Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-11-21 / 93. szám

93-ik szám. JNTÍOTIDÉK: 1915, november 21. 3 A háború. (A Nyirvidék eredeti távirata.) Berlin, november 19. Nagyfőhadiszállás jelenti: Nyugati hadszíntér: Az Argonnokban és az erdőség mellett valamint a Vogézekben tüzérségi és aknaharcok Egy német repülőraj támadást intézett a Poperinghetől nyugatra levő angol csapattáborok ellen. Keleti hadszíntér: Nincs újság. Balkán hadszíntér: Tegnap sikeres üldözési harcok alkalmával kerek számban ötezer szerbet fogtunk el. (A „Nyirvidék' eredeti távirata.) Budapest, november 19. Hivatalos. Orosz hadszíntér: Nincs nevezetesebb esemény. Olasz hadszíntér: Isonzó harcvonalon olaszok ujabb támadásaik ezúttal is, mint legutóbbi nagy harcok idején, főkép Görzi szakasz ellen irányulnak. A hidfő szakadatlanul nehéz tüzérségi tüz alatt áll. Oslavija ellen megkísérelt támadásokat és egy a Podgora magaslat ellen irányított erős előretörést visszavertük. Görz városnak tervszerű bombázása délelőtt négy, délután több mint két órán át tartott. Olaszok e romboló munkájukra háromezer mindenféle méretű lövedéket fordítottak és nagy tűzvészeket okoztak. Katonai kár csekély, ellenben a lakosságot emberéletben és javakban súlyos veszteségek érték. Ellenség újra heves támadást intézett a doberdói fensik ellen. Monté San Michele északi lejtőjén ismételten behatolt hadállásunkba. Az elkeseredett közel harcok eredménye az volt, hogy csapataink eredeti harcvonalukat teljesen megtartották. San Martinó szakasz ellen irányított összes előretörések olaszok legsúlyosabb veszteségeivel hiusultak meg. Hasonlókép meghiusult Görzi hídfőtől északra levő harcvonalon ellenségnek Zagoránál végrehajtott két erős támadása is. Ugyanez volt a sorsa a Vrsic szakaszon és Flitschnél több gyengébb előretörésnek. Egyik repülőnk bombákat dobott a schioi posztógyárra. Délkeleti hadszíntér: Montenegróiakat Pribojnál újra megvertük. Csapataink a török lakosság örömrivalgása közepete vonultak be a Szandzsákba. Nyugatszerbiában küzdő csapataink elővédei No varos előtt és Sjenistaban állanak. Egy hadoszlopunk áthaladt az 1931 méter magas Jankow Kamenen. Kövess tábornok német hadosztályai elérték Raska vidékét, tőlük délkeletre a Koponik Planina lábánál osztrák-magyar csapatok harcolnak. Német és bolgár hadosztályoknak a Prisztina körüli völgykatlan felé irányuló előnyomulása előrehalad. (Miniszterelnökség sajtóosztálya.) A 171-es. — Egy honvéd naplójából. — Morvaországban, egy kórházzá berendezett cukorgyár egyik nagytermében volt az odakerült magyar sebesültek ottani koloniája. A hatalmas epülét tágas helyiségeiben, a gondos vezetők egy-egy csoportba összpontosittatták a különböző ajkú beteg katonákat, hogy legalább az egymással való társalgás adjon némi szórakozást és enyhítse a fájdalmat, melyet a hazai földtől való elszakadás különösen a szenvedők lelkében fakasztott. Ács István, Nógrádmegye egyik kis mátraaljai falucskájának szülötte igy került mellém. öreg harcos volt, már vagy tíz hónapot húzott ki a harctéren és Lemberg megvívásánál tüdőlövést kapott. Cseléd sorban élt odahaza és nem értett az írás mesterségéhez. Megkért hát engem, a szomszédját, a 172 őst, hogy irjam meg a feleségének sorsa állapotját és azt is, hogy nagyon szeretné látni őtet is, meg a fiút is ; az Andrist, a kisebbet ki azóta született, mióta ő a hazáért szenvedett, kínlódott. Szomorúdé vél írásához fogtam hát azonnal. Elmondtam benne amit Ács István óhajtott, amit fuldokolva nagy csendesen diktált, mig lázas szemeivel sóváran követte a papírra rót fekete betűket. „Gyere el hozzám lelkem, szivem szép szerelme és hozd el a fiút, a kicsit, az Andrist. Látni szeretnélek mind a kettőtöket, mert nagy beteg vagyok/ Igy irtam szórói-szóra, ahogy ő mondotta. Mikor készen voltunk, elolvastam a levelet neki, majd meg sztreztem egy kedvezményes utazásra jogosító látogatási blankettát s azt a levélbe téve, magam vittem be az irodába az én leveleimmel, mert ő igy kívánta — hogy .elmenjen biztosan.' Egy hosszú hét mult el, mikor az orvos kérdezte tőle, hogy irt-e már haza és irta-e, hogy ha lehet, jöjjenek el hozzá P Sóhajtva válaszolt, hogy „már jön az asszony" és mosolyogni próbált. Es igazán jött is. Alig másfél óra múlva megérkezett a távirat, hogy a hűséges feleség már útnak indult felkeresni beteg katonáját. „Mikor lesz iU ?" Ezen töprengett azután egy ideig. Majd türelmetlen lett. Nagyon türelmetlen. Vigasztaltam én is, más is, hogy holnap este, vagy azután reggel okvetlen itt lesz, csak maradjon addig nyugodtan. Az éjszakán át, Ács egyre rosszabbúl lett. Az ügyeletes orvost is elhívták hozzá, ki a schwesternek meg is mondta, hogy a szegény magyar nemsokára elhuny. Mire világos lett, Ács már aggonizált. Haláltusát vivva látta az asszonyt, a fiút és velük foglalkozott. Édesgette, dédelgette őket. Meghatottan ültem a haldokló szomszédságában az ágyomon, és a másik tragédiára gondoltam. A holnapra, vagy a holnapután reggelre, mikor ide ér a fiatal özvegy szive magzatával. Ács életének félnyolcra vége volt. Nem kínlódott tovább. Az orvos megnézte és megállapította a halált. A szanitécek elvitték az ágyról s oda kiáltották altisztjüknek, ki a haláleset felvételt indult megcsinálni: 171-es. A halálozás súlyos haátssal volt a magyar kolonia minden tagjára és valamennyien sajnáltuk az úton levő élettársat, ki nem sejthette, hogy örömkönnyek helyett a gyásznak, a kétségbeesésnek könnyei ömlenek nemsokára szenvedő arcára. Másnap délelőtt kackiás, csinos menyecske lépett a terembe, karján egy üde, életerős fiu. Ácsné volt és az Andris, Ács István asszonya és fia. Amikor ura után tudakozódott a jólelkű schwestertől, az kivezette, el a halottas házba, ahol Ács István teteme egyszerű ravatalra téve, fekete, deszka koporsóban már várta a végtisztességet. A schwester egyedül jött vissza. Sírt. Nem tudta visszafojtani könnyeit, midőn látta, hogy az asszony zokogva a koporsóra borult és a fél kezzel tartott kicsi gyermek pedig gőgicsélve tapsolni kezdett a feketeségen — az apja koporsóján. K. K. Glücklich Vilma előadása. A nő és a háború címmel tartott pénteken előadást Glücklich Vilma, a feminizmus fölkent bajnoka, a vármegyeháza dísztermében óriási közönség előtt. A társadalom minden rétege képviselve volt a hallgatóság tömött soraiban. Természetesen mi is kíváncsiak voltunk, vájjon mit fogunk {hallani a nő és a háború közötti viszonyról, valami új, eredeti fölfogást, valami sajátos szempontból való megvilágítást vártunk, azonban várakozásunk hiábavaló volt, mert az előadó a feminizmus már ismert alapelveit és programját ismertette, alig érintvén pár vonással a háború hatását a női nemre. Mindjárt előadásának kiinduló pontja, mely szerint témáját fontosabbnak tartja min • den más, a háborúval relációban lévő bármely fogalomnál, az egyoldalúság benyomását kellette bennünk. Fokozta ezt az impressziót az a kijelentése, amikor a nőnek a háború alatti mérhetetlen szenvedéseiről beszélt. Egyáltalában nincs szándékunkban tendenciózus megállapításokat tenni, hiszen á feminizmusnak őszinte tisztelői vagyunk s nem is becsüljük le azt a hatalmas feladatot, amelyet a nő háborúban magára vállalt, de ami a szenvedésüket illeti, azt legkevésbé sem tartjuk mérhetetlennek. Előadásának egész során át a praeventiv intézkedéseket hangsúlyozta a társadalmi bajok, főleg pedig a nő társadalmi helyzetének orvosságaként. Ebben elvileg föltétlenül igaza van, mert hiszen a szociológusok teóriái épen a megelőzés eszméje körül forognak. Sajnos azonban, az állami tevékenység sohasem fog erre a magaslatra emelkedni, hanem raegma rad a regresszivitás üstfoldozó politikájánál. Az a kijelentése, hogy a nők politikai befolyásának érvényesülése esetén egy esetleges háború kitörését meg lehetne akadályozni, nem indokolt és semmivel sem támogatható. TudvaMegérkeztek: Hte^éie fényképező-gépek és hozzávaló cikkek, fns „LEMEZEK" 96 fillértől feljebb. „PERLUX" villamlámpa 750 kor. Bevonulóknak GUMMI-köpeny és minden felszerelés legolcsóbban Blumberg József, keztyü- és sérvkötő készítőnél.