Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-05-30 / 43. szám

4 39-ik szám. JMYÍR¥IDÉK. 1915. május 16. megsokasodott a hadikőlcsőnre jegyzők száma és felszökött a jegyzések összege. Az orosz futva fut Galicziában fel­tartózhatlan seregeink előtt. A kimerít­hetetlennek hitt orosz haderő kimerült. A foglyul esett oroszok között Nyíregy­házán is vittek már keresztül olyanokat, akik alig négy heti kiképzés után dobat­tak a harctérre. Akkor is fegyver nélkül. Odahaza botokkal gyakoroltatták velük a fegyverfogást, A tüzvonalba azzal az uta­sítással küldték a négyhét előtt még jám­bor polgári életet élő szegény muzsiko­kat, hogy az előttük, mellettük eleső fegyveres katonák kezéből vegyék ki a fegyvert s azzal harcoljanak tovább. So­kan a fogságba jutottak közül még fegy­vert sem fogtak a kezükben, nem hogy lőttek volna a mi katonáink felé, mire már fogságba estek. Odafent északon a német hadsereg közelebb van Szentpétervárhoz, mint Ber­linhez. Németország területén sehol egyet­len fegyveres orosz. Galíciát rövidesen megtisztítják tőlük. Az ott folyó, a világ­történelemben páratlan küzdelem sikerei napról-napra közelebb hozzák ezt a tel­jes megtisztítást. A német—francia küzde­lemben az egyesült francia—angol—belga sereg kétségbeesetten védekezik az ellen, hogy a németek eljussanak Calaisig, ami megpecsételi végleg Anglia sorsát is. A szerbek kimerülve hallgatnak. Várják a megváltó békét, miközben 'otthonukban a járványok pusztítanak talán tiaég tö­megesebben, mint a legvéresebb ütkö­zetek. És a szerencsétlen talián a nagy há­ború ilyen helyzetében hitte elérkezett­nek az időt a közbelépésre ! Éppen most kellett elkövetnie az emberiség történeté­nek legrutabb álnokságát! Hát jó. Ám lássa most már a követ­kezményeit ! Hadd érezze meg ő is a mi katonáink fegyverének hatalmát, vitézsé­gének ellenállhatatlan voltát. Mi pedig, akik itthon vagyunk, mu­tassuk meg a hadikőlcsőnre való, az ed­diginél is fokozottabb mérvű jegyzések­ben, hogy gazdaságilag is elég erősek vagyunk legújabb és legálnokabb ellen­ségünkkel is szembeállani. Meghosszabbították a jegyzés határ­idejét. Éppen ezért tették. Használjuk ki az alkalmat! Mutassuk meg a taliánok­nak, mire képes a magyar ! Vasúti menetrend. Nyíregyházáról indulnak: Szerencs-felé reggel 7 1 0, este 9Ü>. Debrecen-felé - éjjel íüü, d. u. 4 5 3. Csap-felé d. e. II 4 7. Mátészalka-felé este 8*5. Yásárosnamény-felé este 822. Polgár-felé este 622­Nyíradony-felé este nem közlekedik, Küzdelem a szárazság ellen. Mintha a sors ki akarná kényszeríteni, hogy feleszméljünk s mezőgazdaságunkat emancipál­juk az időjárás szeszélyeitől! Mintha minden összeesküdött volna a mi hagyományos nemtörődömségünk ellen, hogy felrázzon abból a zsibbasztó álomból, amelyet makacs rövidlátásunk kényszeritett reánk. Itt élünk a világ leggazdagabb földjén s mondhatnám a legkedvezőbb clima alatt, mert minden gondolkozó gazda tudja, hogy a mi május és juniusunk és érlelő nyarunk sehol a világon fej nem lelhető — s amidőn az idő­járás, a csapadék 1 — 2 heti megkésése miatt alig idéz elő nagyobb bajt egy helyesen veze­tett gazdaságban, — az ország legnagyobb részét catastrophába dönti. Csak a szemünket kell kinyitni s látjuk, hogy az egyik gazda árpa—jab vetése üde zöld és fejlett, addig a másiké ki sem kelt, az egyik hamufinom, porhanyó, a téli nedvesség­től saturált talajba ülteti dohányát, tengerijét, burgonyáját, cukorrépáját s ezen növényeket már kapálja, mialatt a másiknak ökre roska­dásig húzza a kőkeménnye száradt és rögekben felhasadozó talajon az ekét, hogy még a remé­nye sem lehessen meg gazdájának, miszerint vetéset ez évben kikelve vagy pláne szépen diszleni lássa. Ha valami ördögi mesterségről volna szó, úgy még találhatnánk némi mentséget, de hogy Magyarországon ott tartsunk az Ür 1915. évé­ben, hogy a mezőgazdálkodás alfáját, az egy­egyszeregyét sem tudják, az már elszomorító. (Súlyosabb kitetel is jogos lenne.) Nem dicsekszem vele, de „Vetni kell" cimü cikkemben megjósoltam, hogy kár a drága vetőmagot a hanyagoknak, a tudatlanok­nak akkor oda adni, amidőn az ország éhínség előtt áll, csak azért, hogy a műkedvelők az elvetett magot legfeljebb mint silány ocsút lássák viszont, mert abból indultam ki, aki a mult évben, amidőn nagy árpa, zab, borsó, tavaszbuza termés volt, nem tudták megter­melni még a vetőmagot sem, az nem fogja az idén sem megtermelni. Az ország gazdaközönségének nem lehet az a feladata, hogy a másik tanulatlan felét vetőmaggal ellássa s az állam sem lehet arra berendezve, hogy folyton segélyezze azt, aki sem tanulni, sem dolgozni nem akar, mert hiszen ez a jobbik rész rovására megy s a társadalom sem nézheti tétlenül, bárhogy zajon­ganak is a .földet a népnek" jelszóval játszók, hogy a műkedvelők kezén a föld ne teremjen s a közönség éhhalállal fizessen olyan ábrán­dokért, amely ábrándok vagy üzleti nézőpont­ból, vagy vak elfogultságból, felteszem sok eset­ben megtévelyedett sociális jóindulatból fáradnak. Jöjjenek ki ezek az urak, meg tudom mu­tatni, hogy mig az uradalmak a legszebb reményekkel telve várják a dús aratást, addig egész falvak határain rög, rög hátán, sorvadó, a szárazságot sinylő, sőt ki sem kelt árpák, zabok stb. terjeszkednek. „Be kell vetni mindent* még az erdei tisztásokat is, ez volt a jelszó, de bizony arra nem gondolt senki, vájjon a drága vetőmag számára el van-e készítve a talaj, a trágya ki van-e hordva s a gazdák tanulatlan részét vájjon oktatták-e a hosszú őszi és téli esté­ken ? vájjon rendelkezésre állanak-e a vetített képek, a szemléltető falitáblák, a rövid ismeret­terjesztő füzetek, a szabad oktatáshoz vájjon hol van lelkes, önkéntes gárda, amely ezeket az ismereteket terjeszteni van hivatva? Azt nem látom sehol, de látom Trója romjait, az antik görög szobrászatot, a sarki tájakat a fókákkal és pinguínokkal, a buenos­ayresi állatkertet és a somáli négerek kunyhóit, mert hiszen az agricultur Magyarország az agricultura terén olyan magas fokon áll, hogy ezekre van szüksége, szakoktatásra már nincs is. A, földmivelési kormány által kidobott milliók, amelyeket rendszerint a leggyarlóbb gazda-elem felsegélyezésére fordít, nyomtalanul vész el, mert nem a zsebet kellene tömni, de az agyvelőt tudással és ismeretekkel. Hiába osztok ki simentháli tehenet, ha a gazda a te­hén megbetegedését ugy gyógyítja meg, hogy .Háttal megyek az istállóba s a balküszöbtől a balkezemmel veszek fel földet s azt a tehén hátulsó testrészéhez szórom" avagy a veszett­seget az „asztalsarkáról levakart piszokkal gyó­gyítjuk !" 0;t hiába várjuk a talaj baktérium elmelet, „a növenyek tápanyag szükséglete" ismereteinek megemésztését. Vájjon a tarsadalom vezetői, egyéniségei vettek-e annyi fáradtságot, hogy a helyszínére kiszállva a birtokpolitikát tanulmányozzak s az égető szüksegek felől gondoskodnának ? Ne feledjük, a föld mindenkié. Ha a cipész rossz cipőt csinál: elpusztul, legfeljebb a csa­ládja sínyli meg, epp igy a kefekötő, vagy más mesterember, de ha a löldmives a sors által reábízott földet nem jól műveli, vele együtt rossz helyzetbe kerül a fogyasztó is. Azért is ha már a tanult gazdaosztály köréból nem támadnak vezetesre hivatottak, úgy vegye fel a fonalat a lelkeszi, tanítói kar. Az elsajátítandó anyag kevés és könnyű, de hiszen lehetne a kitaposott nyomokon lialadni, csak képek legyeüek s füzetek, mert azt bárhol fel lehetne olvasni. Némi phisikai, termeszet­rajzi, chémiai, geologiai ismeret teljesen ele­gendő, hogy az oktató, meg ha nem is hiva­tásos gazda is, a mezőgazdálkodás elemeit megértse es tovább adja. Semmi sem jellemzi a magyar könnyelmű­séget jobban, mint az, hogy a mindennapi kenyeret előállító foglalkozásunkat nem részesíti abban a figyelemben, amely ezt méltán meg­illetné. Mennyire igazam van, hogy az intellectus mire képes, csak a Sóstó telepre hivatkozom, ahol a müveit osztály — tanar, lelkész, ügy­véd, orvos, kereskedő stb. — modern paradi­csomot varázsolt, mig az évszázadok óta mező­gazdasággal foglalkozó kisgazdák kertje vagy szőlője gyomot terem, vagy meleg ágya lesz minden növényi és állati parasitának s ezzel veszélyezteti a mások szorgalmát és igyekezetét. Ha ezt az igazságomat elismerik, elismerhetik a másikat is, hogy épp ugy megy ez a szántó­földön is. Ne a váll veregetéssel nyerjük meg a nép bizalmát, „Mely mindent dicsér, rossznak mit sem tart", de a hibák felismerésével és kikü­szöbölésével s talán sértjük egyik-másik érzé­kenységét, de szeretettel, jóindulatu közeledés­sel keltsük fel a bizalmat. Hál' Istennek van elég tudni és tanulni haladni vágyó kisgazda, akik eredményt mutat­nak fel az állattenyésztés és főldmivelés terén, oda kell hatni, hogy ez az érdeklődés a leg­szélesebb rétegét áthassa a gazdatársadalomnak s csak kivétel legyen a Pató Pálok gazdája. A magyar társadalom annyi nemes példá­ját adta lelkesedésének, áldozatkészségének, hogy most, midőn a háborús rombolások után a nagy építés munkája vár reánk első sorban kitartó, szakavatott munkával Magyarország földmivelését építsük ki. Ha a főldmivelés felvirágzik, maga után vonzza az a tudomány, művészet, ipar és ke­reskedelem fellendülését is, mert hiszen ?.z építést a fundamentumon kell kezdeni, nem pedig a tetőzeten. Magyarország földjének hozamát meg lehet kétszerezni, meg van hozzá minden kellék, csak éppen a tudás hiányzik. Ennek legelső, legszükségesebb alapja a helyes talajmüvelés, amely a mi különleges, sokszor szélsőséges elírnánk alatt a szárazság ellen való küzdelemben domborodik ki. Inkább hajlik a mi nyarunk a szárazságra, mint a hosszas esőzésre s mig a szárazság el­len majdnem teljes sikerrel meg tudunk küz­ÁHanooan a legnagyobb raktár: Kohn Ignálz; női és férfi divatáruházában Nyíregyházán, Városháza palota. — Telefonszám: 129. |

Next

/
Thumbnails
Contents