Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1913-02-02 / 10. szám
10-ik szára. JftigTOÉK. 1918. február 2. 5 megfelelődnek minősít és soha sem lépsz elő a II. fizetési osztályba ! Vagy ha őszinte akarsz lenni önmagadhoz s szived szavára hallgatva minden alkalommal egyéni meggyőződésnek becsületes nyíltsággal adsz kifejezést, nem biztatlak, hogy a minősitési táblázatodban, mely különhen nyilvános, gyönyörködni fogsz. Nehéz körülmények közé sodorta a tanitókat a törvényjavaslat! Majdnem semminek mondható az a remény, amit annak kedvező változtatásához fűzhetünk. A Gróth pár művészetének megcsodálására tódalt a közönség tegnap este a Baccarat-hoz, ehez a már elcsépelt, izgalmas, mondhatnám — mozi drámához. — Mentünk, tódultunk mindannyian annak dacára, hogy épen a darabban már volt egyszer-kétszer a művész párhoz szerencsénk. — De ez nem lehet elég. Oly ritka alkalom az, a mikor igazi művészethez juthatunk színpadunkon. — Hogy dédelgetjük, dicsérjük, buzdítjuk színészeinket, — mennyire leszállítjuk igényeinket, mily sokat elnézünk — és ezért sokszor — de hányszor — találkozunk fegyelmezetlenséggel, úgynevezett domborítással, főleg azzal hogy a ki elmondta szerepét, a legkisebb figyelemmel sincs többé a színpadon előtte történő eseményekkel. Nekem mindig fájdalmas, ha vendégművész jő közénk, a vidéki szinésztársaság milieujébe. Mert ilyenkor ünnepi előadás van, — de utána jönnek a hétköznapiak, az elnézéssel, a buzdítással stb.. Az előadás természetesen jól gördült, Kemény engedhetett volna gesztusai szélességebői. A 1 többiek is megállották helyüket. A művész • pár sok-soK tapsot kapott. ÚJDONSÁGOK. Telefon 139. szam Mai számunk 14 oldal. Közgyűlési naptár. A Nyirmadai Takarékpénztár R.-t. XV. évi rendes évi közgyűlése február 2-án d. e. 10 órakor az intézet saját helyiségében. A nyíregyházi Kaszinó évi rendes közgyűlése február hó 2-án délután 2 órakor, saját helyiségében. A Tiszadobi Kölcsönös Segélyző Egylet mint Szövetkezet évi rendes közgyűlése február 5-én délután 2 órakor az intézet helyiségében. A Nyíregyházi Fűszer- és Gyarmatáru Részvénytársaság február hó 9-én d. e. 11 órakor tartja V. évi rendes közgyűlését saját helyiségében Nyíregyházán. A Gávai Takarékpénztár Részvénytársaság V. évi rendes közgyűlését 1913. évi február hi 9-én d. u. 3 órakor tartja Gáván, az intézet helyiségében. A Bűdszentmihályi Tpénztár R.-t. évi rendes közgyűlése 1913. február 10 én d. e 10 órakor az intézet saját házában. A Rakamazi Takarékpénztár Részvénytársaság II. évi rendes közgyűlése február hó 9-én d. e. 11 órakor, saját helyiségében. A Dombrádi Népbank Részvénytársaság XX. évi rendes közgyűlése február hó 10-én délelőtt lOVi órakor, saját helyiségében. A Szabolcsi Agrár Takarékpénztár r.-t. Vt-ik évi rendes közgyűlése február hó 12-én délelőtt 11 órakor, saját helyiségében. A Szabolcsi Hitelbank rendes évi közgyűlése február hó 12-en délután 3 órakor saját helyiségében. A „Demecser és Vidéke Népbank mint Szövetkezet" I. évi rendes közgyűlése február 14-én délután 3 órakor Demecserben, saját helyiségében. A Nyírvidéki Takarékpénztár Részvénylársaság IV. rendes közgyűlése február hó 16-án délelőtt 10 órakor, saját helyiségeben. A Népbank Részvénytársaság Nyíregyháza. II. évi rendes közgyűlése február ! 6-án dél.itán 4 órakor, saját helyiségében. A „Szabolcsvármegyei Népbank" mint szövetkezet VII ik évi rendes közgyűlése február 16-án délelőtt 11 órakor, saját helyiségében. A Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület évi rendes közgyűlése február 16 án delelőtt 10 órakor, saját helyiségében. A „Bóni" gyártelep és mezőgazdasági részvénytársaság XII. évi rendes közgyűlése február hó 16 án d. e. 10 órakor Nyírbátorban, saját helyiségében. A Szabolcsmegyei Takarékpénztár XLVII. évi rendes közgyűlése február 16 án délelőtt 11 órakor Nagykálióban, saját helyiségében. A Nyíregyházi Általános Hitelintézet Rész vénytársaság VIII. évi rendes közgyűlése február 23-án délelőtt 10 órakor, saját helyiségeben. A Balkányi Takarékpénztar Részvénytársaság XVI-ik évi rendes közgyűlése február 23-án délelőtt fél 11 órakor Balkányban, saját helyiségében. A Nyírbátori Takarékpénztár Bészvénytársaság február hó 23-án délelőtt 10 órakor tartja negyvenegyedik évi rendes közgyűlését az intézet helyiségében Nyírbátorban. Az Ujfehértói Takarékpénztár Részvénytársaság XIX. évi rendes közgyűlését február hó 23-án d. e. 10 órakor tartja az intézet saját helyiségében. — Anyakönyvvezetőt kinevezések. Gróf Vay Tibor főispán a nyirbélteki anyakönyvikerületbe Pivnyik Gyula jegyzőgyakornokot, a nyirábrányiba Pless János állami népiskolai tanítót, az apagyi kerületbe pedig Tóth Zsigmond népiskolai tanitót anyakönyvvezető helyettesekké kinevezte. — A közigazgatási bizottság rendes havi ülését e hó 13-án tartja meg gróf Vay Tibor főispán elnöklésével. — A vármegyei tisztviselői nyugdíjválasztmány e hó 6-án délelőtt Mikecz Dezső alispán elnőklésével ülést tart. — A Szabolcsvármegyei Pártfogó Egyesüket választmánya a kir. törvényszék felügyelő hatósági üléstermében (emelet 94. ajtó) február hó 4-én délután 5 órakor ülést tart. — A szabad líceumban január hó 30-án Vigh Bertalan gépészmérnök, fémipariskolai tanár tartott előadást az Optikai csalódásokról. E csalódások okait részint szemünk tökéletlen szerkezetében, részint a látási érzeteinkhez kapcsolt szellemi munka téves, vagy hiányos voltában mutatván ki, az előadó profeszszor ur érdekesen fejtegette a látással járó és fizikai törvényeken alapuló jelenségeket, melyeket mindenüti sikeiült rajzokkal és képekkel kisért. A nagyszámú közönség az előadást élénk figyelemmel kisérte s az előadást megtapsolta. A legközelebbi előadás február 6-án, csütörtökön d. u. 6 órakor lesz a főgimnázium dísztermében. Előadó: dr. Leífler Béla főgimnáziumi tanár; az előadás tárgya: a magyar szobrászat, vetített képekkel. Beléptidij és jegy nincs. Az érdekesnek Ígérkező előadásra szívesen hivjuk fel olvasóink figyelmét. — Választások az evang. egyháznál. A helybeli ág. hitv. evangelikus egyház képviselőtestületének fele része, a megbízatás lejárása következtében választás alá kerül. A mult vasárnap Geduly Henrik püspök, mint igazgató lelkesz és Balla Jenő egyházfelügvelő együttes elnöklete alatt tartott képviselőtestületi gyűlés a választás napjaul február hó 19-ét tűzte ki. A szavazatok szedésére két bizottságot alakítottak, egyiket Szlaboczky Imre nyug. főgimn. tanár, a másikat id. Lipták Dániel elnöklete alatt. A szavazas a központi iskola dísztermében lesz. A szavazatok délelőtt 9 órától d. u. 4 óráig adhatók be. — A városi dalegylet vigestélye. Tűz! Tűz! Tűz! Hol és mikor? Már hetekkel ezelőtt meghuztuk a hiilapok harangjait, hogy február 2 án, vasárnap este 8 órakor a Korona disztermeben a városi dalegylet — és egyes szereplők — gyújtanak rá a dalra és feltüzelik a kedélyeket. És kik oltják el ezt a tüzet ? Majd — derék tűzoltóink — a február 8-án rendezendő vigestélyünkön. A dalegylet a tüzet gyújtja, a tűzoltó egylet oltja. Mindkét egyesület — a fáradságos munkáért — megérdemli, hogy pénztára megteljen koronáskal. Siessünk befizetni megtakarított koronáinkat! A dalegylet vigestélyére beléptidij 1 személyre 2 korona, 2 személyre 4 korona, családjpgy 5 korona, kispáholy 8 korona, nagypáholy 12 korona. Jegyek válthatók özv Rottaridesz Istvánné dohánytőzsdéjében. Este a pénztárnál. Kis és nagy felülfizetések — jegymegváltások — köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — A zálogtárgyak sorsa. Részletesen is megemlékeztünk annak idején arról a mozgalomról, melyet városunk polgármestere a megszűnő Práger-féle zálogházban elhelyezett, a tulajdonosok által a mostani pénzviszonyok mellett kiváltani nem tudott tárgyak megmentésére in ;itott meg. Az e tárgyban tartott értekezleten létrejött megállapodáshoz képest Májerszky Béla kir. tan., polgármester megkereste a helybeli pénzintézeteket az iránt, hogy a kérdést tennék tanulmány tárgyává és keresnék meg a megoldás módozatait. A pénzintézetek a héten megtartották értekezletüket. Ennek során abban állapodtak meg, hogy. ezt a társadalom szegényebb és középosztályát any nyira súlyosan érintő ügyet pártfogásukba veszik és a tárgyak kiváltására szükséges összeget rendelkezésre bocsájtják. Erre a célra a Nyíregyházi Takarékpénztár 25,000, a Szabolcsi Hitelbank 10,000, az Agrár Takarékpénztár 10,000, az Általános Hitelintézet 5,000, a Nyírvidéki Takarékpénztár 5,000 korona hitelt nyit. A lebonyolítás módozata pedig az lenne, hogy a zálogtárgyak az Iparosok és Kereskedők Hitelszövetkezete által fentartott zálogintézet által vétetnek át a megszűnő zálogháztól a város és a pénzintézetek ellenőrzése mellett. — A Leányegylet február 4-én, kedd este Va9 órakor tartja meg legközelebbi teazsurját a következő programmal: 1. Rácz Rónay Károly előadasa. 2. Dr. Münik Ferenc magyar dalok. 3. Jóba Berta olasz dalok. 4. Walter Géza költemények. 5. Szalay Lyli tánc. 6. Zay János kuplék. Beléptidij ez alkalommal 2 korona. — Az állami mének érkezése. A debreceni állami méntelep parancsnoksága táviratilag értesítette Nyíregyháza város polgármesterét, hogy a földmivelésügyi miniszter rendelkezése folytán az állami menek február hó 3-án érkeznek meg a fedeztetési állomásra. — Eltűnt asszony. Papp Sámuel nagyhalászi lakos, kertész neje szül. Fodor Mária még január 15 én távozott el lakásáról, azóta nem tért vissza. Amennyiben az asszony tul ideges s izgatott kedélyű volt, férje attól tart, hogy valami szerencsétlenség tőrtént vele. A járási főszolgabíró elrendelte körözését. Igazán, ha olcsó és jó cipőt akar, akkor azt csakis Liener S. cipő üzletében, Zrinyi Ilona-utca 3. szerezze be, hol o. legtartósabb és legelegánsabb férfi, női ÉS gyermekcipők vannak raktáron