Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)

1914-10-08 / 81. szám

jóváhagyattak s az egyesek kérvényei megnyugtatóan elintéztettek. E helyen, a legnagyobb sajnálattal említem meg, hogy a pár hónappal ezelőtt még viruló jó egészségnek örvendező egyik lelkésztársunk és tanácsbiránk, Ormós István eperjeskei lelkész úr váratlanul ért szerencsétlenség miatt, testi erejében annyira meggyengült, hogy káplántartásért kellett folyamodnia, amelyre való igényét közgyűlésünk legőszintébb sajnálkozásának kifejezése mellett meg is állapította. Közgyűlésünk utólsó tárgya után ismét csak a háború borzalmaival s gondjaival járó aggodalmak ejtették foglyul akaratlanul is lelkünket, de bízva az igazságos Isten oltalmában, önkéntelenül is ajkainkra vettük az éneket: „Érős várunk nekünk az Isten és fegyverünk ellenség ellen." Ének után közebédre gyültünk, ahol a máskor cigányoknak adott filléreket, összesen 38 koronát a nyíregyházi vörös-kereszt egylet kórháza javára szedtük össze, és küldöttük el s ebéd után azzal a jóreménységgel búcsuztunk el egymástól, hogy legközelebb már a háború borzalmaitól s aggodalmaitól menten, örvendező szívvel s a béke áldott nyugalmával gyülekezhetünk ismét össze anyaszentegyházunk építésére. Keresztesi László. A hazáért! A forró honszerelem kiapadhatatlan lángjával áldozzon most minden ember, szebb boldogabb jövőben vetett hitben a hazáért! Áldó? a katona kint a harcmezején, minden csepp kihulló magyar vér áldása lesz ennek a földnek, a melyből a szabadság párája most tör az égre fel a hadak útjáig, ahonnan a magyarok Istene vezérli népét a nagy diadal felé. Áldoznunk kell nekünk is, kiknek a hivatás s az osztályrészül jutott sors szellemi és anyagi erőink legjavát késztet a haza oltárára vinni! i Tetteinkben álljon itt buzdításul az özv. Gróf Forgách Lászlóné neve, aki honszerelmének ragyogó jeleként, azon felül, hogy a minden irányban megindult hazafias actiókban tetemes anyagi hozzá járulásokkal vesz részt; mándoki kastélyát mintegy húszezer korona költségelőirányzásával a hadban megsebesült hősök számára kórházzá alakította át, felszerelve azt teljesen modern gyógyítási eszközökkel. Ébben a kórházban huszonkét sebesült katona kap a hadjárat befejeztéig teljes kényelmet, naponta ötször bőséges és kitűnő táplálékot, ruházatot, szivart, cigarettát, szórakoztató könyvedet és újságokat. A nemes szivü grófné a sebesültek ápolását és gondozását maga vezeti páratlan kitartással, gyöngédséggel. Ezen fáradozásaiban méltó vetélytársa az ifjú Forgách Erzsébet Comtesse, mint főápolónő, kinek rendelkezése alatt két okleveles ápolóné és két más ápoló nő áU kik az uradalom orvosának Sziklásy doktornak segítségével a gyógykezelést s a sebek kötözését napont* a legnagyobb körültekintéssel végzik. A súlyosabb sebeket szükség szerint megröntgeneztetik. A gyógyult katonák pedig a harcba való visszavonuláskor mindannyian hósapkát, hasmelegitőt, kesztyűket és érmelegitőt kapnak. Valóban megkapó e két mágnás hölgy odaadása és önfeláldozó készsége, akiknek most a haza sorsán csügg minden gondolatuk s minden tettükön a legnemesebb emberies érzés ragyogása csillog. Áldozzunk mindannyian! akinek két aranya van, az egyiket adja oda a hazának, akinek két kenyere van, az egyiket adja oda a szűkölködőknek ! Nézzetek a mándoki kastély ormára, ahol példaadásként leng az őszi avar fölött a veres keresztes zászló, gondoljatok testvéreinkre, akik elmentek győzni, vagy meghalni e szép magyar hazáért. És ha mindnyájan meg fogjátok érteni s érezni fogjátok szükségét az áldozásnak, nincsen hatalom, a mely szent ügyünket meggyőzni tudná! • (Uti jegyzetek.) Karcsú hófehér hajónk „Konung Gustav" gyorsan szelte az augusztusi napsugárban a Balti-tenger sima kék tükrét. A távolságmutató lázasan jelezte a megtett utat, mig a propellerek verte fehér tarajos hullámok lassan oszlottak szét a beláthatlan víztömegben. Á hajón szokatlanul csönd volt. Máskor angol turisták lábatlankodnak mindenfelé és a tőlük megszokott hidegvérrel foglalnak el minden jó helyet és gyors, hangos beszédjükkel teszik kellemetlenné az utazást, most minden csöndes a nagy hajón. Néhány kései német menekülő utazik családjával az első osztályon, egy-két svéd kereskedő és jó magam. Persze csak a háborúról folyik a beszéd és kipirult arccal olvassák a németek az ujabb győzelmi híreket a francia harctérről. Lent a hajó gyomra, ahol máskor a Berlin- Stockholmi vonat pompás Pullmann kocsijai sorakoznak, most tömve volt szürke teherkocsikkal, melyekben halat és miegymást szállítottak a német hadsereg számára. Itt lent 3—4 német család kuporodott össze apró gyermekeikkel, a családfőt fogva tartották Oroszországban és őket kis batyujokkal a svéd határra toloncolták. Augusztus 10-ike óta sok ilyen menekülő családot láttam ; németeket és oroszokat, akik a semleges Svédországban találkoztak. Volt nap, midőn négy-ötezer orosz menekült utazott át Stockholmon. Ezekkel történt — amint beszélek — hogy Avesta állomáson, ahol megvacsoráztak, a vasúti vendéglős összes evő eszközeit, tányérjait és poharait magukkal vitték, ugy, hogy a következő állomáson, midőn sürgönyi rendeletre a rendőrség kutatást tartott a vonatban, kosárszámra szedték össze az ezüst kanalakat és villákat, sőt sok orosznak a mellénye alól húzták ki a porcellán tányérokat. Az oroszok hát kissé félremagyarázták a svéd vendégszeretetet. Dél volt, midőn megláttuk Rügen szigetének fehér krétaszikláit. A németek egy csoportba álltak és könnyes szemmel, reszkető kezekkel virágokat (iobáltak a már német tengerbe. Éles fordulat és megláttuk Sassnitz fürdő hegyoldalba épített pompás hoteljeit és magánvilláit. Minden házon német lobogó lengett, de a kikötő üres volt és a partról is hiányzott az ezernyi-ezer fürdővendég. A kikötőben csak egy nagy fekete hajó vesztegelt, alig ismertem rá az egykorú hófehér nagy személyszállitó német gőzösre, a Königin Viktóriára. Most' ezt is besorozták és fölvette a szürkés-fekete hadihajó egyenruháját. A rakparton hosszú sorban automobilok álltak, most szá'Utották vissza a malmöi kiállításról. Kiszállva alig vettük észre, hogy háborús országban vagyunk. Csak annyi különbség volt, hogy az útlevelünket is be kellett mutatnunk és hogy nem kaptunk gyorsvonatot, hanem csak személyt, amelyről azonban nem tudtuk, hogy meddig megy. A vonat ablakain mindenütt figyelmeztetés, hogy az utasok maguk védelmezzék a hidakat és alagutakat az esetleges belopózkodott kémek merényletei ellen. A vonat lassan haladt előre, minden kis állomásnál, olykor őrháznál megállt s várta a jeladást. Ezelőtt alig két hónappal pompás D—zug-gal száguldottak át a Rügen síkságon, most nem tudjuk, vájjon estére Berlinben leszünk-e ? Hja, a háború és útitársaim mohón kérdezősködnek a svéd nép hangulata felől. Egy-két, átszállás után végre berlini vonatot kaptunk. Nekünk még szerencsénk volt, mert, akik Hamburgba utaztak, azoknak estig kellett várni a csatlakozó vonatra. A kocsiban, ahova beszálltam, nem régen katonákat szállítottak, mert még rajta voltak bár elmosódva a német katonák tréfás krétasorai és karikatúrái. (Väterchen Gar wird ohne Seife rasiezt; Russisches Salat 10 pf; Auf ein Schlag 2 Fr. u. 1 R. Nach Petersburg . . . stb.) Angermündénél egy búcsúzó katonavonattal találkoztunk. A két ezer egyforma német tábori egyenruhába (szürkés-zöld) öltözött gyalogosok boldogan itták a friss tejet, amit hófehér kötős vöröskeresztes hölgyek hordtak elibük. A trombita fölharsant és a katonák sietve ugrottak föl a vasutikocsikba. A vonat lassan megindult Észak-felé és ezer meg ezer ajakról hangzott föl a diadalmas ének : Deutschland, Deutschland über alles .... A hölgyek rózsákat szórtak a távozó vonat felé és nemsokára már messziről elhalóan visszhangzott a német nemzeti dal. Ami legfőképpen meglepett, hogy sehol sem lehetett az állomásokon sört kapni. De nemcsak a katonák nem ihattak szeszes italt, hanem egyáltalában majdnem minden német állomás területén el van tiltva a szeszes italok árusítása. És az a német polgár, aki máskülönben mindennap megissza a maga néhány krigli helles-ét (világos sör), most boldogan szürcsölte a hosszú utazás alatt a szelid limonádét. A jelzett időnél alig 10 perccel későbben robogott be hosszú vonatunk a Stettiner Bahnhof üvegcsarnokába. Mindenütt a régi rend s csak a sokféle egyenruhás katona emlékeztetett a háborúra. Kint a föllobogózott utcákon nyüzsgött-zajlott a berlini élet. Te erőteljes Berlin, hiába csúfol téged a degenerált manikűrözött sápadt párisi nyárspolgáriassággal, hiába rajzolják a hetyke szikár csontú londoniak derék polgáraidat a habzó sörös kancsó mellett, te erős, fiatal Berlin, biztos léptekkel haladsz előre. Minden év ujabb babérlevelet tűz homlokod köré s minden évben uj utcák nyílnak, uj palotasorokkal. Milyen is a háborús Berlin ? Derült, vidám ; érdeklődő, de nem izgatott, bizó, de nem elbizakodott. Az utcán minden kirakatban és kávéházban egy-egy hatalmas térkép, melyen apró zászlócskákkal jelölik ki a csapatok vázlatos állását. Persze minden térképnek akad nézője és ilyenkor akad stratéga is, aki botjával mutogatja a német hadsereg logközelebbi mozdulatait, hogy Belfort, Páris, London és észak felé Varsó és Szt.-Pétervár. A boltokról eltűntek az angol, francia és orosz felírások. A kávéházak siettek idegen cimtábláikat megváltoztatni és a hatálmas Picadilly, a pompás kávéház-palota bejárata fölött „Vaterland* tölirás ékeskedik. Mindenütt zászlók, a német trikolor testvériesen ölelkezik össze az osztrák feketesárgával, csak magyar zászlót alig láttam. (Talán nem is láttam ?) Mig máskor estefelé valósággal nemzetközi jelleget kap a sok nyüzsgő, hiábavaló és bámészkodó idegentől a Friedrichstrasse, most teljesen a németeké. Máskor francia, orosz, angol*beszéd hallatszik mindenfelől, most csak a nyugodt ritmusu német szó hangzik és csak olykor ütötte meg fülemet egy-két magyar hang. (Mert a magyarok legnagyobbrészt ott maradtak). Unter den Lindenen, ezernyi-ezer ember tolong. A fehér padokon sürü egymás mellett ülnek és olvassák a külön kiadásokat. Az ujságárusok és jelvényt árulók kiabálását olykor-olykor félbeszakítja egy-egy élesebb autó'tülkölés. Ilyenkor mindenki arra felé fordul. Hátha katonát szállítanak ? És ha tényleg végig robog egy katonákkal megrakott virágos autó, tízezer szájból tör elő a Hurrá ! Hoch Deutschland ! Die deutsche Armé und die deutsche Marine lebe !" A nyári mulatók és mozik lényegesen átalakultak. Az idegen táncosnők és varieté dámák eltűntek és minden nyári mulató vagy hazafias mozivá vagy dalkörré rendezkedett át. Csakis katonafilmeket mutatnak be és közben-közben a harctérről érkezett legújabb híreket vetítik a vászonra, mire a zenekar rázendít a Wacht am Rhein-re és az egész közönség együtt énekli. A pazar fénynyel berendezett Admiralspalast, a nagyszerű jégpalota, melynek tükörsima műjégpályáján még julius hónapban esténkint káprázatos balletteket mutattak be és műkorcsolyázók végeztek nyaktörő gyakorlatokat, most kedélyes német sörház szabad bemenettel. Csak a százsugáru szökőkút emlékeztet a jégpalotára, melynek színes sugarai között egymásután jelenik meg Vilmos császár, a császárné, a trónörökös, Ferencz József, a bajor király stb. mellszobra és a közönség fölállva, fáradhatlanul énekel. A nappali Berlin különben ép oly szorgalmas, mint máskor, mindenki siet a munkája