Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-05 / 19. szám
4 19-ik szám. JSÍYÍOTIDF.F 1914. március 5 viselői előtt a tapasztaltak alapján elismerését, köszönetét fejezte ki. Előadás után a betegek táncra perdültek a városból ez estély re meghívott polgárleányokkal s lejtették a táncot éjjeli 12 óráig. A Nyíregyházi Zenekedvelök Egyesületének hangversenye, Folyó hó 1-én vasárnap délután tartották meg Zenekedvelőink Ill-ik hangversenyüket, mely ugy méreteiben, mint nivóját tekintve, valóságos kultur eseményt képez városunk életében. Sajátságos meghatottság vesz hatalmába bennünket, midőn e hangversenyről beszámolunk. Meghat bennünket ennek a kis csapatnak lázas, fáradhatlan munkálkodása a kultura szolgálatában és biztató reménnyel tölt el városunk jövőjét illetőleg, midőn látjuk, hogy a zsúfolásig megtelt teremben diszes közönség zajos tapsviharral honorálja az absolut szép lelkes munkásait. Eddig is örömmel tapasztaltuk, hogy zenekedvelőink a kezdet nehézségein túl esve, mindig nivósat, szépet mutattak, de ezen a hangversenyen oly művészi produkciókkal lepték meg közönségünket, hogy igazán csak a legőszintébb örömmel konstatálhatjuk a nagy s az eddigieket felül muló sikert. Méltó keretet képeztek a zenekari számok egy nagy művészi qualitásokkal rendelkező bájos fiatal leány Forrai Olga ének-müvésznő felléptéhez. Nagy terjedelmű bársonyos melegségü drámai soprán hanggal rendelkezik a művésznő, melyet Anthes Györgynek, ennek a mi kiváló művészünknek iskolája a legpazarabbul látott el eszközökkel ahhoz, hogy a hangszépsége az előadás tökéletességével párosuljon. Közönségünk valóságos tapsorkánnal fejezte ki elismerését a nagy jövőjű művésznőnek. A hangversenyt az egyesület nagy zenekara nyitotta meg a tűzzel előadott „Oberon" nyitánnyal, majd Forrai Olga énekelte el „Stradella: Piéta Signore" cimü régi olasz éneket. Stílszerű és meleg közvetlenség jellemezték előadását, mely a mű szépségeit páratlan készséggel hozta érvényre. E nagy tetszéssel fogadott művészi szám után a zenekar Schubert H moll szinfoniáját adta elő különösen az első tételben nagy készültséget és fegyelmezettséget tanúsítva. Brilliáns készültségei mutatott Forrai Olga a Mihalovics és Wagner dalok, de még inkább Rubinstein dal-művészi előadásával. zenekar egy jól összeállított „Carmen" egyveleggel fejezte be a minden tekintetben fényesen sikerűit estét. A zenekart Kovách Árpád karmester vezette, ismert mesteri szabatossággal, s ugyanígy látta el az ének számok zongora kíséretét is. ÚJDONSÁGOK. §JST Mai számunk 8 oldal, Teiefoii 139. szám — A szabad liceum legközelebbi előadása f. évi március hó 5-én csütörtökön d. u. 5 órakor lesz a főgimnázium dísztermében. Előadó : dr. Spányi Géza ; az előadás tárgya : „ 4z orvostudomány a klassikus festőművészeiben és karikatúrában* (második rész) vetített képekkel. A minden izében érdekesnek és tanulságosnak Ígérkező előadásra, melynek belépődija személyenként 50 fillér, szivesen hivjuk fel olvasóink figyelmét. — Anyakönyvvezetöi kinevezés. Dr. Ujfalussy Dezső főispán Kózsa Lászlót tiszadadai anyakönyvvezető helyettessé nevezte ki. •— Kinevezés. A belügyminiszter az 1914 —1916. évekre alakítandó adófelszólamlásí bizottság elnökévé Martinyi József nyíregyházi lakost, elnök helyettesé pedig dr. Prok Gyula nyíregyházi lakost nevezte ki. — Személyi hir. Dr. Ujfalussy Dezső főispán kedden délelőtt pár napi tartózkodásra Budapestre utazott. — Vásár áthelyezés. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy Kisvárda községben folyó évi november hó 2-ára eső országos kirakó és állatvásár ez évben november hó 9 én tartassék meg. — Ifjúsági estély. A nyíregyházi ág. h. ev. főgimnázium „Bessenyei önképzőköre, 1914. évi március hó 7-én 8Vs órai kezdettel a következő műsorral estét rendez: 1. Haydn: Trio. (Allegro, Andante, Allegro ma dolce.) Előadják: Budaházi László, Mikecz Dezső, Szikszay Gábor. 2. Poe Edgár: A holló. Szavalja Garay Etta űrleány. 3. Grieg : Te lelkem lelke : Mamandites moi (francia népdal) énekli Pintér Helén urleány. 4. Mikecz DÍZSŐ felolvassa „Anonymus" c. novelláját. II. 1. Részlet Puskin „Borisz Godunov" c. drámájából. Fordította dr. Prőhle Vilmos. Előadják : Prőhle Vilma urleány és Urszinyi Károly. 2. Tarnay: Bucsu. Gsiky : Éjszakák : énekli Pintér Helén urleány. 3, Részlet Schakespeare „Julius Caesar" c. tragédiájából. Előadja Tóth L. József. — A Leányegylet e hó 8-án vasárnap tartja bucsu teazsurját a Korona-szálló nagytermében. A műsort vasárnapi számunkban hozzuk. — Halálozás. Id. Hidegh István a nagyhalászi református egyháznak, 30 éven keresztül volt buzgó és hű algondnoka, folyó évi március hó 1-én rövid szenvedés után 80 éves korában meghalt. Temetése március hó 3-án a község lakosainak igen nagy részvéte mellett ment végbe, felekezeti külömbség nélkül. Áldott legyen a nemes munkát végzett, istenes embernek emlékezete. — Meghívó. A Nyíregyházi Feminista Egyesület folyó hó 7-ikén, délután 5 orakor tartja első rendes közgyűlését az evangelikus népiskola dísztermében. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. Tartja Groák Ödönné, a Nyíregyházi Feminista Egyesület elnöke. 2. Tisztviselők választása. 3. Paulik János ev. igazgató-lelkész előadása a feminizmusról. — Mózes halálának napja. A ősi hagyomány szerint Mózes halálának évfordulója a zsidó számítás Adár havának 7-ik napjára esik, amely napot a Chevra Kaddisa, a Szentegylet ugyancsak hagyományos szokás szerint minden évben megüli, amidőn ezen a napon közgyűlést és azzal egybekapcsolva gyászistentiszteletet tart. Ezt teszi a helyi Szentegylet is f. hó 5 én csütörtökön, amikor is évi sáfárkodásárol számol be. Szolgálta nem csak a kegyeletet a halottakkal szemben, de az emberszeretetet az élőkkel szemben és 5419 63 K. tekintélyes összeget fordított egy év alatt segélyezésre A gyászistentisztelet mely a közgyűlést megelőzi, délután 4 órakor lesz, amikor is dr. Bernstein Béla főrabbi mond alkalmi beszédet megemlékezvén ez évben elhunyt nagy rabbikról és zsidó tudósokról. — Dr. Ágoston Péter városunkban. A helybeli szociáldemokrata-párt vezetőségének sikerült dr. Ágoston Péter egyetemi magántanár, Magyarország egyik legnagyobb szociológusát egy előadás tartására megnyerni. A kik dr. Ágostont ismerik, felesleges előttük őt ismertetni és dicsérni. A dicséret helyett majd beszélnek a tettek. Az előadás folyó hó 8 án, azaz vasárnap délután lesz megtartva a Munkás Otthon nagytermében, amely iránt nemcsak városunkbán, de az egész vármegyében már is nagy az érdeklődés. — Gyenge vásár volt Nyíregyházán a hétfői napon. Még mindig erősen érezni lehet a pénzhiányt, amit fokoz a munkanélküliség is. Aránylag a jószágok felhajtása nagy volt, de az eladás várakozáson alul maradt. — Véres verekedés volt a Zöldség téren a tegnapi nap, amikor Oravecz Lajos taligás és Biró Gergely orosi lakos vivtak lovagi tornát a taligások mulattatására. A dolog azonban szomorúan végződött, mert eltekintve a kapott sérülésektől, még a rendőrség is megfogja büntetni az utcai botrány okozóit. — Percei Carola tánctanárnő márc. 9-én hétfőn d. u. 4 órakor kezdi meg a tánctanitást a polg. leányiskola tornatermében. 238-2-1 — A Balti-kiállítás. A keleti-tenger mellékén fekvő országok: Németország, Oroszország, Svédország és Dánia ez év nyarán nemes versenyre kelnek, hogy országuk ipari termékeit az egész világnak bemutassák. A kiállítás szín helye Malmö városa, amely pompásan fejlődő ősrégi svéd város, a tengerpartján óriási parkban adott helyet a kiállításnak. Ez a nagyszerű kiállítás, midőn Északnak négy országa először egyesült, gondosan rendezett épület csoportokban fogja bemutatni, nemcsak a német, orosz, svéd és dán művészet legkiválóbb és legjellemzőbb termékeit, hanem felvonul előttünk Észak káprázatos iparművészete, nagyszerű gazdasági berendezései, szóval a magasra fejlődött északi kultura. A kiállítás rendezősége már szétküldte többnyelvű ismertető képes füzeteit, és s?erkesztőségünkben minden érdeklődő megtekintheti. A kiállítás megnyitási ideje folyó év május hó 15., és tart szeptember végéig. — Detektívek az iskolában. Jászberényben a tanítók felnőtt analfabétákat tanítanak. Hogy az abc tanulása közben az őszbecsavarodott tanítványok valami rebellis dolgot ne tanulhassanak, a polgármester detektiveket küldött az iskolába. A tanítók a detektiveknek megmagyarázták, hogy ezek a csöndes emberek egyelőre a betűkkel birkóznak és ha majd annyi értelmi képességgel bírnak, hogy megértenek egyebet is, sor kerülhet a szociális ismeretekre is. De detektivekre akkor sem lesz szükség. — A nyári vasúti menetrend. Szabolcsvármegye és Nyíregyháza város évek óta erős küzdelmet folytat a vasúti menetrend megja vitása érdekében. Sajnos, eddig nagyon kevés eredménynyel. Az elmúlt őszön megint ujabb lelterjesztéseket intéztek a kereskedelmi miniszterhez a vármegye és város részéről a menetrend megjavítása céljából. Ugy látszik, ez a felterjesztés is elődjei sorsára jutott. Értesülésünk szerint ugyanis a május 1-én életbelépő nyári menetrendben Nyíregyházát érdeklőleg csak a következő lényegtelen változások lépnek életbe: (A zárójelben levő időadatok a jelenlegi állapotot tüntetik fel) Csap felé indul 1143 (H12) 254 (220) Csap felöl érkezik 120 (144) 355 (400) Debrecen felé indul 545 (542) 200 (206) 454 (447) Debrecen felöl érkezik"35 (402) 131 (120) Szerencs felé indul 710 (700) 915 (906) Szerencs felöl érkezik 122 (130) 832 (843) Tiszapolgár felé indul 600 (555) Tiszapolgár felöl érkezik 720 (710) Mátészalka felé indul 840 (728) Mátészalka felöl érkezik 606 (605) 712" (7^) Nyiradony felé. indul 712 (757) NyiTadony felöl érkezik 651 (640) 112 (111) Vásárosnamény felől és félé a menetrendben nem lesz változás. — Zongora tanulók figyelmébe. Heti két zongora órát tudok még elvállalni, lehelő leg a lakásomon Báthory-utca 4. szám alatt. Kovách Árpád, a zenekedvelők egyesületének karnagya. — Laikus husvizsgálók záróvizsgája. Nyíregyházán tartott laikus husvizsgálói tanfolyamon résztvett hallgatók záróvizsgája február hó 23-án volt megtartva Mezey Béla m. kir. főállatorvos elnöklete mellett dr. Saári Sándor városi orvos vizsgáló bizottsági tag és Fekete Jenő m. kir. állatorvos a tanfolyam vezetője előtt. A tanfolyamon résztvett 10 hallgató mindegyike jó eredménnyel vizsgázott. Képesítő bizonyítványt kaptak: Szabolcsvármegyéből Baksa János Kisvarsány és Medve Károly Bujról. Borsodvármegyéből Bazsó Antal Lakról. Biharvármegyéből Czirják József Érsemjénből. Ungvármegyéből Iczkovits Hermán Köblér és Szulej György Karcsaváról. Zemplénvármegyeből Moskovits Márton Kisgyéres és ifj. Tóth János Vékéről. Szatmárvármegyéből Tenkely József Pircsalmából és Mármarosvármegyéből Román Mihály Kövesligetről. — A csordába kihajtandó teheneket márc. 1 tői keli bejelenteni. — Véres verekedés volt a Pannónia előtt tegnapra virradólag. A fiók balkáni haborunak Gincsai Mihály, Jancsurák Balazs, Liczkóczki József, Fülöp János, Kelemen Pál és Gazsó Mihály voltak a szereplői és vigan járt kezükben a bot, működött a bicska mindaddig, mig a kávéházból kifutottak és a rendőrség le nem szerelte a vérszomjas legényeket. Igy is nyomja közülök egy pár az ágyat, legalább is nyolc napig.