Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 79-104. szám)

1913-12-07 / 98. szám

4 98-ik szára. J&md&iL 1913. december 7. tette ; ezt sugározza egész lénye a személyes érintkezések alkalmával. Okos fegyelmet tart. Esti 10 órára rendszerint otthon van mindenki. További (12 óráig terjedő) kimaradást külön kell kérni. E kérdéseket nagyon tapintatosan kezeli. Épp ezért intézkedései mindig kifogásolhatatlanok. . . . Kolozsvárról visszajövet, nehezen váltam meg e kedves helytől. De sokkal nagyobb volt szomorúságomnál a büszkeségem, hogy a magyar tanítóságnak ily pompás és ily nagyszerűen vezetett intézménye van itt, Erdély szívében. Valóban, büszke lehet rá minden magyar tanitó ! Levelek Kíirtliy Ferihez. x. Olvastam Kenyeres, hogy már a 6 ik tanitói állomásra is pályázatot hirdettetek Dombrádon. Ezt bizony, nagyon is okosan tettétek! És a magas minisztérium is nagyon okosan tette, hogy segítséget adott. Bárcsak rájönne már a magas minisztérium, hogy magyar létére, a maga fajtáját első sorban kellett segítenie a művelődés lépcsőjén; mert hiába képesiti a nációkat a magyar beszédben és a magyar lehetőségekben, csak annyit ér el, hogy a nációk legtöbbje magyarul is piszkolja a magyart, bent is, kint is és feni agyarát a prédára. Hej, Kenyeres!. ha te ismernéd részleteiben és eredményeiben, azon milliókat, miket a jólelkű magyar kormány segítség címén, iskolák és egyházak részére kiosztogatolt és osztogat, csordultig tele humanizmussal azok iránt is, „kiket csömörlött országút magából kivet", de fogához kocogtatva édes véreinek, — ha ezt apróra ismernéd, akkor még jobban tudnád értékelni azon müveit nemzetek eljárását, amely nemzetek közt járva, annyi megható jeleit, bizonyságait láttuk a műveltség áldásainak. Emlékszel ugy-e? . hogy a német-francia háború alkalmából, az egyenlítő mindkét oldalán zengett a német sulmájszterek dicsősége, hogy tulajdonképen ők verték meg a franciákat, ők szerezték meg a német egységet, ők tették félelmessé a német hatalmat. Azonban valahogy azt ne gondold, hogy ez mind igy igaz. Tisztelet ennek az iskolás műveltségnek, de a németek már a mi vitéz őseink becsapásakor is megmutatták, hogy értenek ám a verekedéshez. És a franciák sem hagyták abba iskolázásukat I. Napoleon óta. Az iskolázás, főként a népiskulázás, legfőként az a betűn rágódó fecsegő iskolázás, nem az a ható eszköz, mely az egyen és nemzet testi-lelki erőit kifejti és alkotásra képesiti. Nem, nem, Kenyeres ! És hiába állittok ti fel 16 iskolát, nem fogtok megélni Dombrádon, ha a papir-műveltség mellett nyakatokon marad a nyári csapadék s hiába törekszel te bolgárkertészetet meghonosítani, még I-ső osztályú vizben sem terem meg a hagyma, csak a bürök! Mi is váltig próbálgatjuk /evezetni nyári vizeinket, a Zevezető csatornácskán, de hiába, felie]e nem akar folyni a viz. Hát látod Kenyeres, nem mind bölcsesség, a mi betű! . Ne legyünk tulnagyra iskolás tudományunkkal! Bizony, "nem a Sulmájszterek verték meg a franciákat 1872-ben és nem ők tették Nagy Vilmos tejére a császári koronát a versáji tündérpalotában, — tudod, ahol szinte ;beleszédültünk a dicsőség és szépség temérdekségébe, bent is, kint is! . Egy kicsit előbbre kell mennünk, a történelem ismeretében is, a lélektan ismeretében is, hogy megérthessük az élet jelenségeit: — az emelkedést is, a sülyedést is! . Nem egy nap építették Romát, — mondja a példabeszéd. Nem bizony!. Ha te elolvasnád Luther Márton doktornak hatalmas írását „A német nemzet ker. nemességéhez (An den christlichen .Adel deutscher Nation, von des christlíchen Standes Besserung), mely 1520 augusztus közepén jelent meg; — vagy: „A ker. ember szabadságáról (Von der Freiheit eines christen Mentschen), szintén 1520 ban jelent meg, — ha csak e két röpiratot olvasnád is, a melyeket akkor ugy falt a német nép, mint az aszott nyári mező a bő esőt, — hát látna a lelked egy keskeny vonalat, a mely mindig szélesebb-szélesebb lesz és a végén ott állana a — Reichsgebeude, abban a környezetben, amilyenhez hasonlót nem láttunk sehol S a franciák?. Hát bizony ezekkel meggy ült a baja, már Julius Gázárnak és aki ezt is nyomon kiséri, megérti a pszikhéjét ennek a népnek, 14-ik Lajoson keresztül, az egyház száműzetéséig s ettől fogva a mai lármás köztársaságig. Ajánlok neked egy jó könyvet, Kenyeres, a cime: „Colb^rl" — irta Ballagi Aladár, kiadta a tudományos akadémia, — tehát elég jó firma. Ha elolvasod, meghallod benne a francia pszikhét, amint okosul kezdi és bolondul végzi, amit különben jómagunk is megcselekedtünk, de hányszor! Hát látod, egy kicsit nagyobb területről kell össszeszednünk a tudás és tudhatás szálait, hogy némileg is megállapíthassuk azt a mértéket, amelyen mérjük a műveltséget. Nem a háborúk vad, romboló ereje ez, hanem a legtöbbször zajtalan, alkotó hatalom. Bizonyságai nem az ágyuk, hanem azon felhalmazott tudomány és ipari termékek, jóléti alkotások, melyek nem hanggal beszélnek, hanem némán és átható érzéssel, és mintegy kényszerítő erővel sodrukba vonják a lelket. Csak Berlinben 36 muzeum van, nem számítva az időleges kiállításokat. Micsoda tömege van ezekben összehiimozva az ember testi-, szellemi- és erkölcsi alkotásainak ! Az iskolák számanélküli száma, a ható erők mindenféle neme, a melyek a német nemzeti pszikhét alakítják, hogy legyen ez a pszikhe hasonló a tengeri poliphoz, mindenfele terjeszti csápjait, hogy kiszívjon és magába olvasszon minden erőt! . Központja egy gondolat, egy érzés, egy akarat: — az emberi lehetőség utja végtelen! . Ezt a gondolatot vetik, szórják a német lelkekbe, mint vetőmagot a főidbe. Ezt segítik csírázásra, kikelesre, gyömölcsózésre, minden arravaló eszközzel. Kezdi az egyház. Micsoda munkát végez ott az egyház, Kenyeres ! . Mi csak a Dóm belsejét láttuk egy vasárnap délelőtt s hallottunk egy angyali gyermekkórust mely ugy belemarkolt a mi Csínom Paikó cimboránk-leikébe, hogy könnyben lángoló lelkesedésében ugyanám megropogtatta öreg csontaimat, ott az istenházában, önkénytelen indulatban, keblére ölelve, összecsókolva. No most gondold, Kenyeres, hogy ez a vallás, egy nemzet millióit hatja igy át. köti igy össze, száz és százféle alkotásokkal. Például, — a Hospitzok ! Hát nem pompás alkotások ezek, Kenyeres ? . Ezek a családi vendéglők, a hol olyan nyugodtan éreztük mi is magunkat, Gmiben, Müchenben Zürichben, stb., a hol nincs kiszolgáltatva az idegen, — az az hogy : a hol nem idegen az idegen, hanem Isten gyermeként, ember testvérként, érezheti magát, testi-lelki csendességben. Nekünk ez kissé szokatlan. Mi a kerítetlen szabadsághoz vagyunk szokva, abban élünk, „in capite et membris", „a nagy hang, a nagy dob" — mondá a Nagy Napóleon, a maga útjáról. Aztán az a sokféle mentő intézet, gyermekeknek, elhagyottaknak, betegeknek, kezdve sokszor semmiből, alakulva csodás hatalommá, csupán a lélek által, amelylyel mindent s amely nélkül semmit sem tehet az ember ! . öreg cimborád. Előterjeszti: dr. Bodnár István. Huncutságban megkopaszodott életművészek azt tanítják, hogy legjobban azok az intézmények és vállalkozások prosperálnak, melyek az emberek gyengeségeire vannak alapítva. Erre támaszkodva megpróbálom, hogy egy kedves és tipikus magyar gyarlóságunkat, támogató pillérnek állítsam oda egy üdvös intézmény mellé, ősi virtus nálunk a vendégszeretet, mindig szerettük a lakmározást, a cécót Meg van irva régi krónikákban, hogy eleink minden nevezetesebb cselekedeteik után „magnum áldomást" csaptak, s mindenki hallott néhai Thurzó püspök lakodalmáról, hol a vigadozó násznépet még teljes együttlétben érte a keresztelő. (Pedig rendes időben jött!) Azóta a püspökök, a lakodalmak, az éléskamrák (még a gólyák is) megváltoztak, sőt násznépet is bajos volna ma ilyen akrobatákból összeszedni. De a nemzeti géniusz hanyatlása ezen a téren nem aggasztó. Hála Karlsbadnak, ma is élvezni tudjuk a teritett asztal örömeit s a kéményeinken át bizony nem egy domínium ára elfüstőlög. Különösen ilyenkor, névnap, disznótor, karácsony évadjában. Ezt a vendéglátó szives jóindulatot szeretném én egy kicsit a pártfogó egyesület népkonyhája javára is gyümölcsöztetni. Soha, még a hires bibliai vendégség óta nem lehetett olyan kevésből annyi embert jól tartani, mint ebben a népkonyhában. Egyelőre mintegy harmincan étkeznek ott, akiknek ebédje fejenként 40 fillérbe kerül. Mtvel egészen ingyen kosztot — sajnos — nem adhatunk, egyesületünk az ebéd árának felét fizeti meg, a másik egy hatos a fogyasztó terh<\ Vagyis harminc ember jó és bőséges ebédjéért naponkint 6 koronát a pártfogó egyesület, ugyanannyit a vendégsereg fizet. Az egyesület a magára vállalt terhét — hála a város szives támogatásának — elbírja, viseli is s a t. közönséget kérelmekkel nem terheli. Hanem a kosztosok közt bizony sokan vannak, akik még azt a napi egy hatost is nehezen birják előteremteni, sőt ennek hija miatt gyakran ebéd nélkül maradnak. Hát én — hölgyeim és uraim — ezt proponálom : még ebben a csúnya világban is mindenkinek van az esztendőben egy-két örömnapja, — névnap, évforduló, előmenetel, nyereség, családi öröm stb. Szóval olyan alkalom, mikor az ember vendégül hívja a rokonait, jó embereit s velük együtt vigad. Takarítson meg az ilyen napon mindenki egy vendéget, egy fogást, egy-két palack italt, — vagy takarítson meg bármi más olyan hat koronát s lássa vendégül aznap ebédre a népkonyha vendégeit. Ez nem jelent ujabb adót, több kiadást, sem nagyobb gondot. Nem kell azoknak cifra étel sor, ezüst evőeszköz, virágdísz, kristályüvegkészlet, — nem kell még meghivó sem. Ott fő az ebédjük mindennap s kész van 12 órára a népkonyhában. Elég odaküldeni akkor a hat koronát s megüzenni : ma senki sem fizet, az én vendégeim vagytok ! Ennek a vendégseregnek a csöndes hálája talán okoz majd olyan örömet a vendéglátó házigazdának — s lesz olyan foganatos — mint otthon a pohárcsengés közti felköszöntők. Kérem, kövessék azt a jó példát, melyet mult vasárnap már megkezdett egy nemeslelkü uri asszony, akinek a nevét biztosan kitalálják, ha annyit mondok, hogy az ilyen dolgokban mindig legelői jár. A magam részéről egy kis könnyebbség okáért szívesen felajánlom a jó embereimnek: hadd legyek én náluk ez idén az elmaradó vendég, akin azt a hat koronát megtakarítják. Ezen az ajánlaton csak nyerni fognak, mert hála Istennek jó étvágyam van s szeretek kvaterkázni. Éppen azért, a jövőre nézve összes jogaimat fenntartom, s akik be nem küldik a hat koronát, azokkal szemben ez a két tulajdonságom kíméletlenül fog érvényesülni, — ugy, hogy biztosíthatom őket : ráfizetnek ! * * * Eddig szól az indítvány — amelyet lapunk zártakor kaptunk kézhez — és amelyet Bodnár István oly kedvesen és közvetlenül tesz meg városunk társadalma szine előtt. Ehhez igazán kár volna minden kommentár. Nem is füzünk hozzá egyebet, csak annyit, hogy a Nyírvidék szerkesztősége kihasználja az helyzetet, s még mielőtt más is olvashatná és cselekedhetne a nyomtatott betű hatása alatt — mi már a mai napon el is küldtünk 6 koronát az indítványozó kezeihez, — pedig nagyon nehezen folynak be az utólag fizetendő előfizetési dijak! Egyben ígérjük, hogy ha az előfizetők csak egy kicsit szorgalmasak lesznek, megismételjük a 6 koronát. WföT A kisvasútokon utazók részére a távolsági vonatokban ezentúl mindég található lesz lapunk a „Nyírvidék" egyik legutóbi száma. A lap ujságtartóban van elhelyezve. A lapot — mig ujabb példánynyal nem cserélik ki — s az uj ságtartót ajánljuk az utazó közönség szives oltalmába. — Divat és művészet c. legjobb magyar divatlapra előlizetéseket elfogad e lap kiadóhivatala.