Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-09-12 / 73. szám

73-ik szám, >ÍYÍRVIDÉir 1915. szeptember 12. 3 A kárpáti falvalért. A kárpátok között lefolyt élet-halál küzde­lemben az egymás mellett domborobó közös­sirok számánál csak azoknak száma nagyobb, akiknek háza s minden vagyona a betörő orosz csorda rombolási vágyának áldozatául esett. A havas-fergeteges kárpáti harcok alatt a mi dicső honvédeinknek s nagy .szövetségesünk katoná­inak ezrei, a betört oroszoknak százezrei estek el. És hogy ez a kép még szomorúbb legyen : az ország északkeleti részének negyvenöt köz­sége egészben, számtalan más község pedig kisebb-nagyobb részben a küzdő ellenfelek fegy­ver tüzének és a betört ellenség rombolási ösz­tönének esett áldozatul Nemcsak a legnemesebb emberi, de a legszentebb hazafiu kötelességnek érzete is pa­rancsolja, hogy mi, akik megvédve maradtunk, akik féltő, szeretetteljes pillantásokkal simogat­hatjuk körül napról-napra mindazt, ami előt­tünk vagyont értéket képvisel, hogy mi, akik területileg már oly igen közel estünk a minden időkre emlékezetes küzdelmek szinteréhez: módot és lehetőséget nyujtsunk a nyomorba taszított társainknak arra, hogy eresz alá hú­zódhassanak s összetákolt házikóikban a ma­gyar nemzet érzésteljes szivedoboanásának meg­nyilatkozását lássák. Az az akció, melyet az ihletnek pillana­tában Az Est a köztudatba dobott, ma már az egész nemzeté. S mi csak helyeselni tudjuk, ha a kárpáti elpusztított falvak lakosságának fölsegitésére megindult akció nem folyik szer­teszét, hanem az egy központosított szervnek kezében egyesül. A megindult mozgalomnak ebben a szervezettségében most már biztos reményünk lehet arra, hogy az érettünk oly sokat szenvedett felvidéken nem lesz egyetlen ember és egyetlen lakás, amely meg nem érezné a magyar nemzetnek hálásan szerető, támo­gató és segítő kezét. A gróf Khuen Héderváry báró elnöksége alatt álló országos bizottság melynek vezetősé­gében a nemzetnek nem kisebb nagysága is, mint gróf Andrássy Gyulát, gróf Apponyi Al­bertet, Berzevicy Albertet és gróf Zichy Ala­dárt látjuk, -- most felhívást intézett a ma­gyar nemzethez, hogy az országban immár számtalan helyen megindult akciót közös me­derbe tereljék és a segítés módjának ezt a gyönyörű gondolatát a valóraváláshoz segítsék. Ez a felhívás kell, hogy a legmelegebb és a legátértőbb fogadtatásra találjon itt a mi vá­rosunkban és vármgyénkben is. Kell hogy meg­mozduljon a szabolcsi társadalom, s meghozza a maga áldozatát mindenki e szent eszme szá­mára, amely nemcsak hála, de egyúttal köte­lesség is. A mozgalomban természetszerűleg Szabolcs­vármegye törvényhatósága és Nyíregyháza vá­rosa azok, amelyek a vezetőszerepre hivatva vannak. S mi csak örvendeni tudunk, hogy a vármegye már a pénteken tartandó rendkívüli közgyűlésében a város pedig a legközelebbi rendes közgyűlésében foglalkoznijfog azokkal az intézkedésekkel, amelyek az akció eredményes­Bégét biztosítani fogjak, s követendő példának bizonyára határozni fog a törvényhatóság és a város részéről nyújtandó támogatás mértéke felett is. Nincs kétségünk az iránt, hogy az orszá­gos bizottság által megindított, a vármegye és a város közönsége által magáévá tett akcióban egymással vetélkedve pénzintézeteink, egyesü­leteink egymással nemes versenyre kelnek, s hogy nem fogja kivonni magát az áldozatkész­ségből senki sem, akinek a Mindenható nem­csak érező szivet, de módot is adott. Ennek a szép, nemes, emberszerető és hazafias eszmének átérzésében adta ki Nyí­regyháza város polgármestere is az alább kö­vetkező s a város közönségéhez intézett felhí­vását. Ez a felhívás bizonyára nem lesz a pusztában elhangzott üres, kiáltószó, amely sü­ket fülekre talál, hanem hisszük és reméljük hogy az adakozás lelkes felajánlásának olyan áradata lesz a reá adott válasz, amely méltó Szabolcsvármegye és Nyíregyháza város hír­nevéhez és e vármegye társadalmának annyi­szor méltatott áldozatkészségéhez! Feldúlt tU/helyeinkért! Az ellenség által az ország határain fel­dúlt tűzhelyek felépítése érdekében' ország­szerte mozgalom indult meg. Az ekként megnyilvánult áldozatkészséget az állami hivatalos segélyezéssel összhangzásba ho­zandó, gróf Khuen Héderváry Károly v. b. t. t. volt miniszteri elnök elnöksége és gróf Andrássy Gyula, gróf Apponyi Albert, Ber­zeviczy Albert és gróf Zichy Aladár társ­elnöksége alatt Országos Bizottság alakult. Ez az Országos Bizottság felhívó szó­zatot intéz az országhoz, az ország vár­megyéihez, városaihoz és társadalmához az elpusztult falvak és lakóhelyek újraépítése céljából. E? a hivó szózat megérkezett hozzánk, Nyíregyháza városához is. Mialatt a Kárpátokban dult az élet­halálharc, községek, falvak százszámra men­tek tönkre. Negyvenöt község egészben, számtalan más kisebb-nagyobb részben. Tűz­hely nélkül maradtak e kicsiny, szegény helységek lakói. Lakóházuk az ágyuk pusz­tításának, a tűznek, rombolásnak estek ál­dozatul. Több mint ötezer ház semmisült meg. A Kárpátok népe az egész országért szenvedett. A Kárpátok falvai azért pusz­tultak el, hogy Magyarország megmaradjon. Ezek az érettünk, mindnyájunkért szen­vedett kárpáti falvak tőlünk várnak segít­séget. Tőlünk, akiket a Gondviselés és hősi hadseregünknek hü szövetségünkkel vállvetett dicsőséges küzdelme mentettek meg a ha­sonló sorstól. Az állam megtette, amit tehetett. Gon­doskodott az első segítségről. Gondoskodik arról, hogy a feldúlt tűzhelyek újra felépül­jenek. Nem lehet azonban közömbös az ország vármegyéi, városai és egész lakossága előtt, hogy miként épüljenek fel újból az elpusz­tult falvak és lakóházak? Az országnak legszegényebb, legelha­gyatottabb vidékei szenvedtek érettünk leg­többet. A szánalom és hála a hazafias érzés azt parancsolják, hogy többé ezek a vidékek ne legyenek szegények és elmaradottak. Nemcsak ujakká, hanem jobbakká, egész­ségesebbekké, lakhatóbbakká kell az elpusz­tított tűzhelyeket felépíteni. Mindnyájunk közös érdeke, hogy az ujjá épült falvak és lakóházak messze, késő időkig hirdessék az ország lakosságának há­láját, áldozatkészségét. Hogy még jobban magunkhoz kössük az áldozatkészségből ki­sugárzó szeretet melegével szerencsétlen honfitársainkat Hogy ne csak tudják, hanem érezzék is a nemzet gondoskodását és háláját. Ebből a célból alakult az Országos Bizottság. Ez a bizottság fordul hozzánk is hivó szóval. Nyíregyháza város és a város lakossága mindenkor megértette a hazafias kötelesség teljesítésére hivó szót. Bizonynyal megérti most is. A város maga is megfogja tenni köte­lességét. De meg kell tenniök az egyeseknek, a polgárságnak is. Adakozzék tehát kiki tehetsége és lelki­ismerete szerint, a magyarok Istenétől várván adakozásának el nem maradható bőséges jutalmát Az adományok az elpusztult kárpáti falvak és tűzhelyek újra felépítésére a város pénztárába fizethetők és fizetendők be ok­tóber hó 15-éig. Onnan fogjuk azokat a város részéről megszavazandó adománnyal együtt az Országos Bizottsághoz eljuttatni. Balla Jenő, polgármester. teUS? A bojtos szinodus. Oroszországban nagy dolgok történnek. A reakció szomorú honának hatalmasai és a min­denható cár nem tudják mit kell tenniök. A germán sas és a magyar turul hatalmas kar­maikkal torkonragadták a merész álmok bünős prófétáit, őrült kapkodásnak, fej veszettségnek bizonyítéka minden hir, mit a távíró onnan mihozzánk hoz. Az önkényuralom Babilonjáért remegő Romanowok megalázástól görnyedő alakjai körül a tátongó posvány ugylátszik már már elnyeléssel fenyeget mindent., A reakciós kormányrendszer liberális tö­rekvest gyűlölő őskonzervativízmusát megdönti az idő. Megdönti a nagy birodalom szervezet­lensége. Az elnyomatással féken tartott milliók nagy számának súlya alatt fogamzott hódító­tervek ficánkozó paripájának szájából a gyep­lőt kirántották a bürokratikus cári kormányok, melyek kereskedelem-, iparfejlesztés, és más knlturreformok alkotása helyett — kimerülték a demokráciáért küzdő tömegek politikai üldö­zésében. Az állam önásta sírjába süllyed. Oroszország népessége az 1912 iki statisz­tika szerint 171 millió. Németországé 67. Az orosz ipar mégis jóval alatta áll a nemet ipar­nak. Az Urál gazdag vasbányái kiaknázatlanul hevernek. A széntermelés évente több millió tonna angol behozatalra szorul. A szövőipar­ban az orsók száma 9 millió, a németországi 11 millió orsóval szemben. A fémiparban 288.184 munkás nyer alkalmazást akkor, mi­dőn a német fémmunkások s/akegyesületének több mint félmillió tagja van. Végig stagnál minden iparág. E tények mellett bizonyítanak: Oroszország pénzügyi helyzete: a kölcsön mil­liók a múltban, ma pedig: Bors pénzügymi­niszter hadikölcsönt szerző londoni útterve, és az adók felemelése ellenére — az előirányzat­nál hatszor annyira nőtt — 300 millió rubeles államdeficit. A reakció szomorú honának hatalmasai és a mindenható cár nem tudták és nem tudják mit kell tenniök. A külön békével fenyegetődzve erélyes francia-angol ofenzivát követelnek ma. Holnap, ha kell, visszavonulnak Ázsiáig. A kész hadsereg létszáma 15 millió ma. Holnap, be­hívják katonának a teologusokat. Krivosein, li­berális kormányt alakit ma. Holnap, szét akar­ják zavarni a dumát. És tömegtömlöcöket meg számüzetési helyeket létesítenek. Ma kegyelem a zsidóknak, holnap, már internálják őket. És igy tovább. őrült kapkodásnak, fej veszte ttségnek bizo­nyítéka minden hir, mit a táviró hoz. Ex mu­tatja, hogy Oroszország meg van verve. Meg az, hogy nem régen az „ipar mozgósításáról" be­széltek. Pótolni akarják évtizedek póiolhatatlan mulasztásait most, amikor a tanult munkások katonák. Mit ér a 15 milliós hadsereg? Mit ér a a tömeg ? Nincs vas- és fémipar! Nincs szén! Nincs felszerelési anyag! Nincs muníció ! M^SNTÓSZEKREnrX'EK a nm. m. kir. belügyminiszter ur rendeletének BLUM3ERQ JÓZ5EF Előnyös árakban kaphatók: fertfftlenftő-cikkek és szerek megfelelő összeállításban már 6 koronáért, kötszergyárában szerezhetők be. illatszerek,szappanok, hadfelszerelési cikkek,fénykép egyes hiányzó alkatrészek SegoBcsóbban Telefonszám 96. :: Kath. parochia. es kerékpár-alkatrészek, mindennemű gummiáruk.

Next

/
Thumbnails
Contents