Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-04 / 45. szám

-Nyíregyháza, 1914. junius 11. Csütörtök XXXV. évfolyam, 47. szám. A Szabolcsvármegyei Községi jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed érce 2 K 50 f. Egy szám ára 10 f. Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit Fémipari szakiskola Nyíregyházán. Nem mai keletű dolog az a törekvés, hogy Nyíregyházán valamelyes ipari szakiskola volna létesítendő. Debreczent nevezik ugyan az iskolák városának, valójában azonban ugy áll a dolog, hogy például az elemi iskolák tekintetében Nyíregyháza már rég tul szárnyalta Debreczent. Az iparos-tanonc oktatás terén is az ország első városai közé tartozik Nyíregyháza immár évek óta, nemcsak a tanoncok beiskoláztatása tekintetében, hanem az iparos-tanoc iskola tekintetében is. Van kitűnő, de túlzsúfolt főgimnáziumunk, kiváló polgári fiúiskolánk. Ezek mellett azonban gyakorlati pályára képező magasabb iskolákra volna még, sőt már szükségünk. Előkészítés alatt áll egy felső kereskedelmi iskola létesítése s pár év előtt konkrét alakot öltött egy ipari szakiskola létesítésének a kérdése is. Akkor, — sajnos — a debreczeni kereskedelmi és iparkamara tanácsára szövőipari szakiskola létesítése iránt tette meg a város a kezdeményező lépéseket. Ez a törekvés hajótörést s^nvedett amiatt, mert a kormány felvilágosította a várost, hogy szövőipari szakiskolának Magyarországon nincsen jövője s legkevésbbé volna létjogosultsága Nyíregyházán. Az iparos-tanonciskola felügyelő bizottságának mult évi záróülésén Balla Jenő főjegyző, akkor még pénzügyi tanácsos, felügyelőbizottsági tag vetette fel azt az eszmét, hogy az elejtett szövőipari szakiskola helyett valamely más ipari szakiskola létesítésének a kérdése tétessék tanulmány tárgyává. A felügyelőbizottság megbízásából Orsovszky Gyula iparostanonciskolai igazgató a tanoncziskola szakfelügyelőjével tárgyalt erről a kérdésről ismételten s tárgyalásainak eredményét a felügyelő-bizottság pénteki ülésén ismertette. Elmondotta, hogy a szakfelügyelő, aki épen a debreczeni fémipari szakiskola igazgatója, azt ajánlja, hogy Nyíregyháza fémipari szakiskola létesítése iránt indítson mozgalmat. Maga a debreczeni fémipari szakiskola sem győzi immár befogadni a jelentkező növendékeket. Hasonlóképen tul vannak zsúfolva a többi hazai fémipari szakiskolák is. Azt ajánlja különösen a szakfelügyelő, hogy a nyíregyházi fémipari szakiskola mezőgazdasági szakirányú legyen, aminő az országban amúgy sincsen még és a melynek létesítése a mezőgazdasági gépipar rohamos fejlődése mellett országos szükség. A felügyelő-bizottság örömmel vette tudomásul a bejelentést és egy öt tagu bizottságot küldött ki Balla Jenő főjegyző vezetése alatt a kérdés előkészítésére és a szükséges tájékoztató adatok megszerzésére. A falusi kultura kerékkötői. „Uj világot élünk, más csillagok járnak". Az uj világ uj embereket, uj eszméket, uj életfelfogást teremtett. A XX dik század : a humanizmus, munka és szociális eszmék százada munkára és gondolkodásra serkenti a társadalom minden rétegét. A magyar nemes nem az a semmivel nem törődő lethargikus, vegetáló lény többé, hanem a XX dik század szellemétől inspirált kulturlény, kinek fogékony esze s humánus szive először szívja magába „a falusi élet kulturcsatornáin" folyó kullureszméket. De midőn ezt örömmel elismerjük, fájdalommal kell konstatálnunk, hogy Petőfi magyar nemeseinek még mindég vannak — sajnos, majdnem minden faluban — epigónjai. Még mainapság is vannak részint leszármazott és rendesen letörpült, részint felcseperedett „magyar nemesek", kik csak egyben értik meg korunk teltre hívó szavát, t. i. mindennel és mindenkivel törődnek s mindenhez érteni akarnak. Mint Petőfi „magyar nemese" : az élet lényegét a munkátlanságban látják ; enni, inni legfőbb gyönyörűségüknek ismerik; összes tevékenységük a „tekintély" megnövelésében merül ki; adósságuk is csak meg-meg kerül; nem nagyon írnak s nem igen olvasnak : de mindennel törődnek ; mindenkibe belekötnek ; s mindenhez érteni . . . akarnak. Nekiek ne prédikáljon a pap, elég ha a cimeres szék hallgatja ... az ő isteni tudományuk bölcsebb az egyház dogmájánál. A jegyző . . ! ? Az a falunak a legnagyobb ellensége. Képes volna az megnyúzni a falut : az adót erőszakkal is behajtja ; a hatóságok rendeleteinek érvényt szerez ; megszavaztat mindent, ami a falu kulturális fejlődését célozza ... „könnyű neki a más zsebére licitálni". A tanitó . . ! ? Nahát az meg teljesen kiforgatja ősállapotából a falut: még a nagyokat is tanítani akarja, hogy minél több „cocolista" legyen . . . megünnepli a szabadság ünnepét, holott a szabadság eszméje a legistentelenebb eszme, mert ránk szabadította Kossuth a zsidót, meg a parasztot, ki a jó hajdanán kőhajításnyiról kalapot emelt s most előre nyújtja mozsdatlan kezét . . . még komédiasokat nevel a nép fiaiból . . . Ezek s hozzájuk hasonló életfilozófiák hangzanak el — természetesen a publikum szájaize szerint variálva — a különféle néven nevezett fórumokon s a nép : a hálás publikum, mely eddig az ő tudományos emlőjükön táplálkozott s szivta magába az égi és földi tudományt : lassanként meggyülöli hivatásos vezetőit: a tanítót, jegyzőt és papot. A falu kulturáját szivén viselő népkultura zászlóvivője rezignáltán konstatálja : „A durva néplélek nem veszi be a kultura nemesítő magvait" s a legtöbbször nem veszi észre, hogy nem a nép lethargiájában van a hiba, hanem abban, hogy a nép konzervatizmusánál fogva szivesebben hallgatja az álprófétákat ; szivesebben megy a félrevezetők, mint a vezetők után. v Ha aztán a hamis próféták a kultura zászlóvivője egyéni becsületének is otromba módon neki rontanak, hogy annál jobban biztositsák saját egzisztenciájukat: a legtöbb bajnok összegöngyöli a kibontott zászlót s keres „hálásabb munkateret". Nem jut eszébe az egyszeri pap históriája, akit Nagy Pál atyjafia szekatúráját megunva, midőn uj paróchia után nézett, igy vigasztalta hasonló sorsú kollegája: „Ha csak ez a baj barátom, maradj, mert minden faluban vannak Nagy Pálok*. Da nem érne semmit az én cikkem, ha csupán ezen tény konstatállása mellett maradnék ; a diagnózis még nem gyógyítás. Én pedig gyógyszert akarok ajánlani a falusi társadalom eme nyavajája ellen, mert a falusi társadalom testét eme betegségtől a kultura s a falvak jövője érdekében meg kell gyógyítani. A kultura hivatásos terjesztője kulturmunkáját az epigónokon kezdje, ha nem akar a sikertelenség áldozata lenni. Igyekezzék ezen ősmaradványokat mindenek előtt meggyőzni arról, hogy a „feutyabőr" rég kiment a divatból; hogy ma, a XX-ik században: a munka, szociális eszmék és humanismus korában nem az a nemes, akinek kutyabőre van, hanem, akinek nemes szive a köz javáért : az emberekért égni, lángolni tud ; aki főgyönyörüségét nem az evésben, ivásban, munkátlanságban, hanem az éhezők felsegélésében leli ... aki tud és akar dolgozni nemcsak önmagáért, hanem embertestvéreiért is ; aki nem tőr otromba módon embertársa becsületére . . . Igyekezzék meggyőzni, hogy ma már nem a „kutyabőr" és „pocak" szerzi meg a tekintélyt, hanem : „Nagy ember ki magában küzd, De nem él magáért, S oda adja szivét, lelkét Társai javáért." Igyekezzék őket meggyőzni arról, hogy azok a vezetők: az a tanító, pap és jegyző, hosszú idő fáradságos munkája közepette szerezték meg szakképzettségüket; hogy azok kulturmunkájába belekontárkodni profán dolog. De demorális is, mert úgyis sok félreértéssel, roszakarattal, lethargiával kell a vezetőknek megküzdeniök: miért nehezíteni azok kulturmunkáját . . ! ? Hogy laikus észszel s durva lélekkel bitang jószág módjára kharakterüknek j rontani: barbár dolog . . . Ha a kulturbajnok eme falsnemeseket a XX-dik század eszméivel belsőleg is megnemesiti: csak ugy nézhet raménynyel kulturmunkája sikere elé. Igy még munkatársakat is nyerhet bennük eszméi terjesztésére. Sajnos, ez az alapvető munka nem mindég sikerül. Gyakran megtörténik, hogy az epigon begyepesedett agyveleje nem veszi be az uj eszmék magvait; a mások bosszantásában s félrevezetésén kéjelgő szive hideg marad a humánus eszmék érintésétől, sőt te leszesz az első kulturbajnokom, kinek becsületébe bitang jószág módjára belegázol, hogy biztosítsa saját egzisztenciáját s nemtelen szive kéjelegjen lehangoltságod felett. És te akkor se göngyöld össze a zászlót edes zászlóvivőm, hanem kulturmunkád második fázisa önmagad és kicsiny társadalmad teljes emancipálása legyen ez álpróféták hamis próféciái alól, mert a falusi kulturának ma, a XX-dik században: a humanismus, munka és szociális eszmék korában élni és virulni kell ... Tóth Zsigmond. Fiaczi árak. Nyíregyháza, 1914 junius hó 3-án. 1 nyíregyházi keresk. és gazdák körénél jegyzett termény &rak Buza 50 klgramm 14 K 20 an. Rozs 50 klgramm 10 K — fill. Árpa 50 klgramm 8 K 43 fill. Zab 50 klgramm 7 K 90 fill. Tengeri 50 klgramm 8 K 30 fill.