Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-04-10 / 29. szám

6 99-ik szám. J#ÍRTOÉK> 1913. április 10. Tóth Józsefnek lapunk hasábjain közölt: „ Jognélküliek" cimü munkája széles mederben oly érdeklődést keltett, hogy szerző — elhatározta azt külön fü­zetben is kibocsitani. A hét nyomtatott ivre terjedő mü ára 2 korona és bér­mentesen küldetik meg mindazoknak, kik azt postai levelező-lapon szerzőnél (Nyír­egyháza (Kállai utca 23.) két hét alatt megrendelik, amikorra a mű sajtó alól kikerül. — A városi épületek kéményeinek tisz­títása. Nyíregyháza város tulajdonát képező, valamint a város használatában lévő épületek kéményeinek tisztítási munkálataival a város képviselőtestülete árlejtés utján Kazár Ferenc kéményseprő iparost bízta meg. A képviselő­testület határozata ellen Kovács Lajos kémény­seprő mester felebbezést nyújtott be. A hatá­rozatot a vármegye törvényhatósága helyben hagyta, Kovács Lajos ez ellen is felebbezéssel élt. Most a belügyminiszter a kereskedelem ügyi miniszterrel egyetértőleg azzal a kikötés­sel hagyta jóvá a határozatot, hogy a város köteles a kéményseprési ipari szabályrendelet 5. §-a értelmében az illetékes kéményseprő mesternek felügyeleti díj cimén minden kémény után évenkint 50 fillért fizetni. — Csikóvásár. A Miskolcon állomásozó 7. számú lóaavató bizottság Nyíregyházán f. é. május hó 23-án reggel V28 órakor és Komoró községben május hó 25-én reggel 9 órakor csikóvásárt fog tartani, amely alkalommal ki­zárólag három éves csikókat vásárol a csikó­telepek részére. — A siketnémák debreceni intézetének nj épüléte. A siketnémák debreceni intézete f. évi szeptember havában a részere felállított uj épületébe költözködik. Az épületben a modern paedagógia minden igénye kielégítést nyer. Maga az épület három emeletes és 120 siket­néma növendék befogadására alkalmas. A növendékek nem szerint leányok és fiuk külön­külön internátusban nyernek elhelyezést. Az intézetben az oktatás céljaira 12 tanterem, 3 slöjd, rajz , kézimunka- és tornaterem van berendezve. Az impozáns épület szépen ren­dezett kertben áll, amelynek közepén a növen­dékek részére 3500 m 2 nagyságú játszótér van. Az intézetben a siketnéma növendékek szak­szerű tanításban és nevelésben részesülnek. A siketnémák az intézetben elsajátítják a hangos beszédet, ami nagy áldás a siketnémára nézve, mert a tanult siketnéma többé nem jelekkel, hanem előszóval közli az épérzéküekkel a gondolatait, valamint azok hangos beszédjét is megérti. Megtanulnak írni, olvasni, számolni s mindazon ismeretek birtokába jutnak, ame lyek az életben szükségesek. Kikerülve az intézetből valamely iparágra lépnek s megke­resik a mindennapi kenyerüket. A siketnémák debreceni intézetében 30 hely üresedett meg. Felvételre folyamodhatik nemre és vallásra való tekintet nélkül minden 9—10 éves ép é?szel bíró siketnéma gyermek. A szegény gyermekek felvétele ingyenes. Felvilágosítást ad az intézet igazgatósága. — Gyűlés. A X. kereskedelmi oktatásügyi nemzetközi kongresszus és a VII. nemzetközi tanfolyam előkészítő bizottsága, mely a választ­mány egyik tagjául Euhmann Andor elemi nép­iskolai és kereskedelmi tanonciskolái igazgatót választotta meg, f. hó 7-én tartotta dr. Nagy Ferenc val. belső titkos tanácsos elnöklésével gyűlését Budapesten. — Kirándulás. A polgári leányiskola I. oszt. növendékei f. hó 5-én Klenner Berta ta­nárnő vezetésével kirándultak a közel levő Er­zsébet ligetbe, hol ének és játék melleit kedé­lyesen szórakoztak. — 150. szánin fiókpénztár választmányi ülése. A Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdijegyletének helybeli fiókpénztára választ­mányi ülést tartolt folyó hó 6-án Pisszer János elnöklete alatt. A tárgysorozat pontjait a jegy­zőkönyvek hitelesítése, Jordán József pénztáros jelentése és a perselybontás képezték. — Tanítók sorsjátéka. A magyarországi tanítók orsz. betegsegélyző alapjának javára engedélyezett tárgysorsjáték megejtett húzása csak öt koronás eredményt hozottt a szabolcs­vármegyeieknek, a 107, 409. számú. A húzás eredménye a következő : 20,000 kor. értéket nyert 19,485; 2000 kor. értéket 131,807; 1000 kor. értéket 106,020, 27,151, 176,416 500 kor. értéket; 69,952,88,713,94,940,99,085, 159,701. Ezek voltak a nagyobb nyeremények, melyeken kívül még 200, továbbá 100, 20, 10 és 5 ko­ronás értékű nyeremények is voltak. — Szíves tudomásai vétel végett értesít­jük a nagyközönséget, hogy a nyers anyagok, munkadijak és az üzleti költségek rendkívüli emelkedése folytán folyó évi május hó elsejé­től a kézi eladási cikkekből legkevesebb 10 fillér értékűt szolgáltatunk ki és ezen időtől fogva sem magánosoknak, sem gazdaságoknak semmiféle százalék (%) kedvezményt nem adunk. Tisztelettel a 263-6-1. Gyógyszerész testület. — Az országos iparegyesület titkára Nyíregyházán. Dr. Soltész Adolf, az országos iparegyesület titkára, mint a budapesti szabó­iparosok hitel-és termelő szövetkezetének elnöke, Adler Lipót igazgatósági tag, Bálint Menyhért, a kereskedelemügyi minisztérium szabóipari szakellenőre és Ullmann Jákó, a „Szabó Hírlap" szerkesztője vasárnapra Nyíregyházára érkeznek az itteni ipartestület meghívására. Dr. Soltész Adolf vasárnap délelőtt 10 órakor az ipartes­tület tanácstermében ismertetni fogja a „Magyar Rochdale" budapesti szabóiparosok szövetkeze­tének történetét. Az ipartestület elöljárósága az előadásra a városi tanácsot is meghívta. — A fiumei gyors katasztrófáját Nyír­egyházán is sokan léiekzetfojtva olvashatták. Aznap u'azott ugyanis a fiumei vonalon dr. Milecz Miklós orvos feleségével Borbély Aran' kával nászútra. A szerencse azonban, hála Isten, kedvezett a fiatal párnak: egy vonattal hamarébb indultak és érkeztek meg Fiúméba, a katasztrófa előtt. — S ölöilonca. A rovartani állomás szak­közegei a sóstói szőlőtelepen végzett vizsgála­tok alapján megállapították a szőlőilonca terje­dését, melyből kifolyólag Krisko M. hegyköz­ségi elnök felhívást intézett a birtokosokhoz a védekezést illetőleg s a plumbum arsenicum nagyban való beszerzését es az ezzel való per­metezést ajánlja az érdekelt szőlőtulajdono­soknak. — Hörkhurnt járvány. Székely község­ben sz iskolás gyermekek közül egyszerre 20 gyermek betegedett meg hörkhurutban. Az al­ispán az ottani ref. iskolát egyelőre 14 napra bezáratta. — Húsbélyegző festék méregmentes, ál­latorvosok és hóslátók reszére és fekete színben kizárólag lapunk nyomdájában szerezhető be Nyíregyházán. — 1000 darab rózsa oltvány eladó a vármegyei Erzsébet-közkórház kertészetében. — Hirdetmény. Utóbbi időkben ismét gyakori eset, hogy a város területén kifüggesz­tett levélgyűjtő szekrényekbe nagyobb terje­delmű nyomtatványok és terményt tartalmazó áruminta küldemények helyeztetnek el. A város levelező közönsége érdekében kérem az egyes feleket és az üzleti köröket, hogy nyomtatvá­nyaikat és árumintáikat ne a kifüggesztett le­vélgyüj fő szekrényekbe, hanem az egyes posta­hivataloknál e célra szolgáló Jevélanyag gyűjtő kosarakba helyezzék el. A szekrényekbe erősza­kolt eme tárgyak ott fenn akadnak, a szekré­nyek nyílásait eldugaszolják, holott talán egyéb­ként a szekrények üresek, vagy ha nyílást sza­badon is hagyják, terjedelmüknél fogva bent, a szekrény belső falazataiban akadnak meg s a reájuk dobott let eleket fenntartják ugy, hogy a szekrények automatikus kiürítése alkalmával az ily küldemények a rajtuk fekvő levélanyaggal együtt benn rekednek és csak a szekrények heti felülvizsgálása alkalmával kerülnek elő. A nagyközönség a saját jól felfogott érdekeit védi, ha az ilyen visszaéléseket nem türi és alkal­mazottjait az ily helytelen eljárások következ­ményeire figyelmezteti. Ezt az alkalmat felhasz­nálom arra is, hogy a szekrények épségét és a szekrények kiürítésére vonatkozó jelzőtáblács­kák védelmét a nagyközönség jóakarau figyel­mébe ajánlom, mert azokat egyes rakoncátlan egyénak csupa rosszakaratból megrongálják, a jelzőtáblácskákat pedig lépten-nyomon a szek­rényekről eltüntetik. Ezekkel a visszaélésekkel szemben a posta és távírda igazgatóság telje­sen védtelenül ál), ha csak a város közönsége jóakaratú támogatásával segítségére nem jön és saját érdekében közös akarattal rendet nem teremt. A nagy közönségnek ezt az erélyes tá­mogatását kéri a köz érdekében a posta és távírda igazgatóság. — Iskolai nyomtatványok teljesen azo­nos az Egyetemi nyomda kiadványaival, csak olcsóbb a Jóba-nyomdában Nyíregyházán, — A Gazdag cirkusz ma és minden este tartja előadását a Buza-téren felállított modern, 2000 embert befogadó sátorában. Az előadás iránt nagy az érdeklődés. A tudomány mai álláspontja szeri ni bebizonyithatóan az Odol a legjobb szer a száj — és a fogak ápolására, Ára: nagy üveg 2.— k, kis üveg 1.20 k. — Seott kapitány utja. Az „Apolló" színház tekintélyes anyagi áldozatok árán meg­szerezte az előadási jogát a tragikus véget ért Scott kapitány délsarki expedíciójáról készült eredeti, hiteles mozgófényképfelvételeknek. A tudományos világban szenzációt keltő, rendkívül értékes felvételeket Iring mérnők az expedíció tagja készítette a Britsch-Film muzeum részére. Szombat, vasárnap, hétfői előadásaiban mutatja be az „Apolló" e nagyszerű újdonságot, elite műsor keretében, amelyben a többek között színre kerül a Nordisk Film Go legutolsó re­meke: A titok, amelyben Waldemar Psylander legszebb alakításával brillírozik. Jegyek már mind a három napra kaphatók. — Doránt Ferencz kereskedelmi virág nagy kertészete és modern virág kötészete. Kállai-utca 59. sz. Nagy választék, olcsó árak. Csokrok és koszorúk 2 koronától feljebb. Tele­fon szám 188. 96—52—3 HALÁSZ TESTVÉREK UNGVÁR. CM Cl

Next

/
Thumbnails
Contents