Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-05-29 / 43. szám

43-ik szám. JSTTÍRVIDÉK. 1913. május 29. 3 vízzel petróleum emulsió 1 liter 15—28 liter vizre a quassia főzet, mely következőkép készül 1 kgr. quassia 6 — 8 liter vizben főzendő meg leve erősen megbarnul durva rongyon (zsákon) leszűrt folyadékhoz, 3-4 liter vizben feloldott közönséges szappant adunk, e folyadék 200 liter vizhez elegendő. Az amerikai liszt harmat kezd nálunk erősen fellépni, a budai kertek nagy termelői mész kén vegyitékkel védekeztek, de ennek készítése bonyodalmas bár biztos szer, hanem a rézkénporral való próbájok is be vált. Porozzuk tehát rézkénporral s később az elvénült szárakat távolítsuk el a töröl s égessük el. Az őszi barack levél fodrosodása és a r bizke leveleinek korai lehullása ellen bordói lé (2 kgr. rézgálic 3 kgr. mész) alkalmazandó és kénporozás kora reggel harmaton. Ezeken kivül még egy pár apróság (bár a cimben nincs bele foglalva). A só mint trágya is most alkalmazandó, minden gumós növény sőt a spárga is sokkal Ízletesebb és testesebb lesz a só után. Keresztes virágnak magva sóval vetve, megmenekül a növény a földi bolhától. A rózsák és gyümölcsfák sápkorja ellen az 5% os vasgálíc oldat biztosan segít. Az oly fák, melyek ősszel vagy tavasszal lettek ültetve és ez ideig nem hajtottak ki s ha elszáradva nincsenek, vegyük ki a földből áztassuk 48 órára vizbe, gyökereit visszametszve, ültessük helyére, nemsokára kihajtanak. Ezen dolgokat kívántam mint idényszerűt felsorolni, gondolván, nem végzek haszontalan munkát, hátha hasznát veszi valaki s más talán egyszerűbb, biztosabbat ajánl. Azért csak próbálkozzunk s a jót tartsuk meg. Petrikovits Pál. Értesítés ref. tanítói gyűlésről. A f. szabolcsi ref. egyházmegye tanító-testülete 1913. május 21-én népes gyűlést tartott. A közokt. korminy képviseletében jelen volt dr. Wilt György kir. tanfelügyelő ur, a M. T. 0. Sz. elnökségétől Simon Lajos polg. isk. tan. szövetségi titkár ur. A felvett tárgyak mindegyike alapos hozzászólás mellett tárgyaltatott le. László Gyula testületi elnök a gyűlést a következő beszéddel nyitotta meg : Mélyen tisztelt Közgyűlés ! Hogy egy nemzet csak erényei által lehet nagygyá, hogy önérzet nélkül közszellemet teremteni nem lehet és hogy erősen kifejlett erély kell ahoz, — hogy egy nemzet egén terhes fellegként ülő közönyt el lehessen oszlatni, azt hiszem oly sarkalatos igazságok, amelyek felet

f vitatkozni nem lehet. És ha mi most néptanítók, vizsgálat tárgyává teszszük a mi nemzeti életünk folyását, arcpirulva kell megállapítanunk, hogy társadalmi életünk óriási mértékben nélkülözi ezen nemes emberi tulajdonokat. Nemcsak nélkülözi, de ha magyaros őszinteséggel akarunk szólani, megállapíthatjuk azt is, hogy egyáltalán nem bírunk ma már e nemes tulajdonokkal. Köztudomásu dolog pedig, hogy — „minden nemzet a mely magában meghasonlik, elvész." Ez az átok fogta meg régebben Görögországot, a hatalmas Rómát, Lengyelországot és most ujabban Törökországot. Fájdalom t. Gyűlés, de a mi szeretett drága honunk is ezúton igen-igen a lejtőre jutott. Mert erősen áll napjainkban is a költő ama mondása, hogy „Az ég egy kincset ád minden hazának, s a nemzet híven őrzi birtokát." Igen a legtöbb nemzet megőrzi híven amaz égi kincseket, de Hellásznak kincse egy elomló rom s a mi hazánké egy szentelt fájdalom. De keressük csak t. tanítói közgyűlés, hogy kiket terhel itt a mulasztás ezen nagy bűnökért? Mert manapság nagyon sokan nagyon szívesen hangoztatják szóval és írásban is, hogy itt Magyarországon a hivatalnoki kar egyebet sem csinál, mint fizetés javításáért jajgat. Lám a magyar néptanítóság is, kire a nemzet fentartás nagy munkája vár, a kire bizva van a nemzet reménye, a jövő generáció nevelése, — hiába csak pár évvel ezelőtt rendezte a kormány (1907-év) fizetését, már a nemzet bőrére ujabb fizetésért jajgat, sőt paszsziv rezisztenciával fnnyegetődzík. Ezen váddal szemben tisztelt Gyűlés, a vádlókkal szemben kénytelenek vagyunk azt a kérdést feltenni; vajon mindeddig a m. t. tanítóság nem csupán az ídeálizmusbol élődött-e s nem egy gyümölcsözőbb jövő reményével táplálkozott e mindaddig, mig a megélhetési viszonyok, s a család fentartas nehézségei meg nem törtek, mig az örökös mellőzés mértéke meg nem telt a miatt, hogy a vele egyenlő képzettségű, de félannyira nem értékes munkán végzők nálánál folyton előbbre helyeztettek ? Egy család fő, ha csecsemőjét táplálni, gondozni akarja dajkát fogad, nem azon igyekszik-e, hogy annak a gondozónak jó táplálékot és gondnélküli eletet nyújtson ? Ellenben ugy a jövő-menő kormányok, mint maga a nagy társadalom, nem csak elnézik, de rákényszerítik a nemzetet nevelő tanítóságra, hogy nyomorban küzdje át életét. Azon pedig nem gondolkodik aztán sem a kormány, sem a nagy társadalom, vajon, hogy satnyult el ifjúságunk annyira, hogy minden száznak csak 20% a válik be fegyverviselésre? Hogy miért vándorol a nép uj hazát keresni ? Szóval hogy miért van alapjában megbénulva nemzeti életünk ? Magyar szokás szerint akkor fognak erre az intéző körök ébredni, mikor már teljesen késő lesz ? A vád tehát visszahull rólunk azokra, a kik azokat reánk dobni merészelik. Adjanak a kormányok és a nagy társadalom a m. t. tanítóságnak alkalmat és módot a nemzet nevelés nagy munkájában, — szedjük le lelkeinkről és testeinkről azokat a bilincseket, a melyek fogva tartanak, tétlenségre kárhoztatnak. Tartsák és tartassák meg az országos törvényeket szigorúan, hogy egészséges igazságszolgáltatás és közigazgatás uralja az országot, akkor lesz magyar nemzet nevelő tanítóság, lesz honvédő ifjúság, lesz minden a mi egy nemzetet nagygyá és erőssé tehet. Máskülönben pedig viseljék terhét a bűnnek azok, kikben a saját érdek és nem a hon szerelme él és kik nem félnek egy nemzetet meggyilkolni. Te pedig magyar nemzetet nevelő néptanító ! őrizd meg minden nyomorgatás es szenvedés közepette is az ideálizmusság reményt adó éltető virágát, mert addig nincs veszve a hon, míg lelkedben nyilik e szép virág. Mint Vörösmarty mondja: Kié e hon, ha nem miénk ? Ha érte mindent magtevénk, Ha tiszta kézzel áldozánk, S lettünk, mik eddig nem valánk ; Nincs hatalom, Mely visszanyom. És még neked virulnod kell, ó hon, Mert Isten, ember virraszt pártodon. Tej-ívó csarnokot kérünk! Örömmel olvastam pár hét előtt a Nyírvidékben, hogy a város azzal a tervvel foglalkozik, hogy a Széchenyi-téri kis kertben kioszkot építtet. Ugy olvastam, hogy az eszme gróf Vay Tibor főispán urtol származik. Akár őtőle, akár mástól, minden tekintetben nagyon életre valónak találom s velem együtt bizonyára igen sokan mások is. Akinek nincsen módja ahhoz, hogy a nyári meleg elől a Tátrába, vagy legalább is „Ószőllőfüradre" meneküljön, csak az tudja iga zán méltányolni ezt a gondolatot. Mikor beállanak a kánikulai meleg napok, a várost ellepi a por, mert hiszen a vizvezelék még csak a jövő zenéje, esténként, mialatt otthoni szobáit széllőztetni igyekezik, de sok nyíregyházi család keresné fel szívesen abban a kis lombosbokros kertben az öntözött porondon elhelyezett asztalokat, hogy kissé felüdítse magát a napi fáradalmak és hőség után. Én azonban még hozzá tennék valamit. Aki nagy városokban megfordul, mindenfelé azt találja, hogy a sétatereken kis apró pavíllonokban a napnak minden szakában kitűnő tejet és tejtermékeket kaphat. Igy van ez immár Budapesten is. A városligetben vagy a Lukács és Császár-fürdők előtti sétányokon és még igen sok más helyütt, ahol sok sétáló fordul meg, ott vannak ezek a kis pavillonok és mindig szívesen keresik fel azokat, hogy egy pohár hideg tejet, aludt tejet, sőt legújabban a híres és méltán hires Yoghurtot élvezhessék. Mindez nem csak üdülési, kényelmi szempontból történik, hanem egyenesen egészségi szempontbol is. Nem lehetne-e ugyanezt nálunk is meghonosítani ? Dehogy is nem! Csak akarni kell! Keresve sem lehetne erre a célra alkalmasabb helyet találni a Szechenyi-téri kis kertnél. Ott mindenkinek útjában allana; mindenki könnyen felkereshetné és feltalálhatná. Ha a város megépíti a tervezett pavillont, nagyon kérjük, ne hagyja figyelmen kivül ezt sem. Gondoskodjék arról, hogy a bérlő cukrászt vagy kávést kötelezze arra, hogy pasztörizalt tejet, aludt tejet, Yoghurtot es egyéb hasonlo, de mindig kifogástalan tejtermékeket is lehessen ott kapni. Bizony nagyon jót tenne vele az emberiségnek. Egy tejkurás. Madarak és fák napja. Hétfőn délután tartották a városi ág. h. ev. népiskolák a Madarak és Fák napját az Erzsébet-ligetben, mely kulturünnepély fényét és erkölcsi értékét nagyban emelte a szülők impozáns megjelenése. A nagyok gondolatait a kicsinyek szive tükrözte vissza s a jóságot ajkaik édes zeneje tolmácsolta, hogy rezgésbe hozva a nagyok szivét, beírják a jóság nevét. A rég elhangzott kérdés, melyet a tanítványok intéztek a Mesterhez, felmerülhet újból . . . mindaddig, mig ember él: Ki tehát a legnagyobb ? . . . És a gyermekszeretet rágyogó példájára, a kérdező elébe állithatunk egy kis gyermeket s a nagy tanitó szavaival mondhatjuk: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint e kis gyermek! . . . Boldog az ember mig gyermek, mert szive minden salaktól menten az emberi szív lényegét, eredeti természetét birja. Boldogság: a jóság, mely a szivet lassan főliszsza, a lelket emeli, a testeket nemesíti. Közös hibánk, hogy a nagy igazságok hirdetőinek nevét hordozzuk ajkainkon, mig a hirdetett igazságot kidobjuk szivünkből! boldogok a tiszta szívűek! Midőn e nap kedves emlékének e szerény reflexiókkal ugy emberi, mint tanítói kötelességből áldozunk, egyidejűleg leadjuk a gazdag és választékos műsort, bizonyságául annak, hogy ezzei az összes helybeli, felekezeti iskolákkal meg lehetett volna tartani az együttes Madarak és Fak napját. Tanítói kőtelessegünk keresni az összekötő kapcsokat, rombohi a szeretet fegyverével az emberiséget elválasztó falakat, tompítani az ellentétek élét, nehogy az emberiség őrültként tépje önmagát. Az igének ne csak hirdetői, de megtartói is legyünk : szeressétek ellenségeiteket! Himnusz. Éuekelték : a növendékek. Ima. Elmondta : Borók Margit. Fák, madarak napja. Szavalta : Kovácsi Sándor. Jaj be szép a sürü erdő nyáron. Szavalta : Sipkay Erzsébet. A rab madár dala. Szavalta: Gsengery Bonifác. Dalok királya. Szavalta: Barzó Piroska. A madarak szerepe. Elmondta : Lukácskó Erzsébet. A jóltevők. Szavalta : Hoffmann Jenő. A rab madár. Szavalta : Gsengery Lili. Késő őszszel. SzBvalta : Salczman Géza. Nem szabad bántani fészkét a madárnak. Szavalta: Barzó Gizella. A cinege. Elmondta: Petrikovics Gyula. Tavaszi ünnep. Szavalta : Hunyadi Sárika. Isten hozott fecskemadár. Szavalta: Simkó János. A fiu és a kis madár, Szavalta: Balla Bandi. Jöjj tavasz. Szavalta: Prőhle Hilda. Erdő, mező mézet terem. Szavalta : Varga János. Induló. Énekelték : a gyermek énekkar. Ne bántsd a madárkát. Szavalta: Smitzer Ilonka.