Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-08-05 / 62. szám

62-ik szára. JStYÍOTIDÉK. 1915, augusztus 5. 3 Tragédiák ... — Egy honvéd naplójából. — A bámész hold teliképpel néz le a tájra. Ezüstös fény ömlik szét a törpe sürü erdőn s a fák árnyékai kinyújtózkodnak hosszú lomhasággal és titokzatos sötét sávokat vetnek a bizonytalan bozótos talajra . . . Csendesen megyünk előre biztos terepen, honnan már ezelőtt 6—7 órája eltűnt az orosz ... Az erdőn tul várszerüen kiépített ellenséges állások vannak . . . Szétroncsolt drótsövényes bakkok követik a farkasvermeket. — Ahol mi keresztül haladunk, ott utászaink betömték a gödröket s oldalra hányták a drótfoszlányos sövénytartányokat. Csend van . . . Idegeket nyugtató, békés, isteni csend ... A léptek itt, a puha földön elolvadnak neszes susogássá . . . ... A hold fénye sáppadni kezd . . . Oldalt, a betömött fedezékek és farkasvermek mellett : egyik fedezékben összehúzódva, dideregve ül egy ember s nyöszörgő vacogással sírdogál: „Pánye" . . . „Pánye" . . . Hozzáhajolunk egy páran ... A hold csodálatos fénye kísértetiesre festi torzonborz, szőrös arcát s a beesett sovány arc szemüregeiből lázas, tétova tűzzel, bamba vadsággal zavaros szemgolyók villognak reánk . . . Sirva, sírdogálva beszél az öreg . . . Kezei közt egy teleirt papírlap, amolyan levélforma valami: Ciril ákom-bákomokkal . . . Vezetjük . . . Tipegve ballag melletlünk és jelentést teszünk parancs nokunknak róla, aki megnézi s akinek, mikor oroszul kérdezi, ugyanígy sir, s ugyanugy, ugyanazokat mondja, amit nekünk sirt s amit nekünk mondott . . . . . . Hajnalodik . . . Falut érünk . . . Pihenő van . . . Parancsnokunk az orvo sai közeledik felénk . . . Pár pillanat . . . Néhány kérdés ... Az öreg egyre csak a magáét hajtja s könnyei nagy cseppekben gurulnak lefele a gödrös, sovány arcon ... Az orvos kiveszi kezéből a teleirt papirt s görcsös zokogás lesz a válasz erre . . . Parancsnokunk s az orvos az irást böngészik, majd visszaadják neki . . . Ujabb kőnnyáradat ömlik az orosz szeméből s halvány szája széle csókokkal halmozza a rongy papírlapot. Doktorunk néz . . . néz ... Én őtet figyelem . . . Látom, hogy összeszorul a szive . . . lálom, hogy fáj a lelke . . . látom az arcán a szánalom félreérthetetlen fájó vonásait, miközben igy szól hozzánk: „Az embert a faluban, egy házban kell hagyni. Majd intézkedek : Onnan hátra viszik . . . Őrült szegény . . . s a papir a kezében: a felesége utolsó levele" . . . * . . . „Jön az uj menet hazulról: Jón a bátyám is velük! írja, hogy jön . . . Itt a levele! . . . A bátyám ! . . . Hej! ő csoda fiu . . . Derék, szép ember! . . . Senkinek sincsen olyan bátyja! Majd meglátják! . . . Vitézségi érme van . . . Kettő van 1 . . . Szakaszvezető . . . Most biztosan őrmester lesz . . . Megérdemli! . . . Sokat harcolt ! Mindig tűzben volt . . . Azért nem láttam már 11 hónapja, ő elment, én olthon maradtam . . . Besoroztak, bevonultam. Ő a harctéren volt . . . Kiképeztek . . . Kijöttem ... Ő két nappal előbb megsebesült s elvitték innen : nem találkozhattunk . . . Azóta künn vagyok . . . Tűzben mindig és semmi bajom nincs. Most elindul a menet . . . azóta már tán el is indult . . . Milyen boldog leszek: itt lesz a bátyám! . . . Találkozni, beszélni fogok vele . . . Együtt harcolunk majd, ha az Isten éltet ... De holnap támadás . . . És nein tudom, sohsem gondoltam rá a támadásra, mindig vigan men tem . . . csak most . . . most busulok miatta sokat ... Ha megsebesülnék ... és nem lennék itt . . . itt van egy levél — már biztos, hogy uton vannak, nem tudom hová küldeni — legyen szíves keresse meg Horváth Istvánt: a bátyám s adja neki oda . . . Köszönöm . . . Én — ugy-e nem felejti el — Horváth János vagyok !" Nem tudom mivel nyertem meg a fiatal: 20-ik évében levő pelyhesállu, kis Horváth Jancsinak bizalmát . . . Nem tudom miért éppen reám bízta a bátyjának adresszált levelet, hiszen alig beszéltem vele kétszer-háromszor ... Nálam volt a levél . . . Rossz gondolataim támadtak s rászántam magam én is s bizonyos címeket adtam le Horváth Jancsinak ... S aztán ő újra beszélni kezdett a bátyjáról . . Nem hallottam s nem láttam még soha, hogy testvér olyan nagy szeretettel csüggjön a másikán, mint ez a gyerek. Mutatta a bátyja levelét, olvasta azokat és könnykrislályokban ragyogtak a szemei . . . Elváltunk . . . Másnap támadás volt . . . Láttam a fiút reggel, amikor a tartalékkal előre ment . . . Azután nem láttam . . . Kerestem a tüzek szüntével . . . Kerestem a gyülekezőnél .. . Nem láttam sehol . . . Másnap utána néztem a sebesültek névsorát, ott sem volt a neve ... Az igazoló jegyeket összegyűjtő egészségügyi őrmesternél érdeklődtem utána s ott megleltem a „lélekcédulá*-ját. Könnyesek lettek a szemeim miatta . . . Három nap múlva megjött a menet . . . Egy szép derék ember : Horváth István őrmes ter, kis és nagy ezüst vitézségivel a mellén, hangosan keresi a kis Horváth Jancsit . . . Istenem ! Hogy menjek elébe ? . . . Csak hall gatom újra: „Hát hol az én Jankóm?" „Nem ösmeri senki ?" „Nem tud róla senki ?" „Az én kis öcsémről nem hallottak semmit?" . . . „Hát nincs itt senki sem, aki ismeri őt?" Nem hagyhattam tovább, elébe állottam Horváth Ltvánaak s odaadtam neki az ő „kis Jankója" id'adott levelét. Felcsillant a szeme a vitéz katonának s nagygyorsan futotta a sorokat végig ...» ő hol van ?" kérdezte, mikor végére ért öccse írásának. Mit tegyek ? Hazudjak ? Nem! „Nem tudom" feleltem. „Sebesült?" „Nem" „Halott?" „Igen." „Meglelték a lélekceduláját ?" „Meg." ... Ez ára borzasztó volt . . . Horváth István megtört . . . elsápadt az arca . . . Letérdelt a földre, levette sapkáját és imát sírdogált ... és két ktk szemétről le hulltak a könnyek, eltorzult bus arcán le a föld rögére . .. Megkönnyeztem én is ... A kis Horváth Jancsinak ép olyan szeme volt s könnyben úszott az is, amikor elváltunk ... ott hagytam magára, nagy, szent fájdalmával derék Horváth Istvánt . . . Leborult a földre, muszkaölő kezét arca alá tette s bezokogta fájón a főidnek porába: hogy nagyon szerette, hogy nagyon sajnálja az ő kic?i öcscsét ... és nagyon fáj neki, hogy nem láthatta őtet ... — Kis sze rető öccse, a kis Horváth Jankó : tán mégis hallotta . . . * Nagy, mély, csúnya tölcsér a domb tetején .. . Rettentő robajjal, dohogó sistergéssel vájt, gödrös, gyászos lyuk, míly^iek születését gomilygva magasbatőrő sürü füst- és por oszlop jelezte . . . 0!yan gomolygó, magasbatörő sürü füst és poroszlop, amely ugy nézett ki a homorú domb tetején, mintha hirtelen králer nyilt volna ott ; . . . mintha hirtplen vulkán születnék . . . Vastag por és füstoszlop, melytől forró acéldarabok repülnek gyilkosan . . . Orosz tüzérek voltak beásva a dombnak oldalán. A csúnya tölcsérszél ép az arcuk előtt... A tölcsért teremtő : nagy, siró zúgással szállt oda elébük, gyászéneket zengve fönn a leve gőben: amig hozzájuk ért . . . S ott feküsz nek sorban. Kezükben löveggel, meg gyújtózsinórral a kör háta mögött ... Az arcuk fekete mint a szerecsené . . . Ágyujok már nincs ott . . . Azt elvették tőlük, csak őket hagyták ott halott némaságban . . . ... A tölcsér lesz a sirjuk . . . Oda lesz temetve a többiek mellé az az egy is, aki kenyérért volt küzdő társainak és amig visszatért, csöndben falatozott . . . Zsebeiben kenyér . . . Könyökben behajlott jobbkeze ujjai: a balban szorított fekete darabból letörve tartanak egy kicsi falatot ... az elkészített kicsit . . . amit már nem ért rá elkölteni szegény — mert előbb jött a gránát ... Északi harctér, 1915 junius 30. K. K. A város lísztszilkségletének biztosítása. Lapunk legutóbbi számában a város közgyűléséről irott beszámolónkban részletesen ismertettük Nyíregyháza város képviselőtestületének julius hó 30-án tartott közgyűlésben hozott azon határozatát, mellyel elrendelte, hogy a város lisztszükségletének biztosítása céljából 10000 mm. búzát és 5000 mm. rozst fog beszerezni, illetőleg ilyen mennyiségig terjedő terménykészletnek megvásárlására fog a minisztériumtól engedélyt kérni. Ezen mennyiség megállapításánál a népszámlálási adatok és a most befejeződő gazdasági évnek eredményei szolgáltattak alapot. A föltevés, mert hiszen e tekintetben más biztos alapot kiindulási pontul venni nem lehetett, épen a kérdésnek rendkívül sürgős volta miatt, hogy a városnak mintegy 40 000-nyi lakosa közül a felerészben mezőgazdasággal foglalkozik, részben eltartott (cseléd, katona stb.), kinek terményszükséglete biztosítva van. A megmaradó 20 000 bői körülbelől 5—6000 olyan egyén van, aki a saját szükségletének biztosításáról feltétlenül gondoskodni fog, mert arra képes is. Mintegy 14—15000 re tehető tehát a lakosságnak az a része, amelynek szükségletéről a hatóságnak fog kelleni gondoskodnia. Ennek a 14 - 15000 főnyi lakosság lisztszükségletánek biztosításáról kíván tehát a város gondoskodni akkor, amidőn 150 kocsirakomány buza és rozs beszerzését határozta el. Másnap a képviselőtestület határozatának meghozatala után jelent meg a m. kir. belügyminiszternek a törvényhatósághoz iutézett körrendelete, amely kimondja, hogy minden város, község csak oly gabona mennyiség beszerzéséről gondoskodhatok, amennyire maga a lakosság az elöljáróságnál a szükségletét bejelentette. A városi tanács a hétfői ülésében foglalkozott a belügyminiszternek ezzel a nagyjelentőségű rendeletével s elhatározta, hogy a város lakosságát jelentkezésre fogja felhívni, s e célból összeíró küldöttségeket alapit, melyek a jövő hétfőtől kezdve, 8 napon át fogják a jelentkezők összeírását végezni. Ez a hatósági összeírás természetesen nem érinti az egyeseknek azt a jogát, hogy a saját s illetőleg velük egy háztartásban álló családtagok és egyéb hozzátartozóknak terményszükségletét, más úton, a termelőktől vagy valamely malom vállalattól való vásárlás útján — biztosítsák. Akik azonban termény szükségleteknek akár részben, akár egészben való biztosítására nem képesek, azok saját érdeküket fogják szolgálni akkor, ha terményszükségleteiket az összeíró küldöttségek előtt bejelentik, mert szeptember 15-ike után sem a termelöktől, sem kereskedőktől terményt, vagy lisztet vásárolni nem lesz lehetséges. — Kézi számozógépek javítását lapunk nyomdája elvállalja. *