Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)
1914-12-13 / 100. szám
mekekhez illő örömmel fogyasztotta el. A vendégek a látottak és tapasztaltak felett elismerésüket nyilvánították, kifejezésre juttatván azt is, hogy a gyermekkonyha a szegény gyermekek táplálásával igaz jóléti és • emberszerető munkát végez. — A tolvajok. Sötétedő zimankós délután. Prémes meleg télikabátomban behúzódva, elkerültem az embereket. Félreeső helyen, temető mellett haladtam el, fáztam. Pedig fel voltam öltözve jól, hiánytalanul. De hát mi már el vagyunk kényeztetve. Belülről is tudunk fázni Milyen keserves lehet igazán fázni, a hideget szenvedni, rosszul táplált kékes » lila ábrázattal és végtagokkal. Fázni, csak a rosszul táplált, vézna, szegény tud igazán. A gondolata is hátborzongató .... Éppen el akartam hessegetni magamtól e gondolatokat. Népesebb helyre megyek, •elhatároztam. Egyszer csak két vézna mezitlábos gyermek és egy jól táplált ködmenes javakorabeli férfi csoportjához érek. A gyermekek rőzsét szedtek. A temetőben. Mezitlábas szellős ruhácskájokból lila végtagok kiabáltak. Arcukon a kétségbeesés, az egyiknek szája tátva, a másiknak könny a szemében. Istenem, de nagy lehet itt a nyomor . . . ... A férfinek pedig megesett a szíve a két kis Isten teremtményén. Szinte láttam, zsebébe nyúl s egy fényes koronát nyomot sietve az egyik markába. Kenyérre, cipőre, melegruhára, fára? Mindegy. Akármelyikre, arra lesz jó, ami éppen leginkább kellene. Ugye, igy tettetek volna mindannyian, ha ti találkoztok a két kis fázóval. Ugye, ugye, ugye ? ?, Az én emberem pedig kiabált, haragudott, fenyegetődzött, szitkozódott . . . s még jó, hogy csak elkergette őket! Futottak. Kétségbeesve, megijedve, kis fázó szivecskéjök gyorsan kalapálhatott! Én is. Szinte futottam el-el — a kis fiuk után ... a temető mentén! Melegem lett, de . . . fázott a szívem ! . . . — A naptáregyesités érdekében az egész világ tudósai fáradoztak és pedig ugy látszik eredménytelenül. A mozgalomba belevonták annak idején Oroszországot is, amely a békecár mintájára egyre-másra küldözgette a helyeslő ígérgetéseket. Hogy mennyire utógondolatokkal terhelten tette azt, kitűnik abból, hogy a vatikán által a karácsonyi ünnepekre kezdeményezett fegyverszünetet a szent szinódus véleményére támaszkodva az orosz kormány most azzal utasította el, hogy a karácsonyok ugy sem esnek össze. Hisszük, hogy az ünneplésben megzavart katonáink gondoskodnak majd egy kis karácsonyi meglepetésről, ha a muszkák nem engedik megszakítani megverelésük sorozatát. — Nyilvános köszönet. Zucker Aranka hósapkát, Horváth Józsefné érmelegitőket, Kerekréti Andrásné 1 koronát adott a Feministák Egyesületének. Fogadják jószívű adományukért őszinte köszönetünket. Az elnökség. — Levél orosz fogságból. Egy kemecsei hazánkfia K. T. levelet irt az orosz fogságból ahova mint súlyos sebesült került. A levélből közöljük a következő részletet: Több napi csatározás után amelyet a határ. széltől megkezdtünk, Lavoczne irányába egész Sztry városig nyomultunk diadalmasan előre. Okt 21-én is általános előnyomulás lett elrendelve az egész vonalon, századom Sztry várost megkerülve éjjel Dubronyov község irányába tamadott, amikor egy vasúti töltés mellett rajvonalba felvirradtunk, a köd leple alatt nyomultunk előre, de nem sokáig, mert az ellenség nem is messze volt, de még idején értesült a támadásról. Rettenetes ágyú tűzzel fogadott, utánna a gyalogság és amikor a köd feljebb szált a gépfegyver is működött. Századom amely fekvő helyzetbe foglalt állást, gyenge tüzelést kezdett az ellenségre, két órai harcz után, egy lövést kaptam a nyakamba, amely leszaladt a jöbboldalba és a golyó az oldalbordák közzé szorult. A nagy vérvesztés után, mely a számon jött ki, gyengülni éreztem magam és a fiuktól szépen elköszönve lehajtottam a fejem, annyit még tudtam, hogy századom meghátrált, sebesülésem után mintegy tiz perez után engem ott .hagytak, mert bizonyára azt hitték, hogy elestem, illetve meghaltam. Estére oroszok bevittek egy tanyai épületbe, ahol két éjjel és egy nap feküdtem, aztán bevittek Sztrybe és onnan vonaton előb Lembergbe aztán Kievbe, Moszkvába és tovább Nizsegorodba hoztak, most itt vagyok kórházba. Mondhatom elég jól bánnak velünk, egész uton és iU is, most már csak a gyógyulást és a szabadulást várjuk, igen unalmasok a napok, szeretnék családom felől és felőletek valamit tudni, próbáld is meg kedves jó komám, hátha sikerülne a tul oldali cimre a veres kereszt utján. — Katonáink karácsonyára Gaal Jenő bizt. felügyelő 6 korona 85 fillért adott be szerkesztőségünkbe. Rendeltetési helyére juttattuk. — Vásár. A nyíregyházi országos vásár folyó hó 14-én fog megtartatni. Állati zárlatok nincsenek elrendelve s így jó vásárra van kilátás. Megbüntetett háztulajdonosok. A járdák tisztántartásának kérdése nehéz terhet ró rendőrségünkre Mindenki megköveteli a rendet, ha a más házatájékáról van szó. Rendőrségünk azonban, a napokban bekövetkezett fagyos, síkos időben rá szorította a tulajdonosokat, hogy mindenki a saját háza előtt seperjen és hintsen első sorbán. Akikre régebbi időben is volt panasz, azokat mindjárt megbüntette a többieket pedig szigorúan megintette. — Köszönetnyilvánítás. Gyermekkonynánk fentartásához Rosenbaum Jenő egy öl tűzifával, Häuffei Lajosné 6 korona, Grosz Zsigáné 1 korona *és Guttmann Sámuelné havonkénti 3 koronával járultak. Hálás köszönetet mondok szegény gyermekeink nevében. Dr. Flegmann Jenöne, izr. nőegyleti elnök. — A hadbavonultak családtagjai számára folyósított államsegély kifizetésére, a torlódások megakadályozása céljából a következő sorrend állapíttatott meg: A kifizetés első napján az I. füzet 152. tételéig, második napján I. fűzet 153. tételétől II. fűzet 18. tételéig, harmadik napján II. füzet 119— III, f. 123-ig. negyedik napján III. f. 124—V. f. 60-ig, ötödik napján V. f. 61—VII. f. 99-ig, hatodik napján VII. f. 100—IX. f. 35-ig, hetedik nap ián IX. f. 36—XV. f. 16-ig, nyolezadik napján XV. f. 17—XXI. f. 26-ig, kilenczedik napján XXI. f. 27—XXIII. f. 30 ik tételéig teljesíttetnek fizetések a városi adóhivatal által. A fizetési napok a hó 1. és 16-ik napján kezdődnek és pedig hétfő, kedd, csütörtök és péntek délutánonkint 2 és 5 órák között teljesítve. — Talált aranyóra. Folyó hó 9-én este Halász és Dombrád között a kisvasúiban egy női aranyórát találtak. Jogos tulajdonosa személyesen jelentkezzék a dombrádi állomüs elöljárójánál. — A „Franciának" nem fizet! Budapestről a következő való eseményt közlik velünk, mely, ámbár majdnem a humorossággal határos, mégis fényt vet a magyar néposztályok érzületére és a maga egyszerűségében mutatja, hogy az ellenségeinkkel szemben táplált ellenszenv mennyire gyökeret vert a népesség legmesszebb elágazó rétegeiben: £gy félnek a budapesti „Magyar-Francia Biztosító Társaságinál tüzbiztositási diját kellett kifizetnie. A dij ugyan csak 8 koronát tett ki, azonban a fél csupán a felét fizette le és ezt azzal indokolta, hogy a „Magyarra" eső 4 koronát szívesen kiegyenlíti, ellenben nincsen kedve a további 4 koronát leróni, mert a „Franciának" nem fizet. — Köszönet. A József kir. herceg Sanatorium a következő adományokat kapia: Dobránszky Erzsike Kótaj 10 pár csuklóvédő, 2 hósapka, 5 haskötő, 2 pár kapca, dr. Bernstein Béláné 3 pár érmelegitő, 7 haskötő, 3 pár kapca, dr. Simkó Endréné 5 ing, 10 haskötő, 2 hósapka. Rácz Jenőné 3 pár csukló védő, Orsovszky János 15 pár harisnya, 4 bot, Kovács Ferenc 4 lábravaló, 3 ing, 1 kendő fejrevaló, özv. Nagy Lajosné 3 rokk, 3 mellény, 5 nyakprém, Szabó Ilonka 4 hósapka, Vitéz Erzsike 2 hósapka, Vitéz Lajosné 4 ing. — Csak Öt kilót! Többet nem is kérünk . . . A sajtó munkásai által létesített és fenntartott „Sajtó Otthon hadikórházban" kezelt sebesültek is vágyakozva gondolnak pesti betegkosztjuk melől a hazai disznótorokra. Lelkes vidéki családok, nemeslelkü honleányok, hozzátok fordulunk kérésünkkel. Ez évben ne a szomszédba küldjétek a kóstolót kolbászból, hurkából, szalonnából, tepertőből s más jófélékből, hanem a Sajtó Otthon hadikórháznak, Budapest, VII. Dohány-utca 76. szám alá. Ha kamaránk megtelik a ti jóságtokból, ugy a mi sebesültjeinken kivül ellátjuk a többi kórházak sebesültjeit is. Köszönettel elfogadunk öt kilós tojásszállitmányokat is és vadat bármilyen nagy számban és súlyban. Az Isten áldja meg a ti jó sziveteket s vezérelje diadalra a ti jóvoltotokból megerősödött vitéz katonáinkat. Hazafias tisztelettel : A Sajtó Otthon hadikórháza igazgatósága. — Nyugtázás. Tiszaszentmártonban ifj. Délczegh Sándor református tanitó 9 korona 50 fillért gyűjtött és küldött be hozzánk hadban küzdő katonáink karácsonyi ajándékaira. Átadtuk dr. Ujfalussy Dezsőné főispánné őméltóságának. — Elültek a vészmadarak. A rémhírek terjesztésében szünet állt be. A vészmadarak belátták, hogy a közönség előtt nevetségessé vallottak, amidőn a Kalimagdán felrobbantásáról és 10,000 magyar pusztulásáról zengedeztek rémhíreket, amelyek azonban születésük percében magukon hordották a lehetetlenség bélyegét. Lehet, hogy a rendőrség intelme is hatott az ipsékre, amidőn tudomásukra hozták a kinyomozottaknak, hogy most már a bírságolás következik. Itt említjük meg, hogy Léván Rauszmauer Márton üvegessegédet rémhírterjesztéséért 10 napi elzárásra és ötven korona pénzbirságra ítélték el. Helyesen tették, mert egy ilyen beteg idegzetű ember egész város nyugalmát képes megbolygatni. — Áz E$t legnehezebben várt napilapunk, az uj javított forgalom folytán 10-ike óta ismét már este 8 óra 40 perckor érkezik városunkba. — Talált tárgy. Egy tárca kevés pénz tartalommal szolgáltatott be rendőrségünkhöz. — Zab vétel. A helybeli élelmezési raktár bármely mennyiségben vásárol zabot a katonaság számára. •— Talált gyermek. Egy élénkszemü magyarul gagyogó keresztény galíciai fiu van most rendőrségünkön. Apja, állítása szerint, katona anyját pedig a menekülés alkalmával elvesztette. Kilencz esztendős korában került valahogyan Nagykárolyba és onnan a harctérre menő katonák között megbújva Nyíregyházára. Itt észre vették a vasutasok és leszállították, aki a kis hontalant magához akarja venni, jelentkezzék a rendörségen. A háztartás körül hasznát lehet venni, az ügyes és szolgálatkész gyermeknek. — A katonai özvegyek és árvák ellátásának érdekében a honvédelmi miniszter elrendelte, hogy az ilyen ügyek soron kivül intéztessenek el. A közlegények után 96 korona évi segély jár. Az elhalálozástói számitott féléven belül azonban a hadba vonultak hozsátartozóinak segélyezésére folyósított jóval nagyobb összeget kell kizetni. — December 1Ó. Nevezetes dátum ez a háború történetében. Ezen a napon lépnek életbe a hatóságilag szabályozott árak. Ettől a naptól fokozott mértékben lehet eljárni a rendőrségnek az élelmiszert hamisítókkal szemben. Városunkban már is kaphatók a törvényben előirt lisztkeverékek, de még gazdasszonyaink nem rendelkeznek vele szemben elég tapasztalattal. Egy jóhirü gazdasszonyunk azt ajánlja, hogy az élesztő mennyiségét i/^edével kevesbítsük, azonban az esténként másnap reggeli sütéshez szánt kovászolásnál Va-elével nagyobbítjuk az elkevert és leforrázott liszt mennyiségét. A tésztát a szokottnál keményebbre kell hagyni, hogy formás kenyeret kapjunk, kü!@nősen Nyíregyházán-