Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-07-11 / 55. szám

4 55-ik szám. „Nyirvidék. 1915. julius 11. Dardanellák frontján Ariburnu szakaszban tüzérségünk julius hatodikán sikerrel ágyúzta az ellenséges hadállásokat, amelyben komoly károkat okozott. Ellenséges tüzérség, amely balszárnyunk ellen operált, helytelen tüzelés folytán saját lövészárkait bombázta és ez által a maga katonái sorában meglehetősen nagy pusztításokat végzett. Sedil-Bahr szakaszban ellenséges felderítő csapatok által megkísérelt támadásokat visszautasítottuk és az ellenségnek súlyos veszteségeket okoztunk, mialatt ellenség Tekeburnu alatt segéd hadihajókon és kisebb gőzösökön be- és kirakodási munkát végzett. Anatóliai partütegeink hirtelen tüzelést kezdtek az ellenséges hadállások ellen, lövedékeink egyike egy ellenséges zászlóalj közepébe esett és legénység soraiban nagy zavart, valamint nagy pusztítást okozott, ugyanezen ütegek ellenségnek egy ottani lőszertárát is felrobbantották. Többi hadszinterekről nem érkezett fontosabb hir. (Miniszterelnökség sajtóosztálya.) „The American Gorrespondent". Bengt Berg jeles svéd iró több hetet töltött a fronton mint egyik nagy svéd napilap tudósítója. Cikkeinek egy részét könyv alakban is kiadta ,Dar kriget rasar" cim alatt (ahol a háború dúl). Ebből a könyvéből vettük az alábbi jóízű jellemzést egy amerikai ujságiróról. Még sohasem láttam ilyen hórihorgas embert. A frakja olyan ráncosán lógott le a válláról, ahogy azt csak valamelyik néger államban tűrik meg vagy pedig a vezérkar ebédjén egy amerikainál. Persze ó-lába volt és kaszálva járt. Hosszú karjáról vörös bütykös kéz lógott alá, hogy amerikai módon rázza meg a másét, Mikor pedig ivott, fejét hátrahajtotta és ugy önté magába a pohár tartalmát. De a legcsudálatosabb volt a feje. Sehogysem illett a sovány testhez. Kerek volt és hosszú gyapjas sárga hajjal és meredt vizengős szemekkel. Midőn bejött az ajtón, megbotlott a szőnyegben, ugy hogy az felhajlott, mire hirtelen megfordult és megigazította a lábával. Egy tiszt elibe ment és barátságos mosollyal vezette hozzánk, hogy bemutassa. „Az amerikai Egyesült Államok (U. S. A ) ötvenhét pietista újságjának kiküldöttje" De ezt alig várta be. Valami keveset tanult nemetül az U. S. A.-ban és „boldog volt", hogy láthat minket, mint azt New York fiai szokták. Odament egyenesen az ezredeshez, akiről azt hitte, hogy a generális, megragadta mindkét kezét és igy kiáltott föl: — Excelenz, ich habe gehen von America um sie kriegen sehen! * Másnap este egyedül ültem az asztalomnál az Adlonban. (Berlin.) Egy férfi törtetett keresztül a többi csöndes vendégek között. Megállt előttem és olyan erősen fogta meg a kezemet, hogy kiejtettem a kést belőle. Mister Woodburn volt Philadelphiából, az U. S. A. ötvenhét pietista újságjának képviselője. Magánkívül volt. Beoltották tífusz ellen és most magas lázt kapott. Olyan piros volt az arca, mint a főtt rák. Leült mellém egy székre és a főpincér bosszúságára sárgás zöld esőköpenyét is ráteritette egy másik szék karjára. Egy üveg ásványvizet kért és két hajtásra megitta. — Sohasem iszom mást mondotta. Az nem illenék az én állásomhoz Amerikában. Megmagyaráztam neki, hogy a beoltás után az épen nem volna helyes és megakartam tőle kérdezni, hogy az ő ötvenkét pietista újságja nem vesz-e föl whisky-hirdetést, de félbeszakított és megkérdezte, hogy be vagyok-e oltva. — Igen, feleltem. — Jó, mondta, de ha ismerné a német szérumot. Az ugy fáj, hogy alig lehet kimondani. A mellizmaim egészen feldagadtak és az oltásnál, tudja, majdnem elájultam. Egy hét múlva a kolera ellen is beoltattam magam. Borzasztó. De, — tette hozzá elgondolkozva — ez a háború, szenvedni kell. Néhányszor megelégedten integetett saját véleményének és megkérdezte: — Mikor utazik a frontra ? — Holnapután. Mr. Woodburn csodálkozva nézett rám. >- Ugy sokáig volt itt ? — Csak öt napig. — De hát be kellett oltania magát tífusz és kolera ellen. Megmagyaráztam neki, hogy én elég erősnek éreztem magam és mind a két oltást egyszerre kaptam, sőt még a himlő ellen is beoltattam magam, hogy hamarább szabaduljak. Mr. Woodburn eltátotta száját és nevetett nagy sárga fogaival. Azután kinyújtotta karját az asztalon ál, barátságosan megveregette a vállamat és atyailag mondotta: — Helyes, helyes, a háborúban bátornak kell lenni. Én is megmondom az orvosnak, hogy adja le azonnal a kolerát. * Két hét múlva egy katonai vonattal jöttem a keleti frontról dél-felé. Az egyik állomáson kinyilik a kupém ajtaja és berepül két utazótáska, egy sárgászöld esőköpeny és két görbe lábszár valódi amerikai cipővel. Mr. Woodburn volt Philadelphiából. Nagyon örült. Ugy megrázott, hogy jobban mint egész uton a vasút és elbeszélte, hogy mi mindent látott és akar még látni. Volt a fogolytáborban és mellpasztillákkal kínálta meg az oroszokat. Kérdezte, hogy nem akarok-e éu is és már a kezében volt a doboz. Kitűnőek meghűlés ellen ebben a hideg időben. Látta a földerőditményeket, melyeket a németek emeltek Thorn körül, ahol kivágták az erdő egy részét, hogy szabad terepet kapjanak. Majd titkolódzó lett, csöndben beszélt, miután becsukta a kupé ajtaját és körülnézett hogy nem hallgatózik-e valaki. Eiát ulta, hogy ő előtte semmit sem lehet takargatni. A németek tudták, hogy az oroszok kénytelenek visszavonulni tavasszal a határ felé és azért csinálták a nagy erődítéseket. Mr. Woodburn éles tekintettel nézett rám, mint egy pietista rendőr Philadelphiából és mutató ujjával is erősítette állításait. Egyszer négyszemközt kapta az egyik vártisztet és megmondta neki, hogy ne is tagadják a dolgot. Őt Mr. Woodburnt Philadelphiából nem lehet olyan könnyen rászedni. Előtte minden olyan áttetsző, mint a levegő, yon kuow. És ekkor a tiszt is belátta, hogy most olyannal találkozott össze, aki élesebb szemű, mint ő, yo^u know, — és hunyorított hozzá. Különoen fényképfölvételeket is készített a thorní erődítményekről. Nem hiszi ? A képeket ugyan még nem hivta elő, de mutathat egy pár vázlatot, amit az erődítményről készített. Mr. Woodburn belenyúlt az egyik zsebébe, kinyitotta az egyik táskáját, majd becsukta, azután kinyitotta a másikat, mig végre előkerítette a mindenféle hieroglifákkal teleirt jegyzőkönyvét. Megnyálazta ujját, végiglapozott benne, mig végre megtalálta : — Az erődítmény, you know! Megnéztem és csodálkoztam. A rajz elég ügyes volt. A kép a város belsejében levő régi földdel fedett raktárpincét ábrázolt. Magam is elmentem mellette néhány napja és láttam, amint a gyerekek a téglafalon játszottak. * A legközelebbi állomáson elváltunk, de alig egy hét múlva, ismét találkoztunk. Az egyik tiszt meghívott a parancsnok asztalához vacsorára, midőn átfázva érkeztem meg az elpusztított városkába. Midőn beléptünk az egyszerű szobába, már csak a tábornokra vártak. A tisztek kissé zavarban voltak. A szobában egy nyitott tűzhely volt és előtte ült — Mr. Woodburn Philadelphiából. Levetette a cipőjét és a harisnyáját, felgyűrte a nadrágját és meztelen lábat felrakta a tűzhelyre és ugy melegítette. A szájában pipa volt, karjával gyapjas fejét tartotta és ugy hintázott a széken és kedélyesen kérdízte : What have you to eat? A tábornok megérkezett, és leültünk a lócákra az asztal mellé. Mr. Woodburn gyorsan felrángatta a harisnyáját és leült szembe a kegyelmes úrral. A tábori konyhából levest, húst és sajtot kaptunk. Mindnyájan éhesek voltunk és igy csönd lett. Csak az egyik orvos akart nagyon is udvarias lenni a messziről jött vendég iránt és kérdezősködött tőle Amerika álláspontja felől. Mr. Woodburn azonbin evett és olykor válaszolt egy egy szótaggal. Midőn végre a harmadik tányér levest is megette <-.s mindnyájan a húsra vártunk, kezdett vitatkozni. Elővette a pipáját, megtömte és rágyújtott. Mindkét könyökével rátámaszkodott az asztalra és füstölve egy előadást tartott nékünk, hogy mennyire keresztyénellenes dolog vasárnap hadakozni. Az az amerikai nép, amelyet ő képvisel, sohasem fogja megbocsátani Németországnak, hogy épen oly kegyetlenül harcol azokon a napokon, melyeket az Úr a pihenésre rendelt és ezáltal a többi népet is kényszeríti, hogy vétkezzék ezen parancsolat ellen: Szenteld meg az ünnepnapot! Mi mosolyogva néztünk egymásra, de a tábornok komoly maradt. Az ünnepnap kérdése után magára tért Mr. Woodburn és nagy hangon mesélte, hogy mit látott eddig a háborúból és mit szándékszik még látni. Eddig csak olyan helyen járt, ahol csend volt. Most már igazán szeretne egy csatát látni. Hallotta, hogy délre történik valami, mert egész nap dörmögtek az ágyuk, és oda szeretne menni, hogy saját szemével lássa, mint repülnek a gránátok. A barátságos orvos megjegyezte, hogy mr. Woodburn ne merészkedjék nagyon messzire, ő maga nem egyszer került szolgálat közben erős ágyutűzbe, anélkül, hogy előre sejtette volna. Ilyenkor azt sem tudja az ember, hogy merre forduljon. Nekif akinek kötelessége van kint a harcmezőn, nem is szabad gondolnia veszedelemre, de szórakozásnak épen nem lehet mondani, azért mr. Woodburn jól gondolja meg .. . A kis orvos egészen belemelegedett. Még többet is akart mondani, de mr. Woodburn egy kézlegyintéssel félbeszakította és füstfelhők között jelentette ki tört németséggel: — In Krieg man muss mutig sein. Várakozás ellenére magasra emelte vizes poharát, amint azt a tisztektől látta, a tábornok felé és fölkiáltott : — Excellenz, mein Sympathie in Krieg muss gehen zu mein englisch Brothers, but ich will gern mit Sie Prost. * Csata volt Lengyelországban. Egy faluba kocsiztunk. A szekerek elálltak az utat és mi kiszálltunk, hogy megvárjuk mig tovább mehetünk. A fronton nagy küzdelem folyt és könynyen sebesült katonák érkeztek. Kisebb csapatokban jöttek a legközelebbi lövészárkokból. Többnyire oldalról kaptak fejsebet és messziről látszottak a fehér kötések. Az iskolában, melynek egy ablaka sem volt ép, rendezték be kőtözőhelyeket. A sebesült szállítókocsik jöttek-mentek. Ahol a hordágyakkal mentek, véres volt a hó. A sebesültek nyögése összevegyült a kocsik zörgésével és a puskaropogással. Olykor-olykor egy halottat vittek eltemetni. Egy automobil zúgott végig az uton. Megállt, hogy megvárja a trénkocsíkat. Egy tiszt és néhány civil szállt ki belőle. Az egyik ugrálva ment a kötözőhely felé. Mr. Woodburn volt Philadelphiából. A sebesülteket nézte. Vörös kezét dörzsölgette, mikor közeledett. Tehát végre látja, amit akart. Elővett egy silány kodakot. Párisiakra gondoltam a repülőversenyek-