Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-07-15 / 56. szám

2 56-ik szám. jsfyíriridék. 1915. julius 15 Mikor lesz meg a béke? Mennél jobban közeledünk az első háborús esztendő végéhez, annál sűrűbben hangzik fel a kérdés: meddig tart a háború ? mikor lesz már vége a vérontásnak ? Kétségtelenül ez a legfontosabb kérdés ma az egész világon. Voltak valamikor úgynevezett boldogabb idők, mikor mindenkit az érdekelt, hogy Gook ur volt-e az északi sárkor, vagy Peary volt-e ott, vagy mind a kettő, vagy egyik sem; és olvastuk hétről-hétre, hónapról-hónapra az idevágó irodalmat fáradhatatlanul, ernyedetlenül. Ma ki törődik Gookkal, Peary vei, Blériottval ? Ma a főkérdés az, hogy mikor lesz vége a háborúnak. Egyenesen meg tudnék haragudni a sok kérdezőre, ha nem tudnám, hogy éppen erre a kérdésre szeretnének választ kapni azok a kiváló férfiak is, akik a világháborút reánk zúdították, és mivel hogy ők erre a kérdésre kielégítő választ nem kapnak, maguk találnak ki válaszokat. Az egyik azt mondja, hogy téli hadjáratról szó sem lehet már, mert három hónapon belül döntő események tőrténnek. Ezt egy francia politikus mondotta nem régiben. Egy másik distinguished foreigner de gencre John Bull azt mondja, hogy az angolok csak 1916 márciusában kezdik el teljes gőzzel a munició gyártást, mert előbb gyárakat kell épiteni; s ha a verbuválás időközben nem hozza meg a több milliós angol nemzeti hadsereget, hát behozzák az általános védkötelezettséget. Sok jámbor lélek olvassa ezeket a válaszo • kat a lehető legvegyesebb érzelmek között. A közeli béke hirét először örömmel kapja fel az ember, majd csüggetegen félreteszi, a bosszú háborúval fenyegető angol nyilatkozatoktól először megdöbben, majd meg, a helyett hpgy elkacagná magát, azon kezd töprengeni, hogy nem fogy-e előbb el a hadviselők muníciója meg katonasága, mintsem lelohadnának a háborús indulatok. Azután jön a töprengés azón a sokszor hallott rébuszon: ki hitte vona, hogy a mai öldöklő fegyverek mellett vizén és viz alatt, földön és föld alatt s hozzá még a levegőben évekig lehet harcolni ?! Hát ez a kérdés csak annak tanuságául szolgálhat, hogy a legtöbb ember igen keveset tud a háborúk történetéből s a legutóbbi nagy háborúkról is hiába olvasott az újságokban. Tény tudniilik, hogy a tűzi fegyverek korát megelőzőleg a háborúk aránylag sokkal véresebbek voltak, s a tűzi fegyverek tőkeletesbülésével és egyre csökkent a harctéren való hősihalál százalékszáma. A Cannae mellett vivott egy napos csatában például 86 ezer rómaiból elesett közel 50 ezer; 1813-ban a háromnapos lipcsei csatának, melyben Napoleonnak 160 ezer, ellenségeinek 250 ezer embere vett részt, több mint 90 ezer halott volt az eredménye. Borzalmas dolog a mai háború, az bizonyos, de egyenesen meg kellene tébolyodni, ha a halottak aránya ma is a cannaei, vagy lipcsei volna. Jó ezekre a dolgokra néha visszagondolni s akkor az embernek a lelke szinte megnyugvással veszi a helyzetet ugy, ahogy van. A béke kérdése is kevésbbé izgató, ha az ember a viszonyokat és körülményeket jól mérlegeli és megfelelő összehasonlítások révén tisztább világításban látja. Hála Istennek, a mi részünkről sem emberanyagban, se semmiben, ami a háború sikeres folytatásához szükséges, hiány nincsen és nem is lesz; de ellenségeink ugy .t bajosan mondhatják el magukról. Franciaország kevesli az angol segítséget, sokallja az orosz kudarcokat; Anglia muníciógyárak építésével s az általános védkötelezettség törvénybeiktatásáva! fenyegetőzik s fenyetései, amelyekkel minket akar megrémíteni, éppen saját fiai közt keltik a legnagyobb megdöbbenést és aggodalmat. Igy aztán egész nyugodt lélekkel adhatjuk meg a feleletet arra a kérdésre, hogy „mikor leszen béke" ilyeténképen : amint ellenségeink végérvényesen leveretnek, vagy belátják, hogy minden erőlködésük hiába való, meg lesz a béke, de előbb nem. Dr. Pröhle Vilmos. Két kis fecske Egy fiatal fecskepár az ablakom keresztfájára építette a fészkét. Az oszlopszerüen kiképezett famunka, mely fölül korinthusi díszben fejeződött be, igen alkalmas helynek látszott a fészekrakásra, melyhez hozzávéve a többi kedvező körülményt, a hely és környezet teljesen megnyerte a két kis íecske tetszését, minek következménye a íészeképítés megkezdésében nyilvánult. Részemről mindössze az az egv ellenvetésem volt a fészek fölépítése ellen, hogy tudniillik az ablakom örökös mozdulatlanságra lett volna kárhoztatva, miután a fészek miatt annak kinyitása lehetetlen lett volna. Mikor estefelé hazamentem, már majdnem készen állott a fecskék új lakása. Reggel kezdhették meg a munkát, a két kis fecske és egv idősebb harmadik dolgoztak rajta, s mialatt én távol voltam, ők szorgos fáradozással igyekeztek befejezni a remekmüvet. Túláradó boldog csicsergéssel hozták az apró golyóvá gyúrt sarat, meg a szabályos hosszúságúra csípett szalmaszálat, előre átérezve az első éj gyönsörüségét, amelyet az együttlakás érzése, az együvé tartozás gondolata és ösztönszerüsége hoz magával. Mondhatom, kellemetlen helyzetben voltam. Fecskefészket leverni ugyebár tiltja nemzeti tradíciónk, mely ezt a kis madarat szentté avatta, mint az egyiptomiak az Íbiszt, vagv a jávaiak a paradicsommadarat. De meg kellett tennem a már íent részletezett okból, s miután minden újabb perc növelte volna a tett kegyetlenségét, mert a íészek épitése rohamosan közeledett a befejezés felé, fölvettem a botomat és azzal brutális kíméletességgel letoltam az egész épületet az ablakfáról. A következő pillanatban darabokra málva hevert a földön a fecskék íészke, tulajdonosaik pedig rémült csicsergéssel és fejvesztett röpködéssel keringtek a fészek helye körül, s mikor látták, hogy itt mindennek vége, rászálltak a csatornára és onnan szemlélték búsan munkájuk rombadőltét. Soha nem láttam még néma fecskét, csak most ezt a két kis teremtményét az úristennek. Szomorú csüggedtséggel néztek a kék égre, mintha onnan várták volna a csodát, mely visszaállítja a kis lakásukat a régi helyére, s amely megbünteti ezt a gonosz szörnyeteget, aki iromba mozdulatával eltörölte a föld színéről egy hosszú nap munkáját, s egy szerelmes fecskepár reménységét. A csoda nem jött. a fecskék most már kíváncsian néztek az ablakfára, bús szomorúságuk lassanként bánatos merengéssé vált, s mintha egy kissé meg is nyugodtak volna. A reménység sugara ismét fölcsillant szívükben. Hátha ? ! Hátha újra megkezdenék az építést, hátha másodszor nem avatkozik munkájukba a gonosz emberszörnyeteg kegyetlen ítélete. Még egy kicsit üldögéltek a csatorna peremén, egy pár szót váltottak is komoly csicsergéssel, s mintha összebeszéltek volna, egy pillanatban röppentek tova, a kék messzeségbe Nemsokára visszajött az egyik kis sárgolyóval a szájában, s azt elhelyezte egy sarokban, amely az én szempontomból is alkalmasabbnak látszott a fészeképítésre, majd utána jött a másik, az is helyeselni látszott az új területet, a magával hozott szalmaszálat odaragasztotta a sárgolyócskához, s az új fészek építése megkezdődött fokozott ambícióval és reményteljes kedvvel, mintha semmi sem történt volna. Emberek, akiknek karriérjét letörte a hatalom kemény, durva ökle, akiknek 'sorsán végigszáguldott az élet könyörtelen ekéje, nem úgy érzitek magatokat, mint az a tudatlan fecskepár? Húsz évig, harminc, negyven évig dolgoztok valamin, egy terven, egy reménységen, s akkor egy napon jön valaki, vagy valami, ami mérthetetlenül erősebb nálatok, előveszi óriási botját, s lepiszkálja vele felhőkbe épített váraitokat, melyeket oly erősnek képzeltek. Ilyenkor azt hiszitek, hogy összedűlt az egész világ, s koromfeketének látjátok a jövőt, vigasztalhatatlannak a jelent, haszontalannak a multat, melyben annyit dolgoztok hiába. Sokan el is menekültök erről a világról a nagy Nirvanába, a boldog Semmibe, de még többen itt maradtok továbbra is, mert előbb megcsillan lelketekben a remény rózsaszínű sugara, mint a halál gondolata. Elfelejtitek évtizedek munkáját, kietlen hónapok hoszszú várakozását, a verejtéket, a csalódást, mindent, új ösztön, új vágy támad, szivetekben, s elkezditek a hatalmas munkát új kedvvel, új reménységgel, mintha semmi sem történt volna . . . Diogenes. A háború. (A „Nyirvidék' eredeti távirata.) Budapest, julius 13. (Hivatalos.) Orosz hadszíntér: Általános helyzet változatlan. Olasz hadszíntér: A tengermelletti arcvonalon tegnap helyenkint heves tüzérségi harc volt. Több olasz gyalogezrednek Redipuglianál ellenünk intézett támadását visszavertük. Karinthiai és Tiroli határterületen a helyzet változatlan. HÖFER altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. (Miniszterelnökség sajtóosztálya.) (A „Nyirvidék* eredeti távirata.) Berlill, julius 13. Nagyfőhadiszállás jelenti: Nyugati hadszíntér: A Souchezi cukorgyár mellett franciáknak egy kézigránát támadását visszavertük. A temető ellen intézett rohamunkkal kapcsolatban temetőn tul állásunkat hatszás méter szélességben előretoltuk s az Arras felé vezető ut mentén fekvő Cabaret Rouge-t is elfoglaltuk. Foglyok száma három tisztre és 215 főnyi legénységre emelkedett. Ellenséget, mely időközben támadásnak indult, tüz alá vettük és igy a támadás végrehajtását meghiúsítottuk. A Maas és Mosel között az ellenség élénk tüzérségi tevékenységet fejtett ki. Az ellenség Bois de Pretreben este és éjjel folyamán négy támadást intézett állásaink ellen, a melynek nagy veszteség mellett állásunk előtt tűzünkben özszeomlott. Kelet és délkeleti hadszíntér: Helyzet változatlan. (Miniszterelnökség sajtóosztálya.) -m9" Nagyon kérjük hátralékos előfizetőinket, hogy a küldött pósta befizetési lapok utján utalják át az előfizetési díjakat ; kinek-kinek csekélység az a pár korona, nekünk pedig létkérdés a mai viszonyok között.