Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1913-03-30 / 26. szám
24-ik szám. JSftíRVSBÉK. 1913. március 23. 7 tott, keddre esvi'n Gyümölcsoltó boldogasszony nspja, mely egyúttal a nyíregyházi evangelikus templom alapkő-letételének is emlékünnepe s igy a nyíregyházi evangélikusoknak is egyik nagy ünnepe, melyet mindig különös kegyelettel ünnepelnek meg. — Jóváhagyott alapszabályok. A nap kori róm. kath. ifjúsági egyesület alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyási záradékkal ellátta. — Népszerű kamarazene. A Debreczeni Vonósnégyes második hangversenyét április hó 13-án vasárnap délután 5 órai kezdettel rendezi a Korona termében. Az első hangverseny nagy sikere után ítélve, e hangverseny is fényesnek ígérkezik. — Fásitják a Káliéi utcát. A város tervszerűen folytaíja az utcák és terek befásitását. Szükség is van nálunk arra, hogy az utcákon és tereken mennél íöbb fa legyen. A mi szeles és poros városunkban csak ezzel küzdhetünk a por és a hőség ellen. Ez idén a Kállói-utcára került a sor. A Kállói utca talán még többi utcáinkat is felülmúlja a porosság tekintetében, mert makadámmal van burkolva. A kocsiút ket oldalán ültetik a fakat és pedig ugyanolyan ac?r platanoideseket, aminők a S^chenyi-uton van nak ültetve. Ezek a fák már a város kertészetéből kerültek ki. Most már csak az volna hátra, hogy a kállói-utcai háztulajdonosok is a saját jól felfogott érdekükben szintén kezére járnának a városnak a fák megóvása körül és vigyáznának arra, hogy a kiültetett fákat vandál kezek meg ne rongálják. — A második. Húsvét második napján tartották meg a nyíregyházi evangelikus templomban az eddigi tót nyelvű istentisztelet helyett ugyanazon szertartással másodízben az istentiszteletet. A templom zsúfolásig megtelt, miként az különben a nagyobb ünnepeken szokásos. De nemcsak a fiatalabb nemzedék volt jelen, hanem az öregebbek is. A magyar szövegű énekek ezúttal sem okoztak semmi fenakadást, ugy hogy immár bebizonyosodottnak tekinthető, hogy a magyar szertartás könnyen átmegy a nép vérébe. A lelkészi tennivalókat az oltárnál Paulik János lelkész, a szószéken Krieger Mihály püspöki másodlelkész látta el. — Nem maradunk bolgár keitészek nélkül. A balkáni háború miatt többször felmerült azaz aggodalom, hogy mert a bolgár ker tészeknek a harctéren kell lenniők, a Nyíregyházán dolgozó bolgár kertészek sem jönnek vissza s a város piaca nélkülözni fogja az általuk termesztett zöldséget. Ez az aggodalom ugy látszik, nem volt egészen alapos, ptdig hírek kerültek forgalomba már arról is, hogy a nyíregyházi bolgár kertészek közül többen elestek a csatatéren. A város pénteki közgyűlésén foglalkozott az egyik csoport bolgár kertész kérelmével, mely jorészben megnyugtathatja a közönsége'. Arról volt szó, hogy mivel közülök többen tényleg a háborúban vannak s nem tudják mikor kerülnek vissza, engedje meg a város, hogy az általuk bérelt 24 hold földből 8 ho<dat albérletbe adhassanak, mert az itt levők nem tudnák az egész területet megművelni. A város teljesítette a kérelmet; ebből azonban az is következik, hogy a 16 holdon ez évben is a bolgár kertészek fogják termelni a zöldséget a város piaca számára. — Nem kell a városnak két fürdő. Sándor Mór a Hungária gőz- és kádfürdő tulajdonosa felajánlotta a városnak, hogy vegye j meg tőle az általa csak n m régen épített és \ berendezett fürdőt. Ajánlatában biztosítani ki- \ Reggel Délben Este 6-20 11-55 5-30 6-50 12 15 5-50 716 12-40 6-16 vanta a várost arról, hogy a niegvásárlá-ba fektetendő összeg meghozza a kamatját s felajánlotta, hogy hajlandó a fürdőt a várostól bérbe venni hosszabb időre is a vételár 7 százalékáért. A pénteki közgyűlés a szakosztályok javaslatára egyhangúlag azt mondotta ki, hogy a fürdő megvásárlásának gondolatával foglalkozni nem kíván. — Tavaszi vonatok a kisvasutakon. A Nyiregyházavidéki kisvasutak üzletvezetősége előterjesztést intezett a város tanácsához, miszerint adja meg a hozzájárulását ahhoz, hogy április 13-tól kezdődőleg Nyíregyháza átrakó állomás és Szőlőtelpp hegyközség között a szokásos tavaszi 3 vonatpár az alábbi menetrend szerint helyeztessék forgalomba: Oda: Nyíregyháza átr. állomás Bessenyei-tér Szőlőtelep Vissza: Szőlőtelep 7-16 12-40 6-20 Bessenyei-tér 7'45 1 05 6 52 Nyíregyháza átr. állomás 8 01 1*21 7 07 — A hadtestparancsnok Nyíregyházán. Boroevits Szvetozár kassai hadtestparancsnok a héten csütörtökön Nyíregyházán időzött az itt állomásozó közös huszárok megvizsgálására. A delelőtt folyamán az esőzés miatt a gyakorlótérre való kivonulás elmaradt s a laktanyában tartóit vizsgálatot. Délután a hadilétszámra emelt egész ezred a gyakorlótérre vonult ki, hol különféle harcszerű gyakorlatok folytak le. A hadtestparancsnok a lefteljesebb megelégedésének rdott kifejezést a tapasztaltak felett és ismételten elragadtatással nyilatkozott a monarchiában páratlan gyakorlótérről. — Benedek Sánd or államtitkár. Jankovits Béla vallás és közoktatásügyi államtitkár Benedek Sándor közigazgatási birót választotta maga mellé politikai államtitkárul. A választás és kinevezés bpnnünket szabolcsiakat közelebbről érdekel. Benedek Sándor, — ki közéleti pályáját az újságírással kezdte meg s hosszabb ideig szerkesztette a Debrecen—Nagyváradi Értesítőt, mely azóta már több mint félszázados fennállás után megszűnt, később a pénzügyigazgatáshoz ment át s mint pénzügyigazgatót hivták be a pénzügyminisztériumba szolgálat tételre, honnan a közigazgatási bírósághoz került, — Nagykálióban született. Szabolcsban és Nyíregyházán nagyobb rokonsággal bír. Az uj közoktatási államtitkár tehát földink s remélhetőleg ennek a körülménynek Szabolcs közoktatásügye is élvezni fogja az előnyeit. — A Nyiregyházavidéki kisvasutak r.-t. igazgatósága 1913. évi április hó 1 én délután fél 4 órakor Nyíregyházán a városháza tanácstermében ülést tart. Ezt megelőzőleg a végre hajtó bizottság tartja ülését. — Halálozás. Hritz Andrásné született Bucskó Rozália életének 83-ik, házasságának 56 ik évében 1913 március 28-án elhunyt. Temetése március 30-án délután 4 órakór lesz az Ószőlő-utca 54. számú gyászházban az ág. ev. egyház szertartása szerint. — Nyugalomba vonulás. Ballay Győző kir. járásbiro 36 évi szolgálat után nyugalomba vonult, őfelsége ez alkalomból megengedte, hogy Ballay Győzőnek nyugalomba vonulása alkalmából hű és kiválóan hasznos munkásságáért legfelsőbb elismerése tudtul adassék. — Tűzoltó tanfolyam Nyíregyházán. A nyíregyházi tűzoltó szövetség folyó évi április hó 1 tői kezdődőleg 8 napig tartó tűzoltó tanfolyamot nyit meg, melyre dr. Konthy Gyula nyíregyházi tűzoltó parancsnoknál lehet jelentkezni. Mikecz Dezső alispán rendeletet intézett a járási főszolgabirákhoz, hogy a nagyobb községeket errő éít<sit=5<! és amennyiben tehetség'*-, hassanak oda, hogy minden 2 ezur lakodon felüli községben legalább egy szakképzett tűzoltó legyen. — Főszolgabíró a pálinka ellen. Egyik északi vármegye főszolgebirája a szolgabírói hivatalba beidézte a járásbeli vendéglősöket és korcsmárosokat. A megjelenteknek előadta, hogy járásában a pálinkaivás annyira fokozódott, hogy a szegényebb néposztályt az erkölcsi és anyagi pusztulás fenyegeti. Ezért a súlyos bajjal szemben kivételes rendszabályok életbeléptetéséhez folyamodik. Elmondta, hogy járásában vannak községek, ahol egyes családok a pálinkát tálba öntik, kenyeret aprítanak belé s ugy táplálkoznak. Lesoványodott munkásasszonyok gyermekeikkel számtalanszor fordultak hozzá, könyörögve kérték az intézkedésre, mert ferjeik elpálinkázzák egész keresmenyüket. ő tehát intézkedni kiván s a pálinka mérgezés t megakadályozandó, elrendelni szándékozik a vendéglőknek este 7, illetve 8 óra utáni bezárását és a pálinkának szombat déltől hétfő reggelig való eltiltását, ha lehetséges lesz, a vendéglősök beleegyezésével foganatosítja ezeket a rendszabályokat, ha azonban erre nem találhatnék mód, más eszközökhöz lesz kénytelen folyamodni, amelyek esetleg radikálisabban szolgáljak ezt a célt. A tőszolgabiró előterjesztésére a járásbeli vendéglősök elhatározták, hogy vasárnap és ünnepnapokon nem mérnek pálinkát. — A gyermek kabarét április 6-dikán d. u. 5 órui kezdettel megismétlik, ha valamire, ugy erre ellehet mondani, hogy közkívánatra, mert naponként kap az elnökség fölszólítást azoktól, kik akadályozva voltak megnézni, de azok is szívesen nézik meg mégegyszer, akik ott voltak. A jegyek Ruzsonyi Pál ur üzletében már kaphatók. Nagy páholy 8 korona, kis páholy 5 korona. Az összes földszinti ülőhely 1 korona. — Nyilvános köszönet. A Nyíregyházi Fűszer és Gyarmatáru Részvénytársaság mult évi nyereségéből 25 koronát adományozott a rendőri önsegélyző-egyletnek, melyért ezúton fejezem ki bálás köszönetemet. Nyíregyháza, 1913. március 27. Kertész Bertalan, egyleti igazgató. — Tüzek. Nyíregyházán már hozzá tartozik az ünnepi hangulathoz, a tűzoltóságnak az .erdőbe való kivonultatása. Ünnep másodnapján a Major kert szomszédságában gyúlt ki ismét az erdő, valamelyik sétáló gondatlanságából. A tűzoltóság elejét vette ugyan a baj elharapodzásának, de azért gondoskodni kell a hatóságnak az ellenőrzés erélyesebbé tételéről, mert igen sokan vannak, akik meggondolatlanul dobálnak el cigaretta végeket és más könnyen gyúló anyagokat. Szerdán a Pannónia közelében épülő uj házhoz vonult ki a tűzoltóság, ahol kokszszal szárították a szobákat és annak füstjét jelezte a toronyőr a laktanyába. — Szabad e az embernek a más portáján magát felakasztani 1 Erre a fogas kérdésre válaszol majd a nyíregyházi kir. járásbíróság egy feljelentéssel kapcsolatosan. Arról van szó, hogy S. Pál vagyonos gazda gondolt nagyot és merészet, elballagott Kakass József rozsrét-bokori lakos szomszédjához és ott a színben felakasztotta mapát. Kakass azonban figyelemes lett a szokatlan zajra és levágta a már fuldokló gazdát Az életunt azonban dühbe gurult és és összeverekedett életmentőjével. Most aztán orvosi látleletekkel felfegyverkezve találkozik a két ember a bíróságnál. — Eladó széna. A város majorkertjében 1000 métermázsa széna van eladó. Első sorban kisgazdák vehetnek belőle a piaci áron legfeljebb 10 métermázsát. A kis gazdák által meg nem vásárolt széna annak idején egy tömegben árverésen tog eladatni. HALÁSZ TESTVÉREK UNGVÁR. mm