Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 79-104. szám)

1913-12-04 / 97. szám

97-ik szám. ^ftllflPÉK 1913. december 4. 3. A könyöradomány gyűjtők. A szégények közsegélyezése a könyörado • mány gyűjtési ügy rendezése tárgyában Mikecz Dezső alispán a következő rendeletet intézte a járási főszolgabirákho? : Gyakorta keresnek fel hivatalomban olyan egyének, akik könyöradomány gyűjtési engedély kiadását kérelmezik a kiket én esetrőlesetre kénytelen vagyok kérelmükkel elutasítani és az illetékes közsegek segélyezésére utalni ; mivel ezek közül az egyének közül sokan azt állítják, hogy a járási szolgabirák utasítása folytán fordulnak hozzám, szükségesnek tartom erre v inatkozólag a jövőben való miheztartás végett a következőket tudomására hozni. A tőrvéoyhozás és a mindenkori kormányok intenciója régi idők óta két fő elvet foglal magában a szegényügy rendezésére vonatkozólag. Az egyik vezérelv az, hogy a szegények ellátásáról maguk az illetékes községek tartoznak gondoskodni, a másik vezérelv pedig abban csúcsosodik ki, hogy a közbiztonságot sok esetben veszélyeztető s ennek dacára a iéttentartás minimumát is alig biztosító, házról házra való koldulás megszüntettessék. Könnyű belátni, hogy az első helyen emiitett elv ezt az utóbb emiitett célt különösen szolgálja. — Éppen ezért a vonatkozó törvények és rendeletek mindig különös súlyt helyeznek ennek a hangoztatására. Ezt az elvet fejezi ki a községekről szóló 1886. évi XXII. t. c. 145 §-a, midőn azt mondja: „amennyiben a jó'ékony intézetek segélye és egyesek könyöradománya a község szegényeinek ellátására elegendő nem volna: a község a helyi viszonyokhoz képest gondoskodni tnrtozik a községben illetékes mindazon szegények ellátásáról, kik magukat közsegély nélkül fenntartani egyáltalában nem képesek " A községek által az 1898. évi XXI. t. c. 8 § a a) és b) pontja értelmeben gyakorlandó közsegélyezés módjáról és mérvéről 51000—899. szam alatt kiadott belü^ym niszteri rendelet 1. § a szerint mindazon esetekben, midőn ugy az illetők, mint hozzátartozóik szegények és az 1898. évi XXI. t. c. 4—7 §§ ai nem alkalmazhatok, az illetőségi község állal közsegélyezésben részesitendők : a) a talált, valamint a hatóságilag elhagyottnak nyilvánított két éven felüli gyermekek ; b) a kórházi, vagy gyógyintézeti ápolásban nem részesülő betegek ; c) a kórházakban, vagy gyógyintézetekben való ápolásra nem minősített, valamint az ezekből elbocsátott gyógyíthatatlan betegek ; d) nem közveszélyes elmebetegek, továbbá az ártalmatlan hülyék, siketnémák, vakok és nyomorékok. A most felsorolt törvények és rendeletekből kifolyólag csak a legritkább esetben forog fenn annak a szükségessége, hogy különös méltánylást érdemlő okok esetén könyöradománygyü tési engedélyt adjak ki. Hangsúlyoznom kell e helyütt azt is, hogy a szegényügy rendezését a magam részéről is sokkal inkább kivihetőnek tartom, hogy ha a községeket ez iránybani, törvények és rendeletek által szabályozott kötelességeik teljesítésére szorítom. Ezt a felfogásomat támogatja és megerősíti a könyöradoaiónygyüjtés szabályozása tárgyában 18613/1882. szám alatt kiadott belügyminiszteri rendelet is, melynek kiadására éppen a jogszabályok be nem tartása és a könyöradománygyüjtési engedélyekkel történt visszaélések szolgáltattak okot. — Igaz ugyan, hogy e rendelet jogot ad nekem arra, hogy 60 napot meg nem haladó időre a törvényhatóság terüleién állandóan lakó, nagyobb mérvben, önhibályukon kivüi károsodott egyének részére könyöradománygyüjtési engedélyt adhassak, de eppen a fent elősoroltak és annak az alapján, mert a községek által nyújtandó állandó jellegű segélyt az arra szoruló egyenek létfentartására sokkal biztosabb módozatnak tartom, mint a házról házra való koldulást, ezzel a jogommal csak a legritkább és különösen méltányos esetekben kívánok élni. Felhívom azért a főszolgabíró urat, hogy a rendelkezésre álló összes törvenyes eszközökkel hasson oda, hogy az általam idézett törvények és rendeletek az égyes községek által a legpontosabban betartassanak, s egyszersmind utasítom, hogy a könyöradományokat jogtalanul gyűjtők ellen, minden adott esetben a legszigorúbban járjon el, a könyöradománygyüjtési engedély iránt folyamodókat pedig csakis olyan esetben utasítsa hozzám, hogyha az engedély kiadására alapuló törvényes indokok fennforognak. Levelek Kürthy Ferihez. IX. Ülj le mellém, Kenyeres és beszélgessünk okosan. Most nagyon okosan szeretnék veled beszélgetni, nagyon fontos dolgokról. Például a — dombrádi hagymatermesztésről!. . . No, ne mosolyogj, Kenyeres!.. . és ne mosolyogjon a t. olvasó sem. Kijön a sorja mindennek és a sorja végén belátja mindenki, hogy a dombrádi hagyma nekünk van olyan fontos, mint, teszem azt, az angolnak a — macska!.. Hogyan?, a macska?. Nos, igen. Mikor a logikát tanultuk, — régecskén egy kicsit, — akkor hallottam a következő okfejtést. Az angol hatalom alapja — a macska. Mert: az értelem tisztaságára és akaraterejére fődolog a jótáplálkozás, a böftök. A böftök alapja a jó legelő, a veresvirágu lóhere. A lóhere legnagyobb ellensége az egér. Minél több macska, annál kevesebb egár, annál bővebb lóhere, annál több hus, annál több értelem, annál nagyobb hatalom, stb... íme a logika ! Legyen áldott a vén Arisztotelész, aki ezt legbölcsebb rendszerbe szedte!. Igy mehetnénk a hagyma, — általában a zöldségtermelésen át, egészen a — magyar impérium gyökeréig. Mert hát csakugyan, a gyökér utján, megfelelő talajból, táplálkozik minden élődolog, ugy-e Kenyeres? És ha csak a községi adót zaklatjuk, de nem gondoskodunk megfelelő talajról, életet szívó gyökerekről ? ugy-e Kenyeres, ha a hernyó levelezi a fát és nem hajt uj levelet a fa, hát — éhen döglik a hernyó! A kertész azonban gondját viseli a fának és a fa terem gyönyörűséget, virágot, gyümölesöL. . . Igy kezdjük — a logikán. Ez a iétrája minden tanulságnak. A nemzetek életének is van talaja, gyökere s ezekből és ezeken át táplálkozik. Egy idő óta beszélnek a nemzetek pszikhéjéről. Tudod te, Kenyeres, mi az a pszikhe ? Ne szégyeld magad, ha nem tudod; mert száz közül, aki leirja, vagy kimondja, aligha tudja tiz. Annyi tény, hogy az a görög, aki ezt a szót először alkal mazta, nem azt a dolgot értette alatta, amit ma akarnánk érteni. Éppen ellenkezőjét értette. Azt az általános emberi képességet értette, mely mesgyeként húzódik az ember és állatvilág között. Magyarul léleknek nevezzük, összekötő atyafiság az istenséggel. De mert egy időben, a majommal való atyafiságot előbbvalónak tartottak némely tulokosok, Darwin és Wallaceról hallván valamicskét, hát bizony a pszikhét nemzetválasztó tulajdonságként hozták forgalomba, akár a szőke, vagy a barna szint. Igy jött létre a nemzetiszínű pszikhe, Kenyeres. No, tudod már, micsoda? Nemzeti vitézkötés... No, de beszéljünk komolyan. Tény, hogy vannak nemzeti külömbözőségek, testiek és lelkiek. Tudósok foglalkoznak e nagy kérdéssel, keresvén a külömbözőség okát és célját. Azt láthatja még az együgyű is, hogy az a test, a melyben mozgunk, a tápláléktól alakúi. A lélek is, ami mozgat, a tápláléktól alakul, — mar tudniillik a nekivaló lelki tápláléktól. Erőnk, vagy gyengeségünk, egyszerűen csak eredmény, csak összetétele, együtthatása a táplálékoknak. A föld szül, ápol és eltakar. Ebben élünk mind, akik most élünk e földön és fognak élni utánunk. Az alkotó elemek, melyek körültünk örvénylenek, sodrába kerülnek az alakító erőnek s lesznek bokréta, vagy kalap, vagy az a bokrétás kalapban begyeskedő dombrádi legény. Így tanitják az okosak. Az okosabbak pedig ugy tanitják, hogy van nemzeti pszikhe, aki a földi elemeket a maga nemzeti vitézkötéséhez alakítja. Például a tót bocskorhoz, a magyar csizmához, a hollandi fapapucshoz, a stájer bergstájgerhez, stb. külön lábat. Tehát a nemzeti pszikhe alkot nemzeti sajátságokat s ezek miatt kell aztán politizálni, külön fazékban főzni és minél pusztitóbb fegyvereket kitalálni, alkalmazni. Mi pedig azt láttuk, ugye Kenyeres, hogy léleurópai utazásunkban, mindenütt hozzánk hasonló emberek mozognak s mig meg nem szólaltunk, akár legközelebbi atyánkfiaiként üdvözölhettük volna valamennyit. És ugy odapászolt Berlinbe is, Londonba is, Párisba is, — hogy a többi kisebb helyekről ne is emlékezzünk, — a magyar csárda, a bennők tömörülő magyarok s bizony nem akadt volna ember, a ki első belépésre azt ne esküdte volna, hogy azok is németek, angolok, vagy franciák, mint a többiek, a kik közt éltek. Éz azonban nem azt teszi, mintha némi külömbségek nem volnanak, nagyban és egészben, a nemzetek között. Hát vannak bizony. DJ nem a pszikhe ennek az oka, hanem azon külső körülmények, a melyek közt kikél, fejlik, erősödik, munkál minden élő, — növény-, állat-, vagy ember alakban. A napfény, ami ránk világit, melegit; a levegő tisztasága, gázokkal, párákkal elegyített volta; csendes légkör, vagy gyakori viharok ; a könnyű táplálkozás, öltözködés, vagy verejtékes kenyér ; ezek adják együtt, öszhatásban a testi szervek minőségét, Ez a minőség a pszikhe eszköze, az értelem szerszámja. Ezért találták ki azt a régi példabeszédet: munkáslélek csak munkára alkalmas testben lakik. S mint kiváló művész a nekivaló anyagot, ugy használja fei a lélek az alkalmas testszervezetet. Igy lesz a lélek egy pompás alakító, teremtő gyakorlat. Az öntudat első megjelenésétől, utolsó kilobbanásáig. S ez a teremtő gyakorlat, az élet tartalma, öröme, boldogsága. S e gyakorlat általános lehetősége : — a nemzet, a társadalom ereje, boldogulása. Például, művelt társadalomban, az óvodás kis gyermekek megkezdik a munkát, a kézügyességet, a mihez hajlamuk van és ezt folytatják, fejlesztik s e fejlődésnek nem áilja útját sem a szegénység se a gazdagság, se az alkalmak hiánya s igy lesz az ember: — ember! Műveletlen társadalomban, a szegénység is, a gazdagság is, sokszor áthághatlan akadály az emberré fejlődés útjában. A szegénység tönkreteszi, a gazdagság megemészti az erőket s ember helyett börtön, — vagy kórház töltelékek sóhajtoznak, vagy elégedetlenkednek az élet utján. Bizony, a nemzetek külön pszikhéje nem létezik. Hiúság, kevélység találta ki ezt. Az életfejlődés ugyanazon eszközökkel dolgozik s az elhajlások csupán az eszközök felhasználásától függenek. Eszközöket láttunk, ugye Kenyeres ? S a föld a szerint változott, szabad határban, falun, városon, — a mint a rajtaélő nép eszközeit meglátta, belátta és felhasználta. Az anyagi, szellemi és erkölcsi javak, ugy halmozódtak fel, a mint a munkás karok, a teremtő, szellemi és erkölcsi erők, összehato munkában mozogjak. Ez az örök igazság beszélt a bársonyos mezők, illatos rétek, pihenő csendjében, éppenugy, mint az emberáradat örvénylő zajában. Erre az örökigazságra emelkedjünk, Kenyeres és ugy tekintsük át az érzékeinkkel felfogottakat s igy állapítsuk meg az utazás mérlegét. Nem unod még ? ... ha összevissza fecseg öreg cimborád. Alakuló közgyűlés. A szabolcsmegyei nemzeti munkapárt vasárnap délelőtt tartotta alakuló közgyűlését a Korona száiló nagytermeben, amelyet színig megtöltött a vármegyéből és a városból összegyűlt közönség. Martinyi József nyitotta meg a gyűlést, amely kimondta a párt megalakulását. Papp József a budapesti ügyédi kamara másodelnöke beszéde és többek felszólalása után a tisztikar a következőképen választatott meg: Pártelnök: Jármy Miklós. Alelnökök : Bay Ferenc, Bogdy Imre, Bieuer Lajos, Elek László, Erőss György, Groák Ödön, Hollóssy Cézár, Kállay Rudolf, Martinyi József, Nánássy Andor, Odeschalchy Zoárd herceg, Orosz Miklós, Reizmann Samu, Szalánczy Bertalan, Szikszay András, Tóth József és Zokán Sándor. Pénztáros: Suranyi Imre. Jegyzők: Dr. Fráter Ernő, Korocz József, dr. Sarvay Elek és Kertész László.