Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-01 / 1. szám
Nyíregyháza, 1914. január 1. Csütörtök h am. XXXV. évfolyam, 1. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. t oKzeUsi feliételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., :* sgyed éyre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon •zárni 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb fcirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 fill. A nyilt-tér soronként 80 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden to •ábbi szó 5 fill. Vastag betűvel szedett kétszeresen szám gggp- Lapunk XXXV. évfolyamának e száma első lévén az új esztendőben, tisztelettel kérjük az előfizetési díjak szives megküldését a csatolt beíizetési lapok felhasználásával. Harmincöt esztendő. Lapunk ezzel a számmal fennállásának harmincötödik évfordulójához jutott el. Hogy e nagy idő mit jelent a vidéki sajtó életében, csak az nem tudja, aki sohase kisérte figyelemmel az efféle vállalatok sorsát. Bizonyos, hogy szinte napról-napra szeműnk láttára mennek végbe erős felbuzdulások, nagy nekilendülések ; tartós sikert azonban és fokozatos fejlődést bizony keveset látunk. Aminthogy nem is lehet tartós siker ott, ahol nincs fokozatos fejlődés, mert ez a nyitja a siker állandóságának. Midőn tehát hálát adunk az isteni gondviselésnek, hogy szerény lapunk hosszú pályafutása alatt mindig megáldotta törekvésünket oly munkaerőkkel, akik a maguk idejében tehetségük legjavát fejtették ki minden helyes eszmének készséggel felajánlott hasábjainkon: másfelől bizalommal nézünk a bizonytalan jövőbe, mert továbbra is szilárd elhatározásunk az, hogy a harc tüzében megedzett s minden viszonyok közt kipróbált erőnket föltétlenül a közérdek szolgálatába állitva az igazi haladás ügyének munkásai leszünk. Nagy hivatásunk mellett kicsiny eszközeinkkel s a munka tágas mezejéhez képest szűkre szabott kereteink között, de mindenesetre teljes lelkiismeretességgel igyekezünk teljesíteni ezt a kötelességünket, melynek céljaként a müveit nemzeti társadalomnak s az ezen alapra épitett szabad magyar nemzetnek eszményképe lebeg a szemünk előtt. Jól tudjuk és mélyen érezzük, hogy e cél megközelítése fölötte nehéz, mert lépten-nyomon útjába állanak a közműveltség terjesztésének eleven akadályai s a szabadalmazott hazafiság megcsontosodott dogmái. Van azonban bennünk annyi optimizmus, hogy az olvasó közönségtől a folytonos gyanúsítások és hangzatos szólamok megunását reméljük s a kölcsönös megértés lehetőségével vállvetve haladjunk a tökéletesedés útján. Csak egyet nem ismerhetünk el jónak: a quieta non movere elvét; mert az a meggyőződésünk, hogy a tétlenség betegség, a tespedés halál. Munkánk eszköze a közönség és a toll megbecsülésében kristályosodó fáradhatatlan igyekezetünk. Megbecsüljük a közönséget arra irányuló törekvésünkkel, hogy pártatlanul és fentartás nélkül hirdetjük az erkölcsi és anyagi igazság vezérelveit, hiven számolunk be a tényekről s a fölmerült eszmék iránt nemcsak fölébreszteni, hanem kielégíteni is akarjuk olvasóink érdeklődését. Erre nézve kiadóhivatalunk legmesszebbmenő áldozatkész ségét s munkatársaink nagy számának buzgóságát és rátermettségét kötjük le biztosítékul. Megbecsüljük a tollat, mint az eszmék legnemesebb és leghathatósabb fegyverét, ha olyanok kezében végzi feladatát, akik a kétségtelenül fölismert jó ügynek használni akarnak is, tudnak is. E megbecsülésünk annál nagyobb, mennél több alkalommal tapasztaljuk, hogy a nem tiszta szándéktól vezetett s igy helytelen itányban haladó toll mily kimondhatatlan kárára lehet annak is, akinek szól, de még inkább annak, aki használja. Részünkre cikkeink nyújtanak kész tanúbizonyságot. Abban a tudatban, hogy ily módon a közönség és a toll megbecsülésével magunkat becsüljük meg, mély kötelességérzettel, teljes munkakedvvel s felfrissült erővel indulunk a küzdelem harmincötödik esztendejének. A. 1914. Az örökkévalóság országútján új mértföldkő melleit rohanunk el, az 1914-es mellett zökkenés nélkül vágtat tova huszonkilenc kilométer másodpercenkénti sebességgel a Földnek nevezett égi test, s nincs hatalom, amely feltartóztassa útjában. Ez az őrült rohanás kelti Lívia. Mucius Tullius merev tekintettel nézett beszélő barátjára, Sempronius Galbára . . . Odakün vérvörös arccal nyugodott le a nap s hűvös szellő zörgette a kertfelöli üvegfalat . . . Gondold meg jól Mucius Tullius, mit teszel, ha nem jösz el Nero lakomájára, magadra vonod haragját s tudod az ő haragja rettenetes. — Nem mehetek el Sempronius Galba, bármint hivsz is, nem tehetem. Én^magam sajnálom legjobban, hogy nem lehetek ott. Nem a pompás lakomát s szellemi élvezetet sajnálom annyira, mint azt, hogy nem nézhetek a te szépséges leányod Livia szemébe, akit az összes nők között legjobban tisztelek s csudálok. Fontos ügy szólit el tőletek, amit ma este okvetlen el kell végeznem. — Akkor Zeusz óvjon minden bajtól Mucius Tullius, én már megyek ! Neró császár összevont szemöldökkel hallgatta Sempronius Galba hireit, hogy az ő legkedvesebb embere Mucius Tullius nem jön el az ő lakomájára, akkor, amidőn ő, a hatalmas Nero gyönge lantpengetés mellett énekli el saját szerzeményű szerelmes dalát Poppeához. Ez már harmadszor történik meg és sohasem tudta kivenni belőle, miféle ügyek tartják őt távol, midőn bocsánatáért, esedezik. — Tudd meg Sempronius Galba — szólalt meg a hatalmas császár — mi az oka annak, hogy Mucius Tullius távol marad, tudd meg bármi áron is, hűséged, fáradságod fényesen megjutalmazom. Ragyogó mosoly futott végig Sempronius Galba arcán, végre tehát itt az alkalom, hogy legfőbb vágya teljesüljön, talán sikerül neki a hatalmas császár kegyencévé lenni, csak most legyenek vele az Istenek, ugy nemsokára elfoglalhatja Mucius Tullius helyét. De hogyan tudja meg, hogy Mucius Tullius merre jár vagy kire vár? . . . Hopp! megvan . . . Mit is mondott Mucius Tullius ? csak azt sajnálja, hogy nem nézhet Livia ragyogós szemébe . . . Újra átfutott Sempronius Galba arczán a ragyogó mosoly és sietve hagyta el Nero palotáját. Amint belépett lakosztályába, végig heveredett egy széles nyugágyon, intett egy rabszolgának s mondá : Eredj Livia úrnőd lakosztályába, mond meg vegye fel legszebb ruháid, legértékesebb ékszereit s jöjjön ide hozzám, beszélni akarok rögtön vele. Egy óra múlva, a mi Sempronius Galbának egész örökkévalóságnak tetszett, szétnyíltak a nehéz függönyök s megjelent Livia. Magas, sugár alakját gyönyörű redőzetü, áttetsző peplon fedte s az azt összetartó gyöngy násfa alig volt fehérébb gyönyörű arcánál. A nagy tündöklő kék szemeket, selymes, fekete pillák árnyékolták . . . Szép volt Livia, Afrodité maga sem lehetett volna szebb nálánál, pedig a násfán kivül semmi ékszer sem díszítette. Sempronius maga is elámulva nézett leányára, ilyen szépnek még sohasem látta. Leültette maga mellé Líviát és sokáig susogva beszélt neki, hol könyörögve, hol fenyegetve, mig a lány könnyező szemekkel hallgatta s lehajtott fejjel távozott lakosztályába . . . Mit csináljon, hogy tudósítsa Tulliust az őt fenyegető veszélyről?. . . Hátha ő egyedül keresné fel ? . . . Hirtelen elhatározással egy sötét köpenybe burkolódzott s a Mucius Tullius lakása felé osont. Nem vette sekisem észre távozását ... a falak mellé lapulva, surranó léptekkel haladt, dobogó szivére szorítva kis kezét ... Az éj oly sötét volt s ő ugy félt. Alig pár lépéssel odébb durva katonák röhögve, dalolva részegen haladtak . . . nem vették észre, de mi lenne, ha va • lami előkelő ismerőse észrevenné, megismerné, s megkérdezné hová oson oly sietve ? De nem ismerte fel senkisem s ő pihegő keblére szorította kis kezét, ugy dölt oda Mucius Tullius márványterasszának egyik oszlopára. Az illatos narancsfákkal szegélyezett uton sétált fel s alá nagy léptekkel Mucius Tullius. Livia sietve ment felé, megragadta kezét. — Nem ismersz rám Tullius ? — Livia . . . hogy jöttél te ide ? . . . s egyedül ? Vezess lakosztályodba óh Mucius Tullius, most hűvös van ide künn, s nekem oly sok mondanivalóm van. Jer Livia, a szolgáimnak éppen szabadságot adtam, senkisem fog háborgatni bennünket. Óh! Mucius Tullius szedd össze kincseid s menekülj. Hagyd el Rómát, életedet veszély I fenyegeti. Nem mertem senkire sem bizni az