Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 54-78. szám)

1913-08-14 / 65. szám

2 65-ik szám. Jfmmtsi 1913. augusztus 14. már az, amit elkövet. Természetes és hagyományos. Igy kerülnek felszínre a közigazgatási tragédiák, melyek számát megszázszoroz­zák a fel nem fedezett tragédiák. Ez a függőség, ez a lekötöttség az összes köz­igazgatási nyomorúság okozója. Főbiró sem lehet objektív, ha járásának hatal­mas ura ügyéről van szó. Ezért lett a közigazgatás — a kihágások bürokratikus elintézője, — a kultura ápolója és elő­mozdítója helyett. Az uj görög katholikus püspökség székhelyének kérdéséhez. Irta: Balla Jenő. I. Ujabban megint hire jár annak, hogy a hajdudoroginak nevezett uj görög katholikus püspökség székhelye Nyíregyháza lesz ; — mert Nyíregyháza földrajzi fekvésénél, vasúti össze­köttetéseinél, kulturális berendezésénél fogva és mert az érdekelt egyházak többsége Nyír­egyháza mellett nyilatkozott, a legtöbb remény­séggel nézhet a székhely kérdésének megoldása elé, annál is inkább, mivel a székhely ide­helyezése érdekében olyan tekintélyes anyagi áldozatot ajánlott meg. Ezzel a hirrel kapcsolatban ismét fel­újulnak azok a vérmes remények, miket sokan a püspöki székhely elnyeréséhez fűztek. Egy­ben azonban felujitattak azok a vádak is, a melyeket annak idején szükségesnek és jónak láttak ugyan erősen hangoztatni mindazok el­lenében, akik a város részéről a püspökség idehelyezése céljából kisebb anyagi áldozatot is elegendőnek találtak volna. Ráadásul meg­ismétlődnek azok a vádak is, miket annak ide­jén az evangelikus egyház ellen emeltek a miatt, mert ez az egyház a város határozata után nyíltan és leplezetlenül bejelentette igényét a törvény szerinti arányos anyagi támogatás iránt. Minthogy az immár kinevezett püspök ur ideiglenes székhelyéül Debrecent választotta és szerény hitem szerint ez az ideiglenes beren­dezkedés a végleges elhelyezkedés előkészítése is egyszersmind, azt hiszem elérkezett az ideje annak, hogy ezekkel a vérmes reményekkel és vádakkal, melyeknek oknélküli hangoztatásával — meggyőződésem szerint — magát az ide­helyezés lehetőségét akadályozták meg, végre tásügyi tanács feladata: ez méltányos sorrend­ben intézi el a tanítói előléptetéseket. Mindenesetre jellemző ez a fizetési beosz­tás és a kultura felfogására tiszta világot vet. A faluk kiképzett, modern tanítókat kapnak. Nem a a kiváló falusi tanitók hagyják oda a falut, hogy az még pusztább legyen, (mint. ná­lunk) hanem intelligens, kipróbált tanitók vágya­koznak és mennek falukra és hogy gyermekei­ket Genéve-ben taníttathassák: több fizetést kapnak. Homlokegyenest ellenkezője ez a mi vi­szonyainknak, — de bizonyos, hogy az ottani falu is más, az iskola azonban egyforma, vagy legalább is megközelítő berendezésű. A falusi iskolában is mindennel ellátják a tanulókat, tehát tankönyv, tanszer és felszerelési hiány ismeretlen. A túlzsúfoltság is. Falun éppen ugy nincs több egy tanitó keze alatt 20—30 tanuló nál, mint Genéve-ben. A tanítónők fizetése 350 frankkal kevesebb, mint a férfi tanítóké és ők csak 100 frank fizetésemelst kapnak évenkint tizéven át. Ha azoban a tanítónőt fiúosztály vezeté­sével bízzák meg: akkor a különbséget ré­szére kiutalják, sőt a vegyes (fiu és leány) osztályokat vezető segédtanitónők is 180 frank­kal több fizetést kapnak. Amelyik tanítót másik osztály vezetésével is megbíznak: az 400 frank többletet kap a másik osztályért. Például kétfele kell válasz­tani a beíráskor egy 50 tanuló osztályt. Akkor az a.) osztályban hagynak 30 tanulót, — 20 tanulót meg rábíznak egy olyan tanítóra, aki­leszámoljunk, anélkül, hogy ez most már a székhely kérdését hátrányosan befolyásolhatná. Teszem pedig ezt sine ira et studio, min­den felekezeti elfogultság nélkül és kizárólag a városi közérdek nézőpontjáról mérlegelve a kérdést. Azok a bizonyos vérmes remények, amik az uj görög katholikus püspökség székhelyének Nyíregyházára való helyezéséhez fűződtek, körül­belül abban foglalhatók össze, mint ezt untig eleget hallhattuk s olvashattuk, hogy Nyíregy­háza város életében még soha nem fordult elő olyan fontos mozzanat a város fejlődése és nagygyá válása érdekében, mint lenne, illetőleg lett volna az, ha az uj görög katholikus püspökség szék­helye Nyíregyházára helyeződik. Teljes tisztelettel ugyan az ellenkező fel­fogás iránt, én ezt a feltevést igen-igen nagy mértékben túlzottnak bátorkodom tartani s meg­mondom azt is hogy miért. Minden félreértésnek elejét veendő, külö­nösen hangsúlyozni kívánom, mikép abban a véleményben voltam és vagyok ma is, hogy ha sikerült volna kellő körültekintéssel az uj gör. katholikus püspökség székhelyét Nyíregyháza számára megnyerni, a város további fejlődésére ez ujabb jelentékeny emeltyű, ujabb jelentős lépés lett volna. Ámde távolról sem olyan mér­tékben, amelyért érdemes és szükséges lett volna azokat a fölösleges izgalmakat felidézni és amelynél jelentősebbeket a város múltjában találni nem lehetne. Kezdve magán az idetelepítésen, akár az 1786-iki községi jog elnyerését, akár az 1804 — 1822-iki „megváltás"-t, akár az 1837-iki „sza­bad és kiváltságolt város"-i szabadalom meg­nyerését, akár csak a Császárszállásnak előbb zálogbirtokba vételét, majd örök tulajdonjoggal való megszerzését, akár a volt Tiszavidéki vasút vonalának Nyíregyháza felé vezetését, akár a kir. törvényszéknek, később a vármegye székhelyének Nyíregyházára helyezését s még jó egy néhány nagyobb fontosságú eseményét a város múltjának hasonlítjuk össze az uj gör. katholikus püspökség székhelyének esetleges elnyerésével, szerény nézetem szerint az össze­hasonlítás a jelentőség tekintetében nem az utóbbi javára üt ki. Hallottuk és olvashattuk eleget, hogy az uj görög katholikus püspöki székhelynek Nyír­egyházára való helyezése e város egész gazda­sági és kulturális életének fejlődésére kiszámit­hatlan és megbecsülhetlen előnyökkel járna, mikkel szemben a város által megajánlott anyagi áldozat elenyésző csekélység. Ha a dolog könnyebbik végét akarnám megfogni, azt a tiszteletteljes kérdést volnék bátor intézni mindazokhoz, akik a kérdés iránt érdeklődnek: mutasson bárki Magyarországon csak egy — nem több, csak egyetlen egy — nek saját osztályában csak 20, vagy kevesebb tanulója van. E külön osztály vezetésére jár a 400 frank. Az ismétlő iskolai tanítónők 3600 frank, a tanitók 4000 frank fizetést kapnak. Az inspecteur ök fizetése 4500 frank, az igazgatóé, (aki a canton összes iskoláinak tan­felügyelői teendőit végzi): 6000—7000 frank. Egybevetve a svájci tanitók helyzetét és fizetését a mienkk'l, azt látjuk, hogy a falusi tanitók helyzete és fizetése közt van a legna­gyobb különbség. Hogy mennyivel olcsóbb a magyar tanitó : számokban is könnyen kifejez­hetjük. Genéve cantonban a tíz-tizenöt évi mű­ködéssel biró tanitó 4150 frank és lakásba kerül. Nálunk harminc évi működés után sem éri el ennek a felét a legtöbb tanitó. Még mpglepőbb eredményt kapunk, ha az iskola költségvetését tekintjük, mert ott a sze­relékeket nem is számítva, átlag 40 tanuló ke­rül 4150 frankba és egy tanítói lakásba, nálunk pedig átlag 80 tanuló ennek felébe, vagy harmadrészébe. Azt is el kell ismerni, hogy nálunk merész dolog volna magasabb fizetést tervezni a falusi tanitó részére, holott az iskolai viszonyokat ismerő tiszta agyú ember első pillantásra be­látja, hogy a magyar falusi tanitó sokkal ne­hezebb munkát végez, mint a városi. Svájcban ez nem igy van. Ott a munka körülbelöl egyenlő. Ott a kultura érdeke diktálta a létező berendezkedést. Milyen észszerű és nivelláló intézkedés a társadalom érdekében az a jelenség, hogy olyan várost, mely mai nagyságát, gazdasági és kulturális fejlettségét püspöki székhely minőségé­nek köszönheti! Jól értsük meg egymást! Nem azt kérem, hogy olyan püspöki székhelyül szol­gáló várost muttassanak, amely nagygyá lett, kiemelkedett a többi város közül, — mert ilyet ismerek én is többet is, — hanem olyat, amely nagygyá fejlődését püspöki székhely mivoltának köszönheti! Tudván azonban azt, hogy a magyarországi püspöki székhelyül szolgáló városok neveit sem tudná száz ember közül öt sem fejből elsorolni, —köztük jómagam sem, — megkísérelem az el­lénkező bizonyítását. Pedig tudvalevőleg a nem­leges körülmények bizonyítása mindig nehezebb. Magyarországon ez idő szerint 4 olyan város, illetőleg község van, mely római vagy görög katholikus, avagy az ujabb megjelölés szerint latin vagy görög szertartású katholikus érseknek a székhelye és 19 van olyan, amely latin vagy görög szertartású katholikus püs­pöknek a székhelye. A más felekezetbeli püs­pöki székhelyekkel a hely és idő kímélése ér­dekéből nem foglalkozom. Nézzük először az érseki székhelyeket. A négy érseki székhely: Esztergom, Eger, Kalocsa és Balázsfalva. Ha ezeket nagyság, gazdasági és kulturális fejlettség tekintetében vizsgáljuk és összeha­sonlítjuk a többi, érseki vagy püspöki szék­helyedül nem szolgáló városokkal, mindenek előtt arra az érdekes és már magában véve is jellemző sajátságra kell reájönnünk, hogy ezek egyike sem törvényhatósági joggal felruházott város. Sőt Kalocsa és Baíázsfaíva még csak nem is rendezett tanácsú városok, hanem községek. Már pedig miként a csecsemőből gyermek, a gyermekből ifjú s az ifjúból önálló férfi lesz a fejlődés folyamán és a fejlődés folyamányaként, épen ugy lesz a kisközségből nagyközség, a nagyközségből rendezett tanácsú város és a rendezett tanácsú városból önálló törvényható­sági joggal felruházott város. Tehát már maga az a körülmény, hogy az érseki székhelyek véletlenül nem törvény­hatósági városok, sőt a négy közül kettő nem is város, — azt mutatja, hogy az érseki szék hely minőség magában véve nem lehetett, nem volt valami nagy hatással fejlődésükre. Ha már most közelebbi vizsgálat alávesz­szük az érseki székhelyeket, arra az eredményre jutunk, hogy ezek a többi városokkal szemben egyáltalán nem mutatnak fel különösebb hala­dást semmi tekintetben. Sőt — sajátszerű, de tény, — sok tekintetben az átlagon alul ma­radnak. Igy a népesség tekintetében, ami pedig szintén egyik ismerve a városok fejlődésének, Eger kivételével, messze alul maradnak a vá­rosok fejlődésének atlagán. Az 1890—1910. Genéve város kitűnő tanerői kirajzanak a peri­fériákra ! Nálunk a székesfővárostól kezdve minden vidéki város a faluk erejét szivja fel és vissza alig ad valamit. Többnyire rosszal fizet. A falusi parasztember gyermeke legfeljebb csak mint pap, tanitó vagy jegyző kerülhet vissza a faluba. De már a kiválóbb egyéniségek ezek­ből is csak pályájok elejét töltik a falun. A városok fogyasztják el a falunak minden ter­ményét, az emberi ételmiséget is, mert hej, kevés olyan tanitó és pap, jegyző van ma már, aki az ő szeretett szülőfalujában nyomo­rogna inkább, semhogy egy jobb állás és existencia kedvéért másfelé pályázna. A kizsarolt, kiszipolyozott magyar falu, mely a búzától elkezdve az emberi agyvelőig minden értéket beszolgáltat a városi társada­lomnak, méltán gondolkozóba ejtheti azt, aki szociologiával foglalkozik. Valamit vissza is kellene adni a falunak. Sok mindent nem lehet, de talán a kulturát lehetne és kellene . . . A fizetési módozat másik fontos vonása, hogy az alapfizetést 10 éven át évente javítják. A fiatal tanitó mikor megnősül, rendesen akkor a legszegényebb. Nálunk 5 évig várnia kell az első korpótlékra. Addig futkoshat mel­lékkereset után és nem nagy kedve van taní­tás után is paedagogiával foglalkozni. Svájcban tudják, hogy a tanítót fiatal korában kell a hi­vatásához lekötni. Addig kell vele éreztetni, hogy ez a pálya fokozatosan többet nyújt, míg még fogékony, mig el nem fásult. Hja, ha efféléket nálunk belátnának! . . .

Next

/
Thumbnails
Contents