Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 54-78. szám)

1913-07-20 / 58. szám

2 58-ik szám. J^YÍRVTOÉK 1913. julius 20 szerint 1256 hold belterületen lakó 23,000 lakos mellett 14 altiszt, 34 közrendőr és 2 fogházőr volt; összesen 50 ember. Megjegyzendő mindezekhez, hogy a legtöbb városban a rendőrség látja el a kézbesítési tennivalókat, amikre Nyíregyházán külön van alkalmazva 6 hajdú és 7 tanyai lovas kézbesítő és hogy Nyíregyháza város lakossága egyike az ország legbékésebb, rendtisztelőbb lakosságának. Ha ezeket az adatokat a város belterületén lakók számához viszonyítjuk, azt találjuk, hogy Nyíregyházán a lakosságszáma arányában jelentékeny több rendőr van, mint a vele körülbelől egy színvonalon álló városokban. Hasonló eredményre jutunk, ha nagyobb városokkal hasonlítjuk össze rendőreink számát. Miskolczon 49,000 lélek tehát kétszer annyival is több mint Nyíregyházán, lakik 1115 holdnyi belterületen s 8 altisztje és 65 közrendőre van. Debreczenben 74,100, tehát háromszor annyi lélek lakik bent a nagy kiterjedésű város belterületén s van 10 altisztje és 98 közrendőre, kik a kézbesítéseket is teljesítik. S még sem vagyunk Nyíregyházán sem a városi rendőrséggel távolról sem megelégedve. Mások a rendőrség javadalmazásának elégtelen voltában látják az okot. Ebben is van valami; de közelebbről vizsgálva a kérdést, szintén kevesebb, mint hinni lehetne. Mert hiszen Nyíregyházán az állami segélyből való fizetés kiegészítés előtt 45 korona kezdő havi fizetése, a lakpénzzel együtt 55 korona havi járandósága volt a közrendőrnek a ruházaton kivül. Ez a javadalmazás már a második évtől kezdve fokozatosan emelkedett. Az állami napidíjas írnokok fizetése ma sem több, sőt kevesebb. Ez a javadalmazás ugyan nem éri el például a csendőrök javadalmazását; a csendőröktől azonban tudvalevőleg jelentékeny elméleti képzettséget kívánnak s ezenfelül szolgálatuk is sokkal terhesebb, nem is említve, hogy a csendőrök nem foglalkozhatnak mellesleg mezőgazdasági munkákkal. Az állami segélyből a rendőrlegénység javadalmazása az eddigihez képest emelkedett. Nem nehéz azonban megjósolni, hogy magában véve a javadalom emelkedés nem tenné észrevehetöleg jobbá, tökéletesebbé a városi rendőrségeket. Másutt kell tehát keresni az okot. S ezt könnyű meg találni: a fegyelem és tekintély hiánya a valódi ok. Emlékezzünk csak vissza a hajdani pandur-szervezetre és hasonlítsuk azt össze a csendőrség szervezetével! E sorok írója élénken emlékszik még a szülővárosáben — akkor még város volt! — lefolyt híres Bpandur-baj"-ra. Egy országos vásár alkalmával a korcsmában összeverekedő részeg legények szembeállottak a rendcsinálást megkísérlő pandúrokkal. A pandúrok voltak kénytelenek menekülni s közülök vertek hármat agyon. Egyiket az iskola padlásáról húzták le és az iskola udvarán ütötték agyon. A többieket jószívű emberek szöktették és mentették meg a részeg legények elől. Ugyabban az — akkor még — városban a csendőrség szervezése után egy nagyobb szabású korcsmai verekedést két szál csendőr fékezett meg. Igaz, hogy a leghíresebb legényt az első tá madó mozdulatra szó nélkül leszúrták. Ebből azonban nyomban tisztában voltak a többiek, hogy a rendőrökkel nem lehet ám komázni. Az is igaz azonban, hogy a csendőrök a verekedés előtt sem komáztak a legényekkel. Lett is tekintélye a csendőrségnek s van is. Ez a tekintély és fegyelem hiányzik a városok rendőrségeiben. A fegye lem minden irányban, mely kötelességtudással és kötelességteljesítéssel párosul, teremti meg a tekintélyt. Ezért volna és van szükség a városi rendőrség államosítására. Legyen a városi rendőrség is fegyelmezett, képzett, kötelességtudó és kötelességét személyválogatás nélkül mindenkivel szemben egyaránt teljesítő, a rendben tartásra szorulóktól semmi tekintetben nem függő szervezet. Ha ez lesz, meg lesz a tekintélye is. Nem fog vele packázni minden garázda legény; szavát, intését parancsnak veszi majd mindenki, ha udvarias kérő formában történik is az. S nem is lesz szükség olyan nagymérvű személyszaporításra, mint sokan vélik. Mert hiszen Szatmárnémetiben, ahol 24,000 lélek lakik bent a városban, ma is példás rendet tart 27 csendőr. Ezért kívánatos a rendőrség államosítása a magyarországi városokban; még pedig mielőbb. B. Arvizveszedelem SzaboiGSvármegyében. A Tisza rohamosan és váratlanul bekövetkezett rendkívüli méretű áradása ellen a tiszai járás területén minden védekezés hiába valónak bizonyult, mert a folyó megáradt vize a meglevő avult és csekélyméretü védőmüveket úgyszólván mindenütt megkerülve, a folyómenti összes szántóföldeket, kaszálókat és legelőket teljesen elárasztotta s a további védekezéssel csak maguknak a Tiszamenti községeknek megmentésére lehetett szorítkozni. Ez ideig sikerült is, ugy, hogy az árviz a községek belterületére, kivéve Tiszaszentmárton község Tósor nevű utcáján lévő néhány házat, nem juthatott és kárt ezekben az épületekben sem okozott. Ellenben óriási mértékű, — csaknem kiszámíthatatlan és a lakosság nagy azt amit igér. En passant megjegyzi, hogy Zephyr váltakozó egészsége miatt ő is magánkívül van, mert már egy het óta betegen fekszik, s igy szerepelni se jár, sőt még egyelőre szó se lehet felépüléséről. Így kénytelen a gagiját is megszüntetni és helyette egy lányt (ki roppant sok bosszúságot okoz neki) bár nálánál jóval idősebbet, de jóval tehetségesebbet is szerződtetni. Mellesleg az utóiratban azt is tudomásomra hozza, hogy Zephyr tulajdonképeni neve: Winifred M., egy elzüllött librettistának a lánya, anyja már rég nem él, és csak egy idősebb nőtestvére van, kinek hírnevéről jobb hallgatni. Azt is megtudtam tőle, hogy Zephyr egy rosszhírű utcában és rossz szomszédságban lakik. Avval a jó tanácscsal fejezte be levelét, hogy jobb lesz, ha nem törődöm evvel az egész ügygyei. Bármilyen J józannak is véltem tanácsát, azt követni még se tudtam. Részben igaza is volt, mert mindég kényelmes az az életfelfogás, ha az ember az élet viharos tengerén egy biztosan járó hajón előrehaladva, még avval se törfdik, hogy a segítségért kiáltókkal vájjon mi történhetett. Ellentállni azonban még se tudtam, mert Zephyr édesen panaszkodó hangja egyre fülembe csengett és ez az aranyfürtökkel berárnázott szomorú gyermekarc megjelent álmaimban ; végre elhatároztam, hogy egy barátommal felkutatom a Zephyr lakását. El is mentem, ée sok futkosás után megtaláltam azt a piszkos bérházat, ahova utasítottak, és annak rozoga lépcsőin felkapaszkodva, az ajtót is, ahol Zephyr lakott. Kopogásomra hirtelen feltárult az ajtó, és egy nagy kékszemű, szép lány, vállaira omló, dus szőke hajjal (vagy tizenhét éves lehetett) jelent meg előttünk és csodálkozó, kissé durva hangon kérdezte tőlünk, hogy mi járatban vagyunk. „Egy hölgy jött kis testvére iránt tudakozódni, ki a színpadon játszik* szólt a barátom. Én pár lépést előre téve. amilyen barátságosan csak tudtam, megjegyeztem : „N. úrtól a rendezőtől hallottam, hogy a gyermek beteg, jobban van már azóta kérem?" A lány egy darabig nem tudta, hogy mit tegyen és minden válasz nélkül mereven nézett rám, aztán hirtelen — de mintha még erőltetésébe került volna — behívott. Egp piszkos, bűzös, rosszul szellőzött és oly sötét szobába vezetett bennünket, hogy a benne lévő tárgyakat is alig tudtuk megkülönböztetni, — egyszerre ugy rémlett, mintha távoli énekhangokat hallanék. Lehetséges-e, hogy Zephyr énekel ezen a bágyadt, erőtlen és pihegő hangon ? De rögtön felismertem Zephyr sokat emlegetett dalocskáját, melyet most még szívhez szólóbban énekelt mint valaha, ugy hogy önkénytelenül könnyek szöktek szemembe, és szóhoz jutni is alig bírtam. „Nem látom Zephyrt, hol van?" kérdeztem, aztán magamon uralkodva, az engem még mindig mereven, félig gondolkodóan és bizalmatlanul figyelő lányhoz fordultam; „ott az ágyban fekszik," szólt, s a szoba egyik sötét sarka felé mutatott, hol egy nyomorúságos deszkaágyon feküdt a szegény kis tündérkirálynő. Nyugtalanul hánykódott jobbról-balra, azúrkék szemei lángban égtek, gyönyörű selymes haja pedig fényét vesztve összekuszáltan bomlott szét a vánkoson, és csöpp kis kezeit a nagy fájdalomtól görcsösen, szinte vadul összeszorította. De ő csak énekelt, egyre énekelt (ha csakugyan éneklésnek lehet nevezni, ezt az alig hallható nyöszörgést) és mind jobban hánykolódott az ő nyomorúságos vánkosain. Nem birtam tovább nézni ezt a szivet szaggató látványt, és testvéreihez fordultam, ki azonban kérdésemet meg se várva, nyersen és szaggatottan ezeket mondta: „Agyhártyagyuladása van." Az orvos azt mondta, holnapnál tovább nem birja ki. A rossz táplálkozás, izgatott életmód ás tul sok munkától kapta ezt. De én nem tehettem róla. Tudom is, hogy mindig éhezett szegény. Én is sokszor majd meghalok az éhségtől. Apám minden fillért eliszik amit csak keresünk. „Ugy gondolom, szinte jó szegény Winnienek, hogy meg fog halni. Bár az Isten már engem is magához szólítana." Erre rideg, elfásult arckifejezése hirtelen ellágyult és fuldokló zokogásba törve, a kis divatharisnyák, keztyük, stb. legnagyobb választékban. RubadíszekJ ben naponként érkeznek újdonságok Kohn Xgnátz női-, férfi divatáruházába. Telefon 129