Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)

1914-12-10 / 99. szám

Megjelenik szerdán és szombaton este. BWflzetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed e 2 K 50 I. Egy szóm ása 10 í. Tanítóknak fétór. jj Szerkesztőségi és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tir soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. «oa A magyar nő. Az anya, a hitves, az ara, a testvér búcsúzik. És sehol a kétségbeesésnek, a zúgolódásnak, az elégedetlenségnek nyomát sem látjuk. Fáj a búcsú, vérzik a szív és mégis kiül az arcon a szívekben élő lelkesedés rózsapirja. És a lelkesedés dalt fakaszt; az izmoknak erőt ad ; az idegeket az ellenálás hihetetlen mértékével vértezi. De mi ' s ü. z az erő, mely a szívbe, visszaszoritja a szemeken ülő könnyeket hogy helyet adjon annak a csodálatos fénynek, mely most az anya, a hitves, az ara, a testvér szemeiből a gyermek, az ifjú, a férfi lelkére átterjed, melynek melege a gyönge gyermekből is hőst, félistent teremt? Erre megfelel a költő, midőn igy regél: „Magyar nőnek születni nagy és szép gondolat." Mi az, minek nyomán az önfeláldozás, a rettenhetetlen bátorság megszámlálhatatlan esetei előtt áll könnyes szemekkel, de büszkén a magjar ember? A költő szép gondolatában erre is feleletet talál az ember, mert amely nemzet nővilágát erre a piedesztálra emeli a költő, annak párja csak hős lehet! A külföld csodálkozhat, mi nem. A külföld bámulattál adózhat a magyar lélekből felszínre kerülő igaz gyöngyöknek, mi természetesnek tartjuk az eseményeket, mert ismerjük a magyar néplélek mélységeit betöltő csodás erő szépségeit és tudtuk, hogy a megtörténtek bekövetkeznek. Hiszen ez az erő vezette a magyart ezer éven át. Ezt tanulta a patak csobogásból, a madárdalból, az erdő búgásából, a gügyögtető szent anyaszóból. Erre tanit a történelem félisteneinek légiója. Ezt az erőt, a magyar nőnek köszönheti a nemzet. Az anya, a hitves körében alakul ki a gyermek, a férfiúi gondolatvilága. A nemzet egész életét az a rák, a hitvesek egyéniségéből kisugárzó nagyszerű érték dominalja. Nálunk ez az érték az örök, mély hitt kiáradó szeplőtelen női erkölcs paroouíva a kitéphetetlen honszerelemmel. E^ért irigyelnek bennünket. Ezért vagyi büszkék reájok. Ezért áll a magyar férfiú előtt a magyar anya a legmagasab piedesztálon. Ez a kincs, a magyar anya lényéből a gyermek, a férfiú lelkébe átplántált j örök eszménybe vetett rendületlen hit, ami legnagyobb erősségünk. Boldog az a nép, melynek életében ez az erő a bölcső felett ringó naiv hitregék világába nyúlik vissza. Ezen erőből kicsillan ^ reményteljes jövő, kidomborodik a magyar nő önfeláldozó lelki nagyságának hatalma, munkájának édes gyümölcse, mert ez az erő az, mely előre visz a győzelem felé. A győzelem a mienk, mert a jövő kulcsát ez a felülmúlhatatlan erő dominálja. Mig ez az erő fennmarad és igy marad fenn, addig biztos a jövő, hogy pedig fennmarad, arról gondoskodik a magyar nő páratlan hazaszeretete, kulturképessége, ethikai fölénye. Görgey István. Ä A világháború alaposan megszaporította a „kiküldött" hirlaptudósitók számát. Minden valamire való nagyobb napilapnak nem is egy, hanem több »saját kiküldött" tudósítója irja naponkint a színesnél színesebb tudósításokat a harctéri eseményekről. Nem ugyan a folyamatban levő ütközetekről, mert azokhoz közel sem eresztik őket, hanem az olyan helyekről, ahol hosszabb vagy rövidebb idővel azelőtt harc volt. Ezekben a tudósításokban nincs mindig köszönet. A tudósítások íróit rendszerint elragadja fantáziájuk. Az érdekesség, a szenzáció kedvéért könnyen megfeledkeznek az igazság kereséséről. Igy aztán színesebb lesz a leírásuk; ámde igen sokszor kellemetlen következményeket vonnak maguk után. Mikor Belgrádba bevonultak katonáink, egymással versenyezve irták le a nagy lapok kiküldött haditudósítói az elfoglalással kapcsolatos harcokat. Az ágyuk munkáját, a gyalogság halált megvető szuronyrohamát; olyan élethiven, mintha csak ott lettek volna. A hivatalos tudósítás pedig szükszavulag ugyan, de annál megbízhatóbban közölte, hogy Belgrádot a Kolubara folyó mentén előtörő haderőnk elől menekülendő, a szerbek kiürítették és csapataink magát a megerősített várost vérontás nélkül vették birtokukba. Sztratégiai, még pedig fényes sztratégiai győzelem volt Belgrád elfoglalása, nem véres ostrom eredménye. Hadvezetőségünk kezdettől fogva nem arról az oldaról vezette Belgrád ellen a hadmüveleteket, amerről a szerbek jól felkészülve várták. Nem a Duna felől küldték a biztos óriási vérfürdőbe fiainkat, hanem hátbafogták a szerbek fővárosát. A nekilendült haditudósítók ellenben az ő saját sztratégiájuk nyomán, amely ugy látszik a szerbekével azonos volt, Zimony felől hitték a mi seregünk támadó rohamát s ebből a feltevésből kiindulva irták meg bizonyára nyugodalmas fedél alatt, jól fűtött szobában haditudósításukat Belgrád véres elfoglalásáról. Hasonló nekilendüléseket találunk a kárpáti harcokkal kapcsolatban, alkalmi haditudósítóink munkáiban. Egyik nagyon elterjedt napilapunk alkalmi „kiküldött" tudósítója a homonnai harcokról irott szines tudósításai egyikében leírta a napokban, hogy mi mindent müveitek az oroszok az alatt a pár nap alatt Homonnán, mig a mieink ki nem verték onnan őket. Leirása során elmondotta a többek között, hogy miként bántak „Homonna derék polgármesteré"-vei és tanácsnokaival. A generális egyik dühös veres arcú kozákjával még meg is rugdostatta őket, mikor a generálishoz panaszra akartak menni a kozákok garázdálkodásai miatt. Aki az ilyen jól kiszínezett és tagadhatlanul ügyesen megirt tudósításokat kritika nélkül olvassa, szentül meg van arról győződve, hogy mindaz, ami a tudósításban meg vagyon írva, valóban ugy is történt. Hiszen a lap kiküldött tudósítója irja, a kárpáti harctérről. Az ilyen tudósítások nyomán aztán szétterjed a hír és kiirthatlanul belevésődik a közvéleménybe, hogy az oroszok rosszabbul bánnak a megszállott helységek lakóival, elöljáróival, polgármesterével és tanácsnokaival is, mint a kutyával. Szóba sem állanak velük. Kancsukát fognak rájuk. Megrugdossák őket. S teszik ezt a kozákok és tisztjeik egyaránt. Csak aki nem fogad el mindent készpénznek, ami nyomtatásban megjelenik, hanem gondolkozni is szeret az olvasottak felett, annak tűnik fel, hogy Homonnának nincsen is polgármestere ; tanácsnokai sincsenek. Mert bár elég népes község, még sem város. Meg aztán hogy az oroszok sem mind kozákok. A haditudósító ur tehát vagy nem járt Homonnán, vagy ha járt, nem tudja megkülönböztetni a községi bírót a városi polgármestertől, a kozákot a muszkától. Tudósítását tehát mind a két esetben legalább is szelid kételkedéssel kell fogadni. Az ilyen szines tudósítások keltik a pánikot országszerte. Csodálkozni sem lehet azon, hogy mikor ilyen tudósításokat lehet olvasni naponkint a legelőkelőbb lapokban, a harctérről több száz kilométer távolságban is menekülésre gondol, ha nem is mindenki, de majdnem mindenki. Senki sem akarja kitenni magát és családját az ilyen bánásmódnak, megkinzatásnak. Ráadásul az alkalmi tudósító urak meg nem történt diadalok hírével, rövidesen bekövetkezőnek állított nagy győzelmekkel traktálják olvasóikat. Mikor aztán ezekről kiderül, hogy — szelíden szólva — nem fedik a valóságot, a kiábrádult közvelemény még kínosabb helyzetbe kerül. Elveszti teljesen tájékozódó képességét. Kijelenti, hogy ezután nem hisz az újságoknak. Amiből azonban csak annyit tart meg, hogy elveszti a reményét a jóhirek irányában, ellenben a rosz híreket annál inkább készpénznek veszi. Kivált, ha azokat suba alatt „jól értesült" forrásból eredőnek mondják a suttogó vészmadarak. Bizony jól tennék az igen tisztelt kiküldött haditudósító urak, ha kevesebb gondot fordítanának az érdekességre és inkább az igazságot tartanák szem előtt. Bojkottáljak a francia és angol árakat!