Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-22 / 7. szám

12-ik szám. JSTYÍRYIDÉK. 1914. febFuár 8. 3. megkönnyítése céljából leemelhető.*) E műodvakat az ágak hónaljában, bo kroktól fedezett fatörzseken, ezetleg cölöpökön, ház- és kerítésfalakon szegezzük fel, 20—30 lépésnyi közökben, 1—4 méter magasságban A bokros és feltétlenül b'ztos területen a magasságot megengedő helyeket keressük ki, hogy a verebek tolakodása miatt vagy egyéb okból kívánatos ellenőrzést és tisztogatást létra nélkül is elvégezhessük. A 3—4 méteres magasságba pedig csak a bokrokkal be nem nőtt, vagy járókelőktől veszélyeztetett helyeken megyünk. Az odu lehetőleg keletre vagy délre nézzen, függőlegesen és szilárdan legyen elhelyezve. Ha lombok közt van, legyen a bejárata előtt pár arasznyi szabad tér. Az odvak kihelyezését legjobb ősszel kezdeni, hogy a cinegék már télen rájuk találjanak s bennük hálva, teljesen odaszokjanak. Evenként legalább egyszer, ősszel, minden odút ki kell tisztogatni. Ez alkalommal az esetleg télire beléjük bujt káros rovarokat, kivált hernyókat is megsemmisíthetjük. A hol sok a veréb, olt az odúkat tavaszszal is szem előtt kell tartanunk, eltávolítva a verébtojásokat, még pedig fészkestől, mert az ilyen, szalmával teletömött üregbe más madár nem telepszik. A kerekszáju fészekodvakkal a cinegéken kivül a többi közt a nyaktekercset, a csuszkát és a kerti rozsdafarkút is meghonosíthatjuk a gyümölcsösökben. Minél közelebb van a kert az erdőhöz vagy valamely nagyobb parkhoz, annál könnyebb az odulakók megtelepítése kisebb kertekben is. Legkönnyebb az erdei tisztásokon létesült kertekben. A barázdabillegető és különösen a szürke légykapó számára másfajta, félig nyitott fészekodvak készülnek és kerülnek a kertre néző házak, méhesek, vagy filagóriák ereszének csúcsába. A szürke légykapót sokan károsnak vélik, mert szívesen tanyázik a méhesek körül, hol a mézillatra gyülekező legyeken kivül olykor a méhet is elkapja. Ámde bebizonyult, hogy csak a fulánktalan hereméheket fogdossa, ezzel pedig nem okoz kárt.**) E helyett mint a nappali- és a szürkületben járó gyümölcsrontó lepkéknek is fáradhatatlan pusztítója, jelentékeny hasznot hajt. A cinegékre térve vissza, ezeknek nemcsak a fészkelését, hanem a kitelelését is biztositanunk kell. E rendkívül falánk kis madarak, melyek naponta testük súlyával felérő rovartömeget fogyasztanak el, ólmos eső idején és hóviharban, mikor a jégkéreg vagy a hótömeg minden táplálékot elzár előlük, ezrével pusztulnak éhen. Innen van, hogy bár évenkint kétszer is költenek, 12—18 fiat is nevelnek, tavaszra mégis oly kevés marad meg belőlük. Minthogy tél idején a szűkös rovartápiáiékot olajtartalmú magvakkal pótolják ki s megcsipegetik a szabadon hagyott szalonnafélét is, leghelyesebb, ha napraforgó-, tök• és kendermagot meg faggyút adunk nekik. Ám arra nagyon ügyeljünk, hogy e táplálék mindenkor hozzáférhető legyen. Mert az olyan etetőberendezés, mely csak szép időben szolgál, hófúváskor meg el van temetve, többet árt mint használ, mert az odacsőditett madársereget éppen az inség idején hagyja cserben. Legjobbak e téren a Uerfepscft-rendszerü etetők, melyek asztalkáját mindenfelül üvegkeret védi. Kertre néző ablak párkányára meg apró fenyüfácskákat állithatunk, melyeket az emiitett magvak és olvasztott faggyú keverékével öntünk le ; a köztük kifeszített fonálra meg diót, tökmagot stb. akasztunk. A téli madárélet legkedvesebb jeleneteiben lehet igy részünk. A cinege az etető környékén is tulnyomólag rovarokkal él. Naphosszat annak közelében bogarászva, ott végzi a legalaposabb tisztogatást. Az etetéssel tehát oly kerteknek is juttathatunk a cinegék rovarirtó munkájából, a melyek e madarak állandó megtelepülésére nem alkalmasak. A kertet rongáló rovar oly sokféle, hogy fekentartásukra nem elég csupán a cinegék *) A legjobb fészekodu mintáját Berlepsch János báró, türingiai nagybirtokosnak köszönjük. Honi készítményeink is az ő mintáin alapulnak. **) Lesőhelye alatt egy helyt 40 méh lehullatott darabjait szedtem össze s mind a 40 hereméhtől eredőnek bizonyult. hada. Többféle madár kell ide, hogy a földön, fán és a levegőben járó rovarnak egyaránt meglegyen a maga ellensége. Az odulakó madarakon kivül tehát a fákon és különösen a bokrokon fészkelő madárfajokból is minél többet kell meghonosítanunk. Ilyenek a rigók, a fülemüle és poszátafélék, a szürke légykapó, továbbá az erdei pinty, a zöldike, a kenderike és a tengelic. Ez utóbbiak ugyan a magevő énekesek közül valók, de fiaikat ezek is túlnyomórészt rovarokon nevelik fel. A fülemüle- és poszátafélék és velük együtt számos más madár meghonosításának a bokor az eszköze. Ne higyjük azonban, hogy a madárnak akármilyen bokor jó. Először is a fészke befogadására igazán alkalmas ágcsomó kell neki, még pedig oly helyen, mely benne a nyugalom és biztonság érzetét kelti. Már pedig a mi kertjeink bokrosai közül vajmi kevés felel meg ennek. A többnyire csak egysoros, felül laposra nyirott élősövényeknek az a hibája, hogy felszínükön túlságosan tömöttek, pamatszerüek az ágcsomói, fészek befogadására tehát nem alkalmasak. Alább pedig teljesen ki vannak ritkulva, átlátszók, a fészket nem rejtik el szem elől. A szabadon nőtt, tehát tövig leveles bokrokon meg épen nagyon gyéren akad kellőleg sűrűsödött ágcsomó. Erről mindenki meggyőződhetik, aki a bokrokat csak egyszer is a fészkelőhelyet kereső madár szemével vizsgálja végig. Mindezen a hiányon a kertészollóval segíthetünk, nem is fárasztó, inkább szórakoztató müvelettel. A nagyon is sürü ágpamatoknak a belsejét vágjuk ki. A hol csak a vezérhajtás áll útban, ennek kivágásával az oldalhajtásoknak 5—6 cm.-nyire való visszametszésével készíthetünk alkalmas ágcsészét. A nagyon is gyér elágazásokat pedig ugyancsak 5—6 cm.-es visszametszéssel és a beárnyékoló lombok eltávolításával sűríthetjük be. A legszebb eredményt mégis a rügyből nevelt ágcsomókkal érjük el. Ennek is Berlepsch János báró a mestere. A brazíliai őserdőkben járva, feltűnt neki, hogy az apró madarak fészkeit mind azokban az ágcsomókban találta, a melyek a lezuhanó korhadt faágak okozta sérülések helyén keletkeztek. A bokrok e sérüléseit idehaza ugy hozta létre, hogy a felnyúló ujjnyivastag ágakat, lehetőleg a gyűrűsen álló rügyek fölött 1 cm.-nyire, elvágta. A szunnyadó rügyekből sugarasan előtörő hajtásokat azután ismételten 5—6 cm.-nyire visszavágva, a Jfészek befogadására a lehető legalkalmasabb ágcsomóknak oly tömegát hozta létre, hogy ahhoz foghatót a magukra hagyott bokrok sehol sem fejlesztenek. Ezzel érte el, hogy seebachi mintatelepén a kilométerekre terjedő bokorültetvényekben példátlan tömegekben fészkel a madár. A fészkek csaknem kivétel nélkül ezekben a mesterségesen létesített ágcsomókban találhatók. Ámde ez a siker nem csupán az ágcsomókon múlott, hanem a bokrosok egész alakulatán is, mely a fészkeket szem elől is elrejti és háborgatástól is lehetőleg megóvja. Berlepsch „madárvédelmi ültetvényei* ugyanis legalább is 3 sorosak és a fészektartó ágcsomók a középső legvédettebb sorban, a többin felülemelkedő, ugynev. „törzsbokrokon vannak. E törzsbokrok környékét, a „védőbokrozatot" időnként lőre metszeti, hogy az a törzsbokrok magasságát soha el ne érhesse, tehát árnyékával a fészektartó ágcsomók levélzetét ki ne ritkíthassa. Ezek az ültetvények tehát hullámos felületűek. Törzsbokroknak a galagonya a legalkalmasabb, mert ez neveli a legszebb ágcsomókat; de jó a fagyai és a gyertyán is. A védőbokrozatba csomónként vadrózát, orgonát és egrest ültethetünk. A bokrok és sorok köze 80 cm. vagy 1 méter. Pompás élősővényt ád a közönséges lucfenyő is, ha vezérhajtását 3 évenként elvágjuk s ezzel haránt irányú terjeszkedésre birjuk. Tömegesen települ belé a zöldike és kenderike, de számos rovarevő madár is. Az örökzöld lomboknak ez a zárt boltozata esőben és hóviharban elsőrendű menedékhelyűi szolgál. A keritésfalában téglarésből alakított odu van légykapó meg rozsdafarkú fülemüle számára ; előtte a kiásott tuskók, rőzse és száraz lombok halmaza, karókkal megtámasztva; sok madár kedvelt fészkelőhelye. A fészekodut tartó fa előtt a fenyősövény, majd a lomblevelű sövény (fagyai, orgona, egres) legszélül pedig a 30—40 cm. magas sodronyháló van jelezve. Utóbbi arra való, hogy a lehullott levél, a csalit, megmaradhasson a bokron alján, a nélkül, hogy a kert tisztaságának ártana. A csalitos aljú bokorba sokkal^ szivesebben települ a madár — különösen a fülemüle és poszátaféle — mint abba, melynek földjét tisztára sepertük. A mig ezek az új ültetvények felnőnek, tegyük a már meglévő régi bokrosokat is fészkelesre minél alkalmasabbá. A kiritkult, tövükön már átlátszó bokrosokat befelé lépcsősen emelkedőre vágjuk vissza, hogy földig érő lombozatot nyerjünk. Ez nagyon fontos, mert a madár, csak a földig leveles bokorban érzi a teljes biztonságot. A fészektartó ágcsészéket ez esetben is a középső, mindenünnen védett sor bokrain neveljük. Ezek után már csak az ivóvíz biztosítása van hátra. Száraz vidékeken nincs ennél jobb madárcsalogató. Ám arra nagyon is ügyeljünk, hogy a madár veszély nélkül ihasson. A nyitott vizeshordók és a meredek oldalú öntözőmedencék sok kis madárnak okozták már vesztét. Ilyen vízre tehát léc- vagy karódarabokból készült apró tutajt kell tennünk. Sokkal jobb ezeknél a lassan mélyedő, lapos medence, mely fürdésié is alkalmas. A hol vízvezeték van, vékony szőkösugárral frissítjük fel a vizet, a fölösleget a szinig érő szürőcsövön vezetve el. Az ilyen madárfürdő a legvonzóbb látványosságok egyike. Nemcsak a kertnek, hanem sokszor a messze környéknek madarait is elénk hozza és a legkedvesebb jelenetekben mutatja be. Ha valahol, úgy itt szerethetjük meg a madarat önmagáért is, nem tekintve gatdasági értékét, inkább a természet díszét, legtisztább örömeink forrását látva benne. A Szabolcsvármegyei Tanitő Egyesület Köre. A Magyarországi Tanitók Bankja R. T. felhívása. Mélyen tisztelt Kartárs Űr! A Magyarországi Tanitók Bankja Részvénytársaság megalakulásával nemcsak üzleti haszon elérését tűzte ki céljául, hanem a tanítóság anyagi helyzetének előmozdítását is oly módon, hogy a tanítókat üzleti tevékenységének körébe bevonva, jelentékeny jövedelemhez juttassa. Hivatkozunk a külföldi tanitó-egyesületekre, melyeknek működő tagjai igen szép jövedelemhez jutnak. A magyar tanitósággel ezen irányban eddig senki sem törődött, bár egyedül a vidéki tanítóság volna hivatott arra, hogy tudásával és intelligenciájával irányítsa és megvédje vidékén a termelők és fogyasztók érdekeit. Célunk, követlen kapcsot létrehozni a termelök, gyárosok és fogyasztók közt, minden más közvetítés kizárásával, nagybani árak mellett. Ezzel földbirtokosainknak és iparosainknak és iparosainknak ugy a befektetési tőkéjük, mint a termelési költségük egy nagy százalékkal redukálódik. A termékek értékesitésere pedig közvetlen és biztos piacot kívánunk keresni, miáltal egyrészt elvessük a termelők gondjait az értékesítésnél másrészt biztosítjuk részükre az elérhető legmagasabb árakat. Hogy a nagy fogyasztó közönség bizalmát megnverjük, csakis elsőrendű és megbízható gyárosokkal lépünk összeköttetésbe, akiktől kifogástalan, a kívánságnak megfelelő árucikkek kaphatók. Ezen célunk elérésére országos hálózatot akarunk teremteni, érdekköréba pedig a tanítóságot belevonni. Ezen szerves összefüggés és harmonikus együttműködés révén a Magyarországi Tanilók Bankja Részvénytársaság és a tanítóság egymásban találják meg anyagi érdekeik védelmét és kielégítését. Nagyjában körvonalazva, ezek képezik üzletterveink alapját. Nemes cél eléréséhez segit a tanítóság akkor, midőn törekvéseink megvalósitásábau támogat; fáradsága pedig jutalmazva lesz azáltal, hogy a gyárosok és eladók által fizetett szokásos