Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)
1915-09-19 / 75. szám
74-ik szám. jíyírvidéK. 1915, szeptember 16. 505 írattam és ennek alapján: a dadai alsó járásban 6 munka 8 iga-erőre, a dadai felső „ 36 „ 70 „ a kisvárdai „ 36 120 „ „ a ligetaljai „ 91 „ 71 „ a nagykállói „ 40 „ 60 „ a nyírbátori „ 23 „ 29 „ „ a nyirbaktai „ 56 „ 64 „ „ a nyirbogdányi „ 54 „ 33 „ a tiszai „ 154 „ 82 „ „ és Ny háza városában 15 „ 15 „ „ összesen tehát 608 munka 562 iga-erőre, lenne az egész vármegyében szükség. — Ezen hiányok pótlása végett felterjesztést tettem a földmivelésügyi miniszter úrhoz és javasoltam, hogy a munkaerő hiány hadifoglyoknak ne csak csoportokban, de egyenként való kiosztásával is megszüntethető lenne, az igaerő hiánya miatt pedig a hadsereg által igényelt ökrökből való eladás, vagy pedig a katonai lókorházakban elhelyezett lovakból a munkálatok idejére való kiosztását kérelmeztem. A vármegye lakosságának jövő évi liszttel való ellátása végett, az átvételi kötelezettséggel járó bejelentések folyamatba vannak és az erre vonatkozó adatok a dadai alsó, a dadai felső, nyirbogdányi, nyirbaktai és tiszai járásból már beérkeztek és ezen adatok alapján már is megállapítható, hogy a lakosságnak liszttel való ellátása, dacára annak, hogy a terményeknek bevásárlására a lakosság több izben felhivatott, nagy feladatot fog róni. Mert már csak ezen 5 járásból több mint 19000 ellátandó személy jelentetett be. Mihelyt az összes adatok beérkeznek az ellátásra vonatkozó további intézkedéseket azonnal megteszem, hogy október 15-én a hatósági liszttel való ellátás kezdetét vehesse. Addig is azonban, nehogy valamely községben hiány mutatkozzék, a mult évi közélelmezésre kiutalt és fennmaradt mintegy 40 vaggon buza és rozs tartalék készletből szándékozom a lisztet előállíttatni és szükség szerint kiutalni. Az erre szükséges intézkedéseket már megtettem. A földmivelésügyi miniszter ur az önként bejelentett és lefoglalt tengerik átvételére a határidőt augusztus 21-ben állapította meg, elrendeltem hogy ezen átvételi határidő legszélesebb körben közhírré tétessék. A beérkezett jelentések alapján a tengerik átvétele legnagyobb részben megtörtént, csak a tiszai járásban nem szállíttatott be teljesen, mivel a rekviráló központ által a zsákok kellő időben nem bocsáttattak rendelkezésre. Meghagytam, hogy azok ellen, kik rosszhiszeműségből nem szállították be a bejelentett tengerijöket, a kihágási eljárás megindittassék. A termelők kezén lévő borkészletet mint azt julius havi jelentésemben emiitettem, összeirattam és kértem a készleteknek a hadsereg részére való megvételét. Ezen felterjesztésem eredménye, hogy az Állami Borpincék Felügyelőségének egy kiküldöttje vármegyénkben járt, hogy a termelőkkel közvetlen érintkezésbe lépve s az arra alkalmas borokat megvásárolja. Amennyiben csakis 100 hektoliteren felüli mennyiségek vásárolhatók meg, gondoskodtam, hogy azon termelők, kiknek ezen alóli készletük van eladó, szövetkezve ajánlják fel készletüket, hogy a csekélyebb mennyiség megvétele akadályul ne szolgáljon. Főispán ur őméltósága utján tudomásomra jutott, hogy a budafoki Állami borpincéből mintegy 1000 hektoliter uj és jó állapotban levő régi hordó eladó. Miért is az örvendetes körülményt a termelők tudomására hozattam avval, hogy a szükségletüket hozzám jelentsék be. A vármegyei gazdasági intéző bizottság a mult hóban két értekezletet tartott s eredménnyel fett felterjesztést a földmivelésügyi miniszter úrhoz a csirás gabona átvételének szabályozása tárgyában. Ezen kivül megkereste a dohányjövedéki központ igazgatóságot, hogy a mai rendkívüli időben a dohánytermelők a törvény által előirt kertész szerződések bemutatásától a rendkívüli viszonyok folytán ez évben általában mentessenek fel, továbbá hogy a sarjú dohány levelek és a kihányási osztály beváltási osztály árának emeltessék fel. Ezen utóbbi kérelmeket azonban az igazgatóság teljesíthetőnek nem találta. A mezőgazdasági munkálatokra kiadott hadifoglyok munkájával a munkaadók általában megvannak elégedve és a földmivelésügyi miniszter úrtól vett rendelet alapján értesítettem az érdekelt munkaadókat, hogy az engedélyezett hadifoglyokat illetékes katonai parancsnokságnál való előzetes felmondás nélkül fogolytáborba vissza útnak ne indítsák, a felmondásnak 8 nappal meg kell előzni azt az időpontot, amikorra a foglyok elszállítását kívánják. A kiadott foglyok élelmezési és egyéb költségeinek elszámolására vonatkozó ad. 25722. számú hadügyminiszteri rendeletet a kassai katonai parancsnokság megküldötte, intézkedtem, hogy a rendelet a szükséges példányban sürgősen kiadassék, hogy azt minden érdekelt munkaadó részére kézbesittethessem. E rendelet alapján a községek mezőgazdasági munkáinál a hadifoglyoknak adandó munka, ellátási pótlék, főzőeszközök adása, fekvőszalma, szerszámok adása, ágynemük pótlása, szállítási költségek, a foglyok orvosi vizsgálatának dija és a szökött foglyok elfogatási költségei a községet terhelik, mig magánmunkáknál csak az őrkülönitmény pénzbeli és ellátási illetményei és a hadifoglyok kissebb szükségleteinek költségén kivül, mely a hadsereg igazgatást terhelik, az összes költségek a munkaadókra hárulnak. A kassai katonai parancsnokságtól vett értesítés szerint 30-nál kevesebb hadifogoly visszatartása nem engedélyeztetik és ilyen kérelmek elö sem terjesztendők. Egyben jelentem, hogy a földmivelésügyi miniszter urnák azon rendeletét, hogy a hadi foglyok kiadásának egyszerűsítése és az eljárás gyorsítása céljából a hadifoglyoknak gazdasági munkára való engedélyezése iránti kérvényei folyó évi szeptember hótól kezdve ugy a községeknek, mint magánosoknak közvetlenül a pozsonyi I. számú cs. és kir. katonai parancsnoksághoz intézendők a legszélesebb körben közhírré tétessék. Felette fontos körülménynek tartom, hogy a közeledő téli időszakon át a vármegye lakosságának tűzifa szükséglete biztosítva legyen, e célbői felhívtam az első fokú hatóságokat, miszerint igyekezzenek odahatni, hogy a hatóságuk területén levő erdőkből, nemkülönben a birtok határmenti és utak melletti akácz fasorokból a tűzifa termelést fokozottabb mérvben eszközöltessék s hogy azokat már a hidegebb időjárás beálltával levágassák, hogy még a télfolyama alatt tüzelhetők legyenek. Meghagytam, hogy a meglévő készletek mennyiségét záros határidőn belül, a termelés netaláni akadályairól pedig azonnal jelentsenek. A magy. kir. honvédelmi miniszter urnák 10297. számú rendelete értelmében a termelési adó alá eső szeszfőzdék berendezéseit a birtokosok kötelesek a katonai igazgatás részére átadni, e végből a pálinka főző kis üstök összeirása és azok elküldetése iránt intézkedtem. A vármegye gazdasági bizottsága a a nyíregyházai Erzsébet közkórház 1916 évi szükségleteinek biztosítása céljából augusztus hó 19-ik napján zárt ajánlati verseny tárgyalást tartott. A bizottság már előzőleg aként határozott, hogy a kórház szükségletét képező egy egész évi burgonya, köleskása, lencse, borsó, bab, tengeri és árpakása, liszt stb. — termények, melyek a termelőtől közvetlen uton szerezhetők be — egyszere — nagy mennyiségben, tehát a közvetítő kereskedelem mellőzése mellett feltétlenül jutányosabb áron szereztessenek be — se végbői a kórház igazgató főorvosát bizta meg, hogy a szükséglet fedezéséről a fentebb említett módon gondoskodjék. A fűszer-félékre vonatkozólag az igazgató főorvos felhatalmaz- ^ tátott, hógy azokat a szükséghez mérten esetenként vásárolja. A kórház tüzifa-szükségletének szállítása nem adatott ki vállalkozónak, mert a tapasztalat szerint a szállító vállalkozó kötelezettségének csak akkor tesz eleget, ha az az ő üzleti érdekeit nem veszélyezteti, ugyanazért e kérdés ugy oldatott meg, hogy a város által történt tűzifa rendelmény fogja éppúgy, mint a város minden polgárának a szükségletét, a kórházét biztosítani. Az Erzsébet közkórház egyéb szükségleteinek szállítására azon ajánlkozók kaptak megbízást, a kiknek az ajánlata a kórház érdekeit leginkább kielégítette, igy a hus, zsir és szalonna szállításával Prok Pál hentes és mészáros, a kenyér és kenyérnemüek szállításával Lakner Béla pék, a kötszer szállításával Biumberg József ortopéd kereskedő, a szén szállításával Kohn Jeremiás szénkereskedő nyíregyházai lakosok bízattak meg. A tej szállítására ajánlat nem adatván be, a bizottság erre uj versenytárgyalás kitűzését rendelte el. A vármegye közegészségügye köréből bejelentem a heveny fertőző betegségek száma csökkent. Ázsiai kolera előfordult a geszterédi határhoz tartozó Nyirtag tanyán; megbetegedett 6 egyén