Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-05 / 28. szám
286 28-ik szám. JsÍYÍRVIDÉK. 1914. április 5. vadalmára mint stolaris járulékot. Ez nagy kár volt . . . mert most már ez is megnehezíti e kérdés végleges megoldását. Komplikáltabbá teszi a kérdést. És most ez az elkönyvelt javadalom képezi a legnagyobbik akkadályt, mert azt lojálisán el kell ismernünk, hogy az egyházak már maguk is őszintén óhajtják e kérdés végleges rendezését', az egyházak már nagyon is tisztában vannak iskoláik és tanítóik értékével. Belátták hogy a tanitó nem szolgája a hitközségnek, hanem megbecsülendő kultur munkása ... És hogy elmultanak már azok az idők, mikor még az „iskolamesterek" módszertanjának 23. §. igy szólt: „ A' harangozást többnyire á gyermekekre bízzák a' Mesterek, de a' maga becsületét és hivatallyát szerető Mester nem cselekszi ezt: mert a' gyermekek sem helyesan nem tudnak harangozni, sem az üdőre nem figyelmeznek pontosan ; e' mellette olly irtóztató lármát tesznek sokszor, hogy majd nem á harangszót felhaliagya á gyermeklárma 1 1. (Kézi könyv a' Magyar Falusi Oskolamesterek' számára. Irta: Beke Kristóf Veszprém Megyebéli Peremartonyi Plébános ; Budánn, a' kir. magy. universitás bölüi • vei 1820.) Őszintén örvendünk, hogy elmultak már ezek a régi, jó idők. Vannak tehát még szép számmal ily konok községek, hol tanítói kötelesség a harangozás ; kötelesség mert ellenkező esetben kihordalik a hivek által a határra. (Alsóiszákon 1912. évben.) Igaz ugyan, hogy a Nagyméltóságú Püspöki Kar kiadott rendelete sokat segített ez ügyön — sokat — de a kérdést véglegesen nem oldotta meg. Még gyakran jelennek meg oly pályázati hirdetmények, melyekben a harangozás szerepel mint funkció. De jelennek meg oly pályázati hirdetmények is, melyekben nincs kitéve a harangozás de azért mégis csak kötelező a harangozás! Az ilyen közleményekben rendesen ott van: „kötelessegek a helyi szokás szerint". Ezek a közlemények tehát már ravaszkodnak. Ravaszkodnak s a léprecsalt, megválasztott tanitó mindjárt bemutatkozása után áldhatja a sorsát . . . s egyben választhat is. Vagy elhagyja állását . . . vagy pedig elfogadja a harangoztatást, illetőleg a harangozást. Mert rendesen ez a harangozási illeték oly csekély, hogy senki se vállalkozik ezért. (Máskülönben nem adnák a tanítónak.) Ezért lesz eredménytelen az az ötlet is, melyet a felekezeti tanítók egyik vezére proponált, hogy a hivatalos lapnak ne legyen szabad ilyen pályázati közleményeket leadni. Végre is: nem a pályázati közlemény szabja meg ami kötelességünket hanem a dijievél. Meg nem is lehet a hitközségeket igy presszionálni. Hogy micsoda tekintélye van egy ilyen harangozó-tanitónak . . . arról jobb nem is beszélni! Nem is igen tudjuk elképzelni, kifejezni és leírni azt a keserűséget, mely annak a harangozásra készülő paedagogusnak lelkében dúlhat. Tehát neki még szolgai munkát is kell végeznie szerény fizetéséért. Gyönyörű mellékfoglalkozás ... és harmonikus. Ez a barbár kötelesség még a mult időkből maradt ránk. Abból a korból mikor még a Rektorok személyesen szedték a Col~ lekta mustot, a Praeceptorók pedig a réten marhákat őriztek. Azóta hagyomány ez, mely alul kartársaink egy része még nem tudta magát emancipálni. Mert ez állásával jár. Gsak Zala, Somogy és Vas vármegyék területén 41 drb ily harangozással egybekötött tanítói állás van. (Mennyi lehet Magyarországon ?!) Ezek többnyire olyan eldugott községek, hegyektől, vizektől, erdőktől és mocsaraktól elzárt helyek hova a kultura csak vendégszerepelni jár. Ha jár , . . Ilyen helyeken harangoznak még a tanítók, nagy dicsőségére modern századunknak. Rémes helyek ezek; hol a makacs, maradi lakosság mereven ragaszkodik ahhoz, hogy neki a tanitó harangoztasson . . . vagy harangozzon. Egyáltalán nem akarnak erről a nagy élvezetükről lemondani. „Megköveteljük". Úgymond a bocskorosok nemes gyülekezete . . . (Ad nótám : Apáti (Zala m.) Itt azután megtörik az egyházak minden jóakarata. Jóakarata. — Igy harangoznak továbbra is e helyeken a tanítók. Nagyhangú tanitói gyűléseken pediglen mindenről esik szó, csak ezeknek a szegény páriáknak, martiroknák helyzetéről nem. Sőt . . , sokan élitélik, lenézik, az ilyen komisz helyeken működő kartársakat. „Miért mennek olyan helyreP" Helyes! De nem mindenkinek van ám protektor bácsija, sogora, nagybátyja! Ki őt pártfogolná s elhelyezné ide . . ., oda . . ., valahova! Szegény harangozótanitók ! Haranyozás a ti állástok családi pótlékja, ti már megkaptátok. És hullajtjátok érte keserű könnyeiteket! Görcsöni Dénes egész életén át a tanítóság megbecsültetéséért küzdött. Tettel, szóval és írásban. Egyik tanitói (köri) gyűlésen mondta : „Azt a napot fogom életem legszebb napjának tekinteni, amely napon a hitvallásos tanítók elhagyhatják a harangkötelet" Nem t'rte meg! Mi is nem tudom megérjük-e? . . . Tény és való, hogy a harangozás kérdése állandóan rontja a tanítók társadalmi tekintélyét. Állandóan és egyetemlegesen i ontja. — Az „egyénekét „ is meg a „kar"-ét is. És ez ellen igazán nem lehet „struc" politikával védekezni. Hogy ugy teszünk, mintha ez a kérdés minket nem is érintene, ránk nem tartozna, s minket nem is érdekelne. Mert redukálhatjuk a felelősséget, megtagadhatjuk e mártyrokkal az összetartozandóságot, átháríthatjuk szégyent viselőik nyakába: azért e gyászos helyzetnek súlya mégis csak ránk helyeződik — a tanitók társadalmára. — Az ö tekintélyük: a mi tekintélyünk; az ö szégyenük: a mi szégyenünk. — Bátran el oszthatjuk tehát azt a szégyent, mely a harangozásból mindnyájunkra háramlik. — Eloszthatjuk, mert mi is hibásak vagyunk. Hogy nem siettünk összegezett erőnkkel azok támogatására, kik szolgaságban sínylődnek. Szégyene ez modern századunknak is. Vagy talán nincs erőnk és bátorságunk a kitartó érdeklődésre és kezdeményezésre, mellyel tettre hívhatnánk, kérhetnénk az Egyházakat ? Hisz nekik is ép oly érdekük ezen kérdés végleges rendezése, mint nekünk! És bizhatunk is az ők jóindulatukban, jóakaratukban. Feltétlenül bizhatunk, hisz ez ügyben már többször biztosítottak jóakaratukról. Egyik tudós veszprémi püspök már 1800 ik évben levelében igy ir (a nagypréposthoz) „Ha mestereinknek illendő fizetést adnánk, nem kellena nekik szolgai munkát tenniök, mennyivel jobb kedvvel és szabadabb lélekkel viselhetnék az ő hivatalukat!" (Dirnai levéltár Sümeg.) Ebből az emiitett jóindulatból induljunk tehát mi is ki. .. és jussou eszünkbe az ige: „ Kérjetek és adatik" . . . Tehát kérjünk, makacsul kérjünk. Nem kell tán zörgetni se. Kérjük fel tehát az Egyházakat, hogy tegyék meg már ez ügyben az utolsó lépést is. Kör rendeletileg tiltsák meg a tanítókkal való harangoztatást. A legnagyobb szigorúsággal. Hogy ne kelljen többet nekünk a multak miatt szégyenkeznünk és keseregnünk. — És ezek a harangozó hitvallásos tanitók is csak ugy tudják nemes missziójukat teljesíteni,Uia felszabadítják őket szolgui teendőik alól. Esek felszabadulási napja : a mi öröm napunk is lesz, mert e naptól kezdve szabadon lengedezhet tanitói társadalmunk tekintély zászlaja, — Tehát kérjük! . . . kérjük . . . mig adatik. Tanitók! Ne felejtkezzetek meg ezekről a szegény, tekintélytelen, lenézett tanitó-testvéreltekről se! Ahányszor harangszót hallotok, annyiszor emlékezzetek meg róluk. Emtékezzetek azokról, kik mindennap könnyeikkel áztatják a száraz harangkötelet, s áztatni is fogják mindaddig, mig meg nem hallgatják keserves panaszukat. Mig segítségükre nem sietünk-, őszinte szeretettel, — becsületes szívvel. Országos kereskedő kongresszus. Az Omke 10 éves fennállását disz-közgyüléssel ünnepli meg. Ez az ünnep azonban nem fogja nélkülözni a hasznos munkát, mert ez az ünnep egy országos kereskedő kongresszussal, egyszersmind a tavaszi vásárral lesz egybekötve. Az ország kereskedő világának legkiválóbbjai adnak itt egymásnak találkozót, hogy a súlyos válságon át ment kereskedelem érdekében eszmét eszeljenek. És az Omke immár elég hatalmas szervezet ahoz, hogy tagjai a kongresszus impozáns voltát biztosítsák. A tavaszi vásár pedig a hazai ipar minden ágazatánnk összes termékeit tárja fel egy kiállítás keretében, amelynek megszemlélése hasznos és tanulságos lesz az összegyűlő kereskedők számára. Ez a kongresszus május 2 ikától 5-ikéíg fog tartani; május 3-án díszvacsora lesz a Vigadó nagytermében, ahol a kormány és hatóságok, az előkelő külföldi vendégek is meg fognak jelenni. Az Omke vidéki tagjái számára kedvezményes vasúti jegyekről gondoskodik ; azonban az erre vonatkozó igényt előre kell bejelenteni. A nyíregyházi tagok tehát április hó 10-ikéig jelentkezzenek az Omke titkárjánál (dr. Hoffmann Móric ügyvéd), aki ugy a kedvezményes jegyekre vonatkozó igények kielégítéséről gondoskodik, mint minden egyéb felvilágosítást készséggel nyújt. Önismeret, emberismeret Az életbelépés első kelléke az önismeret. A belső lényeg: a szellemi és erkölcsi előnyök és fogyatkozások ismerete nélkül soha senki sem tudja az életben a neki alkalmas helyet megtalálni, erejét alkalmas úton-módon fejleszteni, az elrejtett energiát ön és a társadalom javára hasznosítani. Ember-, világ-, önismeret nélkül hagyja el az ifjú az alma mater-1, az önismeretről legfeljebb azt tudja: gnoti sze autón. A festi, szellemi erejének ismerete nélkül lép az iskolába a tanító, hogy egy uj nemzedek testi, lelki erejét fejleszsze. A szellemi látás erősítésére, a látókör bővítésére hivatott az, kik szellemi tisztán látáshoz nem juttattak. E végzetes hibát csak akkor veszszük észre és csak addig, mig egy-egy tilalom-oszlophoz érünk s elolvassuk felírását. Gsak ilyenkor lá'juk, hogy mennyi hibát követtünk el pályafutásunkban, mennyit tévedtünk az önismeret iránytűje nélkül az igazságkeresés utain, mely nélkül szenvedélyeink rabja vagyunk, önuralomtól megfosztottan hánytorgatja életünk sajkáját a szeszély . . . Önismeret és emberismeret. E cimben foglalta össze Rédl Ferenc áll. iskolai tanító a gyakorlati életből vett tanulmányait e lélektani jegyzeteit, hogy szolgálatot tegyen a művelt közönségnek s a nevelés-oktatással hivatásszerüleg foglalkozó tanítóknak. A könyv gondos, ízléses kiállításával is figyelmet kelt a könyvbarát előtt s ki hozzáfog az olvasásához, nem teszi le, mig végig nem olvasta ; mert beváltja e művecske az előszavában ígért érdekességet és tanulságot. Az alapigét a pogány bölcsek ajkairól veszi: „Ismerd meg magadat és önmagad által az embereket, ez ismeret nélkül tudományod holttudomány." Megkapóan hasonlítja az ember széliemvilágát a tengerhez s rámutat a lélektani alapra, melyen épülnie kell a nevelésnek s mely alapon vizsgálni kell az embert. Mint a valódi felvilágosodás híve, óva int az elfogultságtól, mely minduntalan szembeszáll a közjóval, mely küzdésnek ennyi szomorú példáját látjuk uton-utfélen. A jövő nemzedék nevelőinek törekednie kell az ön- és emberismeretre, hogy ezen legnagyobb tudományt növendékeinek birtokába juttassa. Ezért kívánja a tanítóképzők reformálását s továbbá azt, hogy az ön- és emberismeret megszerzésére, a gyermektanulmányozásra a képezde végzése után még egy éves tánfolyam legyen szánva. És ebben igaza van. Mert, ha a pedagógia művészet, ugy akkor azt a tudásnak kell kiegészítenie, hogy hatékonyvezetéssel nevelhessen a tanitó s a jövő nemzedéket tudatos haladásra képessé tegye. Mert a jövőért a jelen embere, de mindenek előtt a tanitó felelős az emberiség jövőjéért. Ez azonban, mint a szerző is felemlíti, megköveteli a tanitó függetlenségét az anyagi gondoktól, melyek béklyóba verik, függő állásba helyezik, alárendelt szerepet adnak, kifejleszteni egyéniségét nem engedik. Már pedig csak egyéniség nevelhet egyéneket, kik önmagukat az emberiséget fejleszthetik a jövő számára, a fejlődésre. A nevelés feladatává teszi, hogy az ifjúságot megóvja a káprázat világától, hogy önmagát és az embereket megismerve, megtalálja lelke nyugalmát s igy a boldogságot. Az egyének boldogságán épül a nemzet és a haza boldogsága, igy tehát az egyéni boldogság kétségkívül a legjobb nevelési cél. Nagy súlyt fektet a szerző a meggyőződéses ember nevelésére; mert hiszen a köznapi élet számtalan szomorú példája mutatja mennyi és mily vak eszközök az emberek a meggyőződés szülte önállóság hiányában.
