Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)
1915-11-04 / 88. szám
2 88-ik szám. nyíryihék. 1915. november 4. Rekvirálni fogják a terményeket. November hó 1-én lejárt az a határidő, amely alatt a közszükséglet kielégítésére a törvényhatóságok és városok jogosítva voltak a termelőktől terményt vásárolni. A magánosok vásárlási jogosultsága még október hó 15-én megszűnt. Most már csak a Haditermény részvénytársaságnak van joga terményt vásárolni. A Haditermény részvénytársaságnak eddig is joga volt vásárolni; vásárolt is az egész országban megbízottai utján. Ámde az eredmény megközelítőleg sem elégítette ki a várakozást. A termelők nem ajánlották fel készleteiket. Ebből a tartózkodásból arra lehetett következtetni, hogy a készletek birtokosai azért nem adják el terményeiket, mert arra számítanak, hogy későbben magasabb árakon fogják azt értékesíthetni, jóllehet a termények ára maximálva van. Ez a helyzet erélyes elhatározásra és intézkedésre bir la a kormányt. Október hó 29-én egy uj rendeletet bocsátott ki a termények bejelentésére, árusítására és közszükségleti célokra leendő igénybevételére, más szóval rekvirálására. A rendeletet a következőkben ismertetjük, különös figyelmébe ajánlva azt olvasóinknak. A bejelentés. A rendelet szerint minden termeld összes buza, rozs, kétszeres, árpa és zab késeletét, valamint az ezekből készült lisztjét is, ami a folyó évi november hó 25. napján birtokában lesz, köteles november hó 28. napján annak a községnek elöljáróságánál, illetőleg annak a városnak a polgármesterénél, amelynek területén a készlet van, bejelenteni. A bejelentésre külön bejentő lapok szolgálnak. Ezen fel kell tüntetni az összes készletet, ebből a saját házi vagy gazdasági szükségletre levonható részt, a már eladott, de még el nem szállított mennyiséget és az ezek levonása után mutatkozó fölösleget. Hasonlóképpen be kell jelenteni ugyanazon a napon minden nem termelőnek Í3 azt a birtokában levő termény és liszt mennyiséget ami az ő saját házi, vagy gazdasági szükségletét meghaladja. Csak a katonai igazgatásnak, vagy a Haditermény részvénytársaságnak a birtokában levő készletek nem jelentendők be, de már a Haditermény részvénytársaság bizományosai szintén kötelesek készleteiket bejelenteni. A bejelentés elmulasztása, a készlet elrejtése, vagy eltitkolása két hónapig terjedhető elzárással és hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. A készletek árusítása. Ismételjük, hogy november 1. óta búzát, rozsot, kétszerest, árpát, zabot, lisztet (városok és törvényhatóságok kivételével, akik a lisztet azok számára, akik részére annak idején a terményt vásárolták árusíthatják) senkinek másnak nem azábad eladni, csak a Haditermény réstvénytársaságnak, A Haditermény részvénytársaság gondoskodni fog arról, hogy az országjában mindenütt megbízottjai legyenek, akik a részére felajánlott terményeket meg- és átvegyék. Ha az átvétel nyomban, illetőleg 30 napon belül nem történhetnék meg, a termény továbbra is az eladónál marad ugyan, de a Haditermény részvénytársaság minden harminc napra métermázsánként 20 fillér őrzési és gondozási dijat fizet a vételáron felül. A vételár természetesen a megállapított maximális ár. A Haditermény részvénytársaság azonban csak az 1915. évi december hó 25-ig vásárol az önként eladóktól. Az 1915. évi december hó 25 ik napja után búzát, rozsot, kétszerest, árpát, zabot és az ezekből előállított lisztet sem eladni, sem egyébként elidegeníteni nem szabad. Az eddig a napig el nem adott terményt ís lisztet rekvirálni fogják. Az igénybevétel (rekvirálás.) Az 1915. évi december hó 26-ik napján a saját házi vagy gazdasági szükségleten felül meglevő termény és liszt, amennyiben az addig el nem adatott a haditermény részvénytársaságnak, közszükséyleti célokra igénybe vettnek, vagyis rekviráltnák tekintendő. Azzal e naptól kezdve a tulajdonos nem rendelkezik. Köteles azt megőrizni és a hatóság rendelkezése szerint a haditermény részvénytársaságnak átadni, még pedig a legközelebbi vasúti állomásra szállítva. Az ekként rekvirált terményért a hatóságilag megállapított legmagasabb maximális árnál 4 koronával kisebb ár fog fizettetni ! Utána őrzési és gondozási dij nem jár. E kormányrendelet szerint tehát mindenkinek, akinek a saját házi szükségleténél több terménye van, érdekében áll, hogy azt mennél előbb, legkésőbben azonban december hó 25-ig ajánlja fel és adja el a vásárlásra immár egyedül jogosított haditermény részvénytársaságnak, mert különben december hó 26-tól kezdődöleg azt tőle elveszik, még pedig a maximális árnál négy koronával olcsóbb áron 1 A hüvelyesek. A kormányrendelet a hüvelyesekre és pedig a babra, borsóra és lencsére is különleges intézkedéseket tartalmaz. Akinek ezekbői több mint 30 kilogramnyi készlete van, a többletet szintén tartozik ugyanugy bejelenteni, mint a gabonanemüeket. Ezeket a hüvelyeseket december hó 25-ig a nyílt piacon is szabad árusítani és olyan helybéli kereskedők részére is szabad eladni, aki azt kicsinyben helyben árusítja. December hó 26-ika után azonban az ezekből meglevő többlet ép ugy rekvirálás alá kerül, mint a gabonanemüek. Levél a harctérre. A haszonlesők. Igen nyomorúlt ember az, ki midőn hazája ügyeihez szól, saját érdekeit tartja szemei előtt. B. Eötvös. Édes fiam ! Van valami hasonlóság ama két küzdelem között, amelyet ti odakünn, mi idebenn harcolunk végig. De van különbség is elegendő. Egyszerre vívjuk; vérbe megy mind a kettő ; kimondhatatlanul szívós: ime a hasonlóság. Ámde míg a ti harcotok mindenképen dicsőséges, a miénk sokszor szégyenletes; hiszen nem hős ellenség ellen kell küzdenünk, hanem a fekély ellen kell védekeznünk. Itt van mindjárt a bujkálok kicsi, de vegyes tábora. Ha ezek a nagyobbára jól megtermett, jól táplált urak csak félannyi buzgalmat fejtenének ki a hadiszolgálatban, mint amennyivel a szolgálattól szabadulni igyekeznek: büszkeségére válhatnának dicsőséges hadseregünknek. A véradótól ily mesterséges úton való mentesség rájok nézve persze igen nagy haszon, mert nemcsak a kamatot takarítják meg, hanem a tökét is megmentik. Egyébként a világért sem irigylésre méltó egyéniségek; az a folytonos aggodalom, amelynek közepette tojástáncukat járják, bőséges büntetés nyomorúlt gyávaságukért. Emellett legfeljebb csak érdekesnek mondható jelenség a tódulás oly fegyvernemek után, amelyek a közhiedelem szerint kevesebb életkockázattal járnak. Soha annyi tüzér- és huszáraspiránst, mint a mai időkben! Hagyján, hiszen itt már csak a százalék kedvezőbb voltáról van szó. De mi lesz a nem odavaló tömeggel akkor, ha arra kerül a sor, hogy még ezeknek aránytalanul hosszabb ideig tartó kiképeztetését is túléli a háború ? ! Nagyobb bűnösök az árdrágítók, akik azzal veszik vérünket, még pedig cseppenként, hogy napról-napra megnehezítik megélhetésünket. Hihetetlen hasznot raknak ma zsebre a termelők, s jaj annak a fogyasztónak, aki az árkülönbözetet nem tudja másra áthárítani. A megszabott fizetésű és jövedelmű existentiák fájdalmas jajkiáltása már végigzúg egész hazánkon, s csak éppen azoknak a füléig nem jnt el, akik a legkönnyebben segíthetnének a bajon. Mit mondjak most már az oly termelőről, aki a törvény megkerülésével el is rejti a készletét, hogy később az esetleg még súlyosabb viszonyok között még drágábban értékesíthesse ! Rövidebb-hosszabb időközökben megdöbbenve hallja az ember, hogy egyik-másik élelmicikk már seholsem kapható. Dehogy nem kapható! Elég egy hétig várnunk, s megint hozzájuthatunk, csak győzzük megadni az árát. Ha ez ellen a baj ellen a hatóságok csak úgy tudnak intézkedni, hogy néhány percenttel a fizetést emelik : kézzelfoghatólag nemcsak vis maiorral, hanem vis maximával állunk szemben. Mert ha még a kisbirtokos gazda is azt mondhatja, hogy „inkább ott dohosodjék a búzám, mint hogy hatósági áron adjam el" : nyilván tudataban van annak, hogy csak lesnie kell a nagyobb haszonra s előbb-utóbb megkapja. És még mindig nem ezek a legveszedelmesebbek. En azokban látom a legnagyobb bűnösöket, akik a hadsereg ruházata, fölszerelése és élelmezése körül tesznek szert semmivel meg nem okolható, bűnös haszonra. A lelketlen szállítók, a közvetítő kereskedelemnek ez eléggé meg nem bélyegezhető kompromittálói, önfeláldozó fiaink egészségét veszélyeztetik, harcképességét gyöngítik, bizalmát csökkentik. Méltányos dolog, hogy a becsületes kereskedő a mai viszonyok között se veszítse el munkájának díját; hiszen abból él. De hogy puszta élelmességgel, tudatos ravaszsággal s lelkiismeretlen megrontással sokan egész vagyonokat harácsoljanak össze, mikor a nemzet minden rétegét a lelki és testi szenvedések számtalan fajtája sorvasztja: azt igazán semmiféle isteni és emberi törvény nem parancsolhatja és nem engedheti meg. Hiszen perbe fogják, imitt-amott el is ítélik őket; de nincsen olyan hosszú keze a legszigorúbb törvénynek sem, hogy minden esetben utóiérhesse és megfoghassa őket. Mindezeket pedig nem azért mondom el neked, édes fiam, hogy gyűlöletre tanítsalak. Nagyon rossz fegyver az, mert könnyen lesz igazságtalanná. Csupán csak a jövőre akarom felhívni a figyelmedet. Mily jó lesz akkor, ha megérheted azt az időt, neked is mosolyognod az emberi gyarlóságon. Nem ezekén, mert hiszen ez vérlázító, hanem a társadalom nagyobb részének gyarlóságain, amelyben érvényesülni fognak e nagytekintélyű polgárok. Mert hogy ezek fogják a legbüszkébben verni a mellüket, ezek fogják a legnagyobb tiszteletet követelni, ezek fognak mindenki fölött ítéletet mondani: majdnem bizonyosra veszem. Szivből kívánom neked, hogy te is oly jogosan tudj mosolyogni ez egyébként szomorú és szatiraírásra méltó ferdeségeken, mint édesapád. — Hadifoglyok részére pénzküldemények : A Nyírvidéki takarékpénztár részvénytársaság igazgatósága értesiti a t. közönséget, hogy intézete (Vay Ádám-utca 7 szám) az összes ellenséges államokban internált hadifoglyok részére készséggel eszközöl átutalásokat, illetve továbbit pénzküldeményeket és pedig oly feltétel mellett, hogy csak a felmerülendő dij és esetleges egyébb kiadásokat számítja fel és ezt is csak önköltségben. 228-3-1