Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 79-104. szám)

1913-10-02 / 79. szám

Nyíregyháza, 1913. október 2. Csütörtök XXXIV. évfolyam, 79. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. E-Sfizetési feliételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéxiraiokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 fill. A nyilt-tér soronként 80 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 fill. Vastag betűvel szedett kétszeresen szám Bessenyei György emlékünnepe. Bessenyei György tiszaberceli szülőházának oromfalán vasárnap reggel óta egy fehér márvány táblának ékes írása minden időre azt hirdeti, hogy abban a fehérre meszelt egykori csöndes kúriában, amely a ma az iskolás gyermekek eleven lármájától hangos, az 1747-ik évben ott született a magyar nemzetnek egyik legnagyobb fia, legnagyobb prófétája. A tiszaberceli magányos, csöndes kúria, amely éveken át volt egy nagy jövőjű gyermek gyönyörű testi fejlődésének tanúja, s amely egy életen át volt a tőle messze távolban élő daliának, majd a csöndes visszavonultságban hervadó óriásnak gondolatában mindenha visszasírt, s meleg szeretettel övezett otthona: — vasárnap reggel óta figyelmeztető táblájával megállásra kényszeríti útjában az arra haladót, hogy — hacsak egy percre is — áldozhasson a vándor a letűnt daliás idők s az elköltözött nagy ábrándozó dicső emlékezetének. Az akáclomboktól beárnyékolt, az ezernyi virágtól megillatosított, s a száz és száz iskolásgyermek gondtalan kacagásától vagy áhítatos énekétől visszhangos tisza berezeli ősi kúria már régebb idő óta a tudománynak fölszentelt csarnoka. Bessenyei György gondozott szülőháza egy gyönyörű gondolat valóra válásának megtestesitése a nagy író, az örök emlékezetű ébresztő, a fáradhatatlan úttörő családi fészke — emlékéhez méltóan — már régóta templom, a tudomány temploma. Vasárnap óta azonban ez a templom annak is örök hirdetője lett, hogy a bihari remete emléke nemcsak márványba faragva, de a szívek mélyébe is mélyen belevésve él, s hogy az ő halhatatlan nevének fénye alatt működő irodalmi és művészeti társaság meleg szeretettel s odaadó gondoskodással tartja ébren az Ő emlékezetét, s az ő szellemében munkálja és fejleszti tovább — minden kishitűség avagy alacsony gyűlölködés ellenére is — nemzeti előrehaladásunknak szent ügyét! * Bessenyei György emlékünnepélyének lefolyásáról a következőkben számol be kiküldött tudósítónk: A fiszaberczeli ünnepóSy. Gyönyörű, napfényes reggel köszöntött Bessenyei György emlékünnepére. Az indulás idejére már csak ugy feketéllett a Bessenyeitéri kisvasúti állomás környéke. Egymásután érkeztek meg az előkelőségek és a vendégek, igy a többek között: Geduly Henrik ág. evang. püspök, a Bessenyei-kör elnöke egész családjával, dr. Meskó László volt igazságügyi államtitkár, Mikecz Dezső alispán, Fejér Imre várm. főügyész, Déry Béla a Nemzeti Szalon igazgatója, Gömöri János az eperjesi ág. hitv. evang. főgimnázium igazgatója, dr. Császár Elemér a magyar tudományos Akadémia és a Kisfaludy-társaság képviselője, dr. Kardos Albert a debreceni Csokonai-kör főtitkára, dr. Rács Lajos a sárospataki főiskola prorektora, dr. Wilt György kir. tanfelügyelő, mint a m. kit-, vallásés közoktatásügyi miniszter képviselője, dr. Popini Albert a Bessenyei-kör főtitkára, az egész ünnepély lelke, megteremtője és főrendezője, Vidor Marcel a pálya nyertes költemény szerzője, dr. Dolinái József várm. főorvos, Dalia Jenő h. polgármester, Leffler Sámuel főgimn. igazgató, Mikecz István várm. másodfőjegyző, dr. Járossy Sándor a szabolcsmegyei ügyvédszövetség elnöke stb. stb., továbbá — akiket első helyen kellett volna említenünk — az ez alkalomra a Nemzeti Szalon megnyitására lerándult fővárosi művészgárda; Bethlen Gyula szobrász, Bakoss, Beér Dezső, Englerth Emil, Frecskai Endre festőművészek, Horvai János szobrász, Lovaghy Dénes, Kozák István, Rubovics Márk, Pálffy, Scipiades Ida, Vkrady Gyula festőművészek, a szabolcsvármegyei általános tanítóegyesületnek képviseletében Orsovszky Gyula elnök, Pataky Lajos főjegyző, Kubacska Istrán járásköri elnök, Buhmann Andor igazgatótanitó, Sslaboczky Pál, Kovács István, Fejes Sámuel, Magyar Béla, Kun Bertalan, Bajzák Ernő tanítók, Abázy Vilma tanítónő. Werner Gyula polg. isk. igazgató, Adorján Ferencné polg. isk. igazgató, Zelenka Márta polg. isk. tanítónő, Szatmári Ilona a ref. internátus igazgatója s zászló alatt az ág. hitv. evang. főgimnázium Bessenyeiről elnevezett önképzőkörének küldöttsége stb. stb. Bessenyei estéje.*) Az esti csillag gyúl ki odafönt Magányos alkony. Hosszú, néma csönd. Az udvarházon, mely rideg, kihalt, Csatázó árnyak ülnek diadalt. Egy remegő dal, egy halk, édes álom Suhanva száll el a szunnyadó tájon : Megejtő bűbáj. Eltűnt már mióta ! Fölsir titokban az öreg diófa S a fonnyadó, bús, fáradt ágakon, Mig áthasit egy régi fájdalom, A puszta házat féltőn fonva át, Boldog mesékbe ringatja magát. Óh mennyi bánat! Öröm mily kevés ! Az ócska házon ül a feledés, Mohával álmot s vágyakat bevon: Fakó kereszt a szürke ormokon ! Elhervadt rózsa a törött pohárban ! Egy árva könny a rohanó vízárban! Ifjúság, erő, gyönyör, hatalom Hova suhantak ? Ott az ablakon A sápadt mécses fénye imbolyog: Kialvó élet, emlék, mely halott, S zümmögő dala az est szenderének Száll, mint egy méla temetési ének. Ki jöhet ide enyhitő vigasszal? » Lomhán pihen a súlyos tölgyfaasztal S mellette — fején sávos glória — Távolba néz a „pusztáknak fia!" *) Pályadíjnyertes költemény. A Bessenyei György szülőházára helyezett emléktábla leleplezésénél szavalta a Vonják tündéri, fényes viziók . . . Az öreg testőr, genere Szalók, Merítve gyöngyöt szive álomkutján, Megy előre a multak országútján. Ah egyre beljebb, egyre messzibb ér ! Aszott erében csörgedez a vér : „Óh ifjúság! Óh szerelem, te áldott! Nyiló virágok" ! Zörgő fóliánsok, Nagy, sürün írott betűkkel tele, Mint könnyű mének rohannak vele. Szögfürteit a dér már befedé. Hová ? A fényes csillagok felé ? A trónra, hol a lélek a király? Rögös az út. Jaj György úrfi megállj ! Nem birja szárnyad, izmod már remeg, Hajtsd hű nénédnek vállára fejed. Öreg a csontod, a halálnak vára. Hová hajt lelked lidércfényes láza ? Néked a hunyó ég csillagtalan . . . Ám viszi őt a széditő iram, És ezüsthimes, fehér paripán Röpül már György, az álmodó titán. A selymes szárnyak viszik nesztelen . . . Szabolcsban van már, otthon, Berczelen, Hol még nem üzi vágyak fuiiája. Az árnyas fák közt ódon kúriája A vigasságnak napjától ragyog. Szállnak a szivből muzsikás dalok, S mig honfibúban a szem könnytől ázott, Feledve isznak a kemény vadászok És bámész szemmel a gyerek tanul Hazát szeretni olthatatlanul! Az álom érik, szinte hallható . . , A kapu nyilik s cifra négy fakó Röpiti őt. Óh sejtelmes világ ! György úrfi most már pataki diák. Nem kerget pillét mezők sátorában, Ott jár Athénnak oszlopcsarnokában, Merengve távol Hellasnak egén. Serdülő, nyúlánk, deákos legény, Elméje hitért s a tudásért lángol. Fejlődő lélek, szinte már orátor. De int a válás, ó-görög romok ! Csábitón int a szabolcsi homok. A tudománynak vizét, hogy megúszta, A Nyírség hivta, megfogta a puszta : Hajrá ! Vadászni a szent parlagon Legénykedőn, mily nemes alkalom ! Orációt a diák faragott, Itt búzát érlel s vet arangymagot. Szabad és bátor. A puszta fia, Szép, emberséges, büszke dalia. Romlatlan lélek, fenkölt, fényes elme S nem női szív, a nemzet a szerelme ! A becsülete tiszta, mint a gyolcs : Testőrnek küldi Bécsbe őt Szabolcs. A pislogó mécs lángja halovány . . . Egy édes mosoly játszik ajakán, A vágy szívére szórja hímporát: Az öreg testőr álmodik tovább ! Ott fönn, hol fény és kincs van dús halomba, Lenyűgöz bűbáj s a császári pompa, | A büszke Bécsben úgy él önfeledten