Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)
1915-03-14 / 21. szám
21 -ik szám. jseyír¥idék. 1915, március 14. 3 szerekben mutatkozó hiány csökkentésére nagy mértékben hozzájárul a főispán urnák a földmivelésügyi miniszter úrtól nyert azon felhatalmazása, mely lehetővé tette a buza, rozs, árpa, zabra és az ezekből készült liszt és korpára az egyes községek területéről a kiviteli tilalmat. A kukoricaliszt árának újból való megállapítása végett a 721—915. M. E. számú rendelet értelmében az ármegállapitó-bizottság főispán ur elnöklete alatt folyó hó 1-én tartotta értekezletét és amennyiben a magyar királyi kereskedelmi miniszter ur folyó évi 913. számú hirdetményével a vármegyében a tengeri árát 100 kg.-ként 20 korona 50 fillérben, a magyar királyi földmivelésügyi miniszter ur pedig az országos gazdasági bizottság részére folyó évi március hó 15-ig az önként felajánlott tengeri árát 27—30, a fenli határnapig be nem jelentett és a katonai hatóság által ebből requirálás utján beszerzendő tengeri árát 24 koronában állapították meg. A bizottság e három árnak aiapul vétele mellett állapította meg a tengeriliszt árát és feliratot intézett a kereskedelemügyi miniszterhez, hogy a három ár közül melyik szolgáljon alapul, ezért határozatának közhirrétételét a miniszter döntéséig felfüggesztette. A járási főszolgabiráktól beérkezeft jelentésekből értesültem, hogy több községben a mének élelmezése a zab hiánya miatt nehézségekbe ütközik és különösen a tiszai járásban nebány község emiatt hajlandó az állomásról lemondani, e végett a földmivelésügyi miniszterhez sürgős felterjesztést intéztem, hogy a szükséges zabmennyiséget a hadsereg részére lefoglalt zabkészletből bocsássa az állomások rendelkezésére, vagy pedig állapítsa meg a községek részére beszerzendő zab árát a maximális árban és adjon felhatalmazást, hogy a szükségletet requirálás utján biztosithassam. Közig, ügyek. A mindennapi közigazgatásunk köréből bejelentem, hogy a törvényhatóság ez évi első közgyűlését február hó 23-ik napján tartotta meg, mely alkalommal 187 ügy darab nyert elintézést. Győzelmi hirek. Törvényhatóságunk közgyűlése a miniszterelnöki sajtóosztálytól érkezett táviratban értesült a szövetséges hadseregnek a Mazuri tavaknál kivívott fényes győzelméről, — mely alkalmat megragadva a kormányelnök ur utján e dicső fegyvertény felett érzett határtalan örömének adott kifejezést. Közp. választmány. E közgyűlésen alakíttatott meg az uj központi választmány 3 évi időtartamra, s intézett a törvényhatóság feliratot a kormányelnök úrhoz a magyar nemzet által a jelenlegi világháború során szerzett érdemek s meghozott nagymérvű áldozatoknak méltánylása, elismerése és kellő gyűmölcsöztetése érdekében. Nyugdíjazás. Részint betegségük, részint hosszas szolgálatuk következtében e közgyűlésből nyugdíjaztattak Sipos Béla vármegyei főjegyző, Fejér Imre tiszti-főügyész, Nóvák Gyula árvaszéki ülnök, Újhelyi Aladár kórházi ellenőr, Csernyiczky József napidíjas, továbbá Szitha Ferenc rakamazi és Horváth József balsai jegyzők. Arvédelem. A tavaszi vizáradások idejének közeledtével szükséges árvédelmi intézkedéseket megtettem; a védelmi mánkálatok teljesítésére felügyelő közigazgatási tisztviselőket kirendeltem s a fennálló hadi állapot következtében — amidőn az árviz elleni védelmi müvek ellen irányulható ellenséges indulat lehetőségével is számolni kell — az árvízvédelmi műtárgyaknak fokozott őrizete iránt a lehető legmesszebb menő intézkedéseket megtettem. Erzsébet kórház. Az .Erzsébet" közkórház — mivel annak az 1915 ik évi költségelőirányzatát a belügyi kormány a háborús állapot miatt felemelkedett árak figyelmen kivül hagyásával az 1910—1912. évi átlag árak alapján 20870 korona törléssel hagyta jóvá — oly nehéz viszonyok közzé került, hogy amennyiben azon rövidesen segítve nem leend, az jelenlegi állapotában tovább fenn nem tartható. A kórházi választmány behatóan foglalkozott ezen bajokkal, s azok okaira reámutatva feliratilag kérelmezte a belügyminiszter urat, hogy egyrészt a mult évben jelentkezett drágaság miatt, másrészt a harctérről érkezett katona betegek ápolása következtében megnövekedett kiadások folytán előállott 11565 korona fedezetlen hiányt államsegélyként adja meg, az ápolási dijakat pedig a folyó év január hóig visszamenőleg a katonák után 2 korona 50 fillérben, mig a többi ápoltak után 2 korona helyett 2 korona 14 fillérben állapítsa meg, — mivel ellenkező esetben a kórház a bezárásnak van kitéve, mely ha bekövetkeznék, ezért magunkról mindenféle felelősséget el kell háritnunk. Végül megkell még említenem, hogy a kedvezőtlen téli időjárás, az előállott hus szükségletet és a rendkívüli drágaságra való tekintettel felterjesztést intéztem a földmivelésügyi kormányhoz, hogy a nyul lőhetését a január hó 31-én lejárt tilalmi időszak kitolásával kivételesen néhány nappal hosszabbitaná meg. Felterjesztésemre február hó 7-ik napjáig a nyulvadászat azoknak, kik azt külön is kérelmezték, engedélyeztetett is. Fejér Imre tiszti főügyész bejelentette, hogy február havában 14 előljárósági tag ellen volt fegyelmi eljárás folyamatban. Rendbirságolás egy esetben fordult elő. Dr. Dohnál József tiszti főorvos jelentése szerint február havában 794 egyén halt el és pedig 424 fi, 370 nő, ezek közül 449 volt 7 éven alóli gyermek. Rendőri hulaszemle tartatott Fényesütkén önakasztott férfi, Rakamazon hirtelen elhalt gyermek, Ujfehértón megégett gyermek, Nyíregyházán egy égett leánygyermek, egy hirtelen elhalt férfi, Nyíracsádon önakasztott férfi és Nyírlugoson halva talált férfi hulláján. Törvényszéki boncolás volt Balkányban megégett gyermek és Tiszatardoson megölt aszszony holttestén. Sefcsik József kir. pénzügyigazgató jelentette a február havi adózási viszonyokat. Fizetési halasztás február havában adóra 23 egyénnek 3053 korona 19 fillér, illetékre 67 egyénnek 43685 korona 26 fillér erejéig engedélyeztetett. Füsthy Antal kir. ügyész jelentése szerint a kir. törvényszéki fogházban február havában a létszám volt jogerősen elitélt 67, felebbezés alatt 2, vizsgálati fogságban 16, összesen 85 egyén, ebből férfi 77, nő 8. A kosárkötési és egyéb iparágnál rabmunkakeresmény cimén befolyt az államkincstár részére 281 kor. 60 fill., a munkás foglyok részére 73 kor. 58 fillér. Dr. Wilt György kir. tanfelügyelő bejelentette, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletére az irás-olvasási vizsgák megtartása ez évben mellőztetni fog. A' mezőgazdasági munkák biztosítása érdekében a tanítóság komoly közreműködésre lett utasítva. Hoffmann Sándor kir. főmérnök jelentése szerint az állami, törvényhatósági és vámos közutak állapota február hóban általában jó volt, közlekedési akadály sehol sem fordult elő. Az utvonalokon a téli időszak alatt építési munkák nem végeztettek. Mezey Béla kir. törvényhatósági főállatorvos jelentése szerint a vármegyei állatállomány egészségügyi állapota február havában kedvező volt, ragadós állati betegségek csak kis számban és szórványos jelleggel állapíttattak meg. Hatósági lisztárusltás. A Nyíregyháza város által elhatározott hatósági lisztárusitás a héten kedden, vagy szerdán végre megkezdődik. A dolog azért húzódott el ennyire, mert közbejött a requirálás, minek következtében zár alá került a város által már megszerzett termény készlet is. A vármegye főispánjának hathatós közbelépésre azonban a földmüvelésügyi miniszter végre a főispán utján kiadatta a város számára a requirált terményekből az őrletés megkezdéséhez szükséges mennyiséget. A helybeli Róth-féle malom és a Júlia malom pénteken kezdték meg a termény szállítását a közraktárból és szombaton hozzáfogtak az őrléshez. A liszt azonban természetesen csak akkor bocsátható forgalomba, ha már kellő készlet lesz belőle. Ezért kezdődik meg a liszt árusítása kedden, vagy szerdán A lisztárak a következőképen vannak megállapítva : 1. Finom tésztaliszt (az úgynevezett 0-ás) i2 f 2. Főzőliszt (árpával kevert liszt) . . 64 f 3. Buzakenyér liszt árpával vagy tengerivel keverve ..../.... 50 f 4. Rozskenyér liszt árpával keverve . . 46 f 5. Rozskenyér liszt tengerivel keverve . 44 f 6. Búzadara (griz) 80 f kilogrammonkint. Ezek az árak a kicsinyben való eladásra vonatkoznak. Ezen az áron fogják árusítani a lisztet a városi lisztes boltban s ezeken az árakon szabad árusitaniok a kereskedőknél is a várostól vett lisztet. A finom tésztalisztet, valamint a főzőlisztet azonban magában nem lehet venni, hanem csak ugy, ha egyszerre megfelelő mennyiségű kenyérlisztet is vesznek. Tiz kilogramm kenyérliszt mellett 55 deka finom tésztaliszt és 85 deka főzőliszt vásárolható. Kenyérlisztet természetesen magában is lehet venni. A városi lisztes boltban megkezdődik a bab eladása is. Ennek ára kilónként 80 fillérben van megállapítva. A jövedékkezelési bizottság szabályozta a pékek által előállítható sütemények súlyát és árát is. A várostól vásárolt lisztből készítendő tejes süteménynek legalább három deka súlyúnak kell lenni, a vizes süteménynek pedig legalább négy deka súlyúnak. Ezeknek ára darabonkint négy fillérnél több nem lehet. A kenyér ára nem lehet több kilogrammonkint, mint a kenyérliszt ára ugyancsak kilogrammonkint. Tehát a búzalisztből, árpa vagy tengeriliszttel keverve — előállított kenyér ára kilogrammonkint 50 fillér. Az árpaliszttel kevert rozslisztből előállított kenyér ára 46 fillér, a tengeriliszttel kevert rozslisztből előállított kenyér ára 44 fillér lehet kilogrammonkint. Az a kereskedő vagy pék, aki a város által meghatározott árakat túllépi, többet a várostól lisztet nem kap. A kereskedők és pékek természetesen nagyban a kilogrammonkinti árnál olcsóbban kapják a lisztet a várostól. A városi lisztet a Takarékpénztár átjáró udvarán levő lisztesboltban árulják. A hadbavonultak felőli hírszerzések, hadifoglyokkal való levelezést, sebesült katonák áthelyezését díjmentesen közvetíti a Vöröskereszt helybeli tudósító irodája (Iskola-utca 6. Feminista Egyleti helyiség) Hivatalos órák hétköznapokon délután 5—7, ezenkívül szerdán és szombaton délelőtt 10—12 óráig. minden felszerelés a legjobb minőségben legoli MasaaisB i»aa aiaaM» ! csóbban kapható 1 műkötszergyárában, Nyíregyházán, i & Bevonulóknak Blumberg József Gummiczikkek gyári raktára. Téíi kafonakeztyü 96f.