Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-02-01 / 10. szám

10-ik sz m. NYÜSVIÜÉK. 1914. február 1. 5 árulta volna el a világért sem, hogy igazi pátienst legfeljebb csak álmában látott. A sebészt éppen avval bosszantottak, hogy egyebet sült krumplinál nem operál, — mikor egyszer csak megdermedve látják a pincért Sárga dr. felé sietni és halálos csendben hallgatják, a mit mond: doktor ur — tessék csak sürgősen a telefonhoz menni, — mert otthon betegek várják — hangsúly a „gek" szótagon. Sárga dr. félszemmel sáppadozó barátaira pislantva csak annyit jegyzett még meg, hogy az ember még a teáját sem ihatja meg nyugodtan — és a többiek csendes pukkadozása közben távozott. A telefonnál Náni várta, a ki lelkendezve jelentette, hogy: tessék nagyon hamar jönni, mert két uri nő várja a doktor urat nagyon türelmetlenül. „Csak vigyázzon, hogy valahogy el ne menjenek, sietek haza" szól a doktor, mire Nani azzal nyugtatja meg — ne tessék félni nagyságos ur, rájuk csuktam a váró szoba ajtaját ! — Most aztán Elemér dr feledve a doktori állással, kivált az ö doktori állásával járó méltóságot, ugy rohant haza, mint egy suszter a kész cipővel; az utcán az emberek mind megfordultak utána. Közben fejében lázas gyorsasággal kergették egymást a legfantasztikusabb gondolatok. Két uri nő, nem is egy, de kettő, bizonyosan szepek és fiatalok, az egyik bizonyosan fiatal, a másik esetleg a mamája. Nem baj. És nagyon elegánsak, és melyik szép nő ne volna elegáns? és melyik elegáns nő ne volna szép ? és ugyan melyik lehet a beteg, remélhetőleg a fiatalabbik és vájjon mi baja lehet ? mert hát tudja az Isten, a doktornak ugyan teljesen mindegy, fc

:rfi-e vagy nő, öreg-e vagy fiatal az a beteg, pláne' ha az a beteg az első, és plána, ha a legelső, sőt a legeslegelső, de azért mégis ugy a mindegység mellett — mégis csak jobb, ha egy s?ép fiatal leánynak, mondjuk szívbaja van, azaz hogy dehogy le gyen neki — sőt megnyugtathassa, hogy nincs neki, csak más dolog ez, mintha pl. egy öreg asszonynak nyilai a dereka vagy van egy közönséges chronikus bronchitisze, azután köhög, vagy egy ronda férfinek köszvénye — ezen semmi poétikus nincs. Igaz ! poézis — ez az! Meg van végre a mit keresett, orvostudomány és poézis! E? kell neki! Közben haza érkezett a lépcsőn hallani vélte szive verését; a ki nem volt fiatal doktor, az nem tudja mi az, az első beteggel találkozni, de én mondhatom, noha félelmetesebb vadat nyúlnál sohasem láttam, hogy az oroszlánvadász első debülje ehez képest nem is emóció — lassan indult fel a lépcsőn, benyitott lakásába, az előszobában le tette kalapját, botját és egy mélységes fóhássza! Aeskuiaphoz, a minden orvosok védő istenségéhez belépett a várószobájába, a hol mindeddig a rajta és Nánin kivül teremtett lélek még nem várt, azaz, hogy várni várt egy-egy szabó, vagy suszter a számlával, de az nem számit, már csak azért sem, mert úgyis hiába várt. Sárga dr, benyitott és tényleg — soha nem lálott, csak sokszor álmodott kép tárult szemei elé: Két nagyon elegáns nő ült egy képes lapokkal borított asztalka mellett és beszélgetett. Mély meghajlással üdvözölte őket és kissé még remegő hangon kérdezte, hogy miben lehet szolgálatukra. A hölgyek felálltak, az idősebbik fátyolát arcáról felemelve, kedves finom módon, halkan, de gyorsan adta elő jövetelük okát: Kedves doktor ur, egy kis baleset tőrtént, leányom — mondja a másikra mutatva — (Hát csakugyan — gondolta Sárga dr) lányom ujjaba egy szálka ment, csak most, nincs egy fél órája. Itt lakunk kérem a szomszédban. Kerekes miniszteri tanácsos neje vagyok, házi orvosunk fürdőn van, azért jöttünk, hogy hamar kapjunk orvosi segítséget, mert nagyon meg vagyunk ijedve, nem lesz-e vér mérgezés belőle — ugy-e nem lesz doktor ur ? — hiszen a szálka kicsi és csak egy fél órája.... — Nem tudom méltóságos asszony, mig a sérült kezet nem láttam, szól a doktor nagy komolysággal. Tessék a rendelőbe fáradni, rögtön megnézzük. A hölgyek bemennek, a paciens nő leül, Sárga dr. vele szemben és csak most látja, hogy a visavisja mily szép, de kérem nem «sak ugy szép, de nagyon szép. gyönyörű, két olyan kék szemmel a milyet nem mindennap látni és egy ennivalóan csinos, kissé szemtelen szabású orrocskával. És az a száj — annak a »ézésébe Sárga dr. ugy el merült, hogy csak a bájos beteg egy mozdulata juttatta eszébe, hogy tulajdonképen meg is kellene már nézni azt a sérült kezet. — Lujza — szólt a méltóságos mama — bontsd ki ujjadat a kendőből! Sárga dr ; aki még mindig, mintegy hypnotizálva bámulta betegének dus szőke haja alól kikandikáló rózsás fülét, erre a Lujza szóra végkép elfelejtette, hogy ő most doktor. Lujza! még ez a név kellett neki; az ő kedvenc neve, ami annyi kedvességet, annyi bájt sugároz ki, — mindig arról álmodott, hogy ha neki valamikor felesége lesz, azt Lujzának kell hivni, mert ez a név maga felér egy hozománynyal . . . persze egy kicíivel. De ne legyünk igazságtalanok. Doktorunk hamar feltalálta magát és véres komolysággal, mintha legalább is egy vakbelet kellene kioperálni, göngyölgette ki a kis fehér batiszt kendőcskéből a világ leyrózsásabb körmű legformásabb ujját. A hölgyek aggódó szemmel várták a doktor ajkáról a sententiát, ez az igazat megvallva egyelőre nem látott egyebet, minthogy a kérdéses ujj egy igen finom kis kézbe folytatódik és annyi bizonyos volt már is, hogy „közvetlen életveszély" ez idő szerint nem forgott fenn. Végre aztán nagyító üveggel felfedezte a bajt, az ujj hegyéből kiállt — óh borzalom — egy akkora kis szálka, mint egy szúnyognak a csápja. Kétszer is oda kellett nézni, hogy ott van-e tulajdonképen. Ott volt. Doktorunk a világ legkomolyabb arcával jelentette ki, hogy komplikációtól nem kell tartani és hogy az „idegen testet" el fogja távolítani. Miután még afelől is megnyugtatta a hölgyeket, hogy narkózisra nincs szükség, neki öltözött a nagy műtétnek, műszereket -akott egy kis üvegcsészébe, a hölgyek némi aggódással, vegyes kíváncsisággal nézték az előkészületeket, a doktor pedig folyton a szegény kis ujjacskát nézte. Őszintén megvallva arra is gondolt, hogy mig ő a modern sebésztudomány követelményei szerint készül a műtéthez, addig attól a bolond szálkától kitelik, hogy kiesik magától — és ő itt áll — megmosakodva. Hála Istennek ez a nagyobb baleset nem következett be, a doktor leült, „csak bátorságot" diktált, mialatt a saját szive bizonyára erősebben vert a páciensénél, aki bájos felénkséggel visszahúzódva a széken — fejét mamája bátorító karjaiba rejtette, hogy ne lássa a szörnyű dolgokat, amik következnek. Hölgyeim és uraim ! nem akarom idegeiket túlságosan megfesziteni, mert ha azt akarnám, akkor most befejezném felolvasásomat és azt mondanám, hogy mához két hétre folytatom, de nem teszem. Sárga dr. biztos kézzel közeledett csipeszével a szálka hegyéhez, amely mintha egy pillanatra kobolddá változott volna át, mert ugy rémlett, mintha nyelvét nyújtotta volna az operatőr felé. De a mi doktorunk nem volt vajból : nem ijedt meg, megfogta és biztos kézzel kihúzta, igaz, hogy szinte magától jött, de kint volt. És Perseus a Gorgo Medusa fejével kezében, Szt. György a megölt sárkány mellett nem állt. diadalmasabban, mint a mi doktorunk a kihúzott szálkával csipeszében. No, fájt-e nagyon? kérdezte megelégedett fölénynyel. Hogyan, hát már kinn van ? Kérdezték egyszerre mama és lánya, miközben arcuk csak ugy ragyogott a boldog örömtől. — Már régen, feleli a dr szerényen. — Na doktor ur! ön valóságos csodadoktor — folytatta a méltóságos mama — ily bámulatos ügyességet sohasem láttam még, — Nincs benne semmi érdem, méltóságos asszonyom, — gyakorlat dolga az egész — hazudta Sárga a legszentebb arccal, mintha éjjelnappal egyebet se tett volna életében, mint szálkákat kihuzigálni. — Csakhogy künn van! hálálkodott Lujzácska és két kék szemével oly meleg hálás pillantást vetett a piruló doktorra, mintha csakugyan életét mentette volna meg. Ez pedig a világ leghitványabb kreatúrája lett volna, ha titokban azt nem kívánja, hogy bár akadna minden nap a bájos tündér minden ujjában egy-egy ilyen jótékony szálka, mely Lujzácskát megint csak ide hozná. Mondani azonban már nem mondta, csupán annyit, hogy igazi rózsa nincs tövis, vagy szálka nélkül, a miért a szép paciens nő fülig pirulva lesütötte szemeit és hallgatott. Miután az ujjat gondosan bekölötte, a hölgyek távozni készültek ; a doktornak meg kellett ígérnie, hogy utána néz a betegnek, amit X' a mi doktorunk azzal igért meg, hogy ipa kodni fog többi beteglátogatásait ugy beosztani, hogy még az esti órákban eljöhessen. Igy azután a hölgyek nyugodtan távoztak, miután a mi csodadoktorunk még egyszer annak a reményének adott kifejezést, hogy komplikatióktól nem kell többé tartani, ami azonban amint mindjárt látni fogjuk, nem következett be. Visszatérve a doktorunk nem örült az íróasztalán falált szép kék színű bankjegynek ugy, mint a hogy talán némely rosz ember- és doktor-ismerő hihetné, szinte szomorúan nézege'te és noha a legelső honoráriuma volt, a mit minden doktor szent áhítattal szokott kezébe venni, mégis a Lujzácska kék szemeinek egy hálás pillantásáért szívesen becserélte volna. Szinte elkomolyodva ment vissza a kávéházba, ahol még kollégái együtt ültek és három pár szem néma kérdésére egyelőre csak annyit felelt, hogy teáját kifizetendő, egy ötven koronást váltatott fel a pincérrel, azt is csak ugy a mellény zsebéből húzta ki, mintha még Isten tudja hány példány volna még ott, de mikor azután ostromolták, hogy mi volt hát? Talán egy amerikai milliárdos járt nála ? a legnagyobb flegmával csak annyit felelt, hogy „nem lepne meg" mert hiszen én — mint tudjátok — a legelőkelőbb körökben praktizálok és most is egy miniszteri tanácsos leányának mentettem meg életét egy gyors, de határozott műtéttel; ez Fürész dr-nak szólt a sebésznek, aki mindig azon sopánkodott, hogy sebész szempontból az ember mily tőkéletlen, mert ha neki lett volna beleszólása a teremtés munkájába, ugy ő az embert legalább is egy fél tucat vakbéllel stafirozla volna ki. Sárga dr. ezután órájára nézve még csak annyit mondott, hogy: különben is már mennem kell, mert várnak. Szervusztok ! és evvel távozott. Dr. Pinty a fejét rázta és csak annyit mondott, hogy tényleg csoda doktor. Ez pedig a miniszteri tanácsos lakására sietett, ahol az öreg méltóságos ur fogadta nagy hálálkodással. És ettől a naptól fogva állott be az említettem komplikácio, amely abból állott, hogy Lujzácska nem jól érezte magát doktor nélkül, a doktor pedig még rosszabbul volt a betege nélkül. Nem is olyan nagyon szokatlan ez a komplikácio. Az a kihúzott kis töviske pedig — mintha két darabban másmáshova ékelődött volna be, a honnan semmiféle csipesz és semmiféle csodadoktorja a világnak ki nem bírta volna húzni. Az öregek látták ugyan a bajt, de laikusok lévén, nem tudtak rajtuk segíteni. Hogy mi lett a vége — megmondom: a baj mindig nagyobb lett, szívdobogás, álmatlanság társult hozzá, mig egyszer csak egy szép napon sürgősen sanatóriumba kellett őket szállítani, — mindkettőt — de nem olyan közönséges sanafóriumba, hanem olyanba, a hová a már gyógyíthatatlan szívbetegek kerülnek, a hol a betegeket doktor helyett a pap kezeli — és tegyük hozzá, hogy nagyobb eredménynyel. — Igy is történt; most már jobban vannak, csupán egy kis üdülő utazásra mennek. Náni már nem ül felkötött arccal a várószobában — a kávéházi törzsasztalnál pedig három fiatal doktor rázta a fejét és mind azt hajtogatták, hogy csodadoktor-csodadoktor. Gazdasági egyesületi közlemény. 87-1914. A. Meghívó. Elnöki megbízásból tisztelettel van szerencsém a szabolcsvármegyei gazd. egyesület igazgató választmányának, ugy is, mint a vmegyei mezőgazdasági bizottságának folyó év február 4 én délután 3 órakor a vármegyeház kistermében tartandó ülésére meghívni. Kelt Nyíregyházán, 1914. jan, 31. Tisztelettel Szlkszay Sándor, e. titkár. Tárgysorozat: 55-^.1 • Az 0. M. G. E. gyászjelentése Pallavicini Ede őrgróf alelnök elhunytáról. 2. Mezőgazdák gyászjelentése Perczel Ferencz igazgató elhunytáról.