Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-19 / 32. szám

2 32-ik szám. IMÍIDÉK, 1914. április 1-9. Forró óhajunk az intézmény tovább fejlesztése, hogy ne csupán a művelt kö­zéposztály igényeinek feleljen meg, ha­nem szélesebb körökre is kiterjessze népművelő munkásságát. Nagyon sze­retnők például, ha számos nagyobb város mintájára mi is munkásgimnáziumot szervezhetnénk s nagyobb számú ipari és gazdasági előadással járulnánk hozzá a felvilágosítás munkájának általánossá té­teléhez. Mindez azonban csak akkor lesz megvalósitható, ha egészséges és egysé­ges közvélemény alapján nagyobb anyagi erővel indulhatunk a fokozott igényű munkának. Egyelőre meg kell elégednünk azzal, ha meglevő kereteinket sikerül legalább nagyjában megfelelő tartalommal betölte­nünk. Ehhez kérjük továbbra is munka­társainknak, sajtónknak, pártfogóinknak s egész közönségünknek szives közreműkö­dését és támogatását, s szivből kivánjuk, hogy hazafias és humánus törekvésünket Istennek gazdag áldasa kisérje ! Dr. Vietórisz József. Az uj választói törvény. Sokat emlegették és emlegetik mostanában is az uj választói törvényt, vagyis az ország­gyűlési képviselők választásáról szóló 1913. évi XlV-ik törvénycikket. Sokan emlegetik, de an­nál kevesebben ismerik. Mivel pedig ez a tör­vény immáron fokozatosan életbe lép s az 1914-ik évtől kezdődőleg az országgyűlési kép­viselő választások annak rendelkezései értelmé­ben fognak megtörténni, anélkül, hogy az uj választói jog politikai méltatásába bocsátkoz­nánk, helyénvalónak találjuk annak rövid is­mertetését. A legtöbb embert természetesen az érdekli, hogy az uj törvény szerint kiknek lesz szava­zati joguk ? A felelet nem egyszerű. A törvény a választói jogot különféle feltételekhez köti. Mindenek előtt azt kell tudnunk és meg­jegyeznünk, hogy az uj törvényszerint az or­szággyűlési képviselőválasztók névjegyzékébe fel kell venni mindenkit, tehát országgyűlési képviselőválasztói joga less mindenkinek, aki az eddigi törvények értelmében as 1913. évi vá­lasztói névjegyzékbe fél van véve. Azok, akik ebben a folyó évi névjegyzékben benne van­nak, választói jogukat megtartják változatlanul mindaddig, mig az eddigi törvények szerinti jogcíműk változatlanul fenáll. Ezeket hivatalból fogják az uj névjegyzékbe bevezetni. Azok részére, akik a folyó évi választók­névjegyzékébe még nincsenek felvéve, a tőrvény a választói jogot a következő feltételekhez köti: 1. a választói kor elérése, 2. állandó lakhely és 3. a választói joghoz megkívánt különös feltétélék. Az első általános feltétel tehát a választói kor elérése. Ebben a tekintetben a törvény külömbséget tesz a magasabb értelmiségüek és a többiek között. Azok, akik a középiskolának: a főgimná­ziumnak és főreáliskolának, vagy ezekkel tan­értékre egyenrangú más polgári vagy katonai tanintézetnek a legmagasabb osztályát sikere­sen elvégezték, a választói életkort 24-ik élet­évük betöltésével érik el. Ezeknek a választói jogosultsághoz az állandó lakhelyen kivül egyéb kellékre szükségük nincsen. Ezek tehát fölveen­dők a választók névjegyzékébe minden egyéb féltétél nélkül. Ellenben mindazok, akik nem végezték el a középiskolák, vagy más egyenlő tanértékü tanintézetek valamelyikének legmagasabb év folyamát, csak 30 ik életévük betöltésével érik el választói életkorukat. A középiskolákkal tanértékre egyenrangú­nak a törvény a gazdasági, erdészeti, bányá­szati, művészeti, ipari, kereskedelmi és közle­kedési Bszakiskolák a-at, a tanitóképzőíntézete­ket, a katonai és honvéd főreáliskolákat és had­apród iskolákat és a haditengerészeti akadémiát jelöli meg. Akik ezek valamelyikét nem végezték, akik­nek a választói életkorhoz tehát a 30 ik életév betöltése lesz szükséges — természetesen a fo­lyó évi névjegyzékben már fölvettek kivételé­vel — azoknál az állandó lakhelyen kivül a tövény különféle különös feltételeket kíván meg a választói jogosultsághoz. Ezeknél külömbséget tesz közöttük a sze­rint, hogy 1. elvegezték-e az elemi iskola VI ik osztályát ? vagy 2. legalább irni és olvasni tud nak-e? vagy 3. sem irni, sem olvasni nem tudnak? 1. Akik a Vl-ik elemi osztályt, vagy e he­lyett a középiskola, vagy polgári iskola máso­dik osztályát, avagy az iparos és kereskedő ta­nonciskola harmadik osztályát, avagy az elemi iskola negyedik osztályán felül az iparos és kereskedő tanonciskola második osztályát elvé­gezték, azoknak — az állandó lakhelyen kivül — a választói jogosultsághoz elegendő, ha vagy legalább 2 korona egyenes állami adóval vannak megróva; vagy önálló ipart vagy ke­reskedést űznek ; ipari vagy kereskedelmi vál­lalat vagy üzletben nem napszimosként van­nak alkalmazva; a mezőgazdaságban vagy más őstermelési ágban vezetőmunkási, vagy felügye­lői minőségben vannak alkalmazva, vagy ugyan­annál a munkaadónál bármely minőségben legalább három év óta vannak alkalmazásban; vagy a katonai vagy csendőrségi szolgálatban altiszti fokozatot értek el. 2. Akik nem végezték el az elemi iskola Vl-ik osztályát avagy az azzal egyenlő tanér­tékü más iskolai osztályt, de irni és olvasni tudnak, azoknak — az állandó lakhalyen ki­vül — a következő feltételek valamelyikének fenforgása esetén lesz választói jogosultságuk; ha vagy legalább 20 korona egyenes állami adót fizetnek, vagy önálló ipart vagy kereske­dést folytatnak s legalább egy segédet tarta­nak, avagy legalább 10 korona egyenes adót fizetnek ; vagy olyan ipari üzleti alkalmazottak, akik nem csupán napszámosok, ámde iparos­tanoncok voltak s felszabadulván az iparható­ságtól megfelelő bizonyítványt kaptak, vagy pedig a legutóbbi öt évig ugyanabban a munka­nemben legalább három éven át dolgoztak, vagy az őstermelésnél ugyanazon kellékekkel rendelkeznek mint akik VI elemi osztályt végeztek. 3. Végül azoknál, akik sem irni, sem ol­vasni nem tudnak, az állandó lakhelyen kivül az szükséges, hogy legalább 40 korona állami egyenes adóval legyenek megróva. Meglehetősen bonyolult tehát a választói jogosultság kérdése. Valamivel világosabb lesz, ha visszafelé fordított sorrendben gondoljuk át az úgynevezett különös kellékeket. Ilyen formán : Azok, akik legalább 40 korona állami egyenes adót fizetnek, akár tudnak irni-olvasni, akár jártak iskolába akár nem, ha állandó la­kóhelyük van s életüknek 30-ik évét betöltöt­ték, választói jogosultsággal bírnak. Azok akik nincsenek legalább 40 korona egyenes állami adóval megróva, de legalább 20 koronányi adóval meg vannak róva, már csak akkor, ha irni-olvasni tudnak. Akik 20 koronánál is kevesebb, de legalább 2 korona adóval vannak megróva, csak akkor, ha elvégezték az elemi iskola Vl-ik osztályát, vagy valamely ennek megfelelő más iskolai osztályt. Ezeken kivúl minden adóval való megro­vás nélkül is választói joggal birnak az olyan önálló iparosok és kereskedők, akik legalább egy segédet alkalmaznak és az olyan ipari al­kalmazottak, akik legalább három éven át a legutóbbi öt évben állandóan ugyanabban a szakmában dolgoztak, valamint a mezőgazdasági vezető munkások és felügyelők, továbbá akik a katonaságnál altisztek voltak, ha irni és ol­vasni tudnak. Akik pedig az elemi iskola IV-ik osztályát végezték, vagy ezzel egyenlő értékű más iskolát, az olyan iparosok és kereskedők szintén min­den adóval való megrovás nélkül választói jo­gosultsággal birnak akkor is ha segédet nem tartanak, valamint az ipari alkalmazottak te­kintet nélkül arra, hógy mennyi idő óta van­nak alkalmazásban. A választói jogosultsághoz megkívánt ál­landó lakhely tekintetében a törvény azt mondja ki, hogy ilyen állandó lakhelye annak van, aki legalább egy év óta ugyanegy községben lakik. Aki azonban a választói jogysultságát már meg­szerezte, az ezt nem veszti el, ha lakhelyét egy éven belül egy ízben más községbe he­lyezte át. Az állami, törvényhatósági, községi tiszt­viselők és általában a köztisztviselők és a nyil • vános számadásra kötelezett vállalatok tiszt­viselőinél az állandó lakás feltételét nem kí­vánja meg a törvény, úgyszintén a lelkészek­nél, a tanároknál és a színészeknél sem Ilyen bonyolult dolog az uj választói tör­vény szerinti választói jogosultság kérdése. Leg­egyszerűbb és legtisztább a kérdés azoknál, akik a középiskolát vagy azzal egyenlő értékű valamely más iskolát elvégezték, vagy akik 40 koronánál több adót. fizetnek. A többieknél úgyszólván esetenkint kell majd az összeíró küldöttségeknek a törvény rendelkezéseit ala­posan áttanulmányozni, hogy a jogosultság kér­dését elbírálhassák. Ráadásul tudni kell, hogy a választói jog büntetőjogi védelméről szóló 1913. évi XXIIl-ik törvénycikk ugyancsak komoly büntetéssel fe­nyegeti a gondatlan összeíró küldötségi tagokat; a szándékosságot egyenesen börtönbüntetéssel sújtván. A pap és tanitó munkatársak. Irta és a középszabolcsi ref. tanitó-egyesület 1914. évi ápr hó 4-én tartott ülésén felolvasta Németi István ibrányi ref. tanitó. A lelkész és a tanitó hivatásuknál fogva a nép erkölcsi és anyagi előhaladását munkál­ják. Működésűk azonban csak ugy lehet ered­ményes, ha egymást megértve, sőt egymást tá­mogatva munkálkodnak a nép érdekeért. — Ha megbomlik az egyetértés ha a közös munkál­kodásba hiúsági v. egyébb érdekek vegyülnek : vége minden haladásnak. Törvényhozóink tud­ták azt, mikor a népisk. szerv. 90. §-ában ki­mondták : hogy a lelkész és tanito egymást munkatársaknak tekintsék; mert csakis igy kép­zelhető el református Sionunk teljes kiépítése. Milyen szépen hangzik ez papiroson . . De vajon igy van-e ez az életben is? ... A pap és tanító munkatársat látnak- e egymás­ban ? . . . Sajnos . . . nem . . . vagy ha igen is, nagyon kevés helyen igen. A lelkész, mint isk. széki elnök (e kettő egymástól el nem vá­lasztható), a tanitó felett igen sok helyen hatalmat akar gyakorolni, sőt gyakorol is. A pap és tanitó igen sok helyen nem te­kintik egymást munkatársaknak. A lelkész, mint az iskolaszéknek mindig elnöke: sokszor érez­teti kicsinyes dolgokban is az ő feljebbvalosá­gát, ami önérzetes, köteleségtudó tanítót bánt. Viszont a tanitó is hibás sokszor, amikor min­den ok nélkül háborúságot kezd a lelkészszel. Mindkét esetben az egyház és a köz iszsza meg Haskötök, FŰZŐK, sérvkötők, köldökkötőkben nagy választék. Egyenestaríók, tsiü- és járógépek, míikezek, müiábak pontos gipszmérték után készülnek keztyüs és kötszerésznél zafl, Legfin. MGOHO-keztyük o K Börkeztyiik 2 K-tól feljebb

Next

/
Thumbnails
Contents