Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 54-78. szám)

1913-08-03 / 62. szám

62-ik szám. JSÍYÍKyiDÉK 1913. augusztus 3 hitvallású testvéreink egyik-másik vetagjának előbb elfoglalt állásával, annak adatolásával, hogy mennyire etbevágó érdeke Nyíregyházának a hajduorogi gör. kath. püspökség itt elhelyezése, milyen hatalmas tényezője lesz a püspökségi székhely Nyíregyháza jövőbeli fejlődésének, valamint azzal a már több oldalról megvilágított helyzettel sem, hogy a hajdudorogi gör. kath. püspökség is megfelelően csak. Nyíregyházán a püspökségnek nevet adó Hajdudorog közvetlen közelében székhel^esithető, csupán tisztázni kívánjuk ezzel -az igénytelen sorokkal a helyzetet és most miután ugy látszik, hogy még mindig nem késő, sőt inkább alkalomszerűbb mint bármikor a város közönségének ebben a kérdésben való megmozdulása, közös munkára kívánjuk ösztönözni a város vezető egyéniségeit! A képviselőtestület meghozott határozata jogerős, a város kérelme is elő van terjesztve, és ezzel a magyar gör. kath. egyházak érdekét is egyaránt szolgáló kérdés Nyíregyháza város részéről a döntésre megfelelően előkészítve van ugyan.mindamellett helyén valónak találnók, ha a kérelem megujittatnék és a képviselőtestület intézkedéséből egy küldöttség ismételten is felkeresné a döntő köröket! Ajánljuk ezt a kérdést agilis polgármesterünk, valamint a képviselőtestület tagjainak figyelmébe! A polgármester ur megteheti a képviselőtestületnek e célból rendkívüli közgyűlésre összehívását, valamint kérhetik azt a képviselőtestület tagjai is! A jelek azt mutatják, hogy ennek a lépésnek megtétele még is csak eredménynyel járhat! „Videant consules" . . . — n. iroda könyvekkel van tele. A könyveket lehetetlen beraktározni ékes bibliotékákba, — mert velük foglalkozik az ember. A könyvtár nem disznek való a kulturembernél, hanem ellepi az íróasztalt, a székeket, az ablakpárkányokat, a padozatot és tolul ki egy mellékajtón valami oldalkamrába és onnan az antiquarokhoz. A könyv a szellem szerszáma. Használódik, nyövik és kimegy a használatból. A könyvtárban csak örökbecsű müvek foglalnak helyet. És az állandóan szükségesek. Remekírók, törvények stb. Az inspecteur nemcsak paedagogus, hanem emberismerő. Felismeri, mi a béltartalmad, dacára annak, hogy még nem tökéletesen beszélsz franciául. Elvezet valamelyik iskolába. Megkérdi, mi érdekel. S?abad bemenetet ad a tanításra, felírja egy névjegyére, hogy ,autorisé" vagy a tantermekbe tetszés szerinti időben való belépésre, — de névjegyet sohasem kell felmutatnod, mert már telefonon értesítést kaptak az igazgatók, mire odaérsz és azzal fogadnak, hogy ismerik utazásod célját és minden tekintetben rendelkezésedre állanak. A tanítók, általánosságban mondva — ott sem tesznek csodákat, ott sem egy mintára vannak öntve és a tanítóképzőkből nem jönnek ki több elméleti tudással. Ellenben határozottan több gyakorlati tanítási képességgel bírnak, ezt ambícióval alkalmazzák, átlag 30-nál kevesebb növendékük és olyan fizetésük van, hogy abból szokásos takarékosságuk mellett jól megélhetnek. A lakbérét például egyik sem veszi egészen igénybe. Genéve-ben legjobban meglepett, hogy A falu kulturája Svédországban. — Levél Északról. — Ahus, julius hó végén. Ha egy orszángnak a kultúrájáról akarunk igaz és hü képet nyerni, akkor ne csak a nagy városok palotái kőzött sétálgassunk, hanem menjünk ki a falvak közé. A nagy városok igen sokszor csak oázisok egy nagy kulturátlan sivatagban, fénylő Potemkin faluk, melyek mögött a kopár talajon nagy messzeségben csak a nyomor és müveletlenseg dudvái burjánzanak. Nem akarok tehát most a svéd nagyvárosokról irni, hanem a svéd faluról, olyan faluról, a hová még vonat sem megy, sőt még a keskeny vágányu vicinális is messze elkerüli. Svédország legdélibb tartományában Szkonéban (magyarosan irva) vagyunk. A dombos, erdős vidéket szakadatlanul hatalmas tavak darabolják szet. Egy ilyen tó partjához prüsszög a mi kis vonatunk. Apró piros házikó az állomás egy nagy fenyőerdő közepében. Az állomás falára futórózsa kapaszkodik fel, egészen a padlósszoba fehér ablakáig, ahonnan a főnök kenderhaju fiacskája nézi a türelmetlenül pöfögő gőzmasinát. A szomszéd falu lelkésze már várt ránk, hogy elvezessen a falujába. Égy svéd pap (kizárólag evangélikusok) joggal beszél a maga falujáról, mert ő a falunak nemcsak a lelkiatyja, hanem a jegyzője, a főbírája. Svédországban ugyanis nincsenek körjegyzőségek, sem falusi jegyzőségek, hanem a pap állítgatja ki a szükséges okiratokat, ő vezeti a különböző statisztikát. A mi papunk, szőke, csontos arcú férfiú, először sorra kezelt a kisvasút majdnem minden utasával, mindenkihez volt egy-két szava azután hozzánk jött és vezetni kezdett az erdei ulon át. Kiérve a kocsi-útra, előtűnt a nagy Ifő-tó, egyik partján az óriási tégla és porcellán cserép-gyár hatalmas kéményeivel és nem messze zöld fák közül előpiroslottak a falu Ivetofta házai. Kerestem a templom tornyot, de nem láttam. Jakobsson, a pap, azután felvilágosított, hogy a kis tornyot a hatalmas fák eltakarják és különben is a falu másik végén van. Ha egy magyar faluhoz közeledünk, akkor először is néhány düledező sárkunyhó ötlik a szemünkbe, melyekből a kocsi zörgés hallatára 8—10 visítozó cigánypurdé rohan elő „csak egy krajcárt kézit csókolom" kiáltozva. Itt ez első ház, amit láttam egy emeletes egyszerű azok a polgáremberek, akikkel megismerkedtem, milyen tájékozottsággal birnak az iskolákról. Az egyiktől alkalmilag meg is kérdeztem, hogy nincs-e rokonságban valamelyik tanitói családdal, hogy enn)ire érdeklődik az iskolák iránt. Az illető egész egyszerűen válaszolta: — Mi minden közügy iránt érdeklődünk. Látja ön az utcasarkokon a városi tanács hirdetményeit ? Genéve város tanácsa minden közerdekü határozatot meghirdet és a polgárok bármely utcasarkon értesülhetnek róla, hogy miként intézik el fontos ügyeit. Ami a város pénzéből épül, annak létesítésébe minden polgár beleszolhat. Nézze meg Ön ezt az öreg épületet itt a Boulevard Georg Favon és a Rue du Gonseil General közt. (Épen a Plainpalais-n sétáltunk.) Ez a Batiment Electoral, a polgárok szavazó helyisége. Még a régi Genéve maradványa és ujjat kellene építeni a helyébe. Kétszer csinált már hozzá tervet és költségvetést a Tanács és a polgárság mind a ketszer ebben a helyiségben döntött a tervezet fölött. Mind a kétszer nagy többséggel leszavaztuk és visszaadtuk, hogy jobbat, praktikusabbat és főleg olcsóbbat csináljanak. Mert a mi zsebünkre megy a dolog Uram ! És az iskolák költségvetését is le-le szavazgatják ? Azt ne gondolja Uram! Lehet, hogy ha építkezési fényűzésről volna szó: abba is beleszólanánk, de ez nem forog még fenn. Hogy találja Ön? Ugyebár eléggé takarékosak középületeink mind. No? A Palais Electoral se legyen cifra. Komolynak kell lenni az ott folyó faház az u. n. Folketshus (népház) volt. A szo ciáldemokraták — magyarázta kísérőnk — építették. Itt tartják az összejöveteleiket és a vasárnapi táncot. Tovább menve az országúton mindenütt virágok kandikáltak ki a rács mögül, mert valamennyi házat néhány lépésnyire beljebb építettek. Talán érdeke lesz, ha belépünk egy svéd paraszt házba. A kis utcai kertből néhány lépcső visz a pitvarba, innen nyilik két szoba az utcára, az udvarra pedig a konyha meg a kamara. Ugyancsak a pitvarból vezet egy keskeny lépcső az egy vagy két padlásszobácskába. Bizony az már nagyon-nagyon szegény, akinek legalább egy pad'ásszobácskája nincsen. A szobák fala szines, virágos papírral van beragasztva. Tiszták, rendesek. Égyszerü festett fabútorok, házi szövésű szőnyegek és függönyök képezik aszóba bútorzatát. A falakon egy-két kép, többnyire az elhalt II. Oszkár a feleségével és egy bibliai jelenet. A nagy szobából elmaradhatlan bútordarab a könyvespolc, melyen a biblia és zsoltáros könyv mellett még egy pár hasznos és mulattató olvasmány is akad. Sőt egy helyen Mikszáth Kálmán Szt. Péter esernyőjének a svéd fordítását is megtaláltam. Ilyen volt a legtöbb ház berendezése, ahová beléptünk. Mindenütt a derék svédmame fogadott, mert a többiek a mezőn vagy a gyárban dolgoztak. A tűzhelyen krumpli, hal és kávé főtt. Ez a hétköznapi svéd parasztkonyha, melynek az elmaradhatlan vajas kenyér sajttal (szmőrgósz) adja meg a díszét. De menjünk tovább. Ilyen kis kerti házak között haladtunk, melyek között csak annyi különbség volt, hogy az egyik pirosra volt festve, a másik meg barnára, mig elérkeztünk egy hatalmas piros magtár épülethez. Középen fekete szárnyas kapu vezetett be a gondosan kövezett négyszögletes udvarra. Ez volt a papudvar. Két oldalt istállók és szerszámházak, szemben a papház. Magas tetejű, egyszerű földszintes ház, melynek falát egész befutotta a vadszőlő, csak a fehér keretes ablakok villogtak elő, mint valami csodálatos, mosolygó szemek. Az előszoba alig volt nagyobb egy parasztház pitvaránál, csakhogy itt mindkét oldalon négy hatalmas szoba sorakozott egymás mellé. A pitvar asztalán valami huszhuszonhét tenniszrakett és ugyanannyi kis zsoltárkőnyv hevert. Midőn a pap észrevette, hogy kissé csodálkozva nézegetem ezt a különös raktárt, sietett felvilágosítani. Tudja ezek a munkának és ezt a szolidságot ki kell fejezni az épületnek is. Az iskola belsejében sincs fényűzés sehol. A felszerelésben esak szükséglet kérdése foroghat fenn. De meg kell lenni mindennek. Az összes közadóknak több mint harmadrészét az iskolák veszik igénybe Genéve-városában. Hogyne érdeklődnénk tehát az iskolák iránt. Zsebbe vágó dolog ez uram. Ugyebár nem helytelen ebből a szempontból fogni fel a dolgot ? Elismertem a .szempont" praktikus voltát és haza gondoltam, ahol „tanügybarát'-nak nevezik az iskola iránt érdeklődőket, mintha az iskolánk „közönyös", vagy éppen „ellenséges" felei is volnának, vagy lehetnének. Itt esebbevágó közérdek az iskola minden polgárra nézve. Haza gondoltam, hogy otthon is áldoznak némelyek az iskolára. A miniszter a hivatalos lapban meg is szokta köszönni illedelmesen, hogy X . . . Y . . . ötven koronát adott tanszerekre egy iskolának. Nem vitatom el, önként adni szép dolog, — de mikor lesz ezekből a szállingózó kis adományokból igazi kultura ? Soha. Egy ország iskolarendszerét könyöradományokbói fejleszteni aligha lahet. Az én franciám látja, hogy elgondolkoztam és hozzáteszi: — Azt hiszi talán, hogy sokaljuk ezt a költséget? Óh világért sem azért említettem. Az iskoláknak meg kell lenni, amire szükségük van. Igy beszél Genevé-ben akármely iparos, vagy kisboltos, mert ez a társadalmi közfelfogás. (Folytatjuk.) Tarai ilílt, Herpay Ernő * ° ' " uri divatáruháza Nyíregyháza, Zrinyi Ilona u. 5