Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-04-15 / 30. szám

Nyíregyháza, 1915. április 15. Csütörtök XXXVI. évfolyam, 30. szám. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évse 10 K, Fél évre 5 K, Negyed évre 2 K 50 f. Egy szám ára 10 f. Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hív. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen szénit. A „Katona-Otthon"-ok állandósítása. Egyik elterjedt fővárosi napilapunk a napokban lelkes hangon emlékezett meg a Debrecenben dr. Balthazár Dezső református püspök hathatós támogatásával megalakult „ Katona-Otthon "-ról. Elmondja az illető lap, hogy tulajdonképen a „Katona-Otthon" eszméje is, mint annyi sok más üdvös intézményé, Németországból került hozzánk. Németországban már a béke idején évek óta fejtik ki áldásos és szép működésűket a „Soldatenheim"-ok. A napi munka után estefelé a kifáradt katonák ezekben friss, kellemes szórakozásra találtaké Társalgás, társasjátékok, olvasni valók szórakoztatták ott őket, egyszersmind művelvén is, ismereteiket gyarapítván. Ezek a „KatonaOtthon"-ok elvonták a katonákat a korcsmától, az italtól, a verekedéstől és mindenféle kihágásoktól. Szórakoztatta, nevelte, tanitotta őket. Nálunk, Magyarországon, a lap szerint, az első ilyen rendszeres „KatonaOtthon" Dekrecenben nyilt meg a háborúban megsebesült, de már fentjáró katonák számára. A velünk együtt a Kárpátokban harcoló német katonák közül Debrecenbe kerülők szintén szívesen látott vendégei a nagy magyar metropolis , Katona-Otthon "-ának, melynek bejárata fölött a magyar felírás alatt szép góthikus betűkkel ki van irva „Soldatenheim". A fölirás fölött pedig ott leng a magyar trikolor mellett a piros-fehér-fekete német lobogó. Nem akarunk mi most arra kitérni, hogy a nyíregyházi Otthon megalakulása és megnyitása hetekkel megelőzte a debrecenit. Amit ott dr. Balthazár Dezső református püspök, ugyanazt itt még előbb Geduly Henrik evangelikus püspök vette a kezébe. A helyiséget ott az Arany Bika-szálló részvénytársaság, itt a nyíregyházi evangelikus egyházközség bocsátotta rendelkezésre fűtéssel, világítással, felszereléssel, takarítással. S az a körülmény, hogy véletlenül mind a két városban egyházi főpap munkásságának eredménye a „Katona-Otthon" megnyitása, épenséggel nem vonta maga után a felekezetiesség látszatát sem. Minda a két helyen az egész társadalom a saját intézményének tekintette és tekinti az első perctől fogva ezt az áldásos intézményt, melyet az azt felkereső idegenbe került katonák hálás nyilatkozatai értékelnek igazán. Ezek a szegény sebesült, de már lábadozó katonák, mielőtt ismét a harctérre mehetnének, igaz otthont találnak ezeken a helyeken. Lelkes férfiak és nők egymással vetélkedve, nem csökkenő kitartással fáradoznak azon, hogy a mindnyájunkért vérüket ontott és életüket áldozni kész katonák üdülésük idejét legalább a délutáni órákban kellemesen és hasznosan tölthessék el. Itt irják a rendelkezésükre bocsátott levélpapirokon és írószerekkel s innen küldik leveleiket otthonmaradt családjaiknak. Itt mentesittet nek a legroszszabb tanácsadótól, a legkellemetlenebb lelkiállapottól: az unalomtól. Itt szórakozhatnak nemes szórakozásokkal, itt kapnak olvasnivalókat, részük van tanulságos és gyönyörködtető előadásokban, vetitet képekben és hálásak, végtelenül hálásak érte, azért a melegségért, amit itt tapasztalnak. SŐt a társadalom meg nem szűnő áldozatkészségéből naponkint ozsonnával is ellátják őket. Hát ez az a Katona-Otthon, amit a debreceni példáján föllelkesülve, az a fővárosi napilap annyira megdicsért. Bá is szolgálnak erre a dicséretre a katona-otthonok, melyek immár országszerte meglehetősen elszaporodtak. Ezzel azonban még csak félig követtük a külföldi jó példát. Magyarországon még csak a háború idejére állítottunk fel katona-otthonokat. Ámde a külföld, első helyen Németország, de nemcsak Németország,* a katona-otthonokat már a béke idején létesítette. Nemcsak a sebesült katonák, hanem a háború előtt a nagy városok laktanyáiban élő, rendes katonai szolgálatukat töltő katonák is megtalálták a külföldön a katona-otthonokat. Nem lehetne-e nálunk szintén rendszeresíteni, állandósítani ezeket ? Béke idején a szülei háztól, szülőföldjéről messze elszakadt katonáknak nincsen szükségük ilyen intézményre? Bizony van. Azon kell tehát lennünk, hogy ezek a katona-otthonok ezután béke idejére is állandósittassanak. Az intézménnyel immár megismerkedtünk. Annak hasznát, üdvös voltát felismertük. Foglalkoznunk kell tehát már most azzal, hogy a katona-otthonok a háború után is megmaradjanak. Arra természetesen aligha lehet számitanunk, hogy a béke idején is ugy, mint most a háború alatt, a társadalom tartsa fenn azokat. Ámde meg kell keresni a módját és meg kell találni, hogy valamelyes formában a katona-otthonok a béke idején is teljesíthessék nemes hivatásukat. Termeljünk zöldséget! (Csak egy negyedórácskát!) Április közepe van, de a növényi vegetatió annyira el van maradva, hogy bizvást beillenék márciusi állapotnak is. A mező-, és kertgazdák munkájukban ma körülbelül ott tartanak, ahol normális években március közepe táján. Legutolsó cikkemben emiitett zöldségféléknek azóta már a földben kellene lénniök, de bizony-bizony nálam is, egyilk-másik még most is vetetlen. „Nagyon magasan áll a viz árja," vizes a talaj, nem lehet a talajra lépni se, anélkül, hogy kárt ne tegyünk benne. De a szükség törvényt bont. Hogy a magot legalább félig-meddig idejében tehessük a most még nedves, vetésre alkalmatlan talajba, olyan eljárást kell alkalmaznunk, amely normális időben elvetendő és elitélendő. Ez az eljárás a hajcsövesség törvényén alapszik, s lényege a tavaséi mély szántás (ásózás). Tudvalevő dolog ugyanis, hogy a hajszálcsövekben a viz félfelé emelkedik. Áll ez a tömődött talajban előállott hajszáledényekről is. Ezek a vizdús, sőt viszel agyonterhelt altalajból állandóan szállítják felfelé a vizet, s emiatt a talaj állandóan nedves, nem tud megszikkadni, megpirulni, mivelésre alkalmassá válni. Ezen csak igy tudunk segíteni, ha a talaj hajcsövességét szántás vagy ásózás által megszakítjuk. Ennek folyómányaként a következő helyzet áll elő: A szántás, ásózás folytán a talajt ketté választjuk. Az alsó-, megbontatlan talaj szállítja tovább is a vizet a hajszáledényei utján, de csak a szántott (ásózott) terület magasságáig. Itt a viz emelkedése megakad, mert a szántás által megbolygatott felső talajban megromlott a hajcsövesség is. Az altalaj vizétől igy elszakított felső talaj tehát hamarább megszikkad s mivelésre, bevetésre hamarább válik alkalmassá. Ezen viz elleni védekezési eljárás kivitele a következő: Felszántjuk (v. felásózzuk) a még nedves talajt s úgy hantoson hagyjuk szikkadni néhány napig. Ha a talaj kellőképen megszikkadt, megpirult, akkor (tárcsával, boronával, gereblyével stb.) alaposan megporhanyitjuk s a magot elvetjük. Egy baj azonban van ! A tavaszi szántás által elszakítottuk a felsőtalajt — és természetesen az abba elvetett magot is — a tápláló nedvességtől, tehát esetleg előállhat az az eset is, hogy a növény a felső talajban a szárazság folytán elpusztul, mig alatta egy arasznyira túlontúl is sok viz van az aljában. Azért ezt a bajt ugy elimináljuk, hogy a talaj hajcsövességét a vetés után újból helyreállítjuk (szántóföldön hengereléssel, konyhakertben a talaj lenyomkodása, — lapáttal való leveregetése által). Hengerelés után a talajt — hogy az meg ne cserepesedjék — sekélyen megboronáljuk (gereblyéljük). Látjuk, több dolgot ád az ilyen mély fekvésű vizben gazdag talaj müvelése, de azért mégis szeretjük konyhakerti vetemények alá felhasználni, mert az öntözéssel kevesebb bajunk lesz. Ez a körülmény nálunk passionatus