Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-04-06 / 28. szám

Nyíregyháza, 1913. április 6. Vasárnap XXXIV. évfolyam. 28. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Az új negyedé

v kezdetével kérjü

k előtizetőinket, hogy az előlizetesi dijakor, mult számunkhoz mellékelt postai befizetési lapokkal portó ment

esen mielőbb beküldeni szíveskedjenek. Benedek Sándor államtitkár. Irta : Görömbei Péter. Szabolcsvármegyének, ennek, a miáltalunk oly igen kegyelt és szeretett — szűkebb hazánknak is, valamint a múltban is voltak, ugy Istennek legyen érte hála ! a mi napjainkban is vannak kiváló, kiemelkedő, országos nevü és jelentőségű nagy emberei! Ha nem kalandozunk is vissza a mohácsi vészig, vagy a mohácsi vész előtti időkbe, a Báthoriak, a Kisvárdaiak, ezen ugy a polgári, mint az egyházi téren a hazának nagy embereket, királyokat, hadvezéreket, érsekeket, püspököket adó ősrégi nemzetségekhez; de Szabolcsvármegye szülötte volt az a Petneházy Dávid, aki Budavára visszavételénél 1686-ban maga irta be nevét a magyar történelem lapjaira ; valamint az a kuruc Yay Ádám is, aki Bákóczynak haláláig hű embere, udvari marsallja, Munkács várának főparancsnoka vala ; és aki mint ily idegenben, a számkivetésben halt meg; de akinek porai és csontjai immmáron hazai földben nyugosznak. És utána a vayai Vayak olyan szép számmal a mai napig. Szabolcsmegyei ember volt az a báró Simonyi József óbester is, akinek a nevétől, a jelenlététől is megfutamodtak a francia és német katonák s aki katonai virtus gyanánt beleült annak idején a francia császári trónba s a császári trón oszlopán kurta szárú pipájából kiverte a hamut és három vármegyének volt a kormányzója Franciaországban. Továbbá Kállay Miklós, a báró Simonyi József jó barátj*a, Szabolcsvármegye alispánja, aki első volt a nyírségi belvizek levezetésének megpróbálásában és Kállay Ödön, a hires 1848—1849-iki kormánybiztos, Kossuth Lajosnak meghitt embere s a Kállayak évszázadokon át oly sokan, a mai napig. Emlitsem-e még Gróf Dégenfeld Imre 1848 - 1849-iki fő-, és Péchy László azon korbeli alispánt ? Vagy Böszörményi Lászlót, a kiegyezéskori függetlenségi párt martyrhalált halt újságszerkesztőjét? Bónis Sámuelt a curia elnökét, Somossy Ignác 1861-iki alispánt és curiai birót, megannyi oszlopos embereit Szabolcsvármegyének? De nem itt élnek mozognak, munkálkodnak és vezetnek-e — Istennek legyen érte hála ! —

1 közöttünk dr. Meskó László és dr. Mezőssy Béla nyugalmazott államtitkárok (hogy a többi, jeles vezetőket elhallgassam), akikhez sorakozik most Benedek Sándor kultuszminiszteri államtitkár, szinte Szabolcsvármegye szülötte, kinek kineveztetését a legközelebbi napokban hozták a lapok, s kinek kineveztetését és működését — talán azért, mert tisztviselő volt és nem politikus — különbség nélkül nagy rokonszenvvel fogadták a pártok! ? Maradjunk azért most Benedek Sándor államtitkárnál s miután régebben eltávozott a megyéből, jól lehet az összeköttetést rokonai, barátai s tisztelői révén a megyével mindig fenntartotta, jegyezzünk fel néhány vonást életéből és oly szép sikerekkel koszorúzott pályafutásából. Itt született tehát Szabolcsvármegyében. Tanulását kezdte Nagykálióban, folytatta Dobsinán, befejezte Debrecenben. Elvégezvén iskoláit, letette az államvizsgát és 1878-ban pénzügyi fogalmazó lett Debrecenben; de emellett hírlapírással is foglalkozott. Szerkesztője volt a „Debrecen—Nagyváradi Értesítőnek", sokáig főmunkatársa a „Debreceni Ellenőrnek", melybe „Suhogó' álnév alatt humortól sziporkázó, olykor satirikus tárcákat irt. Egy ilyen cikkéért felségsértési perbe fogatott, melynek a vége az lett, hogy Debrecenből — Szegedre helyeztetett át. Csak a mindeneket tudó Isten tudná megmondani: nem volt-e elhatározó, döntő befolyással ez az áthelyezés a Benedek Sándor életére, sorsára és emelkedésére. Szegedről ugyanis nemsokára behivatott a pénzügyminisztériumba, ahol hamarosan titkár, majd pénzügyigazgató, kir. tanácsos, utóbb osztálytanácsos lett ugyancsak a pénzügyminisztériumban, ahonnan 1895-ben a legfőbb közigazgatási bíróság itélőbirájává neveztetett ki. Társadalmi és egyházi téren is kivette a munkából a maga osztályrészét. Óbudán a községi iskolaszéknek előbb tagja, majd elnöke; az ottani református presbyteriumnak régi tagja. Továbbá közel évtized óta tagja a székesfőváros törvényhatósági bizottságágának is. Mint tulajdonképeni ősi székely família sarja, elnöke a „Székelyegyesületnek", Mint kálvinista ember pedig a dunamelléki református egyházkerületnek tanácsbirája, egyházkerületi világi főjegyzője és konventi tag. Másodelnöke az „Állami Tisztviselők Országos Egyesületének". Hirlapi cikkeken kivül irt szakmüveket is ; nevezetesen: „Bélyegilletékek a peres eljárásban" és „Az állami italmérés jogtana" és többféle kisebb-nagyobb értekezéseket. Testvére dr. Benedek János országgyűlési képviselőnek, az ügyvédi kamara titkárának. Mint a közigazgatási legfőbb biróság itélő birája neveztetett ki államtitkárrá . . . Igy lett ő egyik ősének Keresztesi Deák Jánosnak, a dunamelléki református egyházkerület egykori tanácsbirájának, egy dúsgazdag ember álmainak megvalósítója. Ez a Keresztesi Deák János ugyanis, aki a debreceni, sárospataki, pápai főiskoláknál, Pest városánál, a váci siketnéma intézetnél, a nagykállói református egyháznál és Nagykálló városánál többféle alapítványokat tett a Deák—Benedek—Szondy családok részére is tett 1830-ban Pesten egy családi alapítványt (30.000 vft.), mely ma 25.000 korona alappal rendelkezik, oly véggel, hogy ezen alapítvány kamataiból a Szondy—Deák — Benedek nemes családok fiai, a helybeli iskolákban, azután collégiumokban, Universitásokon ugy taníttassanak, képeztessenek, hogy „hites ügyvédek, azok is első karbeliek" lehessenek s minél magasabb állásokba emelkedhessenek. Igen érdekes ezen intézkedés megokolása is; azonban az nem tartozik mostan ide s messze is vinne tárgyamtól! Benedek Sándorban az alapitónak az álma megvalósult ! Ami már Benedek Sándornak államtitkárrá való kineveztetését illeti: itt egy napjainkban igazán szokatlan jelenséggel találkozunk. Amit csak egy jóravaló, igazi vezető emberre rá lehet rakni, azt elmondhatják felőle mind. Hogy nem politizál, hogy a közoktatásügyben szakértő; tudós, bölcs, okos, arra termett, munkabíró, akiben tehetség, erő, nyugodtság, higgadtság, tárgyilagosság, igazságérzet és méltányosság mind feltalálható. A sajtó, a pártok, a közvélemény, mind-mind helyesléssel fogadja Benedek Sándor kínezését. Az egyik sajtó orgánum például igy szól: íme ! Egy ember, aki érdemei után szemeltetett ki, mikor hozzáértő ember után néztek. A másik olyan szakértőnek jelzi, aki az egyházi és iskolai ügyeket alaposan ismeri s igy kiválóan illetékes arra, hogy ezek kérdéseiben a, minisztérium eljárását irányítsa. A harmadik meg igy ir: állam, felekezetek, tanárok, tanitók, első sorban maga a miniszter, aki magának kiválasztotta, mind jól jártak vele. Ismét másik: neve, puritán egyénisége, szép, áldozatos élete programúi, jelszó és a tiszta, nemes magyar gondolkodásnak és érzületnek, haza és egyházszeretetnek hajthatatlan kifejezése. Megint másik szerint Benedek Sándor egy a politikában el nem nyűtt friss munkaerő ! . . . Sőt még a legszélsőbb párt árnyalatot képviselő lap is ugy ir róla, hogy Benedek Sándor a munka embere s ugy üdvözli, mint a liberalismusban hajthatatlan embernek beérkezé-