Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-10-14 / 82. szám

Nyíregyháza, 1915. szeptember 14. Csütörtök XXXVI. évfolyam, 74. szám. Sgabotesvármegyei Községi Jegyz&k és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. előfizetés: Egész érre 19 K, Fé) évre 5 K, Negyed évre 2 K 50 f. Egy aaém ára 19 f. Tanítóknak féttr. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCBEMYI-ÚT 9. SZÁM. Telefon szám : 139. Kézira

tokat nem adwik vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hív. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 saóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. & Marseillaise csődje. Dr. Pröhle Vilmos. Széles e világon nem volt annak idején nemzet, melynek iskolázott ifjúsága ne ugy gondolt volna a Marseillaisre, mint valami bűvös erőtől áthatott varázsdalra, melynek haDgjai megtörik a zsarnokság uralmát s egyengetik az útját a világszabadságnak. A nemzeti himnuszok között is kiváltságos helye volt a Marseillaisenek, mert mig a God save the Queen, vagy a Bozse Garja chrani döcögős, lakájpoétára való szövegét Anglián, illetőleg Oroszországon kivül úgyszólván senki sem ismerte, a Marseillaisat a maga anyanyelvén majdnem minden európai nemzet ifjúsága elénekelte, valahányszor a mámor, vagy a szabadságért való lelkesedés a föld porán tul, tisztább, ideálisabb világba ragadta. 1901-ben, az orosz cenzúra fénykorában, hivatalos orosz védőügyvédre tett szert a Marseillaise. A hírhedt Novoje Vremja annak az esztendőnek julius vagy augusztus havában tárcát közölt róla, melynek szerzője ilyenforma kifakadásokban öntötte ki a maga mesterkélt keserűségét: „Egy német tudós értekezést irt arról, hogy a Marseillaise dallama tulajdonképpen plágium. A nevezett szabadságdalnak világhires költője a rövidlátó, pápaszemes, elfogult német tudós véleménye szerint egy kevéssé ismert német eredetű, egyházi dallamra irta az „Allons enfants" kezdetű szöveget. íme ilyenek a németek! Nincs bennük egy szikrányi ideáiizmus, nincs előttük semmi szent és sérthetetlen. Már a dicsőséges Marseillaiset sem hagyhatják bemocskolatlanul; faji elfogultságuk pedig oly szertelen, hogy minden nagy művészi alkotást és minden korszakalkotó találmányt maguknak vindikálnak. Ha ez igy tart tovább, el lehetünk készülve még arra is, hogy egyszer előáll egy német tudós, aki megpróbálja bebizonyítani, hogy az ős eredeti orosz szamovár is német találmány.* 1901-ben tudniillik már tiz éves volt az orosz-franczia szövetség s az orosz állam számadásait évről-évre számos milliárdnyi franczia kölcsön után járó kamat terhelte; a cár pedig éppen akkortájt látogatott el Párisba és vett részt a juliusi francia nemzeti ünnepen, hogy egy uj kölcsön létrejövetelének útjait egyengesse. Akkor orosz lapok is megemlékeztek arról, hogy akadt francia újságíró, aki a cár látogatásait tárgyalva fel merte vetni azt a kérdést, hogy vájjon miként illik öS9ze a Marseillaise a Bozse Carje chranival s nem furcsa-e, hogy a 9zabad, és demokratikus Franciaország az orosz zsarnóksággal vaa szövetségben. Az orosz lapok ingerült hangon tárgyalták az esetet s egyértelmüleg ugy nyilatkoztak, hogy Franciaországnak volt és van szüksége az orosz szövetségre, mert a maga erejéből képtelen volna nemzeti aspirációt és reményeit megvalósítani. A kölcsön ügye azonban aránylag mégis elég simán ütődött nyélbe s igy az orosz hivatalos sajtó is leereszkedhetett odáig, hogy dicshimnuszt zengjen a Marseillaisenek. Ez volt a Marseillaise első csődje. A japán-orosz háború idején a hivatalos Franciaország természetesen orosz barát volt, de a francia vér még nem tudta magát teljesen megtagadni s igy nem egyszer lehetett olyan cikkeket olvasni francia újságokban, amelyek félénken bár, de méltatni próbálták a japániak lobogó nemzeti érzését, mindenre elszánt hősiességét; de aztán rövidesen változtak a dolgok; a francia lapok azzal igyekeztek lekicsinyíteni a japánok hadi sikereit, hogy a japániak mindent a németektől tanultak s tulajdonképpen nem is hősök, csupán ügyes tanítványai az ördöngös német matematikusnak, a minden francia előtt gyűlöletes Moltkénak, ellenben igazi hősök voltak az oroszok, akik bár sok csatát vesztettek, még is ki tudták vivni azt, hogy hadisarc fizetése nélkül köthettek békét. Aztán telt, mult az idő és kitört v(*gre a világháború. A német matematikusok ügyes tanítványai, a japániak kedves és értékes szövetségeseivé lettek a franciáknak : de a dolgok sehogy sem akartak ugy alakulni, ahogyan Poincaré és Viviuni urak elgondolták. A német matematikával, fizikával és kémiával szemben csődöt mondott a gőzhengerelmélet s végül az is kitűnt, hogy a Marseillaise éneklésével épp oly kevéssé lehet visszavetni a német inváziót, mint a bűzbombákkal és mérgezett Dyilakkal. A francia kormány és vezérkar erre egyet gondolt és kettő lett belőle: először pályázatot hirdetett egy uj nemzeti himnuszra, amely szövegével és dallamával oly erőt tudna önteni a francia hadfiakba, színesekbe és színtelenekbe, mint annak idején a Marseillaise és másodszor kitűnt, hogy a pályázat eredménytelen lett. Ez volt a Marseillaise második nagy csődje, mert kisült szegényről, hogy pótolhatatlan és feltámaszthatatlan. Egy idő óta az entente diplomáciája mindent, lehetőt és lehetetlent egyaránt megpróbál elkövetni, hogy a Balkánt maga mellé kényszerítse; a francia sajtóban pedig felhangzik a panasz: ,Nem ma, hanem akkor kellett valna a Balkánt fegyverbe szólítani, mikor az oroszok a Kárpátokban voltak". Szóval a franciák ma, mikor hazájuk keleti része tizennégy hosszú hónap óta német kézen van, azon kénytelenek keseregni, hogy az entente diplomáciája az uj segítség szerzése dolgában elmulasztotta a legkedvezőbb alkalmat, az orosz sikerek efemér korszakát. Eszükbe se jut, hogy felidézzék annak az időnek az emlékét, mikor a Marseillaise hangjai mellett a francia nemzet a maga erejéből is képes volt kiverni az Argonneokból minden ellenséget. Ez a Marseillaisenek harmadik és remélhetőleg végleges csődje. — A Hadsegélyező Hivatal tájékoatatója. A m. kir. honvédelmi minisztérium Hadsegélyező Hivatala képes tájékoztatót adott ki feladatairól, az elesett hősök özvegyeit és árváit, valamint a rokkantak alapját gyarapító jótékonysági akcióiról, továbbá a hivatal jótékonycélu kiadványairól és propaganda cikkeiről. Az Ízléses gonddal összeállított tájékoztatót levélbeli kérelemre készséggel küldi meg minden érdeklődőnek a Hadsegélyező Hivatal gyűjtő és propaganda osztálya (Képviselőház.) 3-1 Elnöki megnyitó beszéd. Elmondta Görömbei Péter esperes az egyházmegyei gyűlésen, Nyíregyházán, 1915. szeptember 22-én. Itt is és most is, mint azt a f. évi tavaszi (1915. márc. 24.) egyházmegyei gyűlést megnyitó beszédemben már érintettem, ismételten is hálává! és tisztelettel keil felemlítenem, hogy a magas kormány kezdeményezése és irányítása alapján, a fötiszteletü püspök ur (Dr. Baltazár Dezső:) Vármegyénk lelkes és ügybuzgó főispánja (Dr. Ujfalussy Dezső) és tevékeny kormányzó alispánunk s egyházmegyénk szeretett világi tanácsbirája (Mikecz Dezső) mindent megtettek arra nézve, egyrészről, hogy az itthon maradt lakosság, másrészről, hogy a harctéren levő fiaink és a sebesülten haza vagy hozzánk került betegek semmiben hiányt ne szenvedjenek s hogy az ellenségnek azon embertelen s gonosz terve, hogy Hazánkat, Nemzetünket kiéheztetéssel pusztítsa el, megvalósulást ne nyerjen . . . Nevezetesen intézkedés történt népünknek a mezőgazdaságnál való felsegitése, az élelmiszerek beszerzése, a gyümölcs és zöldség konzerválása; továbbá a hadikenyér, a kevert liszt felől (buza, rozs, árpa, tengeri, krumplival); valamint a rekvirált buza és gabona őrlése és szétosztása iránt. Gondoskodás történt a mezőgazdasági munkák idején való végzése és vetőmag beszerzése érdekében ; valamint a káposztasavanyitó és krumpliszáritógyárak létesítése felöl. Midőn az kívántatott, hogy a haza és a hadsereg érdekében le kell mondanunk a húsételről, egyszerűen abba hagytuk a husevést s áttértünk a növényi eledelek, a főzelékfélék fogyasztására. A katonák részére szederleveleket gyüjtöttünk a harctéren a tea készítéséhez, karácsonyi ajándékokat küldöztünk a harctéren küzdő vitéz katonáink számára és imakönyveket. Mikor pénz kellett, hadi kölcsönt gyüjtöttünk. Mikor ágyúnak való anyag kívántatott, összehordtuk a vörösrézedényeket; összeírtuk a harangokat s épen most gyűjtöttem össze erre vonatkozólag a harangok számát és kitűnt, hogy középszabolcsi egyházmegyénk 46 gyülekezetében 112 darab kisebb-nagyobb harang bocsátható a hazai kormánynak rendelkezésére, ha szükség kivánja. Oda adtuk az aranyat vasért. Midőn a harctéren küzdő katonáink számára meleg ruhákat kértek tőlünk, szinte majdnem