Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)
1915-12-30 / 103. szám
6 103-ik szám jak lefizetésére a tanfolyam vezetősége halasztást adhat, sőt igazolt szegénység esetén azok egészben, vagy részben leendő elengedését is kieszközli. Felkérem Nyíregyháza város iparos ifjúságát, használják fel ezen alkalmat arra, hogy a gyakorlatban szerzett ismereteiket a kor igényeinek megfelelően kiegészítsék. Akik a tanfolyamok valamelyikérc beiratkozni szándékoznak, jelentkezzenek az 1916. évi január hő 2-án, 3-án és 6-án d. e. 10—11 óra között a m. kir. államépitészeti hivatalban a tanfolyamok vezetőjénél, vagy, az ipartestület helyiségében. Nyíregyháza, 1915. évi december hó 27-én. Heincz Frigyes kir. mérnök, tanfolyam-vezető. — Az élelmezés jövőbeni alakulására erősen kiható intézkedéseket tett városunk képviselőtestülete. Kimondotta, hogy a tejhiányra való tekintettel felfüggeszti a háború végéig a csorda beszüntetéséről szóló határozatát. Elhatározta azt is, hogy csürhe legelő létesítésével tesz kísérletet, hogy, a lakosságot ezzel is buzdítsa malacoknak tavasszal való vásárlására és felnevelésére. Ha tekintetbe vesszük az abnormális húsárakat és azt, hogy oltás által a vidékünkön fellépni szokott orbáncot meglehet akadályozni, akkor be kell látnunk, hogy a képviselőtestület megoldotta azt a kérdést, hogy kis jövedelmű emberek hogyan biztosítják maguknak zsírozó j ukat. — A budapesti—berlini telefon középpont. A január elsején meginduló berlin—kon stantinápolyi expreszvonat révén előreláthatóan az eddiginél is sürübb és közvetlenebb érint kezésre kerül sor Budapest és Berlin közölt. Erre számit a távbeszélő igazgatóság is s ezért ugyancsak január elsején uj távbeszélő középpontot szervez, amely kizárólag a német birodalom fővárosával való beszélgetéseket bonyolítja le Egyelőre csakis hivatalos használatra szolgál az uj középpont, de módot fognak adni arra is, hogy az uj expresszvonattal kapcsolatos forgalmi és gazdasági kérdésekben az érdekelt szakkörök is igénybe vehessék a középpontot. — Az erdőt pusztítók ellen. Városunk vezetősége az általános szegénységre való tekintettel elnézte az erdőben a szárazgalyak összeszedését. A lakosság azónban nem mutatkozott méltónak ezen kedvezményre, mert kisfűrészekkel és baltácskákal megvagdalták a fák tövét és gyökerét, hogy azok kiszáradjanak és elvihetőkké váljanak. Más esetben pedig lopva mentek az erdőben és nem kímélték az élőfákat sem. A kenderáztatóhoz vezető utmentén 1 méter magasságban eltört és lehasogatott fák is. A képviselőtestület mérlegelve az erdőben fekvő vagyon nagyértékét és az erdővel kapcsolatos közegészség és szépészet kívánalmait, elhatározta, hogy az erdőt puszlitók ellen eljárást indíttat és felir a kormányhoz, bogy a nem eléggé szigorú erdőtörvényt erősebb §-okkal egészíttesse ki. — Teherbevalláa. Az általános jövedelmi pótadó leírásához be kell vallani a telekkönyvileg biztosított és ténylegesen fennálló terheket. A pénzügyigazgatóság erre határnapul jan. 1—20 adika közötti határidőt jelölte ki és azokat városunkban a városi adóhivatalnál, községekben pedig az elöljáróságoknál kell a szokásos űrlapokon bejelenteni. — Philatelia bélyeggyüjtési folyóirat ka rácsonyi száma változatos és gazdag tartalommal jelent meg. A legkiválóbb bélyegszakiróktól közöl cikkeket, igy dr. Erdöditől. dr. Weinerttől, dr. Szögyénitől, Hlatky-Schlichtertől és másoktól. A Philatelia kiadóhivatala Nyíregyházán van. Előfizetési ára egy évre 3 korona. — A pénzgyiijtésénck mídja. Aki 16 éves korától kezdve az alkoholra szánt napi 30 fillért félrerakja, G0 éves korábán évi 1500 K-t kamatozó vagyonra tesz szert. Nyottd ÉK. — Szilveszteri tombola a Koronában. Mint minden évben, az idén is nagyszabású tombola-estét rendez Szilveszterkor : Papp Lajos, a Korona-kávéház bérlője. A nyíregyházi közönségnek mindig legkellemesebb szórakozásai közé tartozott a Koronabeli tombola-est és most is minden garancia meg van rá, hogy ott az év utolsó estéjét kellemesen lehetlcsz eltölteni. Papp Lajos már beszerezte a tombola értékes és szép nyeremény tárgyait, amelyek általános feltűnést fognak kelteni. A tombola-est sikerét már az is biztosítja, hogy annak tiszta jövedelmét a sebesült és beteg katonák javára fordítja Papp Lajos. Egy tombolajegy, ára 60 fillér. — Irógéptnlajdonosok figyelmébe ajánljuk, hogy a Remington írógép r.-t. műszerésze január 3—4-én városunkban lesz. Javítások és tisztításokra előjegyzéseket lapunk kiadóhivatala fogad el. — Műkedvelő előadás. A nyíregyházi tarlalékkórház lábadozó katonái karácsony első és másodnapján a tüdőbeteg katonák javára előadást tartottak a városi színházban. Az est gerincze Herczeg Ferenc Ezredes cimü háromfelvonásos vígjátéka volt, melynek szereplői közül Zempléni Zoltán, Hudák Juci, Matolcsi Péler, Laufer Imre, Putty Mici, Kricsfalussy Manyi és gróf Hoyos Kamilla tűntek ki. Különös megemlítést érdemelnek Zempléni Zoltán és Hudák Juci, akik tudatos művészi játékkal oldották meg feladatukat. Hudák Juci mint láncmüvésznő is fellépett óriási sikert aratva, mig György Margit egy Liszt-darab bravúros előadásával gyarapította babérjait. Bsvezeté sül Szilágyi Marica énekelt egy pár niüdalt nagy hatással. Zongorán Zoltán Bózsike kisérte. Mindkét estén az utolsó helyig megtelt a színház, s igy az est anyagi része is várakozáson felül sikerült. Magyar Iskolák Horvátországban. Verőce vármegyében 1914 végéig összesen 24 magyamyelvá népiskola működőit. A közoktatási törvény értelmében ezekben az iskolák tan a magyar oktatási nyelv mellett kötelezően tanítják a horvát nyelvet is. — Közgyűlés. A nyíregyházi II ik polgári temetkezési egyesület 1916 év január 9-én (vasárnap) délután 2 órakor a városháza nagy termében tartja közgyűlését, a melyen a megjelent tagok jogérvényesen határoznak. 428-2-1 — Lucza naptár. A nép Lucza napjától karácsonyig figyeli az időjárást s minden napot egy hónapnak véve, jósolja a következő év hónapjainak időjárását. Miután december 13-án esett, tehát január nedves hónap les?. December 14-én jó idő volt, joggal várhatni, hogy február megbecsüli magát s megfékezi a klimatológiai tenyezőket, megkíméli a népet a drága tüzelő anyagtól. — Vetőmag beszerzés. Felhívjuk a gazdaközönséget, hogy tavaszi mag szükségletét búzából, rozsból, árpából, zabból, tengeriből és babból a községi elöljáróságoknál a saját érdekében sürgősen jelentsék be. — Köszönetnyilvánítás. A nyir. ág. hitv. evang. főgimnázium Bessenyei Önképző köre által december 19-én rendezett jótékonycélu háborús délutánon a következők felülfizettek, illetve jegyeiket megvállották : Misklóssy István 20 K, Róth Ferenc 2 K, Palitz Juliska 1 K 50 f, Schey Pálné 8 K, özv. Barzó Mihályné 10 K, özv. Bleuer Berlalanné 10 K, Meskó Elek 5 K, gr. Hoyos Mária 5 K, özv. Kovách Gergelyné 2 K, Hoffmann Sándor 10 K, Kozák István 2 K, Rosenthal Ferenc 6 K, Énekes János 8 K, dr. Szopkó Dezső 4 K, N. N. 50 f, Burger Palné 10 K, Meskó László 10 K, N. N. 50 f, Dr. Flegmann Jenő 10 K, Szaboicsvármegye napilap 5 K, Kovács Lászlóné 10 K, Groák Ödönné 20 K, dr. Erdőhegyi Lijos 6 K, Leffler Sámuel 4 K, Leffler Bíláné 2 K, Kovách Elek 5 K, Mikecz Ödön 3 K, Groák Lajosné 6 K. összesen 186 K 50 f. Fogadják érte a Bessenyei Önképzőkör hálás köszönetét, 1915. december 30. Összedőlt ház. Dobránszky Mihálynénak a Mák-utcán volt a háza, amely tegnap a talaj túlságos nedvessége következtében összedölt. Pár nappal előbb már mutatkoztak repedések, ami a lakókat arra kényszeritette, hogy magukat és bútorjaikat biztonságba helyezték. Remington írógépek és kellékek kaphatók és megrendelhetők: Jóba-nyomda, Nyíregyháza. A vevő gépírás tanítása is elvállaltatik. — A pctrélinm ára. A kormány december 27 tői maximálja a p;tróleum és rokon cikkek árait. A világitóolaj alapára métermázsánkint 36 korona lesz, de ehez hozzájön a fuvar és a mérsékelt üzletihaszon. Körülbelöl 50 fillér lesz a roximált ár Szabolcsban, a mostani 90 fillér kelyet. A benzin minőség szerint 32—80, a motorolaj pedig 20 koronában van maximálva. — Razzia. Vasárnap estére a korzón és a piac körüli korcsmákban 62 kétes exisztenciáju cselédet fogott össze a rendőrség és ka'onaság. A díszes társaságnak csak kis részét bocsátották szabadon, mert közülők több mint 50 kórházba és toloncolás alá került. Nagyon helyeseljük az intézkedést, várjuk az ujabb raziákat és hiszük, hogy az ejévi cselédváltozások előtt a kétes elemek ellesznek távolitva. Mikszát- Almanach 1916-ra. Mikszáth Almanachja, a magyar elbeszélő irodalom legjava alkotásainak e formás gyűjteménye a háború viharában is megjelent s mutaja, hogy. el nem gyöngült erővel dolgozik kulturánk minden tehetsége. A nagy korhoz méltó érdekkesség és szépség dolgában valóban választékos bokrétát kötött legszebb elbeszéléseinkből a szerkesztő: Herczeg Ferenc, testes kötetbe foglalva Nagy. Endre, Szini Gyula, Rákosi Viktor, Pékár Gyula, Krúdy Gyula, Malonyay Dezső, Szomaházy István, Bársony István, Biró Lajos, Lövik Károly novelláit, tehát legkitűnőbb iróink müveit. De ebben az évben tetézte irodalmunk e viruló aratását valami ujjal ami bizonyára fel fog tűnni a szerkesztő mutatót ad a világháborúban oldalunkon küzdő nemzetek, a németek osztrákok, törökök bolgárok, novella irodalmából, persze a legislegjavából s igy. került az Almanach hasábjaira, Thomas Mann, Arthur Schnitzler, Achmet Hikmet és Vasov Iván egy-egy. szépségekkel teljes müve. A díszes füzér amelybe ez értékes nevek kerültek mutatja, mily szinten áll az a kultura, amlyet barbárnak neveznek. S mutat még valamit: a magyar irók, igy. a külföld legjobb elbeszélői mellé állítva, tehetségük és művészetük egész fényében állják helyüket. A szép és gazdag kötet bolti ára2 K. Mit kössünk katonáinknak? A Hadsegélyző Hivatal a jótékony, közönség szives figyelmébe ajánlja a következőket : Technikai okokból a földolgozásra kibocsátott gyapjufonal egyrésze nem volt olyan vékony, mint a tavalyi cs emiatt a még oktoberben szétküldött útmutatónak a térdmelegitő és harisnya kötésről szóló részét esetenkint módosítani kell a fonal vastagságához képest.Vastagabb fonalnál ugyanis az emiitett két cikk készítése kevesebb szemmel kezdendő legjobb az első kész példányokat egyközepes nagyságú férfin kipróbálni Az első szállítmányok beérkezése folytán térdmelegitőből már a kellő mennyiség beérkezett, viszont harisnyák és lábszárvédők nagyobb mennyiségű készítése igen kívánatos volna hasonlóképp szükség volna hasonlókép szükség volna még érmelegilőkre is. Az áldozatkész közönség fokozott munkáját ilyen irányban kéri a Hadsegélyző Hivatal. (V. Akadémia utca 170 ' ...