Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 79-104. szám)

1913-11-09 / 90. szám

Nyíregyháza, 1913. november 9. Vasárnap XXXIV. évfolyam. 90. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon számi 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 fill. A nyilt-tér soronként 80 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 fill. Vastag betűvel szedett kétszeresen szám A tanítók. Helyesebben: a nyíregyházi tanítók cimet kellett volna felülre írnunk, mert csak a mi tanítóink példás gondolkodásáról, higgadt komolyságáról és nemes hivatásuk teljes megértéséről tesz tanúságot ez az alábbi elnöki jelentés, a melyet Kubacska István elnök a járáskör 6-án tartott gyűlésén felolvasott. Olvassa nemcsak minden tanitó, de társadalmunk minden egyes tényezője: Mult év május hó 8-án tartott járásköri gyűlés tárgysorozatába fel volt véve a tanítók fizetésrendezése. Harcias volt a hangulat e pont tárgyalásánál, de a bölcs mérséklet vezette a járáskör minden tagját, nem hagyta magát elragadtatni a szenvedély által. Bízott és remélt. Azóta a fizetésrendezés megtörtént. Hogyan és miként, azt tárgysorozatunk 5-ik pontja alatt ismertetjük; mert azt tartom* hogy ezentúl sem szabad egyetlen egy tanítói gyűlésnek lefolyni anélkül, kogy ott a tanítói fizetéssel ne foglalkoznánk. Foglalkoznunk kell ezzel azért, hogy tudja meg a társadalom, tudja meg a felettes hatóság, hogy a tanítóság — akitől társadalmi téren is oly sokat kívánnak — a mostani fizetésrendezéssel nemcsak hogy nincs megelégedve, hanem a szó szoros értelmében elégedetlen. — Elégedetlen az állami tanítóság, elégedetlenebb a felekezeti tanítóság, de a legelégedetlenebbek az öreg tanítók. Ennél a kérdésnél elnöki megnyitómban igen hálás térre jutottam. Ha a lobogó tüzet szítjuk, jobban ég. Szítanom kellene az elkeseredés tüzét, de mégsem teszem. A bölcs mérséklet utján maradok. Még mindig nem szegődöm azok táborába, akik azt hirdetik, hogy vonuljon félre a tanítóság minden társadalmi tevékenységtől, ne tegyen az iskolán kivül semmit ingyen. A társadalom nem hibás abban, hogy fizetésünket nem ugy rendezték, ahogy azt megérdemeljük. Ha a tanítók fizetésrendezése a társadalomra lenne bizva, akkor szivesebben szavazná meg a tanítóknak megillető fizetést és az iskolák szaporítását, mint az ujonclétszám emelést, az öldöklő fegyvereket, ágyukat, a vízen uszó hadi járműveket. Inkább szavazna a tanítóságnak tanulmányi, utazási ösztöndijakat, mint a katonai nagy gyakorlatok rengeteg költségeit. A tanítók fizetését azok rendezték, akik nem érzik, nem tudják, miként kell — a tanítói pályán 20 és több évet eltöltött és 5—6, sőt több gyermekkel megáldott tanítónak kettőezer korona fizetésből életét tengetni, tisztességesen ruházkodni és gyermekeit neveltetni. Mert a mai fizetésrendezéssel a tanítói pályán 20, sőt több évet eltöltött tanítónak a fizetése ketöezer korona. — Ebből egy napra 5 kor. 48 fillér esik. Ne álljunk bosszút a társadalmon, de igyekezzünk vállvetve a társadalom jóindulatát, támogatását megnyerni. Nekünk, szabolcsvármegyei tanítóknak nagy szükségünk van a társadalom támogatására, ha azt akarjuk, hogy a már megalapított tanítói „Otthon" felvirágozzék. Ehhez a magunk erejéből gyengék vagyuok. Hogy a társadalmat magunkhoz csatoljuk, a tárgysorozat 2-ik pontja alatt felvettem a tanítók patronázs tevékenységéről egy előadást, amelyre Füsthy Antal vezető kir. ügyész urat voltam szerencsés megnyerhetni. Engedje meg mélyen tisztelt közgyűlés, ha röviden foglalkozom én is e téren reánk, tanítókra várakozó feladatokkal. A fiatal korúak 6 éves koruktól 15 éves korig tankötelesek. Nagy feladat hárul a fiatal korúak megfigyelésében az iskolákra. Az iskolák nevelő hatása a sziv jóságában nyilatkozik meg. A szeretettel párosult tanítás eredménye a szeretet. Szivjóság és szeretet egyesülve, az embert — a teremtés koronájához — méltó tettekre ösztönzik. Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat gyönyörű tan nemcsak papiron marad, de áthatja a nemesen érző emberi sziveket, azon sziveket, akik nemcsak a velők egy rangban, egy valláson levőket Eötvös József báró emlékezete. Irta: Stoll Ernő. (Félolvastatott a nyíregyházi járáskör folyó hó 6-án tartott közgyűlésén.) Szokásban van a herrnhutiaknál, hogy az év egyik napján bus harangok zúgása mellett gyászdalokat énekelve, négyes sorban kivonulnak a temetőbe : temetnek. Képzeletben újból eltemetik kedves halottaikat, hogy az emlékezet őrtüzénél feltámasztva, a viszontlátás boldogító érzése hassa át szivöket. A magyar tanítóságnak is van egy napja, az Eötvös emlékének szánt ünnep, midőn felekezeti különbség nélkül éleszti méltó kegyelettel a megemlékezés őrtüzét s fenkőlt lélekkel, emelkedett szívvel ád kifejezést tisztelettel párosult szeretetének. A szabadság és művelődés iránti izzó lelkesedés emberét vesztette el a tanítóság Eötvösben, a magyar tanítók tanítójában, a nemzet nagy tanítómesterében. De nem e veszteséget száll évről-évre a tanítóság képzelete megsiratni az ercsi temetőbe, hanem a nemes hevülethez gyúanyagot, a tettvágyakhoz erőt, a csalódásokhoz vigaszt szerezni, hogy ujult eróvel haladhasson előre, mindig utána, a magasba . . . A szabadságszeretet legszentebb érzésével lépett Eötvös a haza oltárához, ezt vitte a küzdőtérre, ezzel lépett a küzdők legelső helyére. Az ő inspirációjára születtek a halhatatlan tettek, ő volt a kezdeményező, majdan a nagy szenvedő, a nemzet nagy fájdalmának hordozója egyaránt. Eötvös eszméi, reményeinek vesztével együtt változtak ; változtak eszméinek végrehajtói is, csak a tépelődés és a nagy szeretet maradt változatlan. A szeretet őrzi eszméit ; gondolatait, mely utóbbiak jórészben elavultak, csak a bennök végigömlő szeretet zománca tartja fenn és adja át a jövőnek. E szeretet munkáját nézem Eötvös szellemi hagyatékában, melyet annyi sóhaj és szent aggodalom között gyűjtött, mig örökségül reánk, néptanítókra hagyta, hogy azt a nép és a haza javára értékesítsük. Nézzük tehát Eötvöst mint emelkedett szivü és lelkű embert. Eötvös korán felismerte az emberi sziv lényegét az emberszeretetet, mely átölelve tartotta lelkében a testvériség, egyenlőség eszméit, majdan vigasztalója volt a nemzet nagy gyászában. Mily csodás jelenség, hogy a Iegkonzervativebb családból származó Eötvös, aristokrata létére, a demokrácia elveiért küzdött, a nép fájdalom-jaj kiáltására ő hivta fel az intézőkörök figyelmét, ő tolmácsolta a fájdalmas panaszokat, ő kérte a népjogokat, 6 mutatott reá eszméinek inspirációja alatt irt müveiben, hogy a feudális Magyarország romjain épülhet fel a müveit, a boldogabb uj Magyarország. Mindez nem csak szeretet, de nemes tett is volt Eötvöstől, mert ezzel szolgálta hazáját és a szent ügyet egyaránt. Az arisztokrata család sarja maga panaszolja, hogy rossz néven veszik sokan azt, hogy az aristokratákat, mely körben született, nem tiszteli, nem rokonszenvez velők. De Eötvöst, ki anyja intő szózatára, csak abban a gondolatban hitt, melynek szive nem mondott ellent, nem bárói rangja, szive emelte fel arra a magaslatra, hol tágult a látóhatár, honnan meglátja mindenki azt, hogy az emberi életben kire mily misszió vár. Maga Eötvös irta azt, hogy a legmagasabban az áll, ki legtöbbet szeret. E magaslatról látta a kunyhó mélységét, e magaslatra akarta emelni ennek lakóit, hogy tüujenek a gyémántok, cimerek s „egy érzeménynek lángiban" dobogjanak a szivek, legyen az életben meg az egyenlőség, nem pedig mikor rögre rög hull „egy sirnak mélyiben". Eötvös a demokrácia eszméitől megszállatva irta a Falu jegyzöjé-i, Magyarország 1514 ben, a kiváltságok, az igazságtalanságok megszüntetésére, a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméin épült uj Magyarország felépítésére. Eötvösnél a költészet nem a hangulat szüleménye, nem játékszer a lant kezében, hanem az emberi seiv fenséges költészetének, az emberszeretnek remeke. Müvei a XIX. század eszméinek, érdekeinek hordozói, e században élők szenvedéseinek visszhangja, a lelki világnak hü tükre, mely örök becsét biztosítja mindaddig, mig él nemzet e hazán. Eötvös müveiben nemcsak a leigázott társadalom panasza jön kifejezésre, hanem az elhagyott gyermekeké is, mely panasz megér-