Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-11 / 4. szám

2 4-ik szám. Somogyi Gyula kir. tanácsos ügyvezető alelnök elnöklése mellett társadalmunk kiváló női és férfi tagjainak közreműködésével megtartott ülésén nagy lelkesedéssel egyhangúlag elhatározta, hogy az önkéntes ápolónői tanfolyamot szervezi, s a szervezésre két bizottságot küld ki, amelynek egyike állandóan gondoskodik a tanfolyam hallgatóinak összegyűjtéséről, a másik pedig magát a tanfolyamot vezeti. Az előbbi bizottságba özv. Básthy Barnáné urnő elnöklete alatt a helybeli két nőegylet és leányegylet két-két tagja, a másikba pedig dr. Kállay Rudolf igazgató főorvos elnöklete alatt dr. Dohnál József vármegyei főorvos, dr. Schön Gyula törzsorvos, dr. Konthy Gyula városi ügyvezető orvos és dr. Klekner Károly főorvos választattak meg. Az önkéntes ápolónők jelentkezésének nyilvántartásával pedig Kertész Bertalan egyleti titkár bízatott meg, aki egyszersmind a bizottságok jegyzői teendőit is végzi. A bizottságok ily szerencsés összeállítása amelyben dr. Flegmann Jenőné és Kégly Szeréna úrnők is, ismert nemeslelkü és ügybuzgó közreműködésükkel részt veendenek, már előre is biztosítja azt a sikert, amely városunk társadalmának nemes tevékenységéhez minden humánus s hazafias cél elérésénél mindenkor hozzáfüződik. Az első tanfolyam a folyó év március hó első felében kezdődik meg, s hetenként 5 napi tanitás mellett tart hat héten át. A tanitás teljesen díjtalan, s a tanfolyamot végzett nők honleányi lelkes ügybuzgalmuk tanúsítványaként a fiókegylet ünnepélyes ülésén a megfelelő okmány átadásával lesznek kitüntetve. Most tehát Nyíregyháza város nemesen érző s áldozatkész nőihez fordulunk azon kéréssel, hogy példányképül véve Auguszta főhercegnőt, — aki Budapest kórházaiban csaknem naponként a betegek ápolásával foglalkozik, — és mindazokat, akik e téren a legnemesebb példával előljárnak, ezt a nemzeti szent ügyet lelkesedéssel támogassák s hogy minél többen jelentkezzenek az önkéntes és kötelezettséggel a jövőben sem járó ápolónői tanfolyamra. Vegyük figyelembe, hogy az a hadsereg, a mely zászlóink alatt harcba száll, a mi legszentebb érdekeink kiküzdésére, vagy védelmére áll ki az ellenség fegyvere elé és hogy az nem idegen zsoldoscsapat, hanem a mi véreink, fiaink, testvéreink. Tanuljuk meg már egyszer mi is, hogy erre a hadseregre büszkeséggel tekintsünk, örömeivel és bánataival együtt érezzünk, mert ezt teljes mértékben meg is érdemli. Hazánk legdelibb ifjúsága, ennek az országnak a legbecsesebb életenergiája vonul fel ebben a hadseregben Melyik magyar nő maradna tétlenül, amikor arról van szó, hogy ennek a hadseregnek betegen hazahozott fiai ápolására szorulnak és ha abban nem részesülnek, tönkremennek. Vegyük figyelembe továbbá, hogy az egész magyar társadalom szimpatiája ott van a harctéren küzdő hadseregünkkel, szíve együtt vérzik a sebesültekkel és együtt szenved a betegekkel. Sok közömbösségnek voltunk már tanúi. fCz esetben azonban azt kizártnak tartjuk. Mert hiszen a humanizmuson kivül érdekeink is azt parancsolják, hogy a háború rémeinek kisebbítésére és az ott szerzett sebek és J#IR¥ÍDÉI< betegségek gyógyítására mindent elkövessünk, ami tőlünk telik. Bizton hisszük és reméljük, hogy Nyíregyháza város lelkes honleányai nagy számmal fognak a tanfolyamra jelentkezni s hogy városunk női közönsége honleányi lelkesedéssel, meleg emberszeretettel s a könyörületes női nemes lélek felemelő s gyógyító hatásával, mihamar hatalmas csapattá alakulva készen fog állni arra, hogy harcba menő fiainknál már eleve megnyugtató tudatként álljon az a tény, hogyha megsebesülnek, vagy betegek lesznek, — országos szervezkedésünk folytán a leggyöngédebb s nemes szív által vezetett kezek fogják az ő sebeiket bekötni s betegségükben ápolni. Fel tehát a munkára ! Erre térti nem képes. Ez a munka: a magyar nők ujabb hivatása! Utczáink burkolása. Nyíregyházán egy sereg utcza nincsen még kiburkolva. Sőt valójában a dolog ugy áll, hogy kevesebb utcza van kiburkolva, mint nincsen. Azt lehet mondani, csak azok az utczák vannak kiburkolva, amelyek a vámházakhoz vezetnek. A többi, kevés kivitéllel, burkolatlan. Ezen azonban egy csöppet sem lehet csodálkozni. Hiszen alföldi f

rváros vagyunk. Távol a hegyektől, távol a kőbányáktól. Sokba került a meglevő burkolatoknak minden négyszögmétere. Legendák szólanak arról, hogy a meglevő burkolatok közül a régebbieknél minden egyes elhelyezett kődarab a városnak több mint egy fél koronájába került. Kivált mikor még a városnak nem volt meg a saját kőbányája Tarczalon, melyet ugyan művelésbe sem vett, de amelynél hasznosabb befektetése alig van a városnak, mert alig hogy megvette, a kő ára tetemesen lejebb szállott. A város eddig az utczai burkolatokat a kövezetvámból készítette. Amit ugy ketl érteni, hogy megépitette a meglevő burkolatokat felvette az azoknak megépítéséhez szükséges kölcsönöket és ezeknek a kölcsönöknek a törlesztése meg a fentartással járó kiadások fedezése a kövezetvám bevételeiből került ki. Azaz, hogy csak került volna. Meri már évek óta nem jön be a kövezetvámból annyi bevétel, amennyi ezeknek a kiadásoknak a fedezésére szükséges. Különösen mióta a város a helybeli ipar és kereskedelem támogatása cimén megszüntette a vasúton feladott küldemények után azelőtt szintén szedett kövezet vámot, a kövezetváinalap számadási évről-évre tekintélyes hiánynyal zárulnak. Az első, szinte kéznél fekvő gondolat az lenne s az is volt sokak előtt, hogy ha nem fedezik a kövezetvám bevételek a kiadásokat, fel kell emelni a kövezetvám dijakat. Ámde ennek is meg van a maga határa. Nyíregyházán már ma is magasak a feövezetvámdijak. Azok már csak igen csekély felemelést birnak meg, anélkül, hogy a felemelés a forgalomra káros hatással ne járjon. Ha nagyon fel találná a város emelni a dijjakat, igen könnyen azt érné el, hogy megdrágítaná s megnehezítené a forgalmat, anélkül, hogy a bevételek végösszege emelkednék. Ez tehát senkinek sem lehet az érdeke. Legkevésbbé a város lakosságának. Mert a forgalom, a behozatal csökkenései ep ugy a város lakossága érezné meg végered ményében, mint a kövezetvamdijak emelkedése miatt előálló ujabb drágulást is. Ilyen körülmények között hatá ózta el a város közgyűlése a kövezetvpmalap 1914 évi költségvetésének tárgyalásaljor azt, hogy az ennek az évnek vége felé lejáró kövezetvámengedély meghosszabbításának kérelmezésekor csupán olyan emeléset fogja kérelmezni a kövezetvámdijaknak, mely emelkedésből az eddigi hiányok fedezetet találnak; az útburkolatok tovább fejlesztését azonban tervbe sem veszi a kövezetvámalap terhére, mivel az erre fedezetet nyújtani nem képes. 1914. január 11. Ugy látszik, mintha ezzel évtizedekre elhalasztott volna a város minden uj burkolat készítést. Mert hiszen a meglevő burkolatok készítésére felvett kölcsönök évtizedek múlva törlesztődnek le. A forgalom természetszerű fokozatos növekedése viszont csak talán évtizedek múlva fog olyan eredményt felmutatni, melyből uj burkolatok készítésére fedezet remélhető. A dolog nem egészen igy áll. A képviselőtestület szakosztályai már is gondoskodtak arról, hogy a város keressen más forrást, melyből a burkolatlan utczák és terek kiburkolhatók. volnának. Természetesen nem most mindjárt, amikor erre az általanos pénviszonyok teljességgel alkalmatlanok; hanem akkor, amikor ilyen beruházásokra is gondolni lehet. Ugy tudjuk, a szakosztályok elhatározása nyomán már készen van s a napokban a szakosztályok tagjai között szétosztásra került egy szabályrendelet tervezet, mely az utcaburkolatok készítésére a szükséges fedezet előteremtésére módot és lehetőséget nyújt. Az eddigi burkolatok a kövezetvám-jövedelem terhére készültek. A tervezet szerint ezután a burkolatok részben a város pénztára terhére, nagyobbik reszben azonban az illető utcán, vagy teren levő háztelkek terhére készülnenek. Kissé szokatlan, mert uj dolog lesz ez nálunk. Előreláthatólag az első pillanatra nem is rokonszenves Ámde, ha jobban meggondoljuk, el kell ismernünk, hogy voltaképen ez az igazságos megoldás. Mert h szen eddigelé a varos utcái és terei jobbára nem is a város lakosságának a pánzéből, hanem az ide bejövő vidékiek zsebéből burkoltattak ki. A törvény szerint és a törvényen alapuló vámszedési engedély szerint a helybeli fogatok után, kivéve a bérkocsikat, kövezetvámot nem kell fizetni. Nem fizetnek kövezetvámot a tanyákról bejövő fogatok után sem. Csak a vidéki fogatok után. Pedig az útburkolatoknak leggyakrabban a helybeli fogatok látják a hasznát. Még több hasznát látják azok a telkek, amelyek a kiburkolt utcákon vannak. Hiszen szinte naponkint hangzik fel a panasz és követelés a város irányában, hogy miért nem burkoltatja ki a még ki nem burkolt utcákat, melyeknek telkei és házai esős időben megkőzelithetetlenek. Szinte naponkint lehet hallani, hogy egyik-másik utcára a bérkocsis, vagy a teherszállító talyigás, vagy egyáltalán nem vállalkozik, vagy csak felemelt tarifa mellett vállal fuvart. Az is bizonyos, hogy a bérbeadó lakásoknál is tekintettel van a bérlő arra, vájjon ki van- e az illető utca burkolva? Jobban, könnyebben és magasabb bér mellett lehet értékesíteni az ilyen utcákon a bérlakásokat. Egészen igazságos és méltányos tehát, hogy ha az utca kiburkolásából az illető telkekre és házakra ilyen előny háral, a burkolat létesítési költségei reszben azokra hárít tassek. Ez a költség elvégre nem is lesz valami nagy összeg, kivált mert nem is egyszerre lesz fizetendő. A jardakat eddig is minden telektulajdonos maga fizette a s saját telke előtt; még pedig egész összegében. És szívesen fizette, csakhogy járdához jusson. Ugyanígy lesz az utburkolat költségeivel. Hasonlóképen igazságos, hogy a város egyeteme is hozzájáruljon az egyes utcák és terek kiburkolási költségeihez. Hiszen azokat alkalom adtán az egész város hasznalja. Ekként a városnak módjában fog állani a még kiburkolatlan utcákat és tereket ha nem is egyszerre s talán nem is egyhamar, de még is fokozatosan egymásután kiburkolni. Szívesen üdvözöljük hát a szakosztályok kezdeményezését s melegen óhajtjuk, hogy a szabályrendelet mielőbb megalkottatván, a pénzviszonyok annak végrehajtását mielőbb lehetővé tegyék. Kiadó lakás. Széchenyi-ut. 20. számú házban 4 szoba konyha stb. mellékhelyiségekből álló lakás azonnal Iniadó. Értekezhetni ugyanott 783 — 3 —