban igy is megbotránkozunk rajtuk, mivel kvalifikálatlan nemzetközi néphez az az eljárás, melyet a háború alatt a szerb katona, és pol ­gár férfi, nő, gyermek és agg egyaránt tanú­sít. Cselekedeteikből, viselkedésükből kiveszni látszik minden nemzeti és erkölcsi érzés. Azok az emberi-értelmi motívumok, melyek, kell, hogy minden kultur ember lényét áthassák, nemcsak, hogy részb?n nincsenek meg a s'.erb népben, hanem a kultur ember minimális kel­lékeivel sem rendelkeznek. Nincs bennök hu­manizmus, szeretet, hála, becsület és istenféle­lem, de mindenek felett hiányzik belőlök a kultura ! Ilyen gondolatok rajzanak át agyunkon, ha áttekintjük az elmúlt év világrenditő esamé-

Next

/
Thumbnails
Contents