Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1913-04-17 / 31. szám
2 3 i -ik szám. JSÍYÍRJTIDÉK. 1913. április 17. Nem szemrehányás ez, csak keserű önmegismerésen alapuló önvád. Én a kulturát csak akkor ismerem el igazi kultúrának, ha az olvasottságon, tanultságon, műveltségen kivül hatalmas integráló részét képezi az erkölcsi tartálom, az ethikai bázis — minden emberben. Büszkén verjük a mellünket és a kétségbe sem vonható meggyőződés basszus hangján hirdetjük, hogy kulturnépek vagyunk, büszkén állunk évente 5—6000 gyermekhulla között szerte a megyében és még hisszük is — a mit hirdetünk — pedig talán lelohasztja nagy kulturönérzetünket egy szám — 4665 — t. i. 1903-tól 1907-ig rövid öt éven belül ennyi gyermek halt meg — a nélkül hogy orvosi segítségben csak egyszer, egyetlen egyszer is részesült volna! — csak a mi megyénkben. És most álljunk meg újra, és próbáljuk elképzelni ezt a rengeteg sok, lázban égő, fuldokló, vagy tespedő gyermektömeget — és meg van a mi kulturánk hű tükörképe és kompetens mérőpálcája. Kimondom bátran — hogy addig nincs jogunk magunkat kulturnépnek nevezni — mig ily hajmeresztő barbarizmussal találkozunk mig csak egyetlenegy gyermek pusztul el elhagyottan, mostohán. Sokat foglalkoztam az általunk vadtörzseknek nevezett szines emberfajok gyermekvilágával — ezt ott nem találjuk, a keletafrikai wahehe néger mindég és minden esetben elhivja beteg gyermekéhez az ő mlagusi-ját — aki igaz, hogy a mi gyermekgyógyászati szigorlatainkat nem állná meg — de annyit nyújt, a mennyit tud, a mennyi benne van. Borzalommal olvassuk az ős mexikóiak és patagoniak pogány bálványoknak hozott gyermekáldozatainak véres meséit — hát a mi mindennapos meséink talán szebbek ? Nem szebbek ; szomoruabbak, igazabbak; — a bálvány — az változott, — a gyermek hekatombák maradtak — Pásztor István 1848-49-iki honvéd, 50. éves református lelkész. A középszabolcsi reform, e. megye legközelebb (ápr. 15—16.) városunkban, Nyíregyházán tartott gyűlésében Görömbei Péter esperes időszaki esperesi jelentésében az alábbi élet- és jellemrajzi adatokkal emlékezett meg Pásztor István 1848/49-iki honvéd és 50 éves Mllósemjéni református leikése érdemekben gazdag félszázados működéséről. A mi tiszteletünk és szeretetünk tárgya, kedves lelkésztestvérünk s barátunk Pásztor István született Kemecsén az 1831. év február 15-én. Elemi iskoláit ugyanott végezvén, szülei az 1844. iskolai év kezdetével a sárospataki anyaiskolába Íratták be, hol már az első félévi vizsga után kitűnő osztályzatot nyert. így érte el a történelmi korszakalkotó 1848-ik esztendőt. Az ifjúság lelkesedése mellett őt is megihlette a hazaszeretet géniusza s a megalakított nemzetőri csapatba, mint 17 éves ifjú, ő is belépett. Midőn az iskolai év elteltével a nyári nagy szünidőre Kemecsére haza ment, meglepetéssel tapasztalta, hogy a községből már több, mint 20 intelligens ember elutazott a déli harctérre, a szabadság és a megtámadott haza védelmére. Nem gondolkodott ; hanem felkerekedett s bement Nagykállóba és bevétette magát az akkor alakult 43-ik zászlóalj kötelékébe, hol mint már néminemű gyakorlattal biró ifjú, szakaszvezetőül az uj bálvány nevei: alkoholizmus, erkölcsi nyomorékság, a socializmusnak hibásan felfogott, rosszhiszeműen hirdetett tanai, — igen-igen sokszor szivtelenség, ridegség, és nem baromi — de emberi közöny! Ugy vélem, hogy mikor egy, az életet fenyegető társadalmi kórnak rejtett fészkét akarjuk napvilágra hozni, a sebész kíméletlenségével kell feltárni mindent, hogy gyökeresen irthassuk ki a bajt; — ebben a kíméletlenségben van csupán a humanizmus nagy munkájának, munkája eredményességének egyetlen garanciája. A „Nyírvidék'-ben eddig is megjelent, a gyermekhalandóság okairól szóló közlemények íróinak hálás szívvel mondok köszönetet, hogy e kérdést felvetették és felszínen tartiák. Szaktudásukra, ügybuzgalmukra nagy szükségünk van és lesz — azt nem nélkülözhetjük. l)e a megindítandó nagy mozgalomba bele kell vonnunk mindenkit, aki társadalmi állása révén vezető szerepet visz; segítségül kell hivnünk első sorban megyénk összes orvosait, tanítóit., papjait, jegyzőit, birtokosait, a publicisztika embereit, mindenkit, akit szivének érzése hozzánk vezet, hogy segítségünkre legyen. Össze kell hivnünk minél hamarább egy nagy értekezletet, a melynek napját már most ki kellene tűzni — az iskolaév letelte után. Meg vagyok győződve, hogy megyénk vezetői mint minden jó ügyben, most is kezükbe veszik az organizálás munkáját. Erre az értekezletre mindenki, aki a gyermekhalandóság okaihoz hozzá tud szólani, jöjjön el, szólaljon fel, adja elő tapasztalatait, adja elő tanácsait, mondja el véleményét a baj orvoslására nézve konkrét indítvány alakjában. Mindenkit meg kell hallgatnunk, minden tanácsot megfontolnunk és mérlegelnünk. Ha minden adat együtt lesz, akkor tisztán áll elöltünk a kór képe — és akkor kezdődhetik meg csupán a gyógyítás neazonnal alkalmaztatott. Majd Nyíregyházára, innen némi fegyver nélküli gyakorlatozás után Miskolcra, onnan pedig Mészáros Lázár vezénylete alatt álló kassai csatába indult. Ennek a csatának szerencsétlen kimenetele után a hegyaljai csatatérre, Klapka György vezérlete alá került. Itt, megnevezetten Kisfaludnál érte a zászlóaljat az a rettenetes katasztrófa (emlékezete szerint 1849. jan. 4.), melynek a zászlóalj nagyrésze áldozatul esett. ; sőt Pásztor István is súlyos sebektől borítva a csatatéren maradt. Hogy aztán Kisfaludról 18—20 fokos hidegben, életveszélyes sebével milyen keservesen s milyen szenvedések között jutott haza Kemecsére, ez már, jegyzi meg szerényen, részletes kérdés; de elvégre haza jutott. Otthon aztán szüleinek gondos szeretetteljes ápolása s Dusóczky Károly vármegyei főorvos lelkiismeretes kezelése folytán április közepére felépült, annyira, hogy további katonai szolgálatra csapatához, az akkor Tiszafüreden állomásozó zászlóaljhoz már bevonulhatott. Innen csakhamar Eperjesre, Dembinszky táborába vezényeltettek. Itt érte őket a leverő hir, hogy az orosz sereg nyakunkon van. Ettől kezdve sorsuk már elszomoritó vala; mert a visszavonulás a magyar alföldön keresztül óriási hőségben, szomjúságban Szegedig egy valóságos kálvária vala. Csak is itt bocsájtkozhattak ütközetbe a már mindenfelől összevont osztrák és orosz haderővel, s bár halálmegvetéssel harcoltak is, annyira, hogy az ütközetet még a holdvilágnál is folytatták, hiába volt minden, a túlerő s a vezérkarban már akhéz munkája. Ha valamikor — ugy most kell a „viribus unitis" jegyében dolgoznunk. Aki nem jöhet el személyesen, küldje el Írásban tapasztalatait és tanácsait. Én remélem, hogy ha nem is fog minden óhajtásunk belátható időn belől teljesedésbe menni; ha még hosszú idő telik is el, mig annyira fokozzuk erkölcsi kulturánkat, hogy a más holt gyermekének ravatala mellett is fáj a szivünk ; mig a gyermekhalandóság statisztikai mértéke mellett, azt az anyai fájdalom és emberi együttérzés mértékével is mérjük — ha végtelenül soká tart is — mig egy álom valósul meg — jól eső érzésünk lesz a megtett kötelesség érzése. Az uj adókezelés. Az uj adótörvények közül az 1909. évi VII, VIII., IX. és X. t.-cikkeknek elhalasztása törvényhozásilag is elintéztetett. Életbelptek azonban a földadó-, a házadó- és az adókezelési törvények és különösen az utóbbi ismerete annál is szükségesebb, mivel ez egyrészt az egész adózó közönséget érdekli, másrészt, mivel több, az eddigi gyakorlattól lényegesen eltérő intézkedést tartalmaz. Áz adófizetési határidők változatlanul maradnak s így a négy egyenlő részletben, a naptári évnegyed első napjain (január, április, julius és október hó 1-én) esedékes adók a Negyedév közepéig (február, május, augusztus és november hó 15-ig) fizetendők. A késedelmi kamat is változatlanul 5 százalék, ámde míg a múltban eme kamat mindenkor (tehát egy napi késedelem esetén is) az egész évnegyedre számíttatott, az uj törvény szerint a késedelmes adózó csak a negyedév első napjától a befizetés napjáig terhelhető meg késedelmi kamattal. így tehát például a február hó 16-án teljesített fizetés alkalmával az adóhivatalok a hátralékosoknak már nem 90, hanem csak 46 napi kamatot számítottak fel. A fizetési határidők pontos betartása annál is inkább előnyös, mivel a hátralékosok most már nem kapnak adóintéseket, hanem további 8 nap leteltével — tehát február, május, augusztus és november hó 25-én — a végrehajtó kor beállott egyenetlenségnek eredménye más nem lehetett, mint a leveretés! Innen Temesvárra, onnan csüggedten és folytonosan hátrálva Lúgosra értek, hol a vélt nagy tábor helyett annak már csak hűlt helyét találták s ott érte őket a leverő hir, hogy Gőrgei leraktafa fegyvert; de itt jöttek arra a szomorú tapasztalásra is, hogy a tisztek közül is már csak néhányan lézengenek köztük. Következett a vég bgszomorubb vége, hogy t. i. pásztor nélkül elszéled a nyáj. Formális fegyverletétel tehát nálunk nem történt; hanem cselekedtek a saját ösztönük szerint. Fegyverüket sokan a Marosba dobva, sokan szállingóztak hazafelé. Azonban az egész területen már akkor az oroszok voltak az urak, akik a fegyvertelen menekülteket elfogták és csapatokra osztva elvezették Arad alá, hol az osztrákoknak adattak át; akik pedig egy vagy más módon megszabadulhattak, mélységes fájdalommal s keserűséggel vánszorogtak hazafelé. így érkezett Pásztor István is 1849 szeptember közepe táján haza Kemecsére. Amennyiben pedig a volt honvédekre hajtóvadászat tartatott, hogy őket a hadseregbe besorozzák, bujkálniok kellett; e miatt csak 1850 január havában iratkozhatott be újra a sárospataki főiskolába; honnan aztán a bölcsészeti s hiltani tanfolyamok elvégzése után 1855 tavaszán Rátkay József lelkész és utóbb esperes által a balkányi egyházba hivatott meg segéd-lelkész és fitanitónak. Itt aztán főnöke munkaképtelensége miatt az összes lelkészi teendők végzése s a 6 osztályú fiúiskola Rlnriniiilt nn Innnl iii*irliii«itni«EiUn-* ahol mindennemű uridivat különlegességi újdonságok beszerezhetők, flHRnnV I 37 Alin I F FI VfltfflF lm/ u- r a: férf i fehérnemüek, mellények, felöltők, nyakkendők, keztyük, INUljllJMI UL nniJUl Ul lUMUlUI UHUI. zsebkendők } gallérok, kézelők és pénztárczák, stb. stb. YárosHázpaiota (Ferenczi-féle iönyylíoreslceífis tőszomszédságában), 231-9-5 szives támogatást kér: Füredi Áruház.
